Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)
1927-01-09 / 7. szám
1937. január 9. BACSMBGTKI NAPLÓ 21. oldat. P árisi N otesz —se — Merénylet két szobor ellen Paris, január. Levallois-Perret, Paris falain krvül esik. Voltaképpen Paris külvárosa, de mint annyi más társa a város körül •a falakon kiviil — bármennyire összeépült Párissal — önálló és saját közigazgatásának vezetése alatt áll Levallois- Perret városka atyái a kommunista párthoz tartoznak s a közelmúltban óriási szobrot állítottak a temetőbe, az ott nyugvó 120 hősi halott teteme fölé. A háborús emlék 12 méter magas. A s/i borcsoport közepén áll Franciaország gyászrtihás nőalakja, tőle kétoldalt egycg' katona. Egyikök — egy Senegal harcos — visszataszító pózban áll. A női alak előtt három katona, egy halott másik öklét fenyegetve emeli a nő felé. Ez az alak azt a többször feltett kommu nista kérdést szimbolizálja: »Franciaor szag mit csináltál fkaiddal?« A harmadik — azoknak a katonáknak szimbóluma kiket a háború alatt a front mögött löt tck le — a kötést tépi le a szeméről. E csoporttól kissé távol áll egy fiatal kom munista, egy kardot tör ketté a térde fölött, mögötte egy rakáson egy csomó más fegyver, melyre ugyanez a sor vár. A szobor felállítása ellen annakidején hiába protestált a háborús veteránok szövetsége. Legutóbb egyik éjjel többen behatol tak a temetőbe és a szobrot mcgcsonki tották. Különösen a kardot törő kommu nista alakja szenvedett sokat. Több ka lapácsütést mértek rá, ugyanígy bántak el a többi mellék alakkal, csak a fö női alakot nem bántották. A pusztítás nagy zajjal járt ami az éjjeli órákban a csen des városban messze elhallatszott. Mind össze egy csomó kiváncsi merészkedett közel, hivatalos személy nem is mutat kozott s a tettesek, munkájuk végeztével nyugodtan eltávoztak. Pár nappal később méretéiben Sokkal kisebb bántödás érte Paris egyik legújabb szobrát. A szobor Galüeni tábornoké, ki Páris védte a háború alatt s aki Foch-a! azon kevés halandó közé tartozik, ki még életében szobrot kapott. Az emlék az Invalides előtt levő óriási téren áll. szemben a pályaudvarral. Tehát forgalmas helyen s a támadó nem számíthatott arra, hogy a szoborban sok kárt tehet. Éjjel történt a merénylet senki sem vette észre; a reggeli munkába sietők álltak meg egy pillanatra a talapzat előtt, mely alatt üvegcserepek feküdtek s a márványon egy hosszú fekete főtt éktelenkedett. Valaki egy nagy üveg tentát vágott hozzá. nem volt megjegyzése, visszaült a helyére és az ülés tovább folyt Epilog a Nagy Perhez A közelmúltban részletesen beszámoltunk arról a nagy perről, mely a Dolly Sisterek, a magyar születésű kiváló amerikai táncosnők és a Moulin Rouge direkciója közt folyüc. A Sisterek, tudvalevőleg a múlt ősszel, öt nappal a premier előtt hirtelen kiugrottak a revüből, mert ax igazgató anélkül hogy egy szót szólt volna, a nyakukra ültette Mistinguettet fősztárnak, holott a nővérek szerződésében világosan benn volt, hogy ők az elsők a darabban. Azonkívül még be is perelték a Moulin Rouget 550.000 frank erejéig. Nehogy valaki haszonleséssel vádolhassa a táncos ikreket, a félmilliót, vagy ami a törvényszék Ítélete alapján nekik jár, jóeleve odaajándékozták a francia agg színészek menedékházának. Ennek a pernek a héten volt a főtárgyalása és a Dolly-k megnyerték a nagy pert. Sőt m! több, a biróság helyet adott a keresetnek és az egész összegre elmarasztalta a Moulin Rouget. A Sistereknek a Theatre Edouard VII-be telefonálták az örömhirt; nem volt idejük bemenni a tárgyalásra, mert éppen az uj revüjük főpróbáját tartották. Az ügyvéd pedig, miután gratulált a Dollyknak, letette a kagylót, majd felhívta az agg színészek menházát, hogy mehetnek a Moulin Rouge-ba inkasszálni. J hasonló fvásu emberekkel, akik ugyanazal a szóval pótolták a gondolatmenetük hiányosságát. Legföljebb annyi a különbség, hogy a zsidó szó helyett napjainkban mást mondanak. Teszem azt: destruktiv. Mert valamit mindig kell mondani. Bob. Német szó a francia parlamentben M. Hüber az elzászi Bas-Rhln kerület kommunita párti képviselője. Pár hónappal ezelőtt vonta magára a figyelmet először, mikor a Kamarában német beszédet tartott. Midőn megkérdezték tőle. hogy miért nem beszél franciául, kijelentette, hogy nem tud. Annakidején ugv írtak róla, hogy Hübcr elzászi dialektusban beszélt, mely nyelvjárásról pontosan meglehetett állapítani, hogy hamisítatlan német. A ház meglehetős viharosan opponált M. Hüber germán mondatai ellen, mit úgyszólván senki $em értett, de ő nem zavartatta magát és végigmondta a beszédét. A napokban Elzász és Lorrain ügyeiről volt szó a Kamarában s az ülés alatt M. Hüber ismét szólásra emelkedett. Már senki sem emlékezett rá s csak Így történhetett meg, hogy zavartalanul szóhoz jutott. Mégint elzászi »dialektusban« kezdett beszélni, ezúttal azonban pár mondatnál messzebb nem jutott. Az elnöklő Poincare félbeszakította és kijelentette, hogy a francia parlamentben csak franciául lehet beszélni. Ezúttal elmondta. hogy Hüber előző elzászi beszédét az akkor elnöklő Herriot eltűrte, mert a képviselő a szónoklatot franca fordításban előzőleg bemnyujtotta az elru.knp.k_ M- Hübernek Poincaré szavaira Emlékek a sváb fertályból Ezt az emléket is kell mondani, mert la gyermekkorba vezet vissza. A Vajdaságban telt el az a példátlanul szép idő, I amelyet valaki egyszer igy méltatott: — Gyermekkorom tündérkorszaka akkor derült rám. mikor az apám tüdőgyulladásban feküdt s minket elküldték hazulról rokonokhoz. Minden második napon habos tortát kaptunk, szinte sajnáltuk, hogy az apánk felgyógyult. Városunkban a történelmi nevezességeken kívül sok volt a sváb, akikkel testvéri szeretetben éltünk, ideszámítva az állandó verekedéseket is. A Némct-ucca meg a Lenau-ucca olyan széles volt mint a jól rendezett országút, nagy-nagy gazdaság, jólét az egész vonalon, példás rend. Tiszta házak és az udvarokon ku korica-kotárkák, zsombolyázás, kazlakban szalma, meg széna, a csűrökben búza, az istállókban tisztán tartott jószág Az egész várost a svábnegyed látta el tejjel, azt hiszem öt krajcár vott egy liter. Alulírott a plébánia templomnak buzgalomban és hozzáértésben második mi nistránsa voltam, elsővé csakis egy hatalmas dinasztia kihalása után válhattam volna. Az első helyet ugynis a W. cimbora foglalta el, a templom-atya fia. Jussát mindenki elismerte, nem is volt ezért versengés, hiszen Jakab — mert hiába inéltóztatnak nevetni. W.-t épp úgy, mint a legtöbb svábot, Jakabnak, helyesebben Jákobnak hívták — két üveg giikker ellenérték fejében megengedte, hogy Gyertya szén tcíökor Sanctusra én csőn gessem ájtatosságba a híveket. Már pedig a ministránsoskodásnak ez volt egyik gyönyörűsége. Történt azonban, hogy hazajött a nyáron szabadságra • Scluigcr I .ászló regimenepáter ur s mikor rajtakapott, hogy az unokaöccsével, Maschek Nándorral igen szépen rendezem a fiók-mfséket, fe jemre tette a kezét. — Holnap reggeltől kezdve te ministrálsz nekem. Pontosan hat órakor. Szédítő volt a kitüntetés. Pap is, katonasipkát is viset! Aztán: a rendes szotgálattételért két krajcár járt, de ö négyet adott. Vastag négykrajcárost, susztertaMért. Várjunk csak, még nem merítettem ki a témát. A sekrestye szabályai szerint a reggeli misék minis tránsai asszisztáltak délután a temetéseknél, amik viszont kétszeres dijat hoztak, néha négyszereset s hogy betetézzem a szenzációkat: éppen kolerajárvány volt számtalan halálesettel. Mint állandó mise-mlnistráns ezek szent* kezdtem vagyonban todlasodhí. Hozzáláttunk a temetésekhez délután kettőkor, végeztük este hétkor, mikor is vagyanunkon narancs-sárga belü görögdinnét vettünk s ott ettük meg a temető árkában. Egy kis kolerától nem ijedtünk meg. A Scbáger iőtisztelendő ur kezéből nyert distinkció azonban felébresztette az alvó oroszlánokat s egyszerre megszaporodtak az ellenségeim. Próbáltak kitúrni, de nem lehetett, mert a páter a magáéból adta a tiszteletdijat. az egyház stóla-alapja érintetlen maradt. \V. Jakab, hogy valamely fölényt mégis biztosítson magának, fölrakta a bátyja katonasapkáját, ezért nagyon megbámulták, de minden szenzáció átmeneti volt az életünkben és így eloszlott is. A feszültség hamarosan ellenségeskedésbe ment át s megkezdődtek a verekedések Szünetcs időkben, mikor például a kolera a református egyház híveit látogatta, vagy görög keleti térre húzódott, mi bölcs időbeosztással verekedtünk, leginkább a szérüskertekben. A meccsek lefolyása nélkülözte a szabályokat s legtöbbször a következőkben merült ki: Odafurakodott valamelyik sváb cimbora egész közel hozzám, féloldalosan s azt mondta: — Na, kezd! —- Kezd te, feleltem, í A fiú makacsul folytatta: I — Na. iiss meg! Fészkelődött. döfkölődött. nem szűnt meg buzdítani, hogy aktivitásba lépjek. Súrolt a vállával, ha ddalt tértem, már ott volt és húszszor ismételte. — Na, kezd’ Ennvi szívességnek lehetetlen volt ellentállní s mivé! mindig előttem ugrált, végre is engedtem a barátságos szónak. Olyan nyaklevest kapott, hogv belekáprázott a szeme. Erre megfutamodott, szitkozódott, minden szavának refrénje az volt. — Gyére csak a mi uccánkba' Hát elmentem. Nagv temetés volt, négy papos, a svábok kimaradtak belőle, de erre alapították hadi tervüket. Meglesnek. megvernek, egész biztosan kikapunk, hiszen ministráns-szoknyában nem mozgunk cflvan biztosan, rrlint ők. A temetőben a papság öltönyét átvette a sekrestyés, a hatalmas viasszgyertyákat ránkbizták, hogy vigyük haza. — Menjünk a Lenau-uccán át, javasoltam. Kerülő volt ugyan, mégis arra tartottunk, szomjasan a bejelentett leszámolásra. A fonna a régi. Odafurakodás, döfkölödés. — Na, üss meg! időktmélés szempontból nem mondottam kétszer, neki fogtam. Röpültek a nvaklevesek, az ökölcsapások. magam is kaptam belőlük. Mikor aztán észrevettem, hogv egy különítmény elsodorja a társaimat s hárman rontanak az én ma gányoéásgomra. lendületet adtam a harcnak. Majd elintézem valahogy a lányos nreu Gózsy Mátyás káplán úrral a dolgot, de megragadtam a rám. bízott viaszgyentyát s csatabárdként kezeltem. Volt egv méteres, de feloszlott apró részletekre s az ellenség megfutamodott. W Jakabnak vérzett az orra ő állt a menekülő sereg élén s ö ordított a legjobban. — Zsidó, zsidó! Akkor mondták rám először. Nagyot bámultam, hogyan jutok hozzá kathoíkus ministránsként, nem is értettem, — gyermekkori emlékeimet mondom el mit tagadjam, bosszantott. Csak később ismertem meg jobban a barátaimat, akik szerettek vitázni, verekedni, amikor pedig kifogytak az érvből, vagy a szuszból, utolsó fegyverük ez a szó maradt: Zsidó! Mikor ma rövid lélegzetű táncmestereket látok, vagy egy sipu verkli hangúi tör felém, amely kétségbeesetten nyikorog, felmerül ertilékemben a Lénau-ucca a megfutamodott Jakabbal. Találkoztam azóta is nagyon sokszor • Itt a farsang Bálozó lángok gondjai Háromkirályok ünnepe fontos dátum a fiatalság életében. Évszázadok óta ugyanis akkor érkezik meg karnevál herceg, hogy csörgős sapkájával jelt W. D. adi°u a tánc, vigasság megkezdésére. Akármi történik is a világban, a farsang vidám fejedelme mindig pontosan eljön hozzánk. Nem törődik a mindig panaszkodók szomorú csapatával, hiába emlegetik a politikai viharokat, vagy a gazdasági élet ezer baját, karnevál herceg ügyet sem vet rájuk. Sőt még ágyudörgés, puskaropogás sem ijeszti meg, akkor is eljön hűséges alattvalóihoz, hogy legalább pár órára kiűzze Gond anyót a szivekből. És ez nemcsak most van Így léhának és felületesnek bélyegzett korunkban, hanem ugyanígy volt a szigorú erkölcsű, tisztes középkorban Is. Pedig akkor az egyházi és világi hatalmak ugyancsak összefogtak, hogy gátat vessenek a farsangoló kedvnek. De hiába minden, az emberek nem féltek a túl világi megtorlástól, sőt még a rögtön esedékes földi büntetéstől sem ijedtek meg, hanem minél több volt a baj, nagyobb a veszedelem, annál nehezebben, annál jobban várták Vizkeresztet, a vidám, szép farsang kezdetét. Háborúkkal, forradalmakkal könnyen elbánt a farsang, de a múlt század végén másfajta veszedelem fenyegette karnevál herceg birodalmát Tudják tni történt? Kevés lett a táncos! Nem mintha a legenyek elfogytak volna/ erről szó sem lehetett, hanem egynémely kisebb csetepatétól eltekintve béke volt szerte a nagy világban. De mint a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek farsangi beszámolóiban olvassuk — a fiatal urak csak azért mentek bálba, hogy a sok szép látnivalóban gyönyörködjenek, de táncolni, azt nem akartak. Unott csoportokban álldogáltak a terem sarkában és fölényes, gúnyos arccal nézték azokat a szerencsétlen társaikat, akik kénytelenek voltak résztvenni a táncnak nevezett fárasztó és ostoba ugrálásban. És miután egyre fogyott a táncra hajlandó áldozat, a leányok feje fölött olyan veszedelmesen lebegett a petrezsclem árulás Damokles kardja, hogy kezdtek ők is kiábrándulni a bálozásból, mire szentimentális letkek meghúzták a farsang lélekharang ját... De karnevál herceg örökéletü, még a századforduló táncellenes hangulata sem tudott megbirkózni vele, véget vetni uralmának. Amikor úgy látszott hogy a tömeg végleg hátat fordít a táncnak, mert a keringő megunt figurái senkit sem érdekeltek többé, segit< ségére sietett kedves és találékony barátnője, Terpsychore asszony, aki eg> friss, vig two step hangjára táncsorba állította a báltermek unott, ásitozó népét. És mert a two step és társa, az one step igazán kényelmese táncok voltak, »ezt még mi óregek is nagyszerűt en bírjuk« kiáltással a húszon felüli generáció újra belépett a táncosok so-' rába. És rövidesen ezután megismétlődön a hammelni patkány-fogó ősi története. Felhangzott a tangó melódiája és egyszerre táncra perdült az egész világ. Nemcsak fiatal leányok, ifjú urak járták fáradhatatlanul estétől reggelig. Tisztes családanyáknak, komoly férfiaknak vált legfőbb gondjává a tangó bonyolult figuráinak egymásutánját alaposan megtanulni. A farsangoló kedvet azután megkoronázta a jazz. A táncosok hada most már nem hajlandó szép türelmesen Vizkeresztig várni, hogy akkor kezdje a bálozást és húshagyó kedden ismét érzékeny búcsút vegyen Karnevál her-
