Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)

1927-03-13 / 70. szám

19^7. nrvárcius IS.

BÁCSMEGYEI NAPLÖ

17. oldal.

Vén dór tar is znya

Hatkor ís Oziriiz

Derűvel, jókedvvel, piros mosolyu narancsfákkal van szegélyezve az ut egészen a piramisokig, csupa zsivajos, tarka elevenség, ez életnek egyszerű, boldog, harsány igenlése. Azonban kint a Gizeh piramisoknál, mikor az ember lerázta magáról a ezető-kullancsokat, a pörlekedő, tolakodó szamár- és tevehajcsárokat, mikor az ember egyedül marad a második vagy harmadik piramisnál, ahol isÁr nem járnak rideg, róssaszinarcu amerikaiak akkor az a fuliusztó érzése támad, hogy a halál birodalmába került. Csupa sárga homok mindenfelé és ha kis magaslatra állunk vagy felkusz.imk a piramis cgy-két óriás kövén, ugj' a bucsuzkodó nap rőten szitáló fényében a halál sárga birodalma még rettenetesebbnek tűnik fel. Végtelen. végtelen sárga sivatag nyúlik el előttünk az életnek legkisebb jele nélkül, merev,, mozdulatlan homok tenger, melyen egy fűszál, egy nyiszlett pálma sem bizonyítja vagy jelképezi az életet. Mintha csak egy idegen, kihűlt bolygóra állnánk, amelyen már évmilliókkal ezelőtt elhalt ;z utolsó élő csira. 0, milyen vigasztalan ez a sivár, sárga sivatag, kedves! Alig hiszem, hogy egy elhagyott temető, egy kietlen hómező vigasztalanabb és üresebb érzést vájna az ember leikébe.

De csak egy fél fordulatot kel! tenni a Nílus felé és buja. zöld pezsgő élet vibrál és trillázik a kókadt, révedt tekintet előtt. A Nílus boldog, bőséges völgye — csupa életkedv, mozgás, teljes, tarka szinfeltörés. Valóságos himnusza az életnek. A Mena House Hoteltől a jazz-band hangjai szakadoznak fel, előtte autók, nyüzsögő tevék, nyeritő szamarak, a benszülöttek zsibongó, turbános tömege, árusok kiabálnak, az autóbusz indulásra tülköl, villamos csilingel és éleset füttyent a kalauz — ime az élet, kedves. Amott messze Kaiió, a citadella a mosék karcsú tornya idáig fehérlenek, a transparensek, az ivlámpák már fel-fel villannak a sápadt nyüzsögős, narancsvörös . alkonyhaldoklásban, íme a meleg, hívogató, csókra szomjas élet ezernyi színnel, lánggal, szívvel, lüktetéssel. Akaratlanul is feléje indulok, mint lepke a fény felé, de azért az ellentét riadt élessége és megkapó fájdalma sokáig visszacseng a lelkemben, mint hasitó sikoly a siket, fuladt csendben.

Az élet és a halál találkozott a piramisok alján valamikor millió évvel ezelőtt s azóta még mindig félelmetesen, engesztelhetetlenül farkassz.emet néznek egymással. Másutt kezet fog, kibékül s békés barátságban él ez a két nagyhatalom de itt ridegen elkülöníti magát mindakettő, mintha örök soha meg nem alkuvó ellenségek maradnának. Ezért életebb itt az élet és halálabb a halál, ezért vannak itt ezen a borzalmas mesgyéjén életnek s halálnak piramisok, múmiák, évezredes emlékek. Mindezeket az> élet ijedt gyermekei csinálták, mert félték, rettegték ezt a sárga, végtelen halált, m,e!y mindent, örökre eltemet. Szinte utólérhctetlen az a művészet, amellyel az egyiptomiak a halait leküzdötték. A tornyok összedőlnének és eltemetné őket a homok, ezért piramosokat építettek, amelyek az emberi képzelet határáig fennmaradhatnak. A múmiák még néhány évezredi? megtarthatják mai szépségüket, hajuk sziliét, bőrüknek simaságát 'ragy szemölcseit Ez ugyan nem élet még, de mégis egy formája a halhatatlanságnak. Jelentéktelen, c’e azért roppant ügyes és leleményes győzelem a sárga rém felett, mely minden életjelt elpusvi ani es eltakarni szeretne még a sirok fejfájat is, amely karavánokat temetett el alattomosan, de biztosan, jeltelenül, nyomtalanul.

Itt megtanulták félni ezt a rettentő, kegyetlen sárga rémet, de egyuual megtanulták az,t is, miképen lehet menekülni előle. Minden fáraó kezében ott 'átható az élet kulcsa, vagy mellette a szépséges hathoz istennő, a legteljesebb "let. az öröm és szerelem jelképezőle. áziriszt csak félő tisztelet illeti, egy. király sem adja oda neki a kezét. Egyikj sem akar megsemmisülni, tnimna csuk I tudnák, hogy évezredekig élni fognak késő! emberkék borzalmas ánriíatában Ennél a torpanós, riadt élet és haláltalálkozásnak mindenesetre érezni lehet a halál felsőbbségét és hatalmas túlerejét. De ez a hatalom mégsem abszolút Mert a fáraók élnek még í pirunisok most is állnak és hirdetik hogy' Ozirisz hatalma nem mindenható. És ha ti re gondolunk, úgy kömveb'n ford’tunk hátat r végtelen vig i-ztaí.i i sárga Sivatagnak és tétovázás nélkül adjuk tda

kezünké Hathomak, hogy- visszavezessen berniünket a városba, a szálloda halijába, a villanysugáros táncterembe, a nemzetközi társaság tarka vidámságába. A szép islennő kezünkön fog. majd hirtelen szájon csókol bennünket és mi lehunyt szemmel, múkonyos mámorban nem látjuk többé Ozirisz fekete árnyékát. Az élet buja, puha ölében oly messze van a sárga sivatag, mint gyermeki lelkűnkben az Operencia, melytől csak féltünk csempe, ködös éveinkben, de melyben sohasem hittünk.

Szenteleky Kornél

Miklóssy doktor amerikai utazása

írta: Baedeker

Befejezte a tanulmányait, sub aus' piciis regis avatták doktorrá, aztán évekig folytatott klinikai gyakorta- i tot, s a zsebe kidülledt a »nagy tanárok« elismerő bizonyítványaitól, : amelyek mind a rendkívüli hivatotíságáró! s a nem közönséges tudásáról tettek tanúságot. Azt hitte minidenki, hogy a székesfővárosban ma- 1 rád, ahol hamarosan docenturára j tesz szert, s nemcsak» a betegeit Iápolhatja, hanem a tudományt is.-. Mégis vidéken nyitotta meg a rendelőjét. Úgy okoskodott, hogy a kis városban, ahol a prakszisát megkezdi, jóltevőjévé lehet a lakosságnak és nemtőjévé sok szenvedőnek, — olyan nemes szerep, amelyet a milüólakosu nagy Bábelben nem oszthat ki részére a Gondviselés mint Színigazgató. A szerény környezet, ahová száműzte magát, hálás volt iránta, s a jóakarói azzal biztatták, hogy nagy vagyont és egyetemi katedrát ott ugyan nem lehet szerezni, de nri módon élhet, általános becsülésben és közszeretetben lesz része, — s hogy jobb sors öt-hat doktor közt lenni elsőnek, mint ezer közt tudjaistenhányadiknak ...

A fiatal doktorban több volt a kényelemszeretet, mint a yagyonvágy és az ambíció. Odatelepedett, ahová 'nyájas szóval invitálták. Mitjgyárt I népszerű lett, tekintélyes klientélára I tett szert, s ha kevésbbé jó a szive, I sokat kereshetett volna. De ez a szív nemcsak a szegényeknek rendelt ingyen, hanem a gazdagoknak is olcsón. így aztán az évek múltak s vagyona alig volt, — majdnem szegény maradt. Ez nem keserítette el, mert örökös hivatalában biztosnak érezte magát, s a legrosszabb esetben — gondolta — majd ha elveszti a munkaképességét, megél szerényen a szerény nyugdijából. Csak egy fájt neki: az, hogy bár szenvedélyesen szeretett utazni, le kellett mondania arról a kedvenc tervéről, hogy Amerikába hajózhasson.

Eiatalabb éveiben sokat kószált a j világban, s a vakációit mindig ktíl! földön, néha igen messze országok- Iban, töltötte- Még csak a határtalan lehetőségeknek a hatalmas birodalmát nem ismerte, — pedig nem akart meghalni, mig a Yellowstone-parkot s az Egyesült-Államok mesés városait nem látta. De közbejött a nagy Közbejövő, a Háború, a dollár ször- I nyit nagyur lett, s a sokat dolgozó, j de nem sokat kereső orvosnak bele kellett törődnie, hogy nem tud anynyit öszsehozni, amennyi vasútra, hajójegyre és kéthavi ottartózkodásra kellene. Volt ugyan egy kevés pénze, amelyet nagylassan összekuporgatott, de ehhez még mintegy ezer dolárra lett volna szüksége, hogy nekivághasson az atlanti óceánnak. Szédítő összeg ez, főleg ha hiányzik, s még inkább, ha az ember átszámítja gyengébb valutákra ...

... Együtt ült a kaszinóban a rendes társaság. A járásbiró, a református lelkész, két ügyvéd, egy takarékpénztári igazgató, egy malomtulajdonos, Miklóssy főorvos és még néhány tagja az u. n. értelmiségnek. Csupa müveit férfiú, néhány világot- I.itott is. akik egészen természetesnek találták, hogy a barátjuk a Junajtedsztétsz-be kívánkozik, és sajnálták, hogy hiába kívánkozik oda[ Épp erről a témáról diskuráltak, s ja doktor igy szólt:

— Mégse adom föl a reményt. Ha I az idén nem, akkor esztendőre, s ha akkor se, később. Még jönnek esztendők, s ahhoz, hogy az ember okuljon s utazzon, sohase késő. Ezer; dollár sok pénz, de nem olyan nagy ' kincs, amelyhez csodábtil hozzá ne 1 in thatnék.

— Csodára gondolsz? Miféle csodára? -- kérdezte a társaság egy tagja.

— Amerika a csudák hazája, — ] felelte Miklóssy. — Minduntalan ol- j vasunk amerikai örökségekről, amc-! lyek Európában csodákként hatnak. í

— Van kint valakid?

— Tudtommal nem él ott senkim...; De hát ki ismeri az összes rokonait? j Hátha van egy ottan, akiről nem is j tudok?!

S aki annál többet tud rólad? !

— nevetett valaki vissza.

— Nos, igen, hiszen azért emlege- j tek csodát. Végre se lehetetlen, hogy j egy jólelkü ember odakint egy bo- j lond órájában rám testálja a vágyó- | nát.

Mindnyájan nevettek s a járásbiró megjegyezte:

— Ha ez az egyetlen reménységed, akkor mondj le örökre Amerikáról.

... Belépett a levélhordó a délutáni postával, s a társaság mindegyik tagjának hozott valamit. A doktornak is egy levelet, ajánlottat

— Nézzétek, — mondta. — Ez a levél Amerikából jön. Clevelandből. Látjátok a bélyegeken a Washington meg a Lincoln portréját?

A malomtulaidonos. aki bélyeggyűjtő volt, különös érdekkel szemlélte a kék és vörös acélmetszeteket s igy szólt:

— Csakugyan Amerikából... S most még csak az kell, hogy örökséget hozzon.

— Akkor egészen bent leszünk Meseországban, — jegyezte meg a tiszteletes ur.

A kíváncsiság olyan fokra emelkedett, hogy senki se foglalkozott a saját postájával, a leveleket felbontatlanul hagyták és mindenki a doktorra nézett, aki az egész társaság feszült várakozása közben kezdte olvasni a magáét.

Alig pillantott bele, elpirult— Még is csak történnek csodák,

— mondta.

Fölolvasta a levelet.

Tisztelt Uram,

az apám, Telky András, két hét előtt meghalt, s ezer dollárt hagyományozott önnek, akit egész életében mint a családja jóltevőjét tisztelt. A mellékelt csekk a megyéje székhelyén működő Áltafános Hitelbankra szól, ahol az összeg Önnek rendelkezésére áll. Talán emlékezni fog Urasá- i god arra a szegény — most már, fájdalom, özvegy — aszszonyra, aki két fiával (az égjük én voltam) tizenöt esztendő előtt Fiúméból New-Yorkba indult, s akinek az ezer koronáját a hajón ellopták, ön, igen tisztelt Uram, akkor az eisőosztályu utasok közt összegyűjtötte ezt az összeget s az anyám veszteségét igy megtérítette. Ez a

pénz volt alapja apánk boldogulásának, aki mint jómódú ember halt meg s némi elismerésiül a nekünk tett nagy szolgálatnak ezt a csekket hagyományozta felejthetetlen jóltevőjének. Ha szüksége van rá, fogadja cl mint szívesen fölajánlott támogatást, ha ön is jó módban van s neun szorult rá, tekintse azt hálás szivek kegyeletes emlékezésének. A szüléink minket arra neveltek, hogy hálával gondoljunk arra a nemes férfiúra, aki megszánta és megsegítette nagy szerencsétlenségében a mi jó anyánkat. Fogadja hát őszinte hálánk és nagyrabecsülésünk nyilvánítását, amellyel maradtam lekötelezett hive és szolgája ifj. (sajnos, már nem is ifjabb) Telky András.

— Csodás véletlen! — kiáltották mindannyian.

—- Még az összeg is vág, amelyre szüksége van a doktornak, — jegyezték meg. — S épp akkor fut be, amikor emlegették-Aztán kérdésekkel ostromolták, beszélje el, hogy’ ment végbe az eset a hajón? S az orvos elbeszélte.

— Az igazat megvallva, rég elfelejtettem az egész históriát. De most lassankint eszembe jut. 1912-ben történt. Fiúméból a Cunard Line Carpathia nevű gőzösén hajóztam Nápolyba. Közben ellátogattam a fedélközi utasok közé, hogy lássam azokat a szomorú embereket, akik kedvüket és reményüket vesztetten hagyták ott a honi rögöket, s messze partokon akarnak kikötni, hogy az Államokban vagy Kanadában keressenek megélhetést és nj, jobban fizető hazát. Ott egy kétségbeesett s a desperációjában is jóképű és bizalmatkeltő asszony vonta magára a figyelmemet, aki két fiával, 13—14 esztendősekkel kelt át a tengereken, hogy »odaát« Cleveland-ben találkozzon az urával. Ez félesztendővel előbb vándorolt ki munkaalkalmat keresni, s mert ezt szerencsére talált, azt irta a hozzátartozóinak, hogy tegyék pénzzé a szegénységüket s az igy nyert pénzzel jöjjenek utána. Eladták a kis földjüket, a még kisebb házikójukat s az ingóságaikat, amiknek a vételárából kiegészítették a hiányos fehémemükészletüket s a ruhaneműiket, megvették a három hajójegyet s maradt még ezer koronájuk, amellyel aztán szebb jövőt remélve útnak indultak. Ám az ily nagy hajón, amely valóságos város, sok mindenféle nép van, a kivándorlók se mind tizenhárompróbás gentleman-ek, a jó asszony rossz szomszédságba jutott, s az utazása harmadik napján rémülettel vette észre, hogy az ezer koronája eltűnt. Mikor odaértem, izgatott csoportok beszéltek indulatos gesztusokkal és kemény szavakkal t> becstelen tettről, s fenyegetések hangzottak föl az ismeretlen tettes ellen. Ha tudták volna, hogy ki az, menten meglincselték volna. — de nem tudták, s lehet, hogy épp a lelketlen tolvaj szitkozódott a leghangosabban..• A megrabolt asszony sorsán megesett a szívem. Elgondoltam, hogy koldusszegényen érkezik az uj világba a boldogtalan család, amelyet épp ezért ottan talán partra se engednek. Viszszasiettem a társaságomhoz, egy százkoronás bankjegyet tettem a panama-kalapomba s az első klasszis utasai között hamar összekoldultam a hiányzó összeget. Nem volt nehéz munka. Csupa kéjutazó kártyázott s pezsgőzött az elegáns szalonban, s egyik se hivatkozhatott a nehéz időkre, meg a rossz üzletmenetre, s bár gazdagok voltak mindannyian, a hozzájárulását senki se tagadta meg Ez az egész. S most már az is eszembe jut, menyire örült ez eredménynek a nő s a két rokonszenves fia, akiknek egyike ezt a levelet most hozzám irta.

— Derék ember vagy, — mondta cgj' a barátai közül. — Sose dicsekedtél e nemes cselekedeteddel.

— Semmi érdem benne, — felelte

Miklóssy. — Hiszen tisztára elfelejtettem. ,