Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-22 / 140. szám
1027. május 22._____________________ BACSMEGYEI NAFLÖ ___________________________ 19. oldal. lőbe. Nagyné utána, — kergette, űzte, amíg hazaért. A négy kendermagos örömteli tisztelgéssel fogadta. Bámultak is rajta némileg, hogy ugyan mi hozta ezt ilyen hamar haza, azonban hogy feltűnt nyomában az asszony, megint elvesztették minden kedvüket. — Baj lesz, mondta a legöregebb, nagyon haragos. Nagyné ezalatt kinyitotta az istálló ajtaját s folytatta Matyival az ügyet. Az bambaságában föl se tudta fogni, mi lesz ebből, talán büntetést várt, mint a rossz gyerek, — buta mód rohant a vesztébe. Ott aztán hamar elfogták, lábát öszsekötözték. — Megállj, gyalázatos, nem eszed te tovább az életemet! Nemsokára rémes hangok törtek elő a konyhából. A tapasztalt tyúkok emlékeztek hasonlóra, ez mindig áldozattal jár. A múlt nyáron is volt késélesités, mikor ötödik társuk tűnt el hirtelen. Sok vére elfolyt s épp igy össze volt kötözve a lába. — Nesze, te gyalázatos, majd adok én neked szomszédot... Bozontos iistökü Nagy János épp arra haladt, egy percre betekintett, aztán halkra fogta a járását, öntudatlanul a fejéhez kapott, hát jól van. Istennek hála, meg van még minden hajaszála, — úgy motyogta maga elé mosolyogva. — Hát már inkább a Matyi, mint én, hogy az Isten akárhová tegye. Az asszonyra értette, vagy a kakasra? — ki lehet tudója az ilyen rejtelmeknek! CIRKUSZ KHB—— Levelek egy milliomoshoz Jeremias Barnett amerikai milliomostól, mint a lapok iriák. eev szélhámos Párisban kétszázezer frank »kölcsönt« csalt ki azzal a mesével hoev ő Van Dvcknek. az ismert festőnek a fia. és a papa. aki elutazott Rómába a pápát lefesteni. elfelejtett neki kosztnéiw hagvn'i. Barnett csak akkor tudta meg. hoev a miivész már a XVII. században meghalt, amikor megtette a följelentést a csaló ellen .Miután a följelentés nyilvánosságra került, a derék milliomos oostáia jelentékenyen megszaporodott oénzkérő levelekkel, amelyekből néhányat alább közlünk: > 1. Tisztelt uram! Ön, mint benszülött amerikai, bizonyára hallott már a kereskedelmi életben előnyösen ismert Kolumbusz Kristófról. akinek nagy tojás-exportüzletét tegnap átvettem. A világhírű lámpázott Kolumbusz tojásokat csak cégünk jogosult forga’omba hozni, amelynek egyik társtulajdonosa Marcus Tullius Cicero, római főkonzn! és udvari szállító. Az ő neve, azt hisszük, elég garancia arra, hogy ön négymillió dollárt hitelezzen nekünk, mert alaptőkénket fel akarjuk; emelni az üzlet kibővítése céljából és a j tyúkok újabban nagyon követelődzők.) Küldje sürgősen a dohányt! Me'egen üdvöz'i 1 Lebemann és Slum, \ 2. Tisztelt uram! Csak röviden, az idő pénz! Tehát: éuj vagyok az a József, akit eladtak testvé- J rei. A váltságdíj húszezer aranypezeta, amit bátor vagyok öntől kölcsönkérni, természetesen holnap megadom. Kivá-j natra szabadulásom után rendelkezésére | bocsátom testvéreimet jutányos áron. | Ugyanott egy rúd szalámi és két var-; rógép is átadó., Kiváló tisztelettel József nádor, j 3. Tisztelt uram! Anyagi helyzetem következtében ez ideig mint koplalótnüvész szerepeltem, holott alapjában véve többre vagyok hivatva és mint evőmé vész sokkal lénye- i gesebb sikereket arathatnék. Gondolja csak el, ültőhelyemben cl tudok fogyasztani két egész borjút, nyolcvan dobos tortát és tízezer datolyát. Levest, a la discretion és kecsegét nagyság szerint. Homérosz Adolf, az ismert hősköltő, a ki egyszer görögországi utam alkalmával látott viilásreggelizni, rögtön nekiült és nagyobb epikai müvet alkotott rólam, amelyben szerénységemnek díjmentesen »a trójai faló« címet és jelleget adományozta. Csak a tőke hiányzott eddig ahhoz, hagy pályát változtassak. Legyen szives küldjön sürgősen százezret, a bevételt felezzük. meleg barátsággal Sued Odysseus. 4. Tisztelt Uram! Valószínűleg értesült róla a lapokból, hogy elsőszülött fiam, Káin a múlt héten agyonütötte merő szórakozottság— Szórakozott vagy . . . — Dehogy . . . Szó sincs róla . . . Figyelek. — De igen . . . Elnézegetsz . . . Hová néztél? — Ugyan... Csacsi.. Aranyos... — Ne mondd nekem, hogy aranyos... Ne mondd nekem igy . . . Ezt igy nem lehet mondani, olyan könnyedén, mintha azt mondanád, jónapot . . . Lassan lépegettek le a fák között. — De hiszen mondtam már . . . másképpen is ... az előbb . . . — Igen . . . akkor szívből mondtad... most csak ismételted ... — Nem győzöm elégszer ismételni... — Most erőltetted a hangod ... De igen . . . Erővel remegtetted a hangod .. . -v ■ — Jaj te bolond . . . — Akkor tneni . . . akkor menj, tudod . . . Nekem ne erőlködj . . . — Hát nem megyek, Es ha te elmész. utánad megyek . . . — Ez is erőltetve volt! ... És megint elnéztél . . . És valamire gondolsz . . . ami nem én vagyok ... És keresed a szavakat . . . Már nem tudszi velem beszélni . . . — Lonci . . . csacsi . . . aranyos . . . — Menj . . . menj . . . A fiú vállat vont. Hát igen : — de miért figyelmezteti rá? Talán ezzel idézi elő, hogy figyelmezteti rá . . . Vagy csakugyan a lány vette észre, a finomabb ösztönével, előbb? . . . Ezt a dolgot ... ezt a kettősséget . . . hogy miközben beszél vele. egyre inkább, egyre gyakrabban, egyébre gondol, nem másra, csak egyébre. Beszél és figyel és válaszol és kérdez — és közben nyugtalanul szaladgálnak a gondolatai, jobbra-balra mint . . . igen. mint valami ketrecbezárt fenevad. Hát ml ez, mi ez? Mi volna? Igen, igen . . . miért nem vallja be. legalább saját magának?! . . . Hát az, hogy nem birja, nem bírja, hogy ez nem megy. ez nem lehet . . . hogy neki dolga van. do'ga van . . . hogy ez borzasztó . . . bogy minden nercben szeretne felugrani és elszaladni . . . ugyanolyan forró és ellenállhatatlan vággyal, mint amilyennel két vagy három órával előbb találkozni akart vele. Boldogság, boldogság! Nahát, ha ez boldogság, akkor a boldogság elviselhetetlenebb valami a boldogtalanságnál. Nem lehet, hát nem lehet. Ez a folytonos ismételgetés, ez a szeretsz — nem szeretsz játék — hány millió akácfalevél van a világon, amit neki még végig kellene morzsolni, mint egy elátkozott Sisiphusnuk?! ... De hiszen ezt akarta . . . Ezt. de nem igy . . . Eh! nem is azt akarta . . . Igen, persze, tegnap úgy érezte, megdöglene nélküle .. . Hát igen ... a levegő nélkül is megdöglene — mér. e lehet mevé'ni puszta levegőből... Nem érti. nem érti ez a lány. hogy egy férfit nem lehet kisajátítani . . . Hiszen neki dolga van ... az ő élete nem lehet puszi1 boldogság . . . Hogy elnézett, messze? bőt öccsét, Ábelt és hogy a vádtanács ezért előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés büntette cimén vád alá helyezte, egyúttal elrendelve az előzetes letartóztatást is. Legyen szives tehát az ügyvédi költségekre másfélmillió dinust címemre azonnal beküldeni. Férjem, Ádám, ugyanis nem akar adni, pedig tele van pénzzel, az idén kitünően beütött a paradicsom. Mindig mondtam, hogy nem első, hanem utolsó ember. Remélem, hogy ön, tekintettel a köztünk fennálló közeli rokonságra, nem hagy cserben és nem fogja megtagadni kérésem teljesítését. Sok puszit küld szerető dédnagyanyja Veisz Éva U. i. Jó tettért jót várj: mellékelten küldök fél kiló valódi fajalmát, saját termésem. Fogyasszátok el jó étvággyal. Pá. dió. j El hát — az. eget nézte és a fákat . . . I és a világot ... és a hegyeken túl a várost ... a Várost . . . ahol neki, dolga van . . . harc és győzelem . , . férfimunka . . . ellenség és bajtárs . . . férfiak! mióta nem beszélt már férfiakkal .. . vitázni, összecsapni a gondolat , acélpengéit, nem nyávogni és gügyögni! Megállt. I Hopp! már tudja is! Persze... Most I jött rá a nyugtalansága okára! Hat óra és ő félhétre találkát adott Szeleniczynek a Gellért-terraszon! őrült fon! tos ügy . . . — Miért hallgatsz? — Jaj, te . . . Miért hallgat? Az isten szerelmére, hát gondolkodik. Rémes ez a lány. Képtelen a társaságában végiggondolni egy egyszerű összefüggést. Nem. az kibírhatatlan ... belenyúl az agyba és széttépi a gondolaffláncot... Miről is vau sző?... Aha, Széléncynek adott találkát ... félbétré... őrült fontos ügy* ben, emlékszik rá... levelet irt neki tegnap, Szelencykém, muszáj veled beszélnem, nem bírom, csak te nyugtathatsz meg ... élethalálkérdés a számomra... okvetlenül légy ott félhétkor a Gellért-terraszon... Élethalálkérdés ... igen, emlékszik ... mikor ezt irta, tudta is, mi az... izé..; most nem jut eszébe... de hogy is juthatna, hiszen ez a lány nem hagyja gondolkodni... hiszen ez öngyilkosság, amit véghezvisz... élethalálkérdés és most nem tudja, mi az... egészen meghüiyült a társaságában! Mindegy! Szelency várja őt — majd eszébe jut! Kihúzta magát. Fiacskám — itt kell hagyjalak. Borzasztó fontos ügyben adtam találkát valakinek... . Nézd, hogy etsápadí! Nem — nem — sápadjon el, ájuljon el, haljon meg — mindegy!... neki végre beszélni kell valakivel! egy férfivel, egy baráttal! ki innen a boldogságnak ebből a börtönéből! ... Vissza se nézett, pedig a lány még annyira se tért magához a váratlan bu- I csatái, hogy legalább megcsókolhatta j volna. Mindegy — nem birja tovább! Szelency már ott ült a terraszon. Unatkozva nézett kifelé, előtte konyak — Halló, Imre, itt vagyok! — Karcsikám ... szervusz! — Na mi az az élethalál kérdés?!... Leült, lihegett. —- Várj... azonnal... Pincér!... nekem is egy konyakot. Kiiitta, aztán gondolkozva, komolyan nézett maga elé. Komolyan, mélyen. Kicsit remegően zengett a hangja, amikor végre megszólalt. — Karcsikám ... úgy beszélek veled, mint az egyetlennel ezen a világon, akivel őszinte lehetek... aki előtt nem kell szégycn'enem magam ... aki elölt kitárhatom a szivemet... Szünetet tartott. A hü barát melegen biztatóan nézett rá. — Karcsikám ... tudom, hogy tegnap beszéltél Loncival... 1 A másik bólintott mosolyogva. Meg-1 ragadta a kezét, mint a fuldokló a kidobott hágókötelet. — Karcsikám ... tudom, hogy szóbakerültem... És most!... az életemről van szó... légy őszinte ... Mit mondott rólam ? A másik kinyitotta a száját. Szenvedélyesen vágott közbe. — Nem... nem bírom végigvárni... csak annyit... annyit mondj... mi a benyomásod... szeret?... nem szeret?... TINTA VITA Végzetről, véletlenről, szabad akaratról vitatkoztak. —Hallottad például annak a négyéves kislánynak az esetét? — Felületesen. — Ezt a szülei, mint minden áldott nap, pont nyolc órakor lefektették fehér gyermekszobájában. Megcsókolták, aztán lábujjhegyen átmentek a verandára, várván, hogy elszenderedjék. Mire félóra múlva visszatértek, a kislány halott volt. — Tudom, megégett szegényke. — A szóiba közepén feküdt, a padlón, összepörkölődve, egészen megszenesedve, a kis ingecskéjében, élettelenül. Amint később megállapították, a kislány — szüleinek távozta után — kimászott az ágyból, a főidőn egy gyufaskatuiyát talált, azzal játszani kezdett. Ebben a skatulyában egy gyufa volt. Értsd meg: nem öt gyufa, nem is két gyufa, hanem egy gyufa, egyetlenegy. Az az egyetlenegy gyufa, melyet a dohányos vigyázatosan gyújt meg, hogy el ne aludjék, különben tűz nélkül marad. A ki a skatulyát elhajította, nyilván üresnek vélte. D* a kislány millió és millió körülmény összejátszása folytán mégis meglelte a skatulyát, az ő skatulyáját, benne az egyetlen gyufát, mely a halála volt s várta őt, mintegy kikészítve, hívogatva, alattomosan. Még most se hiszel a végzetben, abban a valamiben, ami kívülünk van? — Csak a szabad akaratban hiszek. Minden halál öngyilkosság. — Ugyan. Hát nem érzed, hogy ez a gyufaszál, mely szükségszerűen a keze ügyébe akadt a sötétben, jelentősebb számára, mint az erdők szálfája s az ártatlan lángocska nagyobb tűz vo’t neki, mint minden kohó, kráter és pokol? Nem éTtelek. — Mingyárt megértesz. Én tegnap tulajdon szememmel láttam egy szeren- I lOétttensége^. Valami 'tfzenötfves ifcasfiu vágtatott a kerékpárján, öszseütközött egy másik kerékpárossal, a földre bukott. Ebben a pillanatban a villamos teljes sebességgel ráhajtott. A vezető fékezett, de már későn volt. A fin a kerekek alá került. Vége, ordították vége. Bőgött, jajgatott, kiabált az egész ucca. Majd láttuk, hogy mi történt. Kihúzták a mentödeszka alól a kerékpárját. Az acélgép fölismenhetetleif drótgomolyaggá vált. Másodpercek múltak. Akkor egyszerre talpra ugrott a Hu. Halálosan sápadt volt. De semmi baja sem esett. Még egy hajaszála sem görbült meg. még egy horzsolás, egy karc se mutatkozott a testén. Miért? Mert ott a kerekek alatt, hol nem egy, hanem trillió és trillió halál várakozott rá, megfoghatatlanul oly kicsire zsugorodott, mint egy gummilabda. Csodáról beszéltek, a fakirok csodáiról. Cn tudom, hogy ez nem volt csoda, ő ama pillanatokban, míg a tragédiák el szoktak dőlni, cselekedett, nem az eszével, hanem azzal, ami okosabb nála. a biztos, tévedhetetlen életösztönével. Egyszerűen élni akart. — Bocsáss meg, ez is csak azt bizonyítja, amit én állítok. Van végzet. Örök törvények kormányoznak bennünket. — Valóban. Csakhogy barátom, ezek az örök törvények nem kívülünk vannak; hanem bennünk. Azok hajtják életünket, mint súly az óra kerekeit. Kosztolányi Dezső CIRCULUS
