Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-27 / 56. szám
ISX F»1 — Ugye sohasem hagysz el? Mindig igy fogjuk egymást szeretni? És bevezette a Márkus-templomba A perzselő hőség után olyan Jó volt itt a hüs^'és színes, boltívek alatt Bíbor és égszínkék köpenyes szentek, mozaikokból kirakott szent képek, az arany és márvány káprázatos gazdagsága, a színes üvegén megtörő napsugár, a mindent belengő tömjénfüát, a képek és szobrok elé rakott hervadó virágok csendes melankóliája, mintha régen letűnt századok embermillióinak szerelméről beszéltek volna, akik mind itt jártak, ebbe a templomba hozták fiatal szivük felgyulladását, itt köszönték meg. az Urnák, hogy szivükbe oltotta a legédesebb érzést Oh. mennyi nászutas tért be már e csodálatos templomba, akik a világ minden részéről zarándokoltak Velencébe és mikor megmámorosodtak a lagúnák és a buja renaissance fantázia kőbe merült emlékeitől, ide jöttek meghatottan és csordultig telt szívvel és imát mondtak, melyet maguk találtak ki, amely úgy tódult ajkukra, mint egy szárnyaló himnusz és áttörve a boltozatos kupolán beröppentek a lénybe, egyesültek a Végtelennel. És a díszes viaszgyertyák fényében tehérlő márvány oltár előtt térdre borult Mici és Tihamér fejét mélyen lehajtva keresztet vetett magára. — Fogadd meg, fogadd meg, hogy szeretni fogszi! — suttogta lázasan, halkan a lány. — Fogadom! — mondta Tihamér. És mikor kijöttek, gondolába szálltak a Danielliszálloda előtt. Mici felmutatott a szálloda egyik ablakára: — Ott, abban a szobában élt egykor Musset és és Qeorge Sande... Oh, akkor a költő már nagyon beteg volt és George Sande mialatt barátja haldokolt, már uj viszonyt kötött egy velencei orvossal. Milyen csodálatos asszony volt. Múzsája tudott lenni százada két legnagyobb zsenijének: Mussetnek és Chopinnek. Akkora tűz, teremtő géniusz izzott benne, hogy nemcsak maga irt vagy ötven kötet gyönyörű regényt és címen avatkozik egy idegen férfi a mi viszonyunkba. Mjci kétségbeesetten tördelte a kezét: — Milyen ostobák vagytok, milyen ostobák! Hát nem elégszel meg azzal, hogy szeretlek, hogy a tied vagyok? Szándékosan beszennyezed, szétszaggatud ezt a sok szépséget? Tihamér elborult arccal nézett maga elé: — Én nem tudom, hogy miket fogok hallani. Nem tudom, hogy mi az, aminek leleplezésétől ennyire félsz. De mielőtt Telegdyhez megyek, szeretnék neked mondani valamit. Egyszerűen, hangzatos szavak nélkül vallom be és érezned kell, hogy igazat mondok: végtelenül, nagyon szeretlek. De éppen ezért kell világosságot teremtenem. Megőrülök, ha továbbra is a bizonytalanság és önámitás Ingatag képei vesznek körül. Szilárd, tiszta alapot kell teremtenem és ehhez feltétlenül szükséges, hogy Telegdyvel találkozzam! Mici arcán végtelen fájdalom tükröződött: — Milyen nagyképűek és fontoskodók vagytok. Oh, igazán legjobb lenne meghalni, vagy elvonulni valami magányos helyre és többé senkivel és semmivel sem törődni! Tihamér látható megindulással fogta karon és vezette ki a sátrából: — Bocsáss meg kedves, hidd el, én is kínosnak találom a dolgot, de hát belesodródtam és most már nem vonulhatok vissza! Kinnt sikoltás, üvöltés, veszett orditozás, csatabárdok csattogása, revolverek dörrenése remegtettc meg a levegőt. Az indiánok éppen most támadták meg a fehérbőrüeket és rabolták el asszonyaikat XIII. Az Excelsior tündérpalotájában alig lézengett nenány szolga. Minden épkézláb ember kinnt volt a strandon és a mulatságot nézte. Csak az a néhány boldogtalan szobaleány és inas, akiknek a szálloda igazgatósága szigorúan meghagyta, hogy otthon tartózkodjanak, ténfergett mogorván és békétlenül a folyosókon mesr a terraszon. Végre is egyikük felfedezett egy erkélykiszögellést, ahonnan az előadás he-Fo*rA P*l Irisa**toni) fn~~A r>f*___________________________________ _______________________ — hebegte. — Igen... azt mondja, hogy jól Ismeti a családod és hogy tőlük van megbízása, hogy téged mindenáron vissza vigyen! — Hazudik! — kiáltott fel magánkívül Mici, senkisem bizta meg. — Akkor hát? ... Nem értem... — Mondtam már... üldöz, mert szerelmes beiéin, mert kikosaraztam! Tihamér indulatosan csapott az asztalra: — Az ördögbe is, micsoda zavaros, értelmetlen dolgok ezek? Mici forrón, hízelegve simult hozzá, könnytől nedves arcocskáját odadörzsölte a térti kabátjához: — Drága, egyetlen barátom, ne törődj semmivel, szeress tovább is úgy. mint eddig. Hiszen látod, hogy egyetlen célja feldúlni boldogságunkat. Néki akarsz örömet szerezni? Mutassuk meg. hogy azért is szeretjük egymást és tudod mit? Menjünk vissza a mulatságra. Ott most kezdődik az igazi muri — De már nem vehetjük fel az indiánjelmezt! — Nem baj Beáliunk a fehérbőrüek közé. lelegdy meg fog pukkadni, ha meglát bennünket! XIV. Valami azonban mégis csak történhetett Mert e naptól kezdve akárhogyan is tetette a gondtalan vidámságot Mici, valami nyugtalanság felhőzött viselkedésén. Mintha félt volna, hogy mindennek hamarosan vége fog szakadni, mohó idegességgel vetette rá magát a kínálkozó örömökre, mint aki minden percet siet kihasználni. Érzékeny volt, gyakran sirva fakadt és ilyenkor szepegve, gyötrődve kérdezte a férfitől: — Szeretsz? Tihamér meghökkenve nézte az égő, könnyes arcocskát, a szemeket, melyekben félelem tükröződött és aggódva kérdezte: — De hát mi lelt szivem? Kitől vagy mitől félsz? De Mici minden átmenet nélkül felkacagott, szenvedélyes, heves csókokkal árasztotta el a férfit és úgy mondta sirva-nevetve, reszkető felindulásban: lyéig lehetett látni. Erre azután mind Ide sereglettek és szájtátva bámulták a színes és érdekes játékot Miattuk ugyan akár az egész szállodát elrabolhatták volna Még a fehérkötényes szakácsok és cukrászok is előbujtak a porcellánfalu konyhákból és az erkélyen verték nagybuzgón a habot és keverték a fejedelmi mártásokat. Telegdy gróf tehát egészen egyedül ült a rózsaszín lámpákkal megvilágított fehér-vörös rokokóstilusban épült szalónban. Még csak konyakos Üveg sem áüt előtte, mert szándékosan nem ikart senkit sem elöcsengetni. Csak a cigarettáit szívta türelmetlenül és időnklnt az órájára pillantott Furcsa volt ez a nagy, szinte kísérteties csend, ebben az óriási palotában. Volt ebben valami bántó ponyvaregényesség, éjféli találkozás az ellenféllel, nagy izgalmak, feszült helyzet, siró és kétségbeesett nők. Telegdy idegesen dobolt az asztalon és szeretett volna már túl lenni a kinos ügyön. Végre lépteket hallott. Tihamér lépett be a terembe, rajta is szmoking volt — Bocsánat, hogy néhány percet késtem — mondotta — de tovább tartott az átöltözködésem, mint gondoltam! — Vagy tovább tartóztatták, mint számította! — jegyezte meg a gróf és mielőtt még Tihamér erre válaszolhaott volna, helyet kínált: é w foglarm helyet és engedje meg, hogy mindjárt a tárgyra térjek! Titiamér teáit és udvarias mozdulatot tett: * — Nagyon érdekel, hogy mivel szolgálhatok? — Uram, magara is férfi és lővagiasan gondolkozó gentlemanu vagyok, tehát tudom, hogy különösen érinti önt, hogy olyan dologba ártom bele magam, amely látszólag tisztára az ön magánügye. Ez azonban tévedés, mert amint mondom, csak látszólag az, valójában azonban a legnagyobb mértékben érdekel engem is. Kérem válaszoljon mindenekelőtt egy kérdésemre. Ki az a hölgy, akivel ön utazik? — Nem értem a kérdését Hiszen ezt ön éppen olyan jól tudja, mint én? 15C 14T
