Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-25 / 23. szám

4. oldal. BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 1927. január 25. fí bdl előtt Kiuilqgos Fiuirraőítól — ki­vi cgos iuirraöfig A farsang diadalmaskodott a kávéhá­zi tánc fölött. Az egyszál fekete mellett Keringőző charleston-hamspexek úgy in már megjósolták a bál' halálát és siet­tek megülni a halotti tort is, de. az öröm korai volt, a bál él és virul, jobban mint valaha. És ha inaid elkövetkezik az idő, amikor az uccán is táncolni fog­nak a jókedvű emberek, a parkokban és a háztetőn, a farsang akkor is ki­tűnő egzisztenciát fog nynjtani a rurn­­tárosnöknek és — a jótékonyegyletek­nek. a A bál azzal kezdődik, amivel egy kocsmai verekedés végződik: végkime­­r üléssel. A mama már két héttel előre drukkol egyetlen leánya esudás toabv­­jeért, harcol a varrónővel, clöcsaíároz a cipésszel, hátbatámadja a rövidárust, miközben felderítő szolgálatokat végez a kalapszalónban. Ezalatt a báltermet veszik munkába a rendezők és mire fc-i­­virrad a nagy est reggele, ünnepi han­gulat borong a Bárány különtermében. Szombat délután idegesen berregnek a telefonok: — Micsoda disznóság, mért nem kap­tam én meghívót! — üvölt a bősz apa — az én famíliám nem elég léi maguk­nak? — Ezer bocsánat! — hebeg a rendező és a boy már vágtat is a pótmeghivák­­kal Hózencveiger ur portájára. — Mi lesz a füzérrel? — sopánkodik a diszitőrpester — hisz anélkül nem le­het megnyitni egy tisztességes farsangi bálát! A biiffé bemasiroz a meghitt sarokba, egy szendvics lepottyan a földre, kis­lány felemeli, gondosan Rpiícolja a zsebkendőjével és . visszateszi testvérei­hez. A zenekar számára ácsolják a pó­diumot. Az akasztófát csinálják ilyen .’kísértetiesen. Hét óra tájban bekukkant „az. első hplló: ....... —- Még nincs itt senki? —- .érdeklő hk’ öjjagysága a pikkolótól,, aki megvetően .vágja a szemébe: 'T.T ' — Nincs. Mire a hiéna visszavonul, nehogy Ti legyen az első. Ettől irtóznak a nők a legjobban: szépségversenyen utólsó.taK, bálon elsőnek lenni. Inkább künn didereg, a hidegben és lesbe áll egy mellékuccában, de a. bevo­nulási parádét nem engedi el a világért sem. Mert jobb bámultatni a mi toalet­tünket, mint pukkadni a másén! Ez az elv érvényesül a hálózó szivekben. — Kérem — mondta nekem egy is­mert szuboticai uriasszony — ezért a ruháért egy hónapig szenvedtem, fa­radtam és robotoltam utolsó lehelífité­­mig, de összesen egyszer huzom fel, mert estélyi grand-toalettet nem illik másodszor is viselni. Tehát joggal kí­vánhatom, hogy ezalkalommal elálljon a világ szeme-sVája! Tíz órakor már javában áll a bál. Hogy mégis ki volt az első? Azt lehe­tetlen megállapítani. Nem a kéményből szállt alá, az biztos. A szuboticai jazz ékesszólóbb mint valaha. A chikágói re­zesbanda — amelyet rádión keresztül élvezek minden este — közel se jöhet hozzá felkészültség és temperamentüln dolgában. Micsoda hév! Micsoda fűz! Nem is csoda, ha az ember elveszíti a fejét és magútól értetődőnek találta, hogy a saját férje helyett Rezeda orral euyelegjen a balkon védelme alatt. Mennyi ieiesleges lefkiosmeretfurdalá tói kíméli meg az illetőt a kivágott, p> curka ruha! Dédanyáink becsületét véd te a fűző, a ráncos szoknya, az abrott­­csos szoknya és még száz miegymás, ami elvette az ostromló ifjú kedvét at­tól, hogy a tettek mezejére lépjen. • )e hála Poiret urnák és a többieknek, mai nőnek már csak takarnivalója van és nem titkolt bájai, amelyeket sejteni kell, mert hisz a tények beszélnek. Be­szélnek? Kiabálnak, leorditanak a véd­telen partnerre, aki elpirul és nem mer odanézni, nehogy lesüljön az orcájáról a bőr. — Nahát ez a Macuskáné, hogy nem szégyenli magát — hördül fel valaki — hiszen elfelejtette felvenni az alsó izéjét! A jóhiszemű bálanya feltételezte ró­la, hogy elfelejtette. Ám Macuská..é korántsem olyan feledékeny. Az arany karperecéit például mind magával hoz­ta, ;iz utolsó szálig és a Mérges fiat nem engedte volna egy pillanatra se, szegény gyerek a legaljasabb kifogás sál tudott csak megmenekülni a karmai közül. Tsin. ! Pénzt, vagy életeti Újabb álarcos rablótámadás Növi zadon — E jy vakmerő rabló benyitott egy úri lá’casba s revolverrel f njegetözve, p nz! rabo t Novíszíd'ról jelenik: Noviszad lakos­sága körében nagy nyugtalanságot kelte­nek a városban időközökben megismét­lődött vakmerő rablások. Az utóbbi hó­nap alatt négy ilyen rablótámadás tör­tént és a rendőrségnek sikerült is az egyik támadás tetteseit egy bolgár emi­­gtáns és bűntársai személyében kinyo­mozni. Szombaton este hjabb vakmerő rablás történt. Hajós Miksa kereskedő Futaki­­uton levő lakásában csak Hajós Miksámé és leánya, Langsteiner Rudoliné és annak kis fia voltak Odahaza. Negyednyolc óra­kor kinyilt a lakás ajtaja és az ebédlőbe belépett egy középtermetű, szürke térd­­nadrágos, kamaslis 18—19 évesnek lát­szó fiatalember, .akinek arca. be volt fed­ve zsebkendővel, úgyhogy csak a szeme látszot ki. Fején sapka volt, amely, egé­szem 9 Sgeméi&A? arcába volt húzva. Nyugodtan megállt a szoba közepén és kezében tartott revolverét Hajós Miksa­­riera szegezte és parancsolólag ínon­­dotta:-r- Pénzt, vagy élete! Hajósné és leánya az első pillanatban azt hitték, hogy valamelyik ismerősük rossz tréfát csinált és mosolyogva néz­tek a támadóra, aki azonban gyors lép­tekkel Hajósné felé sietett és erős ütés­sel mellbe vágta, miközben megismételte követelését. Hajósné most már látta, hogy a helyzet komoly, ridikülje után nyúlt és annak egész tartalmát, három száz dinárt átnyújtotta a támadónak. A rabló azonban nem elégedett meg az ősz­­szeggel es most már a revolvert a kis gyerek felé tartva, követelte, hogy a ridikült is adják oda neki. Hajósné át­adta a ridikült, amelyet a támadó ma­gához vett és visszafelé hátrálva, eltávo­zott a lakásból, előbb azonban megfe­nyegette a két uriasszohyt, hogyha ne­gyed órán belül bármelyikük a lakásból távozni vagy segélyért kiáltani merész* kedne, mindhármukat megöli. Pár perc­cel utóbb hazaérkezett Hajós Miksa és annak Géza nevű fia, akik megdöbbenve értesültek a vakmerő támadásról. Hajós Miksa áz ését után ózonnal- a szomszé­dos villába sietett, ahonnan telefonon je­lentést tett a rendőrségnek, mely azon­nal megindította a nyomozást és ke­resi a vakmerő tettest. A két uriasszony a támadóról pontos személyleirást adott és ennek alapján a rendőrség reméli, hogy hamarosan kézrekeriti a tettest. A rendőrség az egyre szaporodó rab­lásokra és lopásokra való tekintettél fi­gyelmezteti ,t közönséget, hogy a lakás­­ajtókat nappal is tartsák zárva. A rejtélyes betörés Kedden tárgyalja a szuboticai tör­vényszék a moll félmillió dináros kasszalopás bűnügyét Múlt év julius harmincegyedikére vir­radó éjjel Mól községben ismeretlen tettesek behatoltak Bálint testvérek szta­­ribecsei gabonacég moli fiókjának iroda­helyiségébe és ott a. Wertheim-kasszá­­ból négyszáziiarmincezer dinárt vittek el magukkal. Az eset után úgy a moli rend­őrség, mint a szuboticai rendőrség két detektivje megkezdték a nyomozást a rejtélyes kasszarablás ügyében.. .... A moli bizományi üzlet, ahol a rablás történt, Szántó József moli kereskedő vezetése alatt állott és a fióküzletben Berger Dezső mint könyvelő volt aíka.­­mazva. Szántó József és Berger Dezső julius harmincadíkán Mólról. Becsére utaztak és Bálínt-eégnél jelentkeztek, a hol előadták, hogy nagyobb mennyiségű gabonavásáríás céljából készpénzre van szüksége a bizományi üzletnek és a Bá­­lint-cég átadott nekik a megvásárolt ga­bona kifizetésére négyszázharmincezer dinárt. A pénzzel hazautaztak, elhelyez­ték azt a páncélszekrényben és miután bezárták a kasszát, eltávoztak.. Másnap reggel a takarítónő megjelent az irodában, hogy takarítson és ekkor ijedten vette észre, hogy a pénzszekrény ajtaja nyitva van. Lármát csapott, jelen­tést tettek a rendőrségen, amely megál­lapította, hogy a kasszát kulccsal nyitották ki és nem kevesebb, mint nyolc kulcsra volt szüksége, hogy a kívülről bezárt irodahelyiségbe behatoljanak és a kasz­­szát kinyissák. Hosszas nyomozás után gyanuokok merültek fel, hogy a rejtélyesnek látszó betörést maga Szántó József bizományos követte el. A fölmerült gyanuokok alap­ján Szántó Józsefet —, aki jelenleg is vizsgálati fogságban van — és Berger Dezsőt letartóztatták és megindult elle­nük a bünvizsgálati eljárás betöréses lo­pás címén. Közben Berger Dezsőt sza­badon bocsátották, azonban tovább folyik ellene az eljárás. Üg^iSZähtS; mint Ber­ger tagadják; hogy- ők követték el a be­töréses lopást. r‘ ; Ettől függetlenül sikkasztásért is eljá­rás indult Szántó ellen. ÜgyiÍTjis az üzle­ti iratok áttanulmányozása titán megálla­pították, hogy négy esetben több pénzt számolt el, mint amennyi gabonái vásá­rolt, ezért indult meg ellene sikkasztás­ért az eljárás. Ebben a bünpörben kedden tartja meg a fötárgyalást a szuboticai törvényszé­ken Pavíovics István törvényszéki elnök büntetőtanácsa. U iia’-iszn a Ren •> s a r.v .< A vonat hosszas tétovázás után végre megáll az első görög állomá­son. Lucskos, ólmos, felhőrongyos hajnal, az eső szürke és szívós una­lommal csöpög a kietlen, köves táj­ra. Ásítva nézem ezt a szellemtelen képet, mely a vizgyöngyös vonat­ablakba belerajzolódik és megtör­töm az ablaküveget, hátha le­törlöm egy'úttal a mögötte tespedő tájat is. De semmi uj nem villan fel a szürke szendergésben. Az állomás épületét nem látni, sehol semmi nyoma az életnek, a köves dombol­dal alján suta illemhely, melyen a görög felírás alatt hibás francia szö­veg áll. Vajon kijavitják-e valaha ezt a hibát? Az egész kocsiban csak ketten va­gyunk. Utitársam, egy argentínai dohánygyáros három fülkével odébb ásitozik. Végre csapódik az ajtó s megjelenik a görög határrendőrség tisztje Elkéri az útlevelet, ir bele néhány szót és szótlanul visszaadja. Újabb ásitás. Kint csodálatos türe­lemmel csöpög az eső a kopár kö­vekre s az illemhely csempe csere­peire. Ó, ha most történne valami, ami fölébresztene ebből a dermedt, lapos esőszasru unalomból — milyen boldog lennék! Valaki felszáll a kocsiba s nemso­kára megjelenik a fülke ajtajában. A vámrevjaor. Civilben van, feltürt, viseltes kabátban, arca sovány és szigorú, vizes kalapja pedig oly szo­morú, mint döglött fekete macska. Szárazon, görög íranciasággal be­szél : A podgyászokat jövök átvizs­gálni. Felnyitom a bőröndjeimet és a re­vizor éhes, felcsillanó tekintetén mindjárt észre- veszem, hogy ez az ember azért jött, hogy az unalmat kiűzze a fülkémből. Boldogan néz­tem, mint mustrálja a nyakkendői­met. Azt állította róluk, hogy újak s én szelíden tagadtam, nehogy ha­mar abbahagyja a játékot ebben az ásitós reggelben. — Ezek újak — mondta ő maka­csul. majd szúrósan rám nézett és keményen kérdezte: — Mi uj. van meg a táskájában? — Uj dolog nincsen — mondtam erőltetett bizonytalansággal, úgy hogy a revizor bizonyosra vette, hogy hazudom. Erre iellobhanó hévvel és ideges ujjakkal turkálni kezdett, de semmi érdemleges sem akadt kezébe. Már a fenekén járt az eleven, gyanakvás­tól ideges kéz, amikor egy könyv kei ült az éhes ujjak közé. — Mi ez? — kérdezte enyhe dia­dallal Egy könyv — Miféle lötyv? —• kérdezte sö­tét gyanakvással. Noha a könyvön rajt volt a elme, mégis illedelmesen elolvastam. »Er­nest Renan: Souvenirs d’enfance et1 de jeunnesse«, A revizor azonban nem elégedett meg a cimbemondás­­sal. — Miféle könyv ez? — Renannak, a nagy francia tu­dósnak és gondolkozónak, a Vie de Jesus szerzőjének a könyve. Ebben vannak bájos ifjúsági emlékei ösz­­szegyüjtve, ebben van imája is az Akropoliszon. Ön bizonyára Ismeri Renant. Nemde uram? A revizor kissé lehajtotta a fejét, mint bűnös kis diák, aki nem tudja a leckéjét és egy szellemtelen moz­dulattal táskámba ejtette a könyvet. Láttam, hogy már menni készül, de nem akartam elengedni, hiszen az unalom mindjárt visszaszökne az ő távozásakor. Hogy marasztalásra birjam, hamar táskám aljára nyúl­tam és kihúztam egy vörös kötetet. — Fia a könyvek érdeklik önt. uram, úgy szolgálhatok többel is — kezdtem kinálgatva, mint ügyes könyvkereskedő. — Ez itt Spiegel­berg kitűnő könyve az egyiptomi művészetről: »Geschichte der ägyp­tischen Kunst«. Itt van Nallinonak nagyszerű kis füzete az egyiptomi arab nyelvről: »L’arabo parlato in Egitto«. Itt van azonkívül Perrotnak élvezetes munkája: »Lettres de Gréce«... A revizor még szomorúbb lett, már kezébe se vette a felkínált köny­veket s láttam rajta, hogy megbánta már kiváncslskodását Renan köny­vét illetőleg. — Én csak uj dolgokat keresek — mondta szárazán és keze már a ki­lincsen volt. Erre diadalmasan egy sárga köny­vet húztam ki kabátom belső zsebé­ből. — Itt van egy uj könyv, uram! Henri de Regnier legújabb regénye. Tessék. Egészen uj. A revizor otrombán visszalépett és undorral a könyv után nyúlt, majd esetlenül, bambán felütötte egy-két helyen. —- Igazán uj? — kérdezte gya­nakvóan és leplezetlen bosszanko­­dással. — Egész uj kiadás, fhost jelent meg — folytattam fokozódó szem­telenséggel. — Tessék megnézni az évszámot Egy-két pillanatig busán, báván, tétován állt, mint ügyetlen isméílős diák, aki megint nem tudja a lecké­jét, én azonban nem éreztem részvé­tet iránta. Utoljára is a saját szóra­koztatásomról volt szó. Mit csiná­lok, ha ez a sovány változatosság is kimegy a fülkémből? De minden önző buzgalom hiába­valónak bizonyult. A revizor kelle­metlenül ledobta Regnier regényét és mormogott valamit inkább görö­gül, mint franciául, majd kurtán és fanyarul elhagyta a fülkét. Az Táj tót azonban nyitva hagyta, ’ hogy az unalom ismét visszasurranjon, mint hűséges komondor, aki akkor is visszakullog, ha átok és verés a fi­zetsége.

Next

/
Thumbnails
Contents