Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)

1927-03-11 / 68. szám

BÄCSMEGYH NAPLÓ 1927. március 11. 2. oldal. Györgye vies különben nem tagja a ra­dikális pártnak. Superina postaügyi mi­niszter korában nyolc postaigazgatót ne­vezett ki, köztük csak két szerbet, még sem jut eszembe azt állítani, hogy Supe­rina ezzel a szerbeket üldözi. Superina: Nincsenek alkalmas szefb tisztviselők, azért nem neveztem ki őket. (Tiltakozás a jobboldalon.) Jovánovics Vásza: Engedje meg ne­kem Superina, hogy kijelentsem, hogy mi nem válogattunk az eszközökben, amikor a hasát kellett védeni. Közöttünk és önök kötött ebben a tekintetben va­lamikor egész világnyi különbség állott lenn. A miniszternek erre a kijelentésére az ellenzéken nagy Zu! keletkezett, különö­sen a Radics-pdrf méltatlankodott. Az elnök képtelen volt rendet teremteni és felfüggesztette az illést. Szünet után Sznbotics elnök kijelen­tette az ellenzék nagy lármája közepette, hogy Jovánovics miniszter meg fogja magyarázni szavait. Jovánovics Vásza kijelentette, , hogy izgatott hangulatban mondta fi sérelme­zett mondatot, de utánanézett a gyors­írói jegyzetekben és meggyőződött, hogy amit mondott, nem lehet sértő. Mindig híve volt a szerb-horvát testvéri­ségnek, sőt azt tartja, hogy a kettő egy nemzet. Ezt az álláspontot képviselte a háború alatt is. Superina személyes kérdésben szólalt fel és kijelentette, a tisztviselőtörvényt, tartotta Szem előtt, amikor horvát és szlovén tisztviselőket nevezett ki. Mzsik Radics-párti felszólalása után Alekszics Koszta radikális indítványoz­ta, hogy a közlekedési minisztert bízzák meg, hogy bizottságot küldjön ki annak megvizsgálására, hogy történt-e vissza­élés a rakovicai drótnélküli táviró kon­cessziójának kiadásakor és hogy szabá­lyos utón történt-e öt rádióállomás be­szerzése. Jovánovics Vásza miniszter a kor­mány nevében hozzájárult Alekszics ja­vaslatához, amelyet a többség el is foga­dott Az ülést negyedháromkor félbeszakí­tották; és folytatását délután öt órára <rt;ték,ki. A délutáni ülés miután egynegyed liáf'órakor fdfytat­­ták-u költségvetés vitáját. Bazala hor­vát főderaüsta a nagyobb takarékosság érdekében szükségesnek tartaná, hogy a miniszterelnök is vállaljon egy minisz­teri tárcát. Szerinte ez annál könnyeb­ben 'megvalósítható, mert a miniszterel­nök ma úgyis kizárólag a válságügyeket intézi. Követelte a külföldön élő nyug­díjasok nyugdijának rendezését. Paszaricsek horvát parasztpárti főleg a belügyminiszter működését birálta. Matijevics és Neudorfer horvát paraszt­pártiak felszólalása után az ülést bezár­ták. A költségvetés vitáját pénteken dél­előtt tiz órakor folytatja a parlament. Végül a minisztertanács elhatározta, hogy a pénzügyi törvényhez olyan pót-, javaslatot is terjeszt be, amely szerint a korona-nyugdíjasok a dinár­­nyugdijasokkal egyenlő nyugdijat kap­nak. Egy másik pótjavaslat szerint a húsz százalékos korona bonokat ezernél kisebb tételekben el fogják fogadni adó­­f'zetésiil. A pótiavaslatok a miniszter­tanács előtt A minisztertanács csütörtök délelőtt ülést tartott, amelyen megkezdte a pénz­ügyi törvényhez beterjesztendő pótja­vaslatok tárgyalását. A minisztertanács által elfogadott pótjavaslatok közül a fontosabbak a következők: A belügyminiszter felhatalmazást kap. hogy azokat a jogokat, amelyek a tar­tományi önkormányzattal megszűnt al­ispánt hatáskörhöz tartoztak, a főispá­nokra ruházza át. Az árvaszékek, ame­lyeknek szintén meg kellene szünniök, a költségvetési év végéig megmaradnak. A közegészségügyi minisztert felhatal­mazza a pénzügyi törvény, hogy a kór­házak pénzügyi autonómiáját, amely ed­dig Szlovéniában volt érvényes, kiter­jessze Dalmáciára i.s. Egy másik sza­kasz szerint a közegészségügyi minisz­ter a betegek kórházi ellátása terén há­rom osztályt állíthat fei és az így elért Mrtöslegek fölött a kórházak szabadon Felhatalmazást kap a mi­niszter, hogy a kórházak fenntartása és élelmezése céljaira tizenöt millió dinárt vehessen fel forgó tőkéül. Megszűnik a kórházakban az ingyenes fogkezelés és a* miniszter felhatalmazást kap, hogy erre nézve díjszabást állapítson meg. Végül egy szakasz felhatalmazza a mi­nisztert, hogy a zagrebi Zakladna (ala­pítványi) Bolnicát kórházzá nyilvánítsa. Az építésügyi minisztériumra vonat­kozólag az egyik pótjavaslat szerint a hadsereg és a közoktatásügy épületein kívül az összes többi állami épületek ter­vezése és építése ezentúl az építésügyi minisztérium hatáskörébe fog tartozni. Az ilyen címen a költségvetésbe beállí­tott összegeket az építésügyi miniszter rendelkezésére kell bocsátani. Egy má­sik szakasz kimondja, hogy lía valamely vállalat túlságos forgalom lebonyolításá­val rongálná az utakat, kártérítés kö­vetelhető tőle átalányösszegben. Végül újból életbeléptetik Beograd város sza­bályozási tervét. A közlekedésügyi miniszter felhatal­mazást kap, hogy az államvasutak kom­­merciálását a pénzügyi bizottsággal egyetértésben a legszélesebb alapon hajtsa végre. Kifizetheti a közlekedés­ügyi miniszter a pancsevói hídszerkezet árának első részletét, huszonnégy millió dinárt. Vasúti és hajózási eszközök javí­tására a miniszter szerződéseket köthet Kassáról jelentik: Reinitz csehszlová­kiai áldozatai ügyében a cseh rendőr­ség folytatott nyomozásokat s Reinitz Jakabot, aki Romániában a nagyenyedi fegyházban tölti büntetését, átszállítot­ták Csehszlovákiába. Demjánovics és egy Bodnár nevű kőmivessegéd azt állították, hogy a Kassa melletti Bunko fifdöben meggyilkoltak négy zsidói, a 'kiket ölt sohasem láttak, Reinitz hozta ki őket az erdőbe és pár sgáz esehkoto* udt kaptak• a gyilkosságért. Az áldoza­tokat Reinitz parancsára együtt elásták az erdőben. Reinitz természetesen taga­dott. A szatmári törvényszék, illetve a nagyváradi királyi tábla csak Orosz Hermann nagykárolyi vendéglős meg­gyilkolásáért ítélte el Reinitz Jakabot Budapestről jelentik: A képviselőház csütörtöki ülésén tárgyalta a külföldi magyar intézetekről, az ösztöndíjakról és a köztisztviselők gyermekeinek ösz­töndíjáról szóló javaslatot, amely ki­sebb viharokat és incidenseket idézett elő. A szociáldemokrata szónokok, tilta­koztak az ellen, hogy a javaslat csak a köztisztviselők gyermekeit kivánja segé­lyezni. Gricger Miklós keresztényszo­cialista papképviselő szólalt fel ezután aki beszédében megemlékezett Kunfi Zsigmond volt közoktatásügyi népbiz­tosról, aki szerinte már 1918-ban azt mondotta, hogy Magyarországból az in­telligenciának ki kell vándorolnia. A * szociáldemokrata képviselők a pa­dokat csapkodva kiáltották Grieger felé: — Valótlanság! Várnai Dániel szociáldemokrata reflek­tált Grieger szavaira és kijelentette hogy nem óhajtja Kunfit védelmébe ven­ni, mert Kunfi nem szorul senki védel­mére. Ezeknél a szavaknál Gáspárdy Ele­mér egységespárti képviselő a követke­zőket kiáltotta közbe: — Tehetséges gazember volt! Várnai indulatosan válaszolt Gá:;­.párdynak: — Ez a közbeszólás méltó ahhoz, aki megtette. Az Ilyen közbeszólás férfiadon gyáva és hitvány, amit a legnagyobb fel­háborodással utasítok vissza. a gyárakkal. A földmivelésiigyi miniszter resszort­­jaban érdekes az a pótjavaslat, amely a földműves- és iparosszövetkezetekre vonatkozó szerbiai törvény érvényét ki­terjeszti az egész országra. Ez a szövet­kezetekre nézve nagy adókedvezményt jelent. Az egyik szakasz szerint az osz­tálysorsjáték igazgatóságának tantiémje nem haladhatja túl a jövedelem egy szá­zalékát. Az erdöügyi miniszter felhatalmazást kap, hogy az erdők minél racionálisabb kitermelését rendelettel szabályozza. In­gyen faültetvényeket és magot adhat községeknek és földközösségeknek, to­vábbá elengedheti a haszonbért az ár­víztől elöntött földek után. A szociálpolitikai minisztériumra vo­natkozó pótjavaslat szerint a rokkant cenzus ugyanaz marad, mint a múlt év­ben. A vak rokkantaknak átengedett föl­dek adómentesek. A miniszter elenged­heti a hercegovinál, montenegrói és dal­­máciai nép között kiosztott gabona hát­ralékos vételárát. A minisztertanács pénteken folytatja a pótjavaslatok tárgyalását. Előrelátha­tólag sorra fog kerülni az a pótjavaslat is, amely a vajdasági községi választá­sok kiírására vonatkozik. Erre nézve a tanácskozások, amelyeket a német párt kezdeményezett, folyamatban vannak. életfogytiglani íegyházra, de a tárgya­láson súlyos beszámítás alá került a kassai rendőrségen elfogott gyilkosok btismerő vallomása. Reinitz egyik védője, dr. Gáspár Gyu­la hírneves szilágysomlyói kriminalista most Reinitz Jakab famíliájával azon fáradozik, hogy a kassal rendőrséget rávegye, indítsanak nyomozást abban az irányban, nem az emberevö cigányok tették-e el láb alól azokat az embereket is akiknek meggyilkolásáért Reinitz Jakabot már el is ítélték. jy kassai ügyészség annál kevésbé zárkózhat el a kérés elöl, mert az em­berevő cigányok minden bűnének fel­derítésére évekre visszamenőleg nyo­mozást indítottak. Az utolsó szavakat már óriási lárma nyelte el. A kormánypártról a közbeszó­lások özöne hangzott el Várnai felé és az elnök csak nagynehezen tudott csen­det teremteni, amikor is Várnait rendre­­utasitotta és megvonta tőle a szót. A vitában Gömbös Gyula, a fajvédő­párt vezére is résztvett, aki kifogásolta, hogy az iskolákban az angol, francia és német nyelvet taníttatják, de teljesen elhanyagolják a szomszédos szláv ál­lamok nyelveinek a tanítását. Követelte a szláv nyelvek tanulásának kötelezővé tételét. Gaül Gaszton pártonkivüli ellenzéki is kifogásolta, hogy a javaslat osztályokat különböztet meg és hangsúlyozta, hogyha a javaslat törvényerőre emelkedik, ak­kor uj kiváltságos osztály keletkezik: a bürokrácia osztálya. Csatlakozott a szo­ciáldemokraták felfogásához, akik tilta­koztak az ellen, hogy osztályalapon ren­dezzék ezt a kérdést. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter vette védelmébe a javaslatot, amit az or­szággyűlés többsége általánosságban el­fogadott. Az ülés után Gáspárdy Elemér Várnai Dánieltől lovagtas elégtételt kért, Várnai azonban kijelentette, hogy mint szocialis­ta nem párbajozik és megtagadta az elégtételadást. Gáspárdy megbízottai ez­ért az ügyet egyoldalú jegyzőkönyvvel befejezettnek nyilvánították. A százesztendős Matica Junius 12-ikén tartják me^ a jubileumi ünnepséget A Matica Srpska az idén ünnepli fenn­állásának százesztendős jubileumát. Eb­bő az alkalomból az egyesület vezető­sége nagy ünnepségeket akar rendezni. A Matica vezetősége arra számit, hogy a jubileumi ünnepségen valamennyi kul­­tnregyesület résztvesz és ezért, lukérte azok véleményét is, hogy mikor lenne a legalkalmasabb ennek az ünnepségnek a megrendezése. A Srpska Matica irodalmi- és igazga­tó-bizottsága szerdán délután megtartott ülésén végleg megállapodott abban hogy a százesztendős jubileum megün­neplésének napját <r pravoszláv pün­kösdre tűzi ki, vagyis június tizenket­tedikére. Az ünnepség első napján délelőtt a Matica Srpska épületében ünnepi aka­démiát fognak tartani, amely után ban­kett következik. Az akadémiára az or­szág valamennyi kulturegyesülctét meg­hívják és azon előreláthatólag Őfelsége is meg fog jelenni. Másnap a kultur­­egyesületek előadásai lesznek, amelyek bővebb programját nlost dolgozza ki a Matica vezetősége. Újból tiltakozik Noviszad a tartományi szék­hely áthelyezése miatt Beruházási kölcsön felvételét határozta el a városi közgyűlés Noviszadról jelentik: A városi kiszé­lesített tanács csütörtökön délután négy órakor tartotta március havi közgyű­lését Lakics János polgármesterhelyet-, tes elnökletével. Az elnök- bejelentette, hogy a nyugdíjügyeket le kellett venni a közgyűlés napirendjéről, mert a nyug­­dijbizottság, amelyet kétszer összehí­vott, egy. ízben sem tartott ülést. A polgármesteri jelentéshez dr. Raj­kovics Misa szólt hozzá. Indítványára a közgyűlés kimondta tiltakozását az ellen, hogy a tartománygyülés a tör­vény és alkotmány ellenére Szombor­­ban nyílt meg. Elhatározta a közgyű­lés, hogy csatlakozik a Noviszad tar­­tománygyülési képviselői által benyúj­tott tiltakozáshoz. Plavsics Nikola műszaki tanácsos fel­olvasta az építésügyi minisztériumnak a Bácsmegyci Naplóban már ismertetett rendeletét, amellyel a minisztérium hoz­zájárul a város által kívánt harminc­hat méteres .hidfel járat megoldáshoz. A város az alkatrészekért 680 ezer di­nárt, a felszerelési munkálatokért 191 ezer dinárt fizet, összesen 871.000 di­nárt, amelyből az állam megtérít há­­romszázhctvenczer dinárt. Bejelentette a miiszaki tanácsos, hogy a stettini Gollow és Klöne cég ajánlatot tett, hogy; elkészíti 870.000 dinárért á hidfeljára­­tet, amelyet öt hónap mu'.va készen át­ad a városnak. Dr. Rajkovics Misa el­lenzi, hogy a munkát a stettini cégnek adják ki. A műszaki tanácsos előterjesztette még, hogy a városnak különféle beru­házások céljából hét és tél millió dinár kölcsönre van szüksége és javasolta, hogy ezt noviszadi pénzintézeteknél ve­gyék fel folyószámlára, vagy rövidlejá­­ratu kölcsön formájában. Dr. flics Brankó felszólalása után a közgyűlés megbízta a szükebb tanácsot, hogy a kölcsön ügyében tárgyalásokat folytasson és kérjen ajánlatokat. A hid­­ügyben Rajkovics indítványát fogadták el. Apróbb ügyek letárgyalása után a közgyűlés este hét órakor ért véget.. E. Szécsi „PHILATELIA« bélyenkereskedés Sub tler* Círl*a Metrtda trg 5. (Teréz templommal szembeni sorban). Nagy választék külföldi bélyegekben. Legújabb kiadású albumok minden nagyságban és katalógusok raktáron. U374 Emberevö cigányok ölték meg Reinitz kassai áldozatait ? A szatmári tömeggyilkos ügyvédje az emberevö cigányok ellen kéri a nyomozás megindítását A szláv nyelvek tanítását követelte Gömbös Gyula a magyar parlamentben Vihar a magyar ktpvselőházban Kunfi Zsigmond körül

Next

/
Thumbnails
Contents