Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-09 / 7. szám

IN. oldal.

1027. január 9.

BACSMEGYET NAPLÓ

ggészséges ösztönöket megbénítja & narkotizálja. A mai ember nem csak a szemón visel Zeiss-Oveget, hanem a lelkén is ókaldrét hord, száz dioptriásat, bogy bőgőnek nézi az eget Ml ezeket akarjuk az emberről leoperálnl és a göthös mellbeteg Irodalom helyett, lóiemésztő, nagydlmu, muszklis férfiakat, akik nem görbetükörből ismerik az életet.

Geo Charles az uj költők vezére, impozáns tábora van, hasonszőrű fiatalokból, akik kiábrándultak a raffináltan szenvelgés freudi lélek-svindlikből, melyek többet ártottak ennek a jóhiszemű nemzedéknek, akár a világháború. Nagytakarítás folyik mindenütt. És ezek a gyerekek pompásan bírják a munkát

Köröskörül izzik a horizont A perifériákon még garázda lidércek őrzik a sorompókat, de az atléták már felhúzták a harci ingei. A nagy verseny megkezdődött A futók most szállnak be a startlukba.

IdeggÖrcs kinzott, egész éjjel nem tudtam ahidni, veronálmérgczéscm van, azonkívül viszonyom egy mozi-szinésznővcl, iszom, morfium nélkül egy sort se vagyok képes Írni. Kenj le ilyesmiket Szóval hazudj. Ehhez te jobban értesz.

— Ne szerénykedj. Te is elég jól tudsz hazudni.

— Az én hazugságaim mások: azok többek az igazságnál.

— Mondd, mi a te életed?

— Ez, amit látsz. Szakadatlan műhelymunka, küzdelem a kifejezésért.

— De ha folyton itt aszalódsz és nem veted be magad az élet drámájába, honnan kapsz anyagot?

—• Csak a műkedvelők hiszik, hogy a témák ott künn hevernek. Azok itt vannak. Aki egyszer a világra született és

TERE

kinyitotta szemét, annak egy életre van anyaga. Aki pedig tudja, hogy egyszer majd meghal, annak ez éppen elegendő ösztönzés erre a rejtélyes foglalkozásra.

— Mit akarsz?

— Írni.

— Boldog vagy?

(Erre már nem válaszolt, végkép elnémult, megint egy pontra meredt. Alkalmasint pózolt. Én nem törődtem vele többé, az írógépéhez ültem, lekopogtattam ezt a párbeszédet ahogy történt, minden lorditás és magyarázat nélkül. Amikor a kész cikket lobogtatva eltávoztam. utánam pillantott valami furcsa mosollyal, melyben részvét volt. egy kis lenézés és sok szeretet. De nem fogott velem kezet.)

Kosztolányi Dezső

FERE

Tamás István

ALAKOK

—u• a——

író

(Mit komédiázik, hogy logad-c vagy sem? Hiszen valamikor együtt látszottunk, ma is egy tányérból eszünk, egy ágyban alszunk. Félrerántom a függönyt' dolgozószobáin áltáláról, nagy robajlal betörök hozzá. Az ismert óriás Íróasztal, töltőtollak, írógép a földön, lila üvegtál, melynek vizében cigaretták elmerült csonkjai úszkálnak, mint vizihul- Idk, a szertcszórt kéziratpapirokori pedig ilyenféle érthetetlen iirkdk: »Itt föltétlenül tompítani!« «A tél sötét lámpája.« »G. sápadt, de nem kiírni, csak éreztetni.« ő ott ül a széken, a levegőbe néz. Úgy tesz, mintha én is levegő vol nék. Otthonosan letelepszem vele szemben a díványra, egy darubig rábámulok, várok, miután pedig még mindig nem beszél, én szólalok meg:)

— Szervusz.

(Nem felel.)

— Mi bajod? Zavarlak?

— Hagyj.

— Dolgozol?

— Látod.

—- Látom, hogy semmit se csinálsz.

—■ Ezt te nem érted.

—- Vagy úgy? Nem tudtam, hogy ily rossz viszonyban vagyunk egymással. Könnyű neked, barátom. Nélkülem bizonyára nem fölényeskedhetnél ennyire.

— Ne mondd.

Igen. Ha nem dolgoznék helyetted éjjel-nappal, akkor most nem ámolyoghatnál itt, hanem kenyér után íuikosnál a decemberi lucsokban. Én tartalak el.

—- Igazán?

— Nyilt titok.

— Érdekes. És téged ki űrt el? Kiváncsi vagyok, mit csinálnál nélkülem, mit látnál, mit hallanál, ha nem lennék állandóan meKetted. Vak lennék, öregem, vak és süket. Hálátlan vagy.

— Csak annyira, amennyire te.

— Tehát mit óhajtasz?

— Gondoltam, most maid rólad is írok egy »alakot«.

— Én rólam? (Mosolyog/. Szamárság.

— Miért?

— Mert ennél rosszabb tipet nem is találhattál volna. Itt nincs semmi. Az iró a világ legtartalmatlanabb emberei Üres, egészen üres tartalma a könyveiben van. Amit átél, azt azon frissiben ösztönösen és gépiesen betűvé változtatja, formába töri, kiszivattyúz magából mindent. Ha élményeket keressz, melyek ősi rétegekben rakódtak le egy lélekre, egy élet emlékeit, tapasztalatait, érzéseit, akkor fordulj egy manikűrös kisasszonyhoz, egy gyógykovácshoz, egy droguista-segédhez.

— Ezt azonban még sem adhatom be így a közönségnek.

— Akkor rajzolj neki egy szép, bohém halvány költőt, akit kíván és elképzel magának s rossz filmekből ismer. Szedd elő a romantika lejátszott lemezeit írd, bojEv selyem pizsamában feküdtem,

Egy nép mint kísérleti nyúl. Egy történetíró érdekes tényre hívja fel figyelmünket: tizenkét évszázaddal ezelőtt egy bölcs és keletien közönyös kinai császár bevezette a kommunizmust az államába, puszta kísérletül és egész népét kísérleti nyullá tette.

Mikor a császár meghallotta, hogy birodamában valamiféle Lenin zarándokol és fünek-fának a kommunizmus elméleteit prédikálja, hogy egy jól kormányzott országban nem szabad szegénynek lennie meg hogy mindnyájan közösen keli, hogy, élvezzük munkánk gyümölcsét, magához hivatta ezt a világjavitó apostolt, miniszterelnökét elcsapta és teljes hatalmat adott a régi bolseviki agitátornak.

Eleinte minden úgy ment, mint a karikacsapás. A jó kínaiak, különösen azok, akiknek nem volt semmijük és akik most egy kis munkával meg tudták keresni betevő falatjukat, himnuszokat zengettek a fölvlágosult uralkodóhoz, aki így gondoskodik alattvalóinak jósoltáról.

Hanem egy kis idő múltán nem. volt élelem. Mindenki éhkoppon maradt. A szántóföldeket nem művelték meg. Sok tartományban éhenhait a lakosság, de nyilt titok volt, hogy az uralkodók, akárhogy rejtegették ezt és akárhogy Igyekeztek tüntetni a szegénységükkel, minden jóban dúskáltak.

A türelmes császár ezután sem vonta meg bizalmát a nagy reformátortól, azt mondotta, hogy az Ínség oka az eső, vagy az aszály, vágj* a napfogyatkozás és higgadt bölcsként várta a dolgok kifejlődését. Végül a nép maga ebrudon dobta ki a világboldogitó kommunistát s akkor a császár mosolyogva hivta vissza régi miniszterelnökét. A kísérlet sok vérbe került, de a kinai nép ezután netn kér többet a kommunizmusból.

*

Mozi és könyv. A mozi első jelentkezésétől kezdve a mai napig állandóan rebesgették, hogy ez a néma művészet ellensége a könyvnek s az egyre elszaporodó mozgószinházak pár éven belül megölik a könyvkiadást. Erről cikkezik most a Daily Chronicl.

A cikk rámutat arra, hogy e föltevésnek nincs semmi alapja, sőt egyenesen az ellenkezője igaz, A mozi olvasótábort nevel, íökép regényolvasó közönséget. Az a mozidarab, melyet tiz külön-, böző országban mutatnak be száz és száz színpadban sokkal jobban megismertet egy irót, mint bármi reklám. Bebizonyított tény, hogy miután Angliában a mozik Victor Hugó Notre Dame-ját játszották, a regényt kapkodni kezdték s egyetlen vidéki városkában ezer példányt adtak el belőle. London külvárosaiban pedig a gyerekek abban az időben mind púpost Játszottak.

Egy másik példa. Valami indián filmet mutattak be, melynek szereplői nyíllal lövöldöztek egymásra. Statisztikailag kimutatták, hogy a film után a közönség derüre-borura vásárolni kezdte az ijjat és nyilat, mellette minden más játékszer háttérbe szorult Az rngol lap véleménye szerint a mozi minden ipart támogat. & így a könyvipart is.

A moziba járók a leendő olvasóközönség. (Esetleg a volt olvasóközönség.

*

Az olasz királyi család otthon. A

Rivista d’ Italia képet fest a mai olasz király családi életéről.

A királyi család tagjai s néhány vendég az asztalnál ül, várja, hogy a király megérkezzék. Nyílik az ajtó és szárnysegéde tisztele. Belép az uralkodó, gyors léptekkel halad előre, egyik keze nadrágja zsebében, másik keze a zubbonya nyílásában. A királynő és a hercegnők meghajolnak szertartásosan, a trónörökös pedig, mint a közbaka a tábornok előtt vigyázz állásban áll.

De az egész csak cgv pillanatig tart. Maga a király vet ennek véget, egy mosollyal. Megcsókolja a királyné kezét, férfiasait kezet szőrit a fiával, megcsókolja a leányait s mikor a lakáj jelenti, hogy tálalva van. a király még gyakran mindig játszik Máriával, a kis hercegnővel.

Az asztalnál keveset eszik, bort alig iszik. A királyi konyha dús remekeihöz hozzá sem ér. Rendes ebédje levesből, főzelékből; egy kis rostélyosból áll Ebéd álcát szívesen beszélget, tréfál, szereti az. élceket. A társalgásban nincs semmi etikett: az beszél, akinek mondanivalója van.

Ebéd után rendesen egy félórát tölt családja körében, aztán muzsikál, gyakran éneket hallgat.

*

Kis francia tréiák. A vőlegényt megkérdezi a menyasszony:

— Mondja, drágám, horkol maga?

— Soha.

— Honnan tudja?

— Múltkor egész éjjel fönnmaradtam, hogv megfigyeljem magamat.

*

Vidéki borbélymiihely. A borbély feni a beretvát, a paraszt pedig, aki ül a széken bizalmatlanul nézeti a kutyát, mely folyton körötte ólálkodik.

— Mi a csudát akar itt ez a kutya?

—• Semmit — válaszol a borbély. —

Néha lenyisszantok egy fület. Azt lesi, hogy megegye.

*

A férj későn jön haza, tökrészegen.

— Hány óra? — kérdi az asszony.

— Egy.

Ekkor azonban az ingaóra hármat üt.

— Jó — dohog a részeg — tudjuk, tudjuk, hogy egy óra van. Nem kell azt háromszor ismételni.

*■

A régiségkereskedőnél.

—• Csodálatos remekbe készült firenzei karosgyertyatartó. Tessék nézni, í milyen ötvösmunka ez, milyen finom j a rajza.

— Kár, hogy nincs meg a párja.

Hiszen ha megvolna, akkor aztán

igazán páratlan volna.

❖

A milliomos reggel az alábbi levelet kapja:

— Igen tisztelt uram, húsz frankba fogadtam, hogy ön ezer frankot ad nekem. Ha hibájából elvesztem a fogadásom, akkor küldjön e sorok vivőjével azonnal l.giiább liusz frankot, hogy kifizessen adósságomat. Ez. remélem, j méltányos.

&

Los Angelos és a gyalogjárók. A

mozi városában, Los Angelos-ban, amint egy ott megjelenő újságban olvassuk, olyan közlekedési törvény jelent meg, mely méltó egy humoros filmhez. A városi hatóság a gyakori szerencsétlenségek miatt az alábbi falragaszt ragasztotta ki:

— Az, aki át akar menni a kocsiuton,, tartozik a jobb karját a maga:ba nyújtani, hogy a jármüveket figyelmeztesse. Aki e rendeletet nem tartja meg, azonnal pénzbüntetést fizet. Ha! pedig valaki többször követi el ezt a kihágást, pénzbüntetésre át nem váltható fogházbüntetéssel sujtatik.

A spanyol lapok sajtó hadjáratot indítottak e furcsa rendelkezés ellen s többek közt megkérdezték, hogy mit tegyen az a járókelő, aki mind a két kezében csomagot visz. Erre is válását talált a hatóság, mely pár nap mtilva a következő pótlást tette közzé:

— Ha a gyalogjáró csomagot visz mind a két kezében, a jobb kezében lévő csomagot a járda szélére tartozik tenni, tartozik megadni a jelt, aztán vissza mehet érte.

Érdekes, hogy az otthagyott csomagok a nagy forgalomban is ritkán tüunck el, az amerikai közönség annyira fegyelmezett, hogy a rendőrségnek eddig tnég egyszer sem kellett lefülelnie egy ilyen tolvajt.

*

A művészeti felügyelők. Úgy látszik Franciaországban is olyanok a művészeti felügyelők, mint mindenütt a világon: rendkívül buzgók, kitűnő hivatalnokok, de édeskeveset értenek a művészethez.

A Versailles! építészi remekek művészeti felügyelője, hogy kihasználja azt a pénzt, melyet Rocketeller ajándékozott a francia államnak a hires paloták tatarozására, először is kivágatta azt a bájos kis erdőt, mely a versaiilesi parkban Mandsard oszlopcsarnokai úgy vette körül, mint valami ékszertok.

Ez ellen a közvélemény egyértelműen tiltakozott s a felügyelőt elmozdították állásából.

De az, akit a helyébe neveztek ki, még nagyobb bakot lőtt. ö nem a fákaf pusztította, ami csak bocsánatos bűn, hiszen azok újra kinőnek, hanem történelmi műkincseknek esett neki. Híres volt a Nagy Trianon rózsás és szürke márványa, melyet az idő fakitott meg és vont be nemes patinával.

Az uj felügyelő eisö dolga az volt, hogy elrendelte a remek márvány azonnali kipucolasát. Alkalmazottjai munkához is láttak: napokig dörzsölték, kaparták. savakkal maratták, hogy föl-, élénkítsék a színét. Az eredmény az lett hogy a márvány leheletszerű rózsaszíne, melyet Claud Lorrain annyira kedvelt, tulpirossá vált, a márvány hamvasszürkéje pedig koromfeketévé s aj arany egyszerűen megvakult Lármás rikító színezésű most a Nagy Trianon a márványai egy hentesüzlet reklám táblájához hasonlítanak, melyre szalámit, sonkát, párizsit és hurkákat reme kel egy mázoló.

Gyúrói Nagy Lajos:

Jé vo!na,jó volna

Lemosni lelkemröl Ami folt és árnyék.

Járni szűz tisztáson.

Hol senki sem iárt még. Fölcsókolni minden Harmatot a réten Csüngeni rég elhalt Dajkaszón, meséken.

— Ja) de jó is volna, s

Jó volna, jó volna...

S feledni a múltat.

Építeni azt. mi Soha el nem múlhat. .

Áldozni a napnak, örülni a ténynek.

Járni csillagtábort.

Hói szent tüzek égnek...

—1 Sf még se lehet, még se.