Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-29 / 86. szám
4. oldal 1927 március 29 BÁCSMEGYEI NAPLÓ A TENGER Di\ VASZILJEVICS LJUBA SUB3TICAI BÍRÓ ELŐADÁSA Dr. Vasziljevics Ljuba törvényszéki bíró érdekes előadást tartott vasárnap a szuboticai Szokol-egyesületben a tenger jelentőségéről, kifejtve, milyen mérhetetlen befolyással vau a tenger az egyes népek jólétére, haladására és civilizációjára. Találó történelmi példákkal bizonyította, hogy a,népek tartós és békés gazdasági függetlenségüket a tengeri hajózás fejlesztésével őrizték meg. Az egyiptomiak, föníciaiak, görögök, karthagóiak, rómaiak és spanyolok példája után Anglia, amely u tizenhatodik században jelentéktelen erszág volt, a tenger fon tosjjágának felismerése folytán a század végen megsemmisitettte a hatalmas Spanyolország tengeri hatalmát és igy fejlődött azzá az óriássá, amelyet a Nagy Brit Birodalomnak hívnak. Az angol államférfiaktól származik ez a hires mondás: Aiđiiek tengere van, kezében . tartja ti vildgforgalmat, akié a világ forgalma azé a világ gazdagsága, akié a világ gazdasága, azé az egész világ. Jugoszlávia partjait a csodaszép Adria mossa, amelyet a természet bőven ellátott jó és biztos természetes kikötőkké!: Sibenik, Split, Boka-Kotorszka. Ezeket a nagyszerű öblöket még nem fejlesztették tengeri kereskedelmi kikötőkké. Tengerészetünk most súlyos válságot él át de a múlt jobb volt és bizonyos, hogy a jövő is szebb és jobb lesz. Ezután a tengerpartról, »erről az aranyláncról« beszélt, amely az országot összeköti . a tengeren át a világgal. A tengerparti városok dús kultúrájáról, gazdagságáról, műemlékeiről, Dalmácia fejlődéséről Napoleon rövid uralma alatt. Az osztrák uralom száz éve alatt itt visszaesés mutatkozott Trieszt és Fiume kedvéért, a melyek világhírű nagy kikötőkké váltak. A dubrovnikiak és bokaiak úgy segítettek magukon, hogy megszervezték a saját kereskedelmi flottájukat. A vitorlás hajók bukása után némelyek gőzhajókkal váltottak fel, de a többség, különösen Bokában dacolt az uj idővel, aniig rajta nem Vesztett. Ekkor ezek a hires tengerhajósok idegen szolgálatba léptek: Triesztben, sőt Oroszországban. Amerikában, a Szuezi-csa tornán. Hang,íztata dr. Vasziljevics a jugoszláv kikötők, hajógyárak és kereskedelmi ftóttá fejlesztésének szükségességét, az idegen különösen az olasz tengerészet versenyére való tekintettel. A partvédelem céljából hadiflottára is szükség van, a mely most nagyon jelentéktelen, noha a legénység kitűnő. Emlékeztet arra a» epizódra, amikor a még flottanélküli japánok a hatalmas amerikai hajókoloszszusok láttán paszta kézzel és késsel ugrottak a tengerbe és odausztak a hadihajókhoz, igy demonstrálva elszántságukat. És valóban a japánok néhány év alatt csodálatos tengerészetet teremtettek, amelynek erejét Csuzimánál megérezte Oroszország és amely később a hatalmas Amerikát is fenyegeti. Végül az előadó azt a reményét fejezte ki, hogy még nincs késő a jugoszláv tengerészet impozáns kifejlődésére. A szép és tartalmas előadást a nagy-* számú közönség élénk figyelemmel és tetszéssel hallgatta végig. Ä vajdasági városok szeptemberi kongresszusa dönt a külföldi kölcsönajánlatokról A vajdasági városok szövetsége memorandumot intézett a kormányhoz a városi tisztviselők érdekében Noviszadról jelentik: Iszujlovics Vásza pancsevói polgármester, akit a belügyminiszter Milovanovics Milovan no viszad-i polgármester felmentése után a vajdasági városok szövetségének elnökéül nevezett ki, péntekre Pancsevóra ülésre hivta egybe a vajdasági városok szövetségének állandó választmányát. Az ülésen resztvettek: Alckszies Bogoljuh. becskereki polgármester, Rajics Tima becskereki tanácsnok. Lepedőt Milivoj kikindai polgármester, dr. Szpaics Koszta bclacrkvai polgármester, Novisics Minden belacrkyai főjegyző, dr. Sznbotin Nikola pancsevói főjegyző, Klicin Predrag noviszadi városi tanácsnok, Cvejanov György szombori alpolgármester, Bankovics Voja szuboticai főjegyző és Cetina Zsárkó szentai polgármester. A legutóbbi szuboticai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után felolvasták a belügyminiszter rendeltét, amely Iszajlovics Vásza pancsevói polgármestert nevezte ki a szövetség elnökévé. A miniszter rendelete ellen több tiltakozás hangzott el. mert a — a felszólalás szerint — a kinevezés ellenkezik az érvényben levő szövetségi szabályokkal, mely szerint az elnöki teendőket, az elnöki tisztség megüresedése esetén a legközelebbi közgyűlésig az állandó választmány tölti be Az állandó választmány ezután a legközelebbi közgyűlésig ideiglenes elnökké Iszajlovics Vásza pancsevói polgárrries-. tért, alelnökké Cvejanovlcs György szombori alpolgármestert, titkárrá Ratltdovics Milán pancsevói közgyámof választotta meg. Hosszan foglalkoztak a Noviszadön felállított állami levéltár ügyével. A kérdést Becskerek delegátusai tették szóvá, mert Becskereken attól tartottak, hogy a városi levéltárakat átviszik az uj állami levéltárba. A vita során a szónokok pontos felvilágosítást kívántak arról, hogy a levéltár milyen rendelet alapján létesült, milyenek a szabályzatai és van-e hitel a felmerülő költségek fedezésére. A választmány megbízta Iszajlovics Vásza elnököt és Klicin Predrag noviszadi tanácsnokot, hogy a legközelebbi választmányi ülésen tegyenek jelentést az állami levéltár hatásköréről és a kívánt felvilágosításokat szerezzék be. Szóba került a városi tisztviselőknek az a sérelme, hogy a városi tisztviselőknek az államvasutak vonalain nincsenek meg azok a kedvezmények, amelyeket az állami tisztviselők élveznek. A választmány Iszaljovics Vásza elnök vezetésével, dr. Szpaics Koszta, Lepedat Ilija és Cvejanov Zsárkó választmányi tagokból álló küldöttséget választott, mely a közlekedésügyi miniszternek átadja a szövetség memorandumát, amelyben a vasúti kedvezmény megadását kérik a városi tisztviselőknek. Cvejanov Zsárkó szombori alpolgármester terjesztette elő azután Szombor város javaslatát, hogy a várost illetékeket egységesítsék. Ezt a javaslatot nem fogadták el, mert az illetékek megállapítása a helyi viszonyoktól és az egyes városok pénzügyi helyzetétől függ. Alckszies Bogoljub becskereki polgármester tette ezután szóvá a rendezett tanácsú városok ügyét és felvetette a kérdést, hogy a vármegyei rendszer megszűnésével — mintahogy a régi magyar törvények szerint a rendezett tanácsú városok a vármegyéhez tartoztak — milyen lesz a rendezett tanácsú városok helyzete, ki végzi a megye teendőit, ki birálja felül és hagyja jóvá a rendezett tanácsú városok költségvetését? A választmány megállapította, hogy a kerületek önkormányzatáról szóló törvény értelmében ezek a teendők a tartományi választmány hatáskörébe tartoznak. Iszajlovics Vásza pancsevói polgármester sérelmezte, hogy az állami és önkormányzati közszolgálat között nincs meg a reciprocitás. Az 1923. évi tisztviselőtörvény szerint, ba az önkormányzati tisztviselő átlép állami szolgálatba, bizonyos feltételekhez kötik, hogy elismerik-e önkormányzati szolgálati idejét. viszont a községeknek és városoknak teljes szolgálati idővel kell átvenni az állami tisztviselőket. A szövetség memorandumban kéri a kölcsönös reciprocitás törvénybefoglalását. A memorandumot küldöttség adja át a belügyminiszternek. A kövezetvám kérdéséről tárgyaltak még, majd elhatározták, hogy a szövetség belép a városok országos szövetségébe, de amellett minden városnak jogában áll kiilön-kiilön belépni az országos szövetségbe. A vajdasági városok szövetségének kongresszusát szeptemberben Noviszadra hívják egybe. A kongresszuson a vajdasági városok külföldi kölesönéről is dönteni fognak. Bezárják a mozikat ha az uj filmadót bevezetik A pé zagyi pót javaslat szerint a filmek után méterenként három dinár illetéket kell fizetni A mozitulajdonosok és filmkölcsönzővállalatok országszerte nagy elégedetlenséggel fogadták azt a hirt, hogy a kormány újabb rendkívüli adót szándékozik kivetni a filmekre. A most tárgyalásra kerülő pénzügyi törvény egyik fiiggelékjavaslatában a kormány felhatalmazást kért a filmek olymódon való megadóztatására, hogy az országban előadásra kerülő bármilyen filmek minden métere után három dinár illetéket fizessenek a vállalatok. Ezzel a javaslattal kapcsolatban a jugoszláv Filmujság kimutatja, hogy a nagy rezsiköltségek, a drága filmárak, az eddigi magas állami és községi illetékek felemésztik a mozik bevételeinek nagy részét. Ha tehát ehhez most újabb tetemes illetékköltség járul, akkor a mozitulajdonosok szerint teljesen lehetetlenné válik az üzemek további fenntartása. Tudatában vannak ugyanis annak, hogy noha a javaslat szerint az uj illetéket a filmkölcsörízS' ' vállalatok fogják fizetni, végeredményben tt a teher áthárul a mozikra, illetve a mözilátogató közönségre s mindkét esetben megbénítja a mozgóképszínházak működését. A filmszaklap közli, hogy a mozitulajdonosok el vannak szánva arra, hogy az egész országban bezárják a mozikat, ha a parlament megszavazza és a kormány életbelépteti a film-illetékről szóló amandmánt. Ezzel a fenyegetéssel, amely a mozilátogatókra sem marad hatás nélkül, tiltakozásukat akarják kifejezni a megadóztatás ellen, amely elviselhetetlen terhet jelentene. Jelige: Anonyma Kaland Előre megmondom, hogy a »kalandos« cim mögött nagyon egyszerű és szerény történet szégyenkezik, az én kalandom hiteles és bánatos története. Pesten történt. Vendégségben voltam fent néhány hétig. Tavasz volt! A Dunán karcsú és pöffögő motorcsónakok száguldoztak fel s alá, a korzón sürii rajokban hullámzott a tömeg, úgy hogy valahonnan messziről nézve úgy tetszett .volna, mintha két folyó hömpölyögne egymás mellett, két folyó, mind a kettő szeszélyes és kiszámíthatatlan; a kék Duna és a tarka tömeg. Kint a ligetben, Vajdahunyad falai alatt szerelmes párocskák húzódtak meg csendesen s ha Béla király névtelen jegyzője véletlenül életre kelne újra, dús redőjü megfeketedett köpenyege alatt, bizonyára sokkal érdekesebb dolgokat tudna följegyezni, mint anno dacumal. Az Andrássj^-ut napsütötte sétányán kopott öregurak, ráérő ficsurak meg apró gyerekek sütkéreztek és szegény fräu- Jeinok meg nörszök alig győzték éber figyelmüket megosztani közöttük. Mi is leültünk egy padra. Hárman voltak, két kis pesti lány meg én. Elnéztük a lassan, de biztosan szövődő ismeretségeket (ez még a belügyminiszteri rendelet kiadása előtt történt!) és természetesen mint aktuális témát, valamelyikünk felvetette a kérdést, vájjon illik-e az uccán ismeretséget kötni? Nem emlékszem már részletesen, hogy ki mit mondott, de én, aki vil4géletemben nagyon regényes voltam, valami olyasmit mondtam, hogy vannak kivételes esetek, amikor az ember nem gondol arra, hogy mi illik és mi nem! — Például? — kérdezték— Mit tudom én — feleltem — mondjuk találkozom valakivel, egymásra nézünk, a szemünk összevillan és határozottan érezzük: ez ő! A sorsunk! A végzetünk! Ilyen esetben nem létezhetnek illembe ütköző akadályok. Nagyon kinevettek! — És mit tennél te, ha egyszer találkoznál vele. a sorsoddal? — kérdezte az egyik nevetve. — Én? — én? — most jutott eszembe, hogy eddig még ezen nem törtem a fejem. Én nem gondolnék akkor másra — feleltem — csak arra, hogy végre megtaláltam! (Mondom: nagyon regényes vagyok.) És ott nyomban el is határoztam, hogy csakugyan igy fogok tenni, ha ... — De, mondom — folytattam — ez csak akkor fordulhat elő, ha mindketten és határozottan éreznők ugyanazt az ellenállhatatlan, nagy érzést. — Meg aztán vannak más esetek is. Nincs nagy fantáziám, nem tudom igy hamarjában elképzelni, de vannak — lehetséges. Azután meséltek ők mindenféle eseteket, de egyik se volt az én esetem. És a sors nem volt hozzám mostoha. Alig két-három nap múlva, egy szép tavaszi alkonyaikor (gondolom minden kaland igy kezdődik) bent őgyelegtem a belvárosban A kirakatok pazar lámpái már kezdtek kigyulni és a káprázatos fényben elegáns hölgyek és urak imbolyogtak e! mellettem, a keskeny kocsiuton nagy lakkos autók rohantak tova. Bámultam a kirakatokat, az elegáns hölgyeket meg az urakat és a nagy lakkos autókat. Nagyon szép volt minden. Tavasz volt. Itt kezdődik a kaland! Valaki jött! Egy magas, fekete fiú, sötét szemekkel és dús, hullámos hajjal. Egymásra néztünk, a szemünk összevillant. Az igazat megvallva, nem éreztem, mintha ő lenne a sorsom. De ő? Megáll mellettem a tömegben, mintha szólna is valamit. Tovább sietek, visszanézek, ö jön utánam és istenem! — a hóna alatt két rémületes famankó éktelenkedik. Szegény, szép fiú! Talán ez egy olyan másfajta eset, amikor az ember szintén nem veheti tekintetbe az illemszabályokat. Mit tegyek? — tépelődöm magamban. A mankók ott kopognak kitartóan és szomorúan mögöttem. Mentem és ö jött. Néha utolér, néha mintha szólna- Nem értettem. Nem mertem figyelni rá. Mit tegyek? A nyomorúsága nagyon meghatott, a hódolata nagyon jól esett. Mert hogy engem követ, az már bizonyos. Micsoda ellenállhatatlan nagy érzés lehet az, ami benne fellángolt? Mert nem szemtelen, óh nem! A pillantása könyörgő és alázatos és a nadrágján egy nagy szürke foltozás. Mit tegyek? Végre elhatároztam. hogy fölugrom a legelső autóbuszra és onnan egy hosszú és szerelmes pillantást küldök vissza neki, mig csak a kocsi be nem fordul a Gizella-térre, olyan hosszat. Megálltam a megállónál és buzgón készültem a pillantásra. Ö is megállt. Jaj! Izgalmas pillanatok, az autóbusz már a Váci-uccában tülköl. O egy merész elhatározással hozzám lép: — Kisasszony, tessék — szép pesti képeslapok — rokkant alapra! — és a zsebéből elémtart, mint égy legyezőt, egy csomó pesti látképet. Szédülő fejjel kihúztam háromat és kifizettem harmincezer koronát, amit ő szépen megköszönt, zsebrevágott és «^kopogott, mintha én ott se lettem volna. Felmásztam az autóbuszra, lerogytam a kopott bőrülésre és szégyenkezve, szomorúan bámultam a Lánchidat, az Operát meg a parlamentet — egészen a Oizella-térig. A lapok szépek voltak, de a »hosszú szerelmes pillantást« nem érték meg — sem a harmincezer koronát!
