Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-20 / 77. szám
HI HI Lohengrin kisasszony szenvedélyesen, hogy a lány megijedt és kérdőleg nézett a férfira. — Boldog vagy? kérdezte Tihamér. — Nagyon, sohasem hittem, hogy lesz férii, aki ennyire boldoggá tehet! És a következő pillanatban újra ugrándozni kezdett, nem bírt a jókedvével. — Te, fordult Tihamérhoz, mutasd meg a többi szobákat. Tudod azt is, amelyikben én fogok lakni; Tihamér nagyon kényelmetlenül feszengett és egy kicsit dühbe is hozta ez a felhívás. Ejha, de mo, hó a kicsike. Ugyancsak hamar megjött az étvágya. Némileg mogorván válaszolt tehát: — Itt lakni? Erről egyelőre még szó sem lehet szivecském. — Nem? És miért nem, ha szabad kérdeznem? És ebben a kérdésben már egy kis támadás, csípősség, kihívás rejlett. Tihamér clakarta ütni a kérdést: — De hát mi szükség van erre? Találkozni fogunk úgy, mint eddig. Minek kössük a világ orrára azt, ami csak ránk tartozik? Ha ide költözöl, a cselédség révén egy nap alatt az egész környék megtudja a dolgot. A barátaim, akik felszoktak keresni, pompás kaszinó pletykát készítenek belőle és hamarosan akad majd egy színházi lapocska, amelyik a társasági hírek közé szépen becsempészi a mulatságos történetet. Mid erre csak ennyit felelt: Úgy? De ezt olyan bántóan, élesen, kihivóan mondta, hogy Tihamér megzavarodva nézett rá: — Kérlek, nem értem, mit jelent ez a különös hang? Mid azonban leült, a jobb lábát keresztbe vetette a balon, hogy remek selyem harisnyába burkok lába térden felüli szépségében is érvényesült, egy dgarettát kért és azután azt mondta: — Kérlek, nagyon komolyan kell beszélnünk egymással! Tihamér meglepetése nőttön-nőtt. Mit akarhat remegő gyors vibrálást, amellyel elhatározásodat, tervedet szövöd és azt a szinte hetérai száraz, követelődző módot, mellyel a házasságot kívántad. Mindent lerontottál, mindent eltiportál, mindennek vége. Elválunk— igen... ne vedd rossz néven... képtelen ■•agyők most tovább beszélni veled. Nagyon kérlek, hagyj magamra! Mici szemrebbenés nélkül hallgatta végig ezt a szenvedélyes kitörést, azután leült és a legnagyobb hidegvérrel azt válaszolta: — itt maradok. Eszem ágában sincsen elmenni többé! Tihamér lélekzet után kapkodott. Mi történt? Hogyan változhatott meg huszonnégy óra alatt ennyire ez a müveit, gyengédlelkü, tetőtől-talpig urlnő? Hiszen Így egy elszánt házmestcrlány viselkedik, aki meg akarja zsarolni kedvesét Hát ilyen borzalmas, lelket romboló és aljas ösztönöket leálcázó hatása van .1 pénznek? — Nem ismerek rád, nem értem, mi történt veled! — hebegte. — Miért? Mert itt maradok? Mert nem hagyom magam egy szeszélyes, beszámíthatatlan pillanatban kidobni, mint egy rossz cselédet? Érezned kell, tudod, hogy mi különb emberek vagyunk másoknál, hogy minket olyan magasabb lelki és esztétikai kapcsok fűztek össze, melyek ha megsérültek, nem lehet többé erőszakkal összetartani. Ha a gyengédség legkisebb szikrája is él benned, ne kényszeres ilyen komisz és hozzánk méltatlan jelenetekre. Kérlek menj, hagyj magamra... iélek, hogy megőrülök! Leroskadt egy alacsouy kerevetre és könnyekbe tört ki. — Menj! — kiáltotta magánkívül — menj. nem tudlak, nem akarlak látni! Az asszony arcán alig rejthető mosoly jelent meg. Élvezte, hogy a térti szenved, hiszen ez vqU a legszebb szerelmi vallomás. De igyekezett közönyös, ltideg csengést kölcsönözni hangjának: Forró Pál Forró Pál lépcsőkön, mint aki mindig ilyen kastélyról álmodott és most egészen természetesnek találja, hogy ide invitálták. Azután egyszerre bclibegett a szobába ez a sok fehér és rózsaszínű illatos, könnyű kis gomolyag, megállt mosolyogva, kissé hátrahajtott felső testtel, édes mosollyal, csábitó szépségének teljében és azt mondta: Itt vagyok! Es ahogyan ezt kimondta, abban benne volt egy forró nyárvégi délután minden tikkadt misztikuma, a szerelmes asszony odaadása, pajkos temperamentuma Azután mint egy kiváncsi kis csikó szaladt egyik bútortól a másikig, megcsodált, megnézett külön minden darabot, kezével simogatta végig a selyemkárpitokat és elragadtatva kiáltott fel: — Káprázatos, tűndéri... de valid be. hogy nem hozok rád szégyent és nyugodtan beültethetsz közéjük! Mit szólsz az uj toáletemhez? Tihamérnak nevetnie kellett. — Annyi bizonyos szivem, hogy bámulatosan gyorsan alkalmazkodtál az uj környezethez. Különb vagy a kaméleonnál is, mert az csak akkor tudja s :i nét változtatni, ha már az uj környezetben van, te c' lenben még ide sem jöttél, már átalakultál! Mici azonban alig hallgatott rá, nem is vette észre a Tihamér szavaiban bujkáló gúnyt, tapsolt, ugrált örömében, valósággal körültáncolta a férfit. — Jajj de édes, egyetlen, cukros fin vagy! Tudo-e, hogy még sohasem volt ilyen jókedvem, mint ma? Es mindent neked akarok adni, ami kedvesség és frisseség, szenvedély és gyengédség van bennem, az mind a tied lesz. Es soha nem foglak szeklrozni 6s te sem fogsz többé ugy-e savanyu arcot vágni. Hiszen kiálltam a próbát, láttad, hogy nem hagytalak el akkor sem, mikor azt hittem, hogy szegény vagy. Es most már mindig igy fogunk élni, a mienk fesz egyedül ez a paradicsom! Csak arra kérlek, mutasd meg, hol áll ebben az édenkertben az almafa, mert tudod szerenék egy kicsit tépdesni róla! Tihamér magához ölelte Mich. De olyan hevesen, Lohengrin kisasszony — Ha mindenáron válni akarsz, úgy persze nem akadályozhatlak meg ebben. De ebben az esetben nem én megyek el innen, hanem ... te! Tihamér feleinelic fejét. Riadtan, értelmetlenül meredt Micire. — En ..én ... menjek el? — Igen, barátom! Mert ez a kastély nem a tied, hanem az ... enyém! Tihamér előtt forgott a világ, zúgott a feje. Bizonyos volt abban, hogy megőrült Csak úgy. mint valami ködön át hallotta Miclf — ügy van, kedvesem És most már illő, hogy én is valódi nevemen mutatkozzam be: Telegdy Mária grófnő vagyok, unokahuga Telegdy József grófnak. Egv kicsit különc és bolond, amint már személyesen is tapasztaltad Egy szép napon eszembe jutott, hogy elindulok romantikát keresni és beálltam masamódnak a szabómhoz. Tudod, egv olyan férfit kerestem, aki csak szivet akar és nem pénzt. Azután összetalálkoztam veled, aki egy éppen ilyen leányt kerestél. Sajnos, kettőnk közül én maradtam következetesebb, mert te bizonyos kerülő utak után végre mégis csak a pénzeddel akartad elkápráztatni a szegény leányt. Tihamér borzasztóan szerette volna, ha most megnyílik alatta a föld és elnyeli mindenestől. Soha életében még nem érzelt ilyen borzasztó szégyent. Egészen megsemmisülve dadogta: — Bocsáss meg .. nagjon, őrülten szégyenkezem! Mici mosolygott: — Semmi okod nincs rá. Hiszen jól tudom, hogy amit tettél, azt nem nagyzplásból tetted, hanem a szerelmemet akartad próbára tenni. Az utóbbi napokbar csakugyan kissé különösen viselkedtem, hiszen tudod milyen nehéz harcot kellett folytatnom az unokafivéremmel. De most már ennek is vége. Éppen ma utasította el a bíróság végleg a családom gondnokság alá helyezésemre irányuló kérelmét A bíróság kimondotta, hogy nagykorú, teljesen épelméjű vagyok, í7A 170
