Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-27 / 56. szám

1927. február 27.

BACSMEGYEI NAPLÓ

2*. «HA

D-52298.

Chaplin feleségének válókeresete a világhírű L inkomikus ellen

Berlinből jelentik: Chaplin válófélben levő felesébe, aki mint ismeretes, elkeseredett sajtókampányt indított világhírű férje eilen, a losangelesi törvényszékhez benyújtott válókeresetét, mely sulvos vádakat tartalmaz Chaplin ellen, megküldötte minden iilnivállanak.

amely összeköttetésben áll férjével, így a nagy berlini filmkölcsönzőknek R Az érdekes okirat amelyet a törvényszéken D—52.298. szám alatt iktattak, huszonhárom sűrűn gépelt oldalra terjed. Cliaolinné-leánynevén Lillita Luise Gray — a legnagyobb nyíltsággal és kíméletlenséggel sorakoztatja fel benne vádjait ura ellen. A kereset száraz, jogászi stílusban a következő tényállást adja elő:

— Férjemmel, Charles Spencer Chaplln-nel 1924 november 25-ikćn kötöttem házasságot Empalme-ban, Sonora államban. (Mexikó.) Két évvel és öt nappal később, 1926 november 30-ikán különváltunk egymástól. Házasságunkból két fiúgyermek származott, a jelenleg tizennyolc hónapos Charles Spencer Chaplin jun. és a nyolc hónapos Sidney Earle Chaplin. Már

eljegyzésünk tartama alatt pokol volt az életem.

Chaplinnal 1924 májusában jegyeztük el egymást. Ö visszaélt tapasztalatlanságommal és

házasság ígéretével elcsábított. Ekkor tizenhat éves voltam. Viszonyunk nem maradt következmények nélkül, nemsokára anyának éreztem magam. Chaplin ekkor vonakodott ígéretét betartva feleségül venni, hanem ^ kényszeríteni akart arra, hogy gyermekünk megszületését tiltott műtéttel akadályozzam meg, ami ellen én kézzel-lábbal tiltakoztam, így aztán nem maradt számára más, hátra, mégis feleségül kellett engem vennie. Ettől a naptól kezdve borzamas és embertelen módon (in a cruel and inhuman manner) bánt velem. Amikor a házassági szertartás után hazatértünk, a vonatban olyan hangosan, hogy én is meghalljam, Így szólt barátaihoz: »W7cll fiuk, ez rosszabb, mint a börtön, de nem fog soká tartani.« És ahogy először maradtunk egyedül otthonunkban, gúnyosan megjegyezte: »Az iigy rövidleidratu lesz. Gondoskodni fogok róla, hogy te unjad meg.« Úgynevezett nászéjszakánkon visszavonult szobájába, velem egyáltalán nem törődött. Ißementem hozzá, de alig nyitottam ki az ajtót, elkezdett ordítani, olyan hangosan, hogy az egész ház összeszaladt: »Hagyj békén, mit akarsz tőlem, te kényszcritcttél erre a házasságra, most edd meg, amit főztél.* És

az első naptól az uto’sóig a legnyersebben és a legbrutálisabban k'nzott tervszerűen, hogy kénytelen legyek elválni tőle

mások előtt is »tréfásan« aranyásónak, (golddigger) zsarolónak nevezett, állandóan hangoztatta, hogy számításból, a pénze miatt vétettem el magam vele. Naponta tízszer a szememre vetette hogy a házasság művészi karrierlét tönkreteszi. Az bizonyos, hogy Chaplin nak, aki harminchétéves koráig három házasságban szenvedett hajótörést, nem való a házasság. Számtalanszor kijelentette: »Költözz el pár mértföldnyire tőlem. klem tudok dolgozni, nem tudok gondolkozni, hu itt vagy. Tönkreteszed a karrierem.« Ha azt feleltem erre, hogy sose vagyok terhére, legtöbbször nem is lát, dühösen kifakadt: »Már az a tény, hogy itt vagy, zavar és nyugtalanít. Én nem tudok otthonnal és csaliddal törődni és ha mégis kell, akkor nem tudok dolgozni.«

Férjemnek, amikor a házasságot megkötötte az volt a szándéka, hogy házastársi kötelességének nem fog eleget tenni.

Később ezt a tervét feladta, azonban szégyenérzetemet a legnagyobb mértékben sértő perverztásokra akart rá- J venni. Valahányszor tiltakoztam ez ellen, valóságos dühbe jött és akárhányszor rám förmedt: »Ne aifektáij, minden házaspár igy él, te a feleségem vagy és azt tartozol tenni, amit mondok. El fogok válni tőled, ha mindenben ellenkezel.« Amikor tovább is vonakodtam, odáig ment, hogy egy lánylsmerösét elhozta házunkba és hogy azz.il űzze ezeket a — mint mondotta — tréfákat..« Közben mindent megtett, hogy morális érzésemet aláássa, a házasság intézményét drasztikus és szentségtörö vicceivel igyekezett állandóan nevetségessé (enni és folyton azt magyarázta, hogy nő és férfi közt a törvénytelen együttélés az ideális állapot. Elveinek megfelelően nem törődött velem, a legteljesebb mértékben elhanyagolt, idegenek előtt megszégyenített a gúnyolódásával. Ez csak azért történt ritkán, mert nem szeretett a nyilvánosság előtt velem együtt mutatkozni. Két-három hónapban egyszer ha eljött velem sétálni s úgyszólván sohasem történt meg, hogy együtt étkeztünk volna.

Késő éjszaka járt haza, rögtön felment a szobájába, anélkül, hogy engem ildvözö’t volna. Általában nem törődött a családjával, .nem szereti a gyerekeit, akármennyi ideig volt tőlünk távol, sohasem érdeklődött levélben, vagy telefonon, hogy a fiai hogy vannak. Mielőtt második gyermekünk megszületett, ingerülten megkérdezte tőlem:

»Tulajdonképpen mit akarsz? Egész

Los" Angelost be akarod népes íteni?« Együttélésünk egyre elviselhetetlenebbé vált. A férjem folyton kiméletlenebbül lépett fel velem szemben és legutóbb az történt, hogy amikor egyszer este hazajövet nagyobb vendégsereget talált nálam. azzal az ürüggyel, hogy a zajtól nem tud aludni, a leggorombább módon kidobta vendégeimet. Ezekután hagytam el házát, mert fenyegetései után testi épségemet sem éreztem biztonságban nála.

A válókereset a vádak felsorolása után Chaplinné anyagi követeléseit adja elő, amelyek azonban legnagyobbrészt már ismertek.

(d. t.)

Majihéngi György:

Sírok reménye

E föld kerekén van-e még oly remény,

Mely enyémmé virulhat szivemben És kínba gyötörícn a vég peremén Életre hevítheti kedvem?

Mert nincs oly szegény, mint u szivem (meg én). Se reménye, se vágya, se kedve, —

Csak a könny az enyém, mely ott ég a szemén, Mielőtt a világra sietne.

Csak a jaj az enyém, — omlik feketén S szivem kút jóban dördül riadtan;

Magam égetem én — gyémánt diádéin, —

Szép fénye — és könnyeapadtan.

A kő is enyém s a rög is, a kemény,

Mely a szivem a sírba lenyomja S ián a föld mély ölén, nyílik majd a remény, Mint egy uj élet iesledő lombja.

R gmunöeni hattyúk

ümundenböl (Fclsöausztria)! jelentik: Szombatról vasár-! napra virradó ködös éjjel a | Traun-i tó hattyúi ismeretlen irányban elrepültek. Qmúnden város tanácsa felhív mindenkit, aki a hattyúkat látta, vagy tud róluk valamit, azonnal tegyen jelentést.

Gmunden város tisztelt tanácsának felhívására, bár e percig a legnagyobb sajnálatomra nem láttam az elbitangolt hattyúkat és nem tudom, hogy jelenleg hol rejtőzködnek, Scherlock Holmes minden ambíciójával jelentkezem és felajánlom szolgálataimat ebben az irányban. hogy a gmundeni szökevények elfogattassanak és vasra verve visszavitessenek ama város területére, amely őket kurrentárja. Ez a jelentésem tehát semleges, én nem láttam őket. Néhány hattyunyakat, amelyek a gmundeni hattyúkra emlékeztetnek, volt ugyan szerencsém megfigyelni, ezekről azonban kiderült, hogy bubifejben végződnek és nem azonosak azokkal, akiket nyakon kell csipni. Miután pedig nincs más dolgom, hogy elkalandozott hatytyuk után nyomozzak, ezennel értesítem Gmunden - város tanácsát, hogy éjt nappallá téve felkutatom a hattyúk nyomait, repülőgéppel üldözöm őket, fényképeiket kifüggesztem minden nyilvános helyen, ahogyan a megszökött bankpénztárpsokkal szokták tenni, benézek minden sásbokor közé, az összes tavakat átböngészem, folyók hátán fogok lakni és elmegyek az Óceán széléig is, És ha majd a hattyúkkal a hónom alatt beállított Gmundenbe (óh elképzelem, micsoda nagy öröm és boldogság kö■ szönt ^városra!) nem kérek semmi jutalmat, bár nem ellenezhetem, ha a

város egyhangú lelkesedéssel elhatározza, hogy szobromat, amely engem mint

Lohengrint hattyún lovagolva ábrázol, a Traunsee sziklás partján felállítja. Szerénységem módot és alkalmat akar nyújtani a képzőművészeknek izgató művészi problémák megoldására egyrészt, másrészt pedig bizonyos, hogy az a márványhattyu, amelyre az én márványszobrom ráterpeszkedik, soha nem fog repülni.

Most tehát azonnal fogjunk hozzá a nyomozás munkájához, amit nagyon megnehezít, hogy Gmunden város tanácsa nagyon szűkszavúan fogalmazta a köröző levelet. Nem közölte, hogy hány hattyú ment veszendőbe. Hiányzik a hattyúk személyleiríisa, az elveszett hattyúk különös ismertető jele. Milyen hattyú családba tartoztak? Énekes hattyúk voltak, vagy néma hattyúk? Feltételezem, hogy az utóbbiak, mert hisz semmi adat nitícs birtokomban, hogy valakinek is szóltak szökési tervükről. Fontos volna tudni, hogy mi bajuk lehetett a Traunseen, amelynek büszkeségei voltak és a látszat szerint úgy éltek ott, mint a hal a vizbec. Gondtalanul úszkáltak a vizen, nyáron a vidám fürdözőkkel szórakoztak, szerelmes párok jöttek a tó partjára, akik zsemlyét aprítottak a hattyúknak. Nem tudom elképzelni, mi nem tetszhetik egy hattyú madárnak a gyönyörű gmundeni tóban? És ha kifogása^ voltak, miért nem szóltak? Néma hattyúknak az édesanyja sem érti a szavát. Viszont az <s lehetséges (egy jó detektlvnck mindenre kell gondolnia), hogy a traunseei hattyúk az énekes hattyúk (Cynus muslcus) családjába tartoztak, akikről fel van Jegyezve, hogy közvetlen haláluk előtt éneklik a legszebb dalukat, az úgynevezett hattyúdalt. Könnyen meglehet, hogy a traunl völgy rossz akusztikája

miatt mondott búcsút a gmundeni énekes hattyú társaság. A legvalószínűbb

azonban az, hogy a fogascsörii madarak régi vándorszenvedélye vett erőt rajtuk, amikor nem törődve azzal, hogy Itáliában Mussolini uralkodik, felkerekedtek egy kis déli kirándulásra az olasz partokra.

Én a magam részéről azt képzelem, hogy a hattyúk összejöttek a holdvilágos tavon. A legöregebb hattyú elkezdett mesélni a hattyúk régi dicsőségéről. Amikor Jupiter hattyuképében randevuzott Lédával. (A fiatal legényhatytyuk lelkivilágában még mindig ki fehet analizálni egy Leda-komplexumot.) A hattyunőknek is kedveseket mondott az öreg hattyú, dicsérte karcsú hattyunyakukat.

— Ahogy végig nézek rajtatok — mondta — nem csodálom, hogy a Valkürök hattyúknak maszkírozták magukat.

— Apolló isten is tudta, hogy mit csinál, amikor a hattyút választotta kedvenc madarának — szóltak büszkén a hattyú libák.

— Én már kérem arra vagyok a legbüszkébb, hogy Lohengrin hattyú hátán repült az ő Elzájához. Egy aeroplán biztosan lezuhant volna — mondta egy gunár.

így diskuráltak és lassanként megrészegedtek a legendák mámorától. Mint a fiatal egyetemi hallgatók, akik mind azt hiszik magukról, hogy bennük egy Lohengrin van elrejtve, dagadt a mellük a hattyúknak, átvillant kis hattyuagyukhan, hogy voltaképen méltatlan és nem hozzájuk illő szerep álmodozva uszkálii a gmundeni tó tükrén és lesni a kövöradományokat. Egyes öreg hattyúk szivében feltámadt Léda imádata, a iiattyuszüzek meg azt gondolták, hátha mégis csak mez rajtuk a hattyubőr és a hattyubőr Walküröket takar. Lohen- * grin Ur is vár előíogatra.

KI láthatna a hattyúk veséjébe? Elég az, hogy fekete vasárnap reggel arra ébredt fel Gmunden városa, hogy a tóból eltűntek az összes hattyúk.

Privát nyomózásomat a legnagyobb kudarc kisérte. Az összes rendőrök, a kiknél érdeklődtem, hogy nem látták a hattyúkat elvonulni, egyértelműen azt válaszolták, hogy egy fia hattyút sem láttáit. A schönbrunni hattyúk nem akartak nyilatkozni, amikor felvilágosítást kértem tőlük, fejüket a vizbe mártották.

A bécsi Burg színház igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a színházban színre kerülő Hattyút Molnár Ferenc irta még mielőtt a gmundeni hattyúk a nyilvánosság előtt szerepeltek volna. A szárnyaskereskedésekben csak a hattyúk közeli rokonai voltak fellelhetők átvágott véres nyakkal és megkoppasztott állapotban.

Már letettem arról, hogy hattyufogó legyen belőlem, igen, ha csirkékről volna szó... Be kellett látnom, hogy nem születtem hattyufogásra. Már levelet akartam irni Gmunden városáeak, hogy egyelőre tekintsenek el a szobromtól, mikor az újság délutáni kiadásában a következő hirt olvastam:

Gmundenből jelentik: A Traun-i tó eltűnt hattyúi ismét visszatértek. Már több ízben mégtörtént, hogy uj tájakra rándultak, de távollétük rövid ideig tartott. Miután ez alkalommal hosszabb ideig elmaradtak, a városi tanács és a gmundeni állatvédő egyesület megindította a nyomozást és autón indultak a hattyúk felkutatására. Kiderült, hogy a gmundeni hattyúk Atterseet választották uj hazájuknak. A hattyúkat elfogták és most viszik őket vissza a Traunsee-re Méltóztatik látni, hogy nem én vagyok ügyetlen, amikor a gmundeni hattyúkat Bécsben nem sikerült feltalálnom. A fő, hogy meg vannak és egy tollúk sem görbült meg a kaland közben és sikerült a gmundeni városi tanács előtt alibit igazolniok. Vizitben voltak az atterseci hattyúknál, leadták névjegyeiket Atterseeben és ezért volt ez a nagy izgalom, amely egy napra elvonta Európa figyelmét a kínai eseményekről.

fíées, 7927 február.