Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-16 / 14. szám

1927. január 16._______________________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ______________________________3. oldal. KISEBBSÉGI ÉLET A temesvári mezőgazdasági kamara legutóbbi ülésén ldnos jelenet játszó­dott le. Az ülésen felszólalt néhány sváb gazda, akik német nyelven mond­ták el beszédeiket. Budeanu Pavel li­berális képviselő igen kíméletlen han­gon kijelentette, hogy a mezőgazdasági kamara tárgyalásain a kisebbségeknek anyanyelvűket használniok nem szabad. A felszólalás kínos feltűnést keltett és a sváb tagok már elhagyni készültek a termet, amikor dr. Ciobah Aurél Avc­­rescu-párti szenátor és a mezőgazda­sági kamara elnöke szólásra emelkedett és a leghatározottabban kijelentette, hogy a kisebbségeknek igenis joguk van a mezőgazdasági kamara ülésein anya­nyelvűket használni annál inkább, mert hiszen a kamara majdnem Összes tag­jai ismerik a kisebbségi nyelveket, a mezőgazdasági kamara pedig nem ál­lami intézmény, tehát a sovén állás­pontnak helyet adni nem lehet. A köz­gyűlés napirendjét ez után az elnöki enunciáciő után csak úgy tárgyalták le, hogy mindenki a saját anyanyelvén be­szélt. * Majláth Gusztáv gróf, erdélyi katoli­kus püspök beadványt intézett a köz­­oktatásügyi minisztériumhoz, melyben sürgeti a» összes függőben levő iskola­ügyi kérdések elintézését. A beadvány­ban többek között kéri, hogy a székely­udvarhelyi és dési középiskoláknak ad­ják meg a nyilvánossági jogot és en­gedjék meg, hogy Dávid Endre mafos­­vásárhelyi tanár a katolikus leánygim­náziumban taníthasson. A püspök ezen­kívül kéri, hogy a zsidó diákok szaba­don beiratkozhassanak a gyulafehérvári katolikus gimnáziumiba, miután ott nincs zsidó középiskola, valamint, hogy a zsi­dó diákok mindenütt szabadon beirat­kozhassanak a magyar felekezti isko­lákba, ha szüleik magyar anyanyeivü­­eknek deklarálják magukat. * 'IS' . A-A renegátok, á "pártot elhagyók ellen éles nyilatkozatot tett közzé az erdélyi magyar párt. Várády Aurél dr.,’ a ko­lozsvári tagozat .ügyvezető elnöke a li­berális pártba belépett magyarokról a következőket mondotta: »A magyar pártot nem lepte meg az a névsor, me­lyet a k pok közöltek. Az ismerős ne­vek viselői között akadnak olyanok, a kik a közelmúltban egyenesen ántilibe­­rális célzattal még a nemzeti pártra es­küdtek. Tény az, hogy minden magán­érdeket nem áll módunkban kielégíteni és igy akadnak haragos testvéreink, a kik más politika! atmoszférában igye­keznek a magttk számára babérokat sze­rezni és a magyarság érdekeit előbbre vinni. Mindenesetre gondunk lesz rá, hogy a párttagozat minden tagja meg­ismerje a liberális magyarok névsorát és őket megfelelő elbánásban részesítse. A magyar párt, amint azt a múltban-is tetté, most is renegátoknak tekinti mind­azokat, akik más nemzetiségű pártok­ban helyezkednek el.« * Losoncon történt még a múlt eszten­­döb-n. hogy Kompis rendőrbizfos elren­delte a le.ombolt Kossuth-szobor talap­zatán. k lerombolását. A rendőrfőnök hírhedt rendeletét azzal indokolta, hogy Kossuth Lajos »antidemokratikus« és »a- M. b burg-ház hive« volt. Az eredeti in­dokolással végrehajtott rendelet ellen Losonc város képviselőtestülete feleb­­bezett a zólyomi zsupán! hivatalhoz, mely Kompis intézkedését helyben­hagyta és döntését végérvényesen ál­lapította meg. A város képviselőtestü­lete a zsupáni döntés ellen panaszt nyújtott be a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz. A legfelsőbb állami fórum most tárgyalta az ügyet és a panasz­nak formai okokból helyt adott. A köz­­igazgatási bíróság Ítélete a zsupáni hi­vatal döntését azzal az indokolással semmisítette meg, hogy emlékművek el­távolításának kérdésében Sziovenszkón végérvényesen nem a zsupáni hivatal, a teljhatalmú minisztérium Illeté­kes dönteni. A bíróság hatáíozata ér­telmében Losonc város képviselőtestü­letének módjában áll az ügybn felebbe­­zést benyújtani a szlovehszkói teljha­talmú miniszterhez. # Az erdélyi magyar párt hetekkel ez­előtt beadványt intézett a közoktatás­­ügyi miniszterhez, melyben panaszt tett, hogy sok helyek, különösen Csrk­^ Parisból jelentik: A német leszere­lés kérdése a szombati reggeli lapok értesülése szerint a megoldás Utján van. Különösen kedvező mederben folynak a tárgyalások a német­országi keleti erődök ügyében és ha nem jön közbe valamilyen előre nem látható akadály, úgy számítani lehet arra, hogy ja­nuár 31-ike előtt létrejön a két állam között a megegyezés, hacsak a német kormányválság nem nyúlik el tulhosszura. Londonból jelentik: Az angol kor­mány néhány napja élénk diplomá­ciai jegyzékváltást folytat a Kinában érdekelt hatalmakkal. A diplomáciai tárgyalások elsősorban arra vonat­koznak, hogy miképen lehetne biztosítani Sang­hajban az európai hatalmak együttműködését, ha erre az események alakulása következ­tében szükség lenne, Londonba érkező jelentés sZferint Uanknuban péntek este fákiyáSinéne­­tet rendeztek ä kantoni hadsereg fő­­parancsnokának, San-Kai-Csek tá­bornoknak tiszteletére és a tábornok Beogradból jelentik: Politikai kö­rökben nagy feltűnést keltett a Po­litikádnak az a közlése, amely szerint egy demokrata párti vezető po­litikus úgy nyilatkozott, hogy Uzunovics ajánlatot tett a de­mokratáknak a radikálisokkal való újabb koalícióra. A demokraták ennek a kombináció­nak megvalósulása esetén Radl- Qsék helyeit foglalnák el a kormány­ban. Erről a hirről sokat beszéltek politikai körökben, de általában úgy vélik, hogy a radikális—demokrata koalíció esélyei ezidöszerlnt minimáli­sak, már csak azért is, mert a demokra­ták sem mutatnak hajlandóságot a kormányba való belépésre. Ami a szlovén néppártot Illeti, Kö­röséé visszatérését várják és azt hi­szik, hogy Korosec Beogradba való. vissza­érkezése után meg fognak in­dulni a tárgyalások közte és Uzunovics között. Elénk kommentárokra adott alkal­mat az a körülmény is, hogy Radics Dráva-menti agitációs útja elmaradt. Hir szerint Radicsék olyan Információkat kaptak erről a vidékről, hogy ellentüntetések várhatók és en­nek a párt nem akarta vezérét kitenni. megyében magyar tagozatokat, magyar Iskolákat tartanak fenn olyan tanítók­kal, akik nem tudnak magyarul. A mi­niszter a beadványra a következő vá­laszt küldte a magyar párt parlamenti csoportjához: »A december 7-ikén elő­terjesztett kérdésükre azt válaszolom önöknek, hogy ott, ahol csak magyar tanulók vannak, a tanítóknak tudniok kell magyarul.« Még a Petit Párisién is elismeri, hogy a németek által pénteken át­nyújtott írásbeli javaslatok kielégi­­tőek, noha még némi pótlásra szorul­nak. Az Echo de Paris értesülése szerint a Versailles! szövetségközi ka­tonai bizottság Briand kívánsá­gára ellenjavaslatokat fog ki­dolgozni. Briand külügyminiszter egyébként elég erősnek érzi pozícióját ahhoz, hogy a leszerelést végérvényesen dűlőre vigye. szállása előtt húszezer ember éltette a főparancsnokot. A Daily Mail értesülése szerint az angol kormány számára most már nem marad más hátra, mint hogy kiegyezzen a kantoni kormánnyal. Azok a kísérletezések, amelyek a hankaui külföldi érdekeltségek egye­sítését célozták, nejn vezettek ered­ményre, és az angol kormány állás­pontja most az, hogy addig nem tesz további kedvezményeket a kantoni kormánynak, amíg az nem adja vissza az angol koncessziókat az el­foglalt tartományokban. A pártvezérek közül Davldovics Ljuba és Jovanovics Jován Szom­­borba utaztak az ellenzék ottani nép­­gyülésére. Ugyancsak Szomborba utazott TrifköVics Márkó, a parla­ment elnöke is, továbbá dr. Krallt István, a német párt elnöke, akik a szombori radikálisok, továbbá a ma­gyar és német párt együttes gyűlé­sén vesznek részt. Radónics Jován dr. Szuboticára utazott a radikálisok és a magyar párt vasárnapi népgyü­­lésére. A pénzügyi bizottság szombat dél­utáni ülését egészen váratlanul, a vita megkezdése nélkül felfüggesz­tették. Az ülés napirendjén a földmi­­velésügyi tárca költségvetése szere­pelt, miután azonban Jovanovics Vá* sza helyettes földmivelésügyi mi­niszter nem jelent meg az ülésen, a vitát nem lehetett megkezdeni- Ra­­donics Jován elnök azt javasolta, hogy ehelyett vegyék elő az egész­ségügyi minisztérium költségvetését. Az elnök indítványa ellen az egész bizottság tiltakozott, Demetrovics Juraj független demokrata. Gr gin Dusán radikális, Rafajlovics Milos demokrata és Kezsman horvát pa­rasztpárti hangsúlyozták felszólalá­sukban, hogy a házszabályok értel­mében az előre megállapított napi­rendet nem lehet megváltoztatni, ha­nem a további vitát el kell halaszta­ni. A bizottság végül úgy is határo­zott, hogy a költségvetési vita foly­tatását a legközelebbi ülésre ha­lasztja. A pénzügyi bizottság hétfőn dél­előtt ül újból össze. Pénzt vagy életet! Borbélysegéd, mint haramia Becskerekről jelentik: Kellemetlen ka­landja volt néhány nap előtt Kertesi Sándor noviitebeji gazdálkodónak. Ker­tesi késő este ment hazafelé, amikor egyszerre a sötét uccán valaki eléje ug­rott és rákiáltott: — Pénzt, vagy életet! Kertesi fölismerte a támadót, Kolozs­vári Sándor borbélylegényt. —- Ne okoskodj Sándor! — válaszol­ta neki. Kolozsvári, amikor látta, hogy felis­merték, bottal ütlegelni kezdte Kertesit és addig ütötte, amig az eszméletlenül rogyott Össze. Kertesi később magához tért és hazament, másnap pedig felje­lentést tett a csendőrségen támadója ellen. A csendőrök elfogják az útonálló borbélyt és szombaton beszállították a bccskereki ügyészség fogházába. 01 hónapig előzetes letartóztatásban Titkos kommunista szervezet után kutat az áSlamrend őrség A szubotical államrendőrség már hó­napok óta nyomoz egy jugoszláviai titkos kommunista szervezet után, a melynek egyik tagját, Csóvies Lucián huszonötéves hajófütőt még a múlt év szeptember 20-ikán letartóztattuk. A nyomozás azonban nem vezetett teljes eredményre, csupán annyit sikerült megállapítani, hogy a kommunista szer­vezet a párisi jugoszláv kommunista szervezettel áll összeköttetésben. Szeptember 20-ikán tartóztatták le Bezdánban Csóvies Luciánt, aki a Dobro Polje kereskedelmi hajón telje­sített szolgálatot. Letartóztatására az szolgáltatott okot, hogy a Srp i Csekics (Sarló és Kalapács) Című, Párisban megjelenő kommutilsa lap többezer pél­dányát találták nála. A bezdáni rendőr­ség átadta a szuboticai államrendörség­­hék; amely megindította a nyomozást. Csóvies kihallgatása alkalmával el­mondta, hogy Semmi köze sincs a kom­munizmushoz, a lapokat, amelyek gon­dosán be Voltak csomagolva, Pozsony­ban kapta áZzal, hogy szövetáru. ame­lyet Beogradban kellett volna átadnia egy előtte ismeretlen embernek, aki je­lentkezni fog nála. A rendőrség, miután több hónapi nyo­mozás árán sem sikerült a szervezetet leleplezni, Csóvicsot szombaton átszállí­totta a szombori ügyészségre. Haza kívánkozott a betörő pincér Tiltott határátlépés miatt tartóz­tatták le és betörések miatt folgik ellene az eljárás A szubotical vasúti rendőrség pénte­ken éjjel letartóztatta ifjú Lakatos Jó­zsef .tizennyolc éves szubotical pincért, akiről kiderült, hogy a napokban útlevél nélkül szökött át a határon Magyaror­szágból. A vasúti rendőrség Lakatost átadta a városi rendőrségnek, ahol til­tott határátlépés miatt megindították el­lene az eljárást, egyben nyomozást in­dítottak annak megállapítására, hogy a pincér nem követett-e el valami bűn­cselekményt. . A nyomozás váratlan eredménnyel végződött, kiderült, hogy Lakatos a múlt évben sorozatos betöréseket követett el Szuboticán. Dr. Momirovics Veljkó rendőrfőkapitány-helyettes szombaton délelőtt hallgatta ki Lakatost, akinek val­lomása alapján még a délelőtt folyamán letartóztatták özvegy Lakatos József­nél Lakatos József anyját, valamint Szitái Anna szuboticai leányt. A kihallga­tás részleteit, a nyomozás érdekében a rendőrség még titokban tartja. Ezzel egyidejűleg eljárás indult még Schlechter Ádám, Kovács István és Ru­­besa Márk szubotical lakosok ellen, a kikről kiderült, hogy szintén útlevél nél­kül szöktek At Magyarországból. Kedvezően haladnak a francia-német tárgyalások Kilátás van arra, hogy még január Ll-íke előtt létre­jön a megegyezés a német leszerelés kérdésében Anglia kénytelen megegyezni a kantoniakkal D.plomáciai tárgyalások a Kínában érdekelt hatalmak sanghai-i együttműködéséről Szélcsend a politikában Hirek radikális—demokrata koalícióról

Next

/
Thumbnails
Contents