Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-09 / 97. szám
8. oldal, 1927. április 9. BÁCSMEGYB NAPLÓ SPORT Három bajnoki mérkőzést játszanak le vasárnap Szubotieán Az elsőosztályu bajnoki fordulóban három mérkőzés kerül eldöntésre Szuboticán. A mérkőzéseket a Bácska-pályán játszák le a következő sorrendben: Bácska—Kulai SC, Sz.MTC—Szentai AC, Szuboticai Sport — Szombori Soko. A bajnokcsapat ezúttal a bajnokság sereghajtójával, a kulai csapattal kerül össze, mely jelenleg olyan gyönge, hogy a Bácska kis megerőltetéssel két tucat gólt lőhet neki. A mérkőzés, melyet délelőtt tiz órakor játszanak le, Krausz vezeti. A Bácska-pályán délután egy órai kezdettel a Ferrum I. B)—Szuboticai Sport I. B) mérkőzik, utána háromnegyed háromkor az SzMTC—Szentai AC küzd a bajnoki pontokért. A vasasok múlt vasárnap a ZsAK ellen olyan biztató formát árultak el, hogy a szentai csapat ellen előreláthatólag győzelmet aratnak. A mérkőzés bírája: Balázs. A legnagyobb érdeklődés a Szuboticai Sport—Szombori Soko mérkőzést előzi meg. A szombori csapatot a tavaszi szezonban átszervezték és a reorganizáció annyira bevált, bogy a csapat egymásután aratta a győzelmeket. A Szuboticai Sport szintén kitűnő formában van, úgyhogy a két jóteclmikáij;u csapat küzdelme igen érdekes, izgalmas játékot igér, melyből a nagyobb állóképességii kék-fehérek kerülhetnek ki győztesen. Biró: Sztipics. A SAND-pályán másodosztályú bajnoki mérkőzéseket bonyolítanak le: Hakoah—Postás, Ferrum—Konobar az előbbi négy órai, az utóbbi fél három órai kezdettel kerül eldöntésre. Szombaton nagyfontosságu elsőosztályu bajnoki mérkőzés lesz: a ZsAK—Szombori Sport. Erős küzdelem után eldöntetlent várunk. A mérkőzést Csajághy vezeti. Verbászon a Beogradi SK vendégszerepei. A kitűnő fővárosi csapat játékát I nagy érdeklődéssel várják a verbásziak. a viszonyok az eljárás sürgős visszaállítását követelik. Azt az ellenvetést hangoztatják, hogy a visszaállítás által megszaporodnának a kényszeregyezségek. Ezzel szemben elég utalni arra, hogy a törvény keretén belül kellőleg lehet majd védekezni a rosszindulatú adósokkal szemben. Bizonyos, hogy az életbeléptetés egyik következménye az lesz, hogy sok szorongatott helyzetben levő adós fog élni ezzel a törvénnyel, hogy kiutat találjon a helyzetéből és azáltal, hogy. idejekorán jelenti be a fizetésképtelenséget, csak csökkenti a felesleges költségeket, kamatokat és megakadályozza a nagyobb értékcsökkenést. Nem áll meg az az ellenvetés sem, hogy a kényszeregyezségi eljárás megkárosítja a külföldi hitelezőket, inert hiszen valamennyi hitelező államban vannak a hitelezőket védő hasonló törvények. — A bécsi hitelező védegylet, amelynek háromezerötszáz tagja van, akik Európa összes kulturállamainak sorából tömörülnek össze és igy. a legiégibb nemzetközi hitelező védszervezet, már fél év óta minden alkalommal sikra száll egy jobb kényszeregyezségi törvény meghozatala érdekében és úgy a kamaráknál, mint a kereskedelmi és igazságügyi minisztereknél ismételten rámutatott a mai helyzet lehetetlenségére. KÖZGAZDASÁG —— A külföldi hitelezők is a kényszeregyezség visszaállítását kívánják A bécsi Kreditorenverein igazgatóidnak nyilatkozata Noviszadról jelentik: A gazdasági élet érdeklődésének központjában áll a kényszeregyezségi eljárás körül megindult vita, amelynek során egyes beogradi gazdasági köröket kivéve, az egész ország kereskedelmi és ipari társadalma a kényszeregyezségi eljárás visszaállítása mellett nyilatkozott meg. Eduard Lauter, a »Wiener Kreditoreinverein 1870« igazgatója, aki ezidö szerint Noviszadon tartózkodik, a kényszeregyezségi eljárás szükségességéről a következőket mondotta: — A jugoszláv kényszeregyezségi eljárásnak 1925 május 1-én történt hatályon kiviil helyezése óta ennek az eljárásnak visszaállítása állandóan az érdeklődés homlokterében áll és állandó megbeszélés tárgya. A jugoszláviai kamaráknak 1925 májusában Szarajevóban megtartott értekezletén valamennyi kamara, a szkoplyeit kivéve, a törvény visszaállítását követelte. — Bizonyos, hogy az 1916 április 18-án életbeléptctett kényszeregyezségi törvény sok tekintetben hiányos és hibás és ennek tulajdonítható, hogy főleg a külföldi hitelezők valóságos rohamot intéztek a kényszeregyezségi törvény ellen. A támadások azonban a törvény sérelmes intézkedéseinek kiküszöbölésével és néhány uj intézkedés beiktatásával elkerülhetők lettek volna. Ilyenek volnának: megfelelő minimális kvóta megállapítása, amelyet egy éven belül ki kell fizetni; továbbá megállapítása egy olyan rövid időpontnak, amelyen belül a kényszeregyezségi eljárást be kell fejezni, azonkívül fontos intézkedés volna megfelelő vagyonfelügyelő kijelölése és díjazásának mérsékelt keretek között való megállapítása. Nemkülönben intézkedni kellett volna, hogy önkényes és indokolatlan íelebbezések megnehezíthessék a kényszeregyezségi eljárás gyors lebonyolítását. Végül Min? tető megtorlást kellett volna beiktatni a csalárdbukás esetére. — Ahelyett, hogy ezeket a közclfskvö intézkedéseket felvették volna a meglevő kényszeregyezségi törvénybe, 1925 május 1-én hatályon kívül helyezték a törvényt. A kényszeregyezségi eljárás ellenségei valósággal fellélegzett tek, de a gyakorlati emberek, főleg a gazdasági tényezők nyomban kifejezést adtak komoly aggodalmuknak, hogy a hatályon kivü! helyezés megrázkódtatja a gazdasági életet. Hogy a kényszeregyezségi eljárás nélkül eltelt két esztendő végeredményben miképen zárult, arról a statisztika megdönthetien adatokat szolgáltat. A csödügyck rohamos növekedése értékpusztitó hatásával hozzájárult ahhoz, hogy a kényszeregyezségi eljárás ellenségeinek nagy része is jobb belátásra jusson és hogy annak visszaállítása iránti kívánság mind hangosabb. erőteljesebb és általánosabb legyen. —' A csődeljárásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kényszeregyezségi eljárás mindenképen lehetetlenné vált, de semmi esetre sem szabad, hogy ez veszedelmes fegyverré legyen egy ésszerűtlenül és rosszindulatúan gondolkodó hitelező kezében. A noviszadi Dimovics-cég esete, amelynél egy hitelező a legjobb megegyezés utján levő eljárást felborított és néhány ezernyi dinár követelésével a több mint kilenc millió dinár passzívával fizetésképtelenné vált céget a csődbe kergette és igy százhetven más hitelező vagyonával egyszerűen labdázhatott, élénk és kiabáló bizonyíték arra, hogy a mai helyzet tarthatatlan. Dr. Kralács Iván kereskedelmi miniszter, aki 1925 március 31-ikén a nemzetgyűlésen tartotta meg a kényszeregyezségi eljárás feletti gyászbeszédét, kénytelen volt a viszonyok hatása alatt belátni, hogy a kényszeregyezségi eljárást vissza kell állítani. A tárcában beállott változás következtében ez a kérdés is megakadt, míg most az igazságügyminiszter, aki ennek a kérdésnek minden részletét ismeri. a legutóbbi költségvetés alkalmával felhatalmazást kért és kapott, hogy a kényszeregyezségi eljárást újból bevezesse. — Ezévi március 23-án Beogradban az összes kamarák és gazdasági testületek bevonásával értekezlet volt, amelyen a beogradi és a dubrovniki kamarákon kivü! a többiek a kényszeregyezségi eljárás visszaállítását követelték. A beogradi kamara is belátta ennek a szükségességét, de a visszaállítást uj csődtörvény feltételéhez szabta. Nagyon örvendetes volna, ha mindkét törvény egyidőben léphetne életbe, de a csődtörvény kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe. A jelenleg Szerbiában érvényben levő csődtörvénynek az egész ország területére való kiterjesztése, amint azt az oszijeki kamara kívánta, a hitelezőket a jelenleginél is rosszabb helyzetbe juttatná. A junktim felállitása tehát csak elodázná az egész akciót, de PENSION BRIONI Grado bel Trieste Előkelő családi- intézet, a strand közvetlen közelében, kiváló hécsi konyha, elsőrendű e látás. Melegvíz. Az előé.-i utőszezónba i jelentékeny ármérséklés. A I loyd Tiiestino volt konyhaönökének R. Bidoli, vezetése alatt. A Narodna Banka leszállítja a kamatlábat. Beogradból jelentik: A Narodna Banka szombaton konferenciát tart, amelyen a kamatláb leszállításáról fognak tárgyalni. A konferenciára a közgazdasági és pénzügyi élet számos előkelőségét hivták meg és a jelek szerint a bank ezúttal a kamatláb leszállítása mellett fog dönteni. Egy óra alatt túljegyezték Newyorkban a jugoszláv kölcsönt Beogradból jelentik: A pénzügyminisztérium távirati értesítést kapott, hogy a Bleer-kölcsön második részét plasszirozták a newyorki tőzsdén. A kölcsön harmincmillió dollár összegről szól, hét százalékos kamatozású és harmincöt évi amortizációval törlesztendő. Dételőtt tiz órakor a jegyzéseket már be kellett szüntetni, mert egy óra alatt túljegyezték a kölcsönt A kölcsönből tizenötmillió dollárt általános állami építkezésekre, tizenötöt pedig a már megkezdett Beograd—adriai vasút építésére fordítják. A kölcsön 92.5-es árfolyamon került kibocsájtásra. Délamerikában Is drótkartel készül. Buenos-Airesben a vezető drót- és csavargyárak kartelltárgyalásokat folytatnak, hogy gyártmányaik elhelyezését Délamerikában biztosítsák és megkönynyitsék. Az egyezség létrejötte igen megnehezítené az európai konkurenciát, a mely nem volt elkészülve, hogy a vaskartell ilyen gyorsan átterjed Amerikára is, — Amerikában kísérleteknek olyan teleionkészülékkel. amelyen keresztül látható Is a beSzélö. Newyorkból jelentik: A BcIl-telefontársaság csütörtökön végezte az első kísérleteket nagy nyilvánosság előtt olyan interurban-beszélgetésekre, amelyeknél nemcsak a hang j hallható, hanem a beszélő maga is meg-! jelenik. Washington és Newyork közt folytak az első kísérletek. Washington, ban Hoover kereskedelmi miniszter lépett a telefon elé és Newyorkban nemcsak a szavait lehetett hallani, hanem látni is lehetett a minisztert. Kijelölték a noviszadi uj vámház végleges helyét. Noviszadról jelentik: Lakics János helyettes polgármester elnökletével csütörtök délután Sztarzsik Szteván szuboticai vasaitigazgatósági osztályfőnök, továbbá a beogradi vámvezérigazgatóság, a noviszadi építésügyi igazgatóság, a noviszadi vasúti osztálymérnökség és a noviszadi vámhivatal delegátusainak, nemkülönben a város részéről dr. Rajkovics Misa bizottsági tag «is Plavsics Nikola műszaki tanácsos és Stessei Rezső főmérnök részvételével helyszíni szemle volt a Dunaparton építendő uj vámház végleges helyének kijelölése tárgyában. Eredetileg az uj vámház a vasúti Ilidtől balra volt tervezve, de mert a szivatytyuházihoz szolgáló vizvezetés az építkezések útjában volna, az uj vámház és vámraktár végleges helyét a dunaparti vasúti állomás mai helyén jelölték ki. A mérnöki hivatal ezekután el fogja készíteni a végleges terveket, amelyeket jóváhagyás végett a kiszélesített városi tanács elé fog terjeszteni. Az uj dunaparti vámhivatal egyedül a viziuton érkezett küldemények elvámolására és elraktározására szolgál, míg a vasúton érkezeit küldeményeket a teherpályaudvar mellett építendő külön vámhivatalban fogják kez,etHÍ. Ez a megoldás nem szerencsés, mert egyfelől két külön vámhivatalt igényel, amelyek egymástól több kilométer távolságra esnek, másfelől a kérdés a Dunaparton központilag volna megoldható, mert a vasúti vágányok egészen a Dupapartig levezetnek. A közönség szempontiából is igen terhes és kényelmetlen a város által tervezett megoldás. Lengyelország stabilizációs kölcsöne. A Lengyel Bank alelnöke és Krzgnanovsky, akik a kormány megbízásából Amerikában jártak, a sajtó előtt igen kedvezően nyilatkoztak Lengyelország stabilizációs kölcsönének lehetőségéről. A bizalom Lengyelország irányában növekedett és pár hónapon belül a stabilizációs kölcsön perfektuálása lehetséges lesz. Tapasztalataikat és az amerikaiak kívánságait a delegátusok közlik a kormánnyal, amely minden valószínűség szerint a szükséges rendszabályokat foganatosítja és a kölcsöntárgyaiásokat rövidesen hivatalosan is felveszi. Gyenge volt a frankfurti vásár. A frankfurti vásár, amely a lcipzigi után nemsokára megnyitotta kapuit, nem dicsekedhetk a lipcseihez hasonló eredménnyel. Az üzletmenet általában gyenge volt, csak a textiiárupiacon volt az utolsó napig is élénk az üzlet. Csödbejutott egy’ noviszadi szállítócég. Noviszadról jelentik: Schreiber Armin szállítócég pénteken csődöt két önmaga ellen, amit a bíróság elrendelt. Csődbiztos Gliimác Bogdán törvényszéki bíró, tömeggondhök dr. Klein Rezső. Bejelentési batáridő május 23. KLIMATIKUS FÜRDŐHELY FIUME MELLETT Napsütéses tavasz az Adrián Tavaszi szezón : február— május. Fttrdöszezon: május-október 60 kitűnő szálloda, panzió, szanatórium. Fürdőzenekar. — Minden nagyvárosi szórakozás. — Tánc — 5 port — stb. Penzióárak: (szobával együtt) 50 lírától kezdve: SZÁLLODÁK: Regina — Palace — Beilevue — Lxce sior — Quarnero — Amalia — Continental — Eden - Quisisana — Strandhotel 40 lírától kezdve: HOTEL PAAZIÓK: Breiner — Brisoi — imperial —Grandhoel — Villa J a netté — At antiea — Esplanade Eütcje szelőit Qnllta — Auguszt — Luise — «end ni — Savoy — Metrói:#’e — Penzió Lederer—Augusta (Déli strand) \icto»—VillaDr.Laudr — Vi la Fabri — Hausner(tulajdonosok BraéaTomašić) — Miran — Tauber (rituá is) Salus — Zawojski — Milano — San Marco — Nettuno — Villa Stern (rituális) 30 lírától kezdve: PANZIÓK : Schlosser — PISbst — Riviera— Wrns — Jolanda — I nnacek — Venezia SZANATÓRIUMOK:- (külömböző árakkal) űr. Szegő szanatórium — Dr. Lakatos-féle nj knrhaus — Kurhaus-Pension Dr. B. h er — Kurhaus A' rlatlca — Dr. Horváth gyermekotthon (Villa Flóra)