Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)

1927-03-06 / 63. szám

Milliárdos román politikuso;

Bukarest, március.

A politika mindig a gazdag emberek kiváltsága volt, azokć, akik az ősi vagyon kamataiból bőven fedezhették azokat a költségeket, amelyeket « politikai élet támasztott »Nobile officium* volt a képviselőség, a miniszterség mindenkor, nem életpálya, hagrem kedvtelés volt a politika. Carp Pétgr, a kiváló román politikus, a, nagy németbarát mondotta egyszer, lgögy csak azt szabadna a politikához engedni, akiknek 30.000 lei a jövedelme természetesen: 30.000 aranyig. Amikor Carp ezt a tézist felállítod a, csak az vezette, hogy a politikától távol tartsa a korrupciót.

Azóta ezt az elvet nem egyszer szegték meg Romániában. Az öreg Jón Bratiunu volt az első, aki rést ütött rajta: ő nem követelte meg párthiveitöl, hogy vagyonosak legyenek. A vagyont uem tartotta fontosnak, de egyáltalán nem vette rossznéven, ha párthívei egycgy kijárással nagyobb Összeghez jutottak. Tudta; hogy a politikához pénz kell, de ezt a pénzt a politikából is meg leltet szerezni. így azután nem csoda, ha a liberális-párt hívei gazdagodtak meg inkább. Alapjában véve különbséget kellene tenni panama és megengedett üzlet között. Nem lehet rossz néven venni, ha a kormány egy üzletet caeteris paribus a saját párthl%6nck juttat. Miért ne neki, miért másnak? Ez még nem panama, ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Es legtöbb üzlet, a melyet a liberális aera alatt a kormánypárthoz közelállók kötöttek, ilyen üzlet volt. Ezeken az üzleteken gazdagodtak meg igen sokan, ezek az üzletek teszik lehetővé, hogy a sanyarú esztendőkben az ellenzékben ne hulljanak el a párt tagjai, akkor is erős akcióképes legyen az organizáció. Ezért helyezik el híveiket a liberálisok a legkülönbözőbb vállalatoknál, ezért van szükségük Bratianuéknak arra, hogy mentül több vállalatot kreáljanak, amelyek felett uralkodnak akkor is, amikor nem ők forgatják a kormány kerekét.

Ezt" a román pártok közül egyedül a Jiberális-párt tudta keresztül vinni. A többi pírt nem tudta híveit anyagilag kárpótolni, vagy ellátni s a liberálisok, akik állandóan kormányképesek, egyre jobban és jobban fejlesztik az anyagi alapot. De nekik könnyű: mert maga a párt néhány milliárdossal rendelkezik. Berkowitzék, akik ugyancsak a háttérben politizálnak, de pénzt adnak, azután a többiek, maguk a Bratianuk és a vidékiek egész sora. De a leggazdagabb politikusok: Dr. Anghelescu, a volt közoktatásügyi miniszter, a nemrég elhunyt Constantincscu Sándor, volt földmivelésügyi 'miniszter fia és Constantincscu Tunered, a volt kereskedelemügyi miniszter.

Dr. Anghelescu, az orvost; mir, vagyona alapját atyjától örökölte, de a két-há-om millió dollárt, amennyire ma taksálják, az 6 kiváló ügyessége és előrelátása, nagyszerű üzleti érzéke szerezte meg számára. Anghelescu nemcsak- emberek gyógyításával fog'alkozett, nem vetette meg a közgazdasági tevékenységet sem. Amellett egyike a legt; karékosabb embereknek, ami külötnhen a liberális politikusok nagy részét jellemzi. Szerényen csak Ford autón íár. míg Constantinescu Tancred, a ki vasutlgazgató korában a »kisiklato Tanerőd« cpiteton ornanst szerezte meg. már hatalmas Fiat gépen robog, ö a liberális párt »nouveau riche«.-ci közé tartozik. Még néhány évvel ezelőtt szegény vasúti mérnök volt, akire csak később terelődött Bratianu Vintiia figyelme. De amint a tények igazolták, Vinti,iának jó szeme, volt: Constantinescu Tancred a liberális pártnak hatalmas oszlopa, aki mindig -róschb és erősebb oszloppá lett, í mint vagyona nottonr.őtt. Ma öt tartják a leggazdagabb emberek egyikének és a rossz nyelvek állítása szerint a vagyont nem csak a »Creditül Estemnél* szerezte. Vtszónt hálás Bratianuékliál szemben, minden anyagi áldozatot meghoz a párt érdekében. vagyonát rendelkezésére bocsájtja

1Q27. mardin 6.

F

BACSMEGYEI NAPLÓ

'a proprganda-alapnak. Könnyen teheti, j hiszen.lesznek még olyan idők is, ami- I kor kamatos kamattal fogja a párt viszj szafizetni 'híi tagja szolgáin tűit.

Mig Tancrad a kis Constantinescu, I addig a most elhunyt Alecu volt a nagy Constantinescu. Ö volt a liberális pártnak az. esze, a lelke, a legkitűnőbb díp- I lomata, a legnagyszerűbb politikus. I Emellett a legszimpatikusabb és a Icgj jobb ember, aki csak a politikai küzdő- I téren szerepelt. De emellett nem íelej- I tette el az anyagi eszközöket sem megszerezni a nagy politikához. Számtalan vállalat igazgatósági tagságának tanti* emje növelte jövedelmét, amelyet fantasztikusnak mondottak. Hogy mennyi vagyont hagyott örököseire, azt pontosan nem lehet tudni. Éppen olyan ügyesen helyezte cl vagyonát mindenütt, anélkül, hogy valaki ís tudott volna róla, mint amilyen ügyesen helyezte el a politikában azokat az apró dinamitpatrónokat, amelyek sohasem tévesztették el hatásukat, sohasem mondottak csütörtököt. foe

1 -5

&im & © *

Irt : Bae lekor

Ennek a cikknek nem vagyok a szerzője, — csak a fordítója. Levél az, amelyet egy német barátomtól Rómából kaptam, aliol a telet tölti. Fiatal korunkban sqkat vándoroltunk együtt Itáliában, s e szebb napokra emlékezve küldötte nekem a panaszos írását, amelyet minden keserűségével és jogosult, de túlságosan energikus, szinte brutális korholásaival együtt leközlök, s csak a személyes vonatkozásokat, amelyek az olvasót úgy se érdekelhetik, hagyom ki belőle.-fr

Italia diis sacra... Igen, az isteneknek még mindig szent és megszentelt ez a föld, de az embereknek már nem.

Máskülönben nem rajzanának végig a soktornyu és kupolafftizdag városain s az istenek szobraitól fehérlő múzeumain azok a bohózatokból elszabadult figurák, akik a tudatlanságuk s az indiszkréciójuk baktériumaival megszentségtelenitik, — ezek a komikus, de mégis bosszantó tökfilkók, prózai nyárspolgárok, félmüveit filiszterek és egészen műveletien analfabéták, akik »végigélvezik« ezt az országot, mint egy kabaréprogrammot, végiggázoliák, mint egy harcteret, megszállják, mint egy hóditot’í tartományi s lelegelik, mint egy kövér legelőt. Máskülönben nem lepnék el a klasszikus talaját mézeshetes fiatal házasok, akik pincérek és szobaleányok röhejes gaudiumára minden éjjel más-más városban, más hotelben és más ágyban szeretik egymást; és a határidő-, meg a rekordutazók, akik hatvan, sőt (mert a merészségnek és a tu presto-nak nincs határa) harminc nap alatt »intézik el« ezt a jókora Itáliát az ő számtalan városával s e városok »legfontosabb« (t- i. az útikönyvekben megcsillagozott) néznivalóival; s végül a Cook-turisták és menetjegylroda-pasazsérok, akik nem is utaznak, hanem csak úgy szállíttatják magukat egyik helyről a másikra. mint egy darab podgyászt, s amikor hazajutnak, semmivel se tudnak — hevesebbet Olaszországról, mint amikor odaiildultak, s akikről találóan jegyezte meg már félszázad előtt az elmés Alphonse Karr: ezek az urak nem utaznak, ezeket az urakat utaztatják«.

Nem, ezeknek Itália nem szentföld, hanem egy színházi vagy va* riété-látványosság, amelyet meg kell tapsolni, vagy ki kell fütyülni, egy Programm, amelyet illik leőrölni. Mert mit szólnának a többi tapsolok, fütyülök és leőrlők. ha. ők valahogy lemaradnának erről az obligatórius mulatságról? Mint ahogy sokan a délutáni ozsonnájuk mellett döntik el, hogy hol (melyik tingltanglban) töltik az estéjüket, e jó emberek valamely újsághirdetés elolvasása közben vagy cgv Reiseburcau biztatására határoznak arról, hogy mely országban (a legtöbbször s a legtöbben persze Itáliában) fogják költeni néhány hétig a pénzüket... Csodálom, hogv maga e nemesmultü ország, amelyben szinte lábujjhegven járok, mint a szépségvágyaim áh!hatos templomában. nem tiltakozik a négviaec hathetes kurzusok ellen, amelyeket »művelődés céljából« vesznek belőle Európa és Amerika mflvéazetvak dilettánsai és fontoskodó milYCltségsmokjai. Csodálom, hogy eltűri klasszikus földíestén e léha sáskahadat, amelyet nem rokonszenv és szeretet, nem a Művészetek iránti vonzalom s nem a históriai múlt megismerésének a szomjas vágya hoz ide. hanem egyedül a divat kategorikus imperatívusza s az utazási vállalatok »Herreinspaziert, meine Herren«-szerü reklám kiabálása. Hová lesz az olaszországi ut költészete, ha ilyen utazók fújják le róla a poézis szines-illatos himporát?

Milyen szépen utaztak azelőtt! Minő emelkedett hangulatban lépték át a gyönyörország határát, s mily boldog érzésekkel vonultak be a Porta del Popolo-n Rómába azok a szerencsések, akik elmondhatták: Pens nobis haec otia fecit, s az Istenek különös kegyének tartották, hogy a pályájuk és foglalkozásuk hétköznapiságát ünneppé nemesíthették egy olasz utazásnak későbbi éveikre is kiható szellemi eredményeivel! Óh, első megpillantása a Szem Péter diadalmas kupolájának, birtokbavétele a kéken csillámló nápolyi öbölnek és szépséges Parthenopéjának, alkonyi séták a Llingarno-n s nappali vándorlások a firenzei gallériákban, gondolás éjszakák a velencei lagúnák rejtelmes-sötét vizein, néhány nap a tudós Pádovában vagy a kövér Bolognában, a pompáslevegőjű Pisában s a hajdan-hatalmas, most is nemes Sienában, egy derűs hét Róma környékén, a szabin hegyek egyszerű világában, egy kis nyaralás Frascatiban vagy Qenzanoban, a Logo dl Nemi legendás környékén, egy kirándulás Subiacoba, — mind egv-egy nagyszerű élmény, mely úgy különbözik a menetjegyirodák műsoros élvezeteitől, mint egy szép szűznek odaadó viszontszerelme egy nyilvános ^lánynak félórás birtoklásától,.. És a tenger! Az olasz tenger! A tenger Génuánál, a tenger Napolinál, a tenger Potto d’Anzio-nál! Óh, ez mind egy egész életet átfogó nagy átélés, sőt maga egy vita nuova volt! Mert úgy éreztük, hogy csak olasz földön élünk, mindenütt másutt, mint Albrecht Dürer mondta, csak vegetálunk..,

Éz a tudat és hangulat tette azelőtt különösen értékes jutalommá az itáliai utat és állandó ünneppé az olaszországi tartózkodást, amelynek minden napja egy-egy kivételes szerencse volt a kiválasztottaknak... Egy ilyen utazás nemcsak becses művelődési eszközévé és kedves epizódjává vált a müveit férfi életének, de egész pályájának egy fontos időszaka s a kulturember erkölcsi és esztétikai nevelésének a befejezése, felkészültségének az akadémiája, tanultságának és előrehaladásának a főiskolája lett. Az Itália-fajongó akkoriban két korszakát különböztette meg a földi vándorlásának: az olaszországi utazása előttit és a rája következőt. Goethe is így oszlottá ketté a maga fenséges és a kulturemberiségre oly különösen termékeny életét, amely saját bevallása szerint akkor lett harmóniás és bevégzett, amikor kijárta ezt a főiskolát, s magával hozta onnan a délszak me'egét s az antik művészet megértését, a mely későbbi müveinek oly előkelő zománcot kölcsönzött.

Az akkori modern ember pályájának .az ily utazás volt lelki fejlődés

17. oidati

szempontjából a legfontosabb eseménye. Amióta e szentföldre a műveletlenek is eljutnak, a müveitek pedig (ha módjuk van hozzá) gyakran sőt évenkint látogathatják, azóta az Itália-járásnak nincs nagyobb jelentősége, mint egy karlsbadi útnak, vagy más célutazásnak, amelyet az egészsége tatarozása vagy szórakozás végett tesz a mai (brr!) modem ember. Azóta az az intim kapcsolat és kölcsönös megértés sincs meg ez ország és vendégei között, amely ak- Kor Íüzít együv'é őket, amikor hoszszu időre, a szellemi átneircSedése és ismeretek gyűjtése végett telepedett ott le a történelemnek s a művészeteknek lelkes barátja. (Persze, hogy akkor nem is kellett nagy költséggel, fáradtsággal és protekcióval járni utána a tartózkodási engedélynek, mint mostan.) A mai utazónak ez már nem szívügy (Herzenssache, amint Gregorovius elnevezte), s nekem úgy tetszik, hogy ez a máskülönben nemcsak a hőfoka szerint meleg ország maga is hűvösebb lett a látogatókhoz, akik most keresik föl a hegyeken túlról, mint azokhoz volt, akik régebben keresték a második hazáinkat '•'enne. Nem hiszem, hogy pusztán a Mussolini korlátozó és korlátúit kultúrpolitikája fokozta le olyan hűvösre az azelőtt langyos levegőt. — a mai utazók is hozzájárultak az atmoszféra e hőváltozásához,,.

Óh, ez utazásoknak a módja és jellege ugyancsak megváltozott! Régente hónapokra, s néha esztendőkre jött ide az erre a szerencsére kiválasztott, most rövid látogatásra fordul be ide Mindenki. Azelőtt a lényét hozta ide tökéletesedés végett a művészeteknek tanulniakaró ambiciózus rajongója, — ma azzal jelzik az érdeklődésüket a »müveitek«, hogy a névjegyüket adják le Öt-hat vagy tiz olasz városban, s aztán elhitetik magukkal és el akarják hitetni másokkal, hogy alaposan ismerik a Dante, Petrarca, da Vinci és Mussolini hazáját- Valamikor azért kívánkoztak ide, hogy tanuljanak, most. hogy elmondhassák: itt is voltunk. Tegnap hallottam egy amerikaitól a Michelangelo Mózese előtt a szívből fakadt fölsóhajtást: »Mégis csak jobban mulattunk az este a Salone Margherita-ban. Nincsen érdekesebb egy szép orfeum-előadásnál«. S ezt Michelangelónak mondta úgyszólván a szemébe... Bizony, az Istenek, akiknek szent volt ez az ország, már kihaltak, s elfogytak azok a nagy hivők is, akik áldottnak tartották a klasszikus földjét. Kihaltak, és Itália most Mindenkié, s már nem a Kiválasztottaké.

Mindenképpen jobban szeretnék száz év múlva élni, mint mostan, amikor remélhetőleg nyoma se lesz annak az erkölcsromlottságnak, mely egy szokatlanul hosszú háború tragikus következménye lett a győztes és legyőzött* országokban egyaránt, amikorra a sárga és fehér veszededelem pőre is lezajlik, s nyugodtabban vehetjük kezünkbe az újságot, amely ma terrornak, emberpusztitásnak és egyéb atrocitásoknak a híreivel van tele; amikor már sok dolog lesz készen, amin most munkálkodik, fur-farag, spekulál és pepecsel a nyugtalan emberi elme, sok gép fog zakatolni, forogni, kattogni és dübörögni, amelyeket most konstruálnak a geniális íöltalálók; amikorra problémák nyernek megoldást, amelyek ma még hiába és a fejthetetlenségük miatt az elkeseredésig izgatnak bennünket ... Nagyon érdekes század lesz az. •. De van valami, amiért még jobban szerettem volna a tizennyolcadik szekulumban születni és legkésőbb a tizenkilencedikben élni: Olaszország, amely' akkor még nem volt megszentségtelenitve az ott vendégeskedő félmüveltség kulturszereplése által. Mily jó lett volna akkor utazni itten, amikor még szent hittel, saruleoldással tette be ide lábát a kegyeletes vendég; amikor Goethe »újjászületni« jött ide; amikor Platen úgy nyilatkozott, hogy az életét Ölaszórszágban reméli befejez-