Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-29 / 147. szám

10. oldal

1927 május 39.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

A művészet proletárjainak „.répavására“ a párisi uccán

Páris, május hó.

Se puccs nem készüJ, sem a barbárok nem óhajtanak újból betörni. A horda azoknak a művészeknek az egyesülete, akik a Montparnasse kávéházaiban székelnek.

Hírnevét nem annyira tagjai művészi teljesítményeinek köszönheti, mint inkább báljainak, ahol a vendégek tulnyomórésze előítélet■ és ruhamentesen jelmik meg.

' A plakát felhívja a festőket, akik a horda tagjai, hogy képeiket hozzák el arra a kiállításra, amely a Boulevard Raspail-on szabad ég alatt fog megtartatni. A publikum is meghivatik, hogy a kiállításon teli erszénnyel jelenjék meg.

Ezek a képvásárok Parisnak legrégibb népszokásaihoz tartoznak. Népies nyelven »répavdsárnak«, marehé aux navets, vagy »kéregvásárnak«, főire aux croutes — nevezik őket. Répa a párisi művész-zsargonban elrajzolt kezet, vagy elpaccolt lábat jelent, kéreg pedig mázolást, amely a vásznat elrútítja. A Montparnasse-i horda a maga kiállítását répavásárnak nevezi. A művész nemcsak a dicsőségért küzd, de a képeit el is akarja adni.

Ebben a pillanatban a művészeti alkotás kereskedelmi ügyletté változik át, a művész egy nagy láthatatlan szervezettel áll szemben, amely csak arra van tekintettel, el lehet-e a képet a publikumnak jó áron adni ős pedig minél hamarabb. Túlzás volna azt mondani, hogy a párisi műkereskedői szervezet lehetetlenné teszi uj tehetségek és uj Irányok győzelmét. Ez gyakran megtörténik, de csak abban az esetben, a mikor az uj tehetségnek támogatása már jó üzletté vált. Még a legkiválóbb művészek is kénytelenek, néhány kivételtől eltekinteni, ezt a kálváriát megjárni é.s felemelkedésük fejében a legszörnyiibb lelki- és pénzbeli uzsorakamatot fizetni. Sokszor kísérelték meg a művészek ezt a vasgyüriit áttörni és a publikummal közvetlen érintkezésbe lépni. A Horda kiáltványa is íeljajdul,

I »Le a közvetítőkkel!« De ezek a kísérletek eddig még sohasem vezettek eredményre.

Ahhoz a proletáriátushoz, amelyet e kizsákmányolt és tehetséges művészek tömege alkot, csatlakozik egy másik proletáriátus, amelynek száma sokkal nagyobb, mint az előbbié. Ezek többnyire oly emberek, akik valahogy tudnak rajzolni és festeni. Mint ipari munkások szépen boldogulnának s munkájukban örömet is találnának, ök nem akarnak azonban proletárok lenni, hanem a művészi címre és jellegre vágynak. A regények olvasása az ifjúság nagy részében rajongó vágyódást vált ki a művészi pálya iránt. A rajzolásban való kézügyességük félrevezeti őket és mindenáron művészek akarnak lenni s maradnak életük végéig meghasontott, elkeseredett és nyomorgó proletárok.

Ezeken kívül található még Párisban nagyszámú művészi Lumpen-proletáriátus, az élet hajótöröttjei, e'ziil-ött tehetségek, alkoholisták, kokuinosok. kitartottak, akik mind művésznek mondják magukat.

Melyik csoporthoz tartozik a Montparnasse hordája? Igazi művész nem található közöttük. Van néhány szorgalmas és buzgó mesterember, aki már a nagyobb képkereskedők részére is dolgozik, a tagok többsége azonban a művészetnek tehetség nélküli proletárjaihoz tartozik. Hozzájuk ragad a nagyon mozgékony Lumpenproletariat, kétséges ekzisztenciák, ekzotikus figurák, a nagy kávéházak látványosságai.

Nézzük a kiállított tárgyakat. Itt-ott lehet látni egy ügyesebb rajzot egyegy tűrhető képet, de a műtárgyak többsége igazi répa és kéreg. Ritka látvány ennyi gics egy rakáson!

Kísérőm egy »művészre« mutat, aki sörte hajával úgy néz ki. mint a gyermekmeséskönyvek Borzas Petije.

»Ez a borzas ugy-e önnek honfitársa?«

..■»Nem óhajtok vele beszélni — felelem — ismerem őt túlságosan jól. Erdélyben a Siguranzának volt a kémle.

Tovább megyünk.

»Kérdezze meg a többieket — mondja a francia — ugyanazt a választ fogja mindegyiktől kapni. Ezek már régen, mielőtt még Coué létezett volna, kitalálták azt a módszert, ami őket az élet nyomorán ily ártatlan önhangzásokkal keresztülsegitl.«

Jobban szemügyre veszem a kiállítókat s csak akkor látom, hogy mily szomorúak és csüggedtek.

■Az ellentét akarásuk és tudásuk között, a jelen nyomora és a jövő reménytelensége fejeződik ki egész magatartásukban. Feleségeik és barátnőik ott állnak mellettük, többnyire fonnyadt,

Már csak a végére érkeztem Olleschik Eiena őnagysága, bizonyára érdekfesziíö előadásának, amelyet a macskák lélektanáról tartott volt a második bécsi nemzetközi macskakiállitáson. Ép az utolsó mondat hagyta el ajkát:

— Legyen Bécs a macska barátok városa! mondotta ellentmondást nem tűrő hangon, mint aki megvan erről győződve, hogy a jelen viszonylatban ez volna az egyetlen komoly történelmi hivatása az őskulturáju nemes Bécs városának. »Bécs a macskák városaI« »Mindent a macskáért!« Tagadhatatlan, jelszónak ez szépen hangzik és élénk visszhangra fog találni Bécs lakosságának ama széles rétegeiben, amelyek régóta vallják, hogy egy édes kis macska nÄkül hej be kutya az élet. (A bécsi argó macskának nevezi a kis nőt, akit Budapesten tyúknak titulálnak. De semmi félreértés: most négylábú macskákról beszélünk.) Lesznek ugyan számosán, akik nem azonosítják magukat a macska kultusz egyre növekvő számú bécsi apostolaival, de ez kérem mindig igy volt, hogy minden kérdésben pártokra bomlott az emberiség. A kutyapárt nem hagyja magát leszorítani a még gyermekcipőben járó macska párttól és kitart amellett, hogy Bécsben a kutyákat illeti a hegemónia. Viszont vannak, akik a macska felett a kanári madarat részesítik előnyben, vagy a nyu! tenyésztés és a galamb tenyésztés között haboznak, nem beszélve a fehér egerek kedvelőinek kisded csoportjáról, amely annyira szerényen húzódik meg a háttérben, hogy még klub alapításig sem jutott. Örök; béka-egér harc dúl az emberek között, aszerint is ki melyik állatot emeli a pajzsára. Az úgynevezett átkos pártviszály az állat-hivöket is ketté szakítja. Ne higyje senki, hogy például a macska-barátok teljesen zárt sorokat alkotnak. Oh nem, a macskabarátok tábora is ketté szakadt. Az egyik része -a macskát farkával együtt tiszteli, amíg a másik rész a farkatlan macskára esküszik, mert — azt hiszem, hogy ezzel nem követ el in-diszkréciót —farkatlan macska is létezik, macskák, a kik kényelem szerétéiből nem viselnek farkat, ami, ha más előnyt nem is, de annyit minden esetre jelent az illetőkre, hogy az ilyen macskának nem hághatunk a farkára.

— Legyen Bécs a macskák városa! Adta ki tehát a jelszót Olleschik Eiena urihölgy, akire minduntalan visszatérek. Bárhogy is dobják a maoskát, mindig talpára ugrik, —• mondja a közmondás. Enis mindég csak azon veszem észre magam, hogy az igen tisztelt O’leschik úrnőt érintem beszédem fonalán. Az elmulasztott előadás helyett, amely bevezetett volna a macskák lelki világába, kárpótlást kaptam a macska kiállítás katalógusához irt előszóban, amelyet ugyancsak Olleschikné irt, aki Bécs egyik jegjelesebb macskatenyésztője és a kinek köszönhetjük. — ha nem tévedek — az első bányamacskát a -űlágirodalcmban. A bánya macska a bánya kutyának a tej testvére. A bánya kutya mokány egy állat, bécsi specialitás, a melyet egy ötletes bécsi mérnök uszivánnyadt nők. Mily máskép is volt mindez a regényekben, ahol a művész Tündérszép Ilonák között válogathatott!

Vihar közeleg. A művészek aggodalmasan néznek az égre s készítik elő a faládákat, amibe az »árut« bepakkolják. Isten ments, nehogy az eső a »kérget« a vászonról lemossa!

Azzal a szándékkal mentem a répavásárra, hogy jól fogok ott mulatni. De a hajótöröttek kiállítása előtt nem tudok mást érezni, mint részvétet és megindulást.

Visszafelé a Montparnasse temető előtt megyek el. Önkéntelenül is arra gondolok, hogy a temető nem a legszomorubb látvány ezen a világon.

tott a lapokra. Ez a mérnök beküldött egy cikket a Neue Freie Pressének, egy nagy bánya szerencsétlenségről és ebben jelentette, hogy a bánya kutyák borzalmasan ugattak és üvöltöttek.« Ez az újság igy lenyomatta ezt, holott tudni kell, hogy a bánya kutya nem ugat és nem üvölt, bánya kutyának nevezik ugyanis azokat a kis kocsikat, amelyekkel a kibányászott szenet szállítják. Azóta a bánya kutya rémitgeti a bécsi szerkesztőségeket, amig most bevonult a bánya kutya mellé a harci macska, a-ki úgy látszik nem csak a macska pszichét ismeri, hanem a hadtörténelemben is nagy jártasságot árul el, megrázó részleteit közli Sebaisztopol ostromának, amelyben állítása szerint a macskák oroszlán bátorsággal vettek részt. Az 1927-es bécsi macska kiállítás és Sebaisztopol- 1854. évi ostroma igy kerülnek egymással -kissé laza összefüggésbe. A macska hősi énekét daloja Eiena asszony, a derék macskáét, akik a zuávok tornisztere-in helyet foglalva indultak a harcba... — 1854-ben, Malakoff torony ostrománál Szebasztopo] előtt — olvassuk a macski kiáíütás katalógusának eőszavában, — a harci macskák, mind megannyi bátor kis katona, nagy szolgálatot teljesítettek gazdáiknak. Ráugrottak az ellenséges katonákra, összekarmolták -az arcukat és harapták őket, amíg harcképtelenné nem tették. Ha a macska gazdája megsebesült, hűen kitartott mellette bár gyakran ő maga is több sebből vérzett és vészkiáltásaival a szanitészt segítségül hívta. A macska nem tűrte, a mig csak élet vo't benne, hogy idegen katona az ura holttestéhez közeledjék, a mig aztán több golyótól találva a gazdája védelmében kilehelte lelkét a hü állat.

Becsületszavamra ezt olvastam nyomtatásban a macska kiállítás katalógusában. őszintén: én nem néztem volna ki a macskából, hogy ilyesmire képes. — Életemben most először találkozom a macskával, mint fegyvernemmel. Abba még belemegyek, hogy a mythosbeli Freya skandináv istennő két macskát fogott a szekerébe, de a szebasztopoli harci macska legendájának nehéz bedőlnöm. Feltételezem, hogy Olleschikné személyesen nem volt jelen Szebasztopol ostrománál, tehát nem saját tapasztaatai alapján állítja, hogy a macskák mint hős katonák szerepeltek az ostromban. Inkább azt hiszem, hogy valami félreértés lehet a dologban. Olleschik Eiena asszony a macskák iránti lelkesedésében a négylábú macskát összetévesztette a harcászatban macskának nevezett hadi eszközzel, amely tulajdonkép egy hordozható tető és a régi világban az ostromlók a vár sánc árkaiban ézzel védték magukat a várakból kihajigált kövek ellen. Lehet, hogy a zuávok Szebasztopolnál ezt a macskát alkalmazták és ime, amig különböző forrásokon keresztül a hir Bécsbe érkezett, ez a macska is nyávog és Olleschikné költői tolla értett hozzá, hogy a szebasztopoli macskák nagyszerű liadftényeit kiszínezze, hogy az embernek kedve volna egy újabb háborút vállalni direkt csak azért hogy harmipc és feles mo-Szende Pál

KRTZEN ÜRÍTimER

TÖBBSZÖR LE5Z BÉCSBEN mRCSKRUÉSHR

zsarak helyeit talán néhány macskával sikerül majd a győzelmet kierőszakolni. Óh, miért nem lehet Olleschikné macskáit arra felhasználni, hogy addig karmolják az országok felelős diplomatáit, amig ezek minden háborús konfliktust békésen meg nem oldanak. Itt szóhoz juthatna a kilenc farkú macska is. A kilenc farkú macska valóban létezett és ugyancsak nem tévesztendő össze élő macskávál. Kilenc farkú macskának hívták volt Angliában azt a kilenc szijju korbácsot, amellyel az angol katonákat büntették. A macska tehát, amelynek ilyen válfaja is van, nem szimpatikus és e tekintetben az egerek álláspontjára helyezkedem.

A macska kiállítás egyébként gyönyörű volt. Vagy százötven macska versenyzett az aranyéremért. Tiz-tizenöt milliós értékű macskák képviselték az osztrák macskatenyészet fejlődését. Az egész macska kiállításon a legnagyobb sikere azonban egy kis. kutyának volt, amely dadai tisztet töltött be egy fiatal angora macska mellett, saját emlőiből szoptatván a kicsikét. A kiállításhoz sok romantikus emlék is fűződik. Deli macska legények itt ismerkedtek össze szemérmes cicuskákkal, akiknek szerelmes macska koncertje egy legközelebbi májusi éjszakán ostromolni fogja a holdvilágos csillagos eget. De csalódások a macskák világában is előfordulnak, amint arról személyesen meggyőződtem. Egy igéző fehér angora macska (hölgy) egy hasonló szőrű angora úrral találkozott, a szemek össze villantak, a hölgy illegette magát és látszott, hogy ez a legény az, akiről álmodott. A macska ur is vágyó szemmel nézte a karcsú jelenséget

Ezzel szemben ott volt egy ketrecben Zorró, Roth János filmművész sziámi him macskája minden fogyatékosság nélkül, aki azonban csak szabott órán hajlandó szóba állni a sziámi macska hölgyekkel, már abból az egyszerű okból Is, mert a sziámi macskák házasságából származó kölykeket ötmillió koronával jegyzik a macskatőzsdén. Tehát valami haszon illesse az apát is.

Olleschik Elenán kívül Bauer állattenyésztési felügyelő ur is előadást tartott és kifejtette, hogy a maoskatenyésztés nagy nyereséggel kecsegtet. Már a prémjéért érdemes a macskákat tenyészteni — mondotta — mire majd forradalom tört ki: a macskabarát asszonyok hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a macskatenyésztés céljaként azt tűzzék ki, hogy a macskák bőrét lenyúzzák. Jó, hogy a kiállított macskák nem értesültek arról, hogy itt az ö bőrükre alkusznak.

Egy idősebb asszony rémülten ártott be az irodába.

— Gyorsan orvost! Betegek a macskáim ...

Az állatorvos azonnal a beteg macskákhoz sietett. Öt tagból á'lfó farkatlan macska család feküdt a ketrecben a kolera tünetei közt. Az orvos alaposan megvizsgálta őket és főtt rizs levet rendelt a pácienseknek.

— Ne kenjem be őket disznó zsirral?

— kérdezte az öt farkatlan macska jóságos gazdája.

— Nem árthat — válaszolta az orvos.

— Disznó zsir az is jó.

Feltűnt a macska kiállításon, hogy egy szerzetes-rend által gyártott likőrt igyekeztek népszerűsíteni kóstoltatás utján. Sokáig nem tudtam, hogy egyszer excellence macska kiállításon miért ütnek fel egy likőrös sátrat? Miért éppen likőrt, alkoholt árulnak itt üvegben és miért nem zsákban macskát?

A kiállítás figyelmes rendezősége úgy látszik indíttatva érezte magát, hogy alkalmat adjon a kiállítás látogatóinak, hogy — ha éppen kedvük szottyan — ne csak a különböző macskáról, de a másnapi macskajajról is, ahogy magyarul a katzenjammert nevezhetjük — szóval a katzenjammer fogalmáról is tiszta képet nyerhessenek. A katzenjammer úgy Sziámbán, mint Bécsben, mint pedig Szuboticán az alkoboímérgezés nyomán lép fel és olyan óriás, mintha a macska kM> a Prater helyett az ember gyomrában rendezné kiállítását...

Eos