Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-15 / 123. szám
HZ 91Z lóifcai sérelmét, aztán így szólt hangos sivitássak — HivjáU ide a erem bit ásómat! A trombitás holló pedig ott állott a király mögött, csendeden, mint a tó me és szerényen, mint a fii. — Hal!od-o te trombitás, derék őre az én királyi kincses kamrámnak, Inrdesd ki alattvalóim között, mond meg a keselyűnek, kányának, vércsének és az öszes többi madaraknak, akiknek karmuk és kampós csőrük nőtt, hogy nagy ünnepség lesz ma az egész világon. És repülj el a vadállatok királyához és add tudtára, hogy mivel ő, a király, megfeledkezett esküjéről, állatait nem tartja szigorúan és a ni ráültük esett sérelmeket nem orvosolja. haragommal ruitom é°- kihívom párviadalra hogy megismerje hatalmas erőmet.' Jöjjön ki vadállataival a Nagyrétre, a Nagytölgyfa alá. Eközben kialudta magát az oroszlán és felébredt. Meghallotta, mit trón Írtál a trombitás hírnök és hamar összebömbölte alattvalóit Fidvn siettek eléje egész birodalmából a medvék, farkasok oárdimok, meg a többi vérengző meg bundás vadak és várták a Nagyréten a Nagytölgyfa alatt a végítéletet. És odarepült közéjük a haragos sas méltósággal, egész udvarával. Három órát. három percet verekedett a két párt szünet nélkül, de e Tik sem tudta legyőzni a másikat. Hanem aztán, mikor má -már lai kadt a madarak ereje, — hirtelen megrémült a nagyfogu egér az éjjeli bagolytól és elsőnek menekült el a harctérről. Jelentette a dolgot az udvari hirnök az oroszlánnak és az igen megharagudott az egérre. — Ö. te haszontalan földalatti féreg te! Miattad van ez az egész háborúság, te nyomorult. Miattad áldoztam fel magam és te vagy az első, aki meghátrálsz! MegparancsoUa tüstént az oroszlán, hogy hagyják menten abba a harcot és, bekét kért. Aztán igazságot tett. Elrendelte, hogy adják vissza a verébnek az elrabolt búzát. Megörült a veréb a nagy szerencsének Bőségben élt most már. mintha mindennap ünnep lett volna Odajöttek hozzá vendégségbe a többi vérebek, ismerősök és ismeretlenek, tele volt az egész háztető verébbel és teleesiripc.lték a világot a nagyfogu egérről meg a gazdag verébről és a hősi dicsőségről. Belenéz a veréb a lyukba, hát látja a sok magot és még hangosabban rágyújt a nótára: — ó, te egér a föld alatt, lám magostul hogy elszaladt! Hát ez az igazság? Nem igy egyeztünk ám koma! Enyém meg a fél lakoma! Megloptad a barátodat, nem tartod meg a szavadat. — I! I! — visit az egér. — Elfelejtettem én már rég. a mit neked igérék. Nem tudok már semmit róla, hord el magad veréb koma! Mit volt mit tenni. Könyörgésre fogta a veréb a dolgot, hajlongott az egérlyuk előtt, próbált csipkedni valamit, de csak pelyva került a csőrébe. Megharagudott a veréb, felrepült a tetőre és teletorokból elkezd kiabálni. Csiripelt, csiripelt, ahogy csak a torkán kifért. Meg is hallották az összes verebek a környéken és mind odarepüitek a nagy lármára. A mi kis verebünk pedig elbeszélte buját, baját, hadd tegyenek igazságot barátai. Meghallgatták a verebek kis társuk bánatát és elhatározták, hogy elröpülnek a nagyvilágba, az állatok királyához és eléje v szik a dolgot, ügy is lett. Elröpültek mindnyájan az állatok királyához, az oroszlánhoz, aki azt mondta: — Ha ok nélkül jöttetek, menjetek a dolgotokra, ha pedig komoly dolgotok van; beszéljetek egyenként. Előugrik a legbátrabb veréb a csapatból és előadja panaszukat. — Felséges oroszlán! Veréb bátyánk megegyezett a te alattvalóddal, az egérrel, hogy együtt élnek egy hombárban’, egy kamarából esznek, amig az utolsó szemig el nem fogy a készletük. Jól is ment minden három esztendeig, de mikor vége felé közeledett a búza. elbújt a nagyfogu a padló alá és magával vitte nagy ravaszul, amit még összekaparhatott. Hiába kért, könyörgött a mi verébbátyánk, nem hallgatót rá. Úgy becsapta, hogy szégyell magát az emberek előtt. Parancsold meg felséges ur alattvalódnak, hogy adja vissza bátyánknak a buzamagot és büntesd halállal, ahogy megérdemli. — Menjetek a ti királyotokhoz, hagyjatok nekem békét! —- mondta az oroszlán és nagyot nyújtózott, aztán ismét elaludt. < Mintha felhő felhő után vonult volna el az égen. olyan volt a tovarepülő, nagy verébcsapat, amint a sashoz igyekeztek. Előadták panaszukat királyuknak. A sas meghallgatta alattvavies Ilonka. Jó kislányokra nem szoktam haragudni. Az összerakó képeket majd egyszerre küld be. — Kasza Mcyiska. A rejtvényed majd sorra kerül. Nagyon örülök hogy a Habostorta szorgalmas olvasója vagy. Majd te is fogsz jiítalmat kapni. Majd ird meg, hogy sikerül: az előadás. — Robicsek Iby. A tersed még nem jó Iby. Küld el az ígért mesét, majd elolvasom. — Sebők Lili. Örülök hogy egészséges vagy. A rejtvényed bizonyára azér't nem közöltük, mert nem jő. — Berki Lili Légy türelemmel Lilikem, majd rád is sor kerül. •*- Tichy Bela. A rejtvényeid majd átnézem. — Kocsmár József. Az egyik rejtvényed jó, majd közöljük. — Majláth Feri. Na lásd, a versed itt közlöm: Folv'k az, aratás A vabonát kordiák Nasrv az Isten-áldás Az emberek mondják. « ^ aj B n y c 1 ■/ o 31 r n a 1 i in ayenmellSkl sto Subottca, 1E27. május 15. 20 ♦ STORTA *JŠ C.YERMEK£KnEK. Gtji te Fakó Váviák a eebonát Lesz inár kenvér télre A ió eazda masvát Elteszi maid félre. Német Józsika. Ejnye, ejnye, panaszt hallok rád. Hát szabad k e testvérkédet kicsuíolnli. Büntetésül nem kapsz most jutalma:. ■ Románcscv Évica. Nagyon kedves vagy. hogy irtát. Örü ök hogy te szik neked a Habos'forta. — Tenmnovics Ilonka. Az elsőnek is ki kell jönni. Próbáld csak meg. Ne aggódj, a Morgó bácsiról meg a Muncurkórói ezután is iruuk. mert odahaza is lesz kalandjuk bőven. Beküldte : Kocsmár József Gyi te Fakó előre, Ki a íáqak mezőre. Vigyáz Böske meg T amás, jer velünk te is pajtás. Fakó lassan megindul, Szófogadó, nem dul-ful. Tűri, hogy a Palika, Haját jól meg cibálja. 224 200
