Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-05 / 333. szám
16. oldal. lyzö. december 5 könyvismertetéseket, az arcképeimet, stb. — Szokta átnézni őket? « — Nem volnék őszinte, ha azt akarnám elhitetni veled, hogy rájuk se nézek. A hiúság nem a fiatalok kizárólagos tulajdonsága. Néha lapozgatok a hízelgő ereklyék közt, amelyekben a lelkem kis ideig jól érzi magát, mint a testem langyos fürdőben, de rendesen megbánom. S ez a hiúság büntetése. Mert végül mégis csak mindig az jut eszembe: Sic transit gloria inundi! ■ — A Mester pesszimista. A dicsősége nem múlandó. Az okmánytára itt van. — A mulattatásomra. Ha valaha múzeumba kerül, senki se néz rá, azt az egy derék, jóhiszemű és jobb sorsra érdemes embert kivéve, akinek — szegénynek! — az lesz a becsvágya, hogy »eredeti okmányok alapján« megírja a biográfiámat. — S ez nem okoz Önnek némi kis örömet? — Talán igen, s mindenesetre érdekelne, ha a halálom után olvashatnám. Mint ahogy a temetésem szórakoztatna, ha láthatnám. Mert valószínűleg szép lesz. — Csodálatosan szép lesz. Mester. — óh, temetni tudnak nálunk... E harmadik szekrényben őrzöm a kitüntetéseim jelvényeit, a díszokleveleket, kinevezési okmányokat, néhány babérkoszorút (a legtöbbet rég kiselejteztem) s a nálamnál kiválóbb Íróknak dedikációkkal ellátott ajándékkönyveit. — Sok irót tart különbnek magánál a mélyen tisztelt Mester? — Erre a kérdésre bajos egyenes feleletet adni. De a könyvek számából láthatod, hogy nem vagyok túlságosan elbizakodott. — Még látok egy kis szekrényt. Ebben is emlékek vannak? — Női levelek. — Rengeteg sok. — Több volna, ha időnkint nem égetném el azokat, amelyek már nem érdekelnek. Úgy látom, még elég sok érdekli. — Ez az egyetlen, ami még vonzó rám nézve. Nagyobb fájdalmat okoz, mint a többi emlék, de több gyönyörűséget is szerez. — Sok szeretője volt, drága Mester? — Távolrul se annyi, mint a hánynak a hírét költötték. — Én azt hittem — — Egy. rendes és komoly államhivatalnoknak sok lett volna, nekem kevés. — Egy költőnek több is jár, mint egy államtisztviselőnek, ha az még oly rendes;. Annak nyugdija van, s a költőnek sok asszonya és érdekes levelesládája. • — Úgy van. A költőnek sok múzsára van szüksége. S a mitológia, amely csak kilenc ily állást szervezett, nem gondolt az élet gyakorlati igényeire. — Nos, ez a garmada szerelmeslevél csak igazán becses emlék lehet. — Szép, szép. De gondolkozzál, öcsém, kissé alaposabban e problémán. Talán senkinek se volt annyi kedvese, ötperces, félesztendős, múló és állandó, hosszúlejáratú és vissza-visszatérő, szóval minden válfaj u, mint a seingalti lovagnak, a maga nemében nagy Casanovának. Gondolod, hogy a lovag ur boldog volt, amikor öregkorában női környezet nélkül reggeltől estéig egy könyvtárban ült — nem is a magáéban — és katalogizált? S hányán vannak, akik öregkorukban csak könyveket simogathatnak! — Szép kilátások! — Mit akarsz e sóhajjal mondani? — A Mester az én jövőmet is megfestette, s ebbe pillantottam most bele. — A jövőd, fiam, ne félj, szép. De ha megvénülsz, a múltad lesz szép, s ez tán fájni fog neked akkor. De ez rád nézve még messze van, ne búsulj előre miatta. Ha eljön, el kell viselni. Az öregséget büntetésül kapuik,. de mi, alök nem potty ontunk BÁCSMEGYFX NAPLÓ éppen a fejünk lágyára, mi tudjuk, hogy kénytelenek vagyunk azt jutalomnak tekinteni. — öntől mindig lehet valamit tanulni, dicső Mester. — Még magam is tanulok, öcsém. S ezzel a szakissal csak öt perccel a halálom előtt szándékozok fölhagyni. r — S amaz öt perc alatt mit fog ön tenni? — Imádkozni. Egy kis időt erre is kell szentelni. — Nem lesz ez az idő erre a célra kevés? — öt perc alatt sokat lehet imádkozni, ha a fohász a szívből jön... Micsoda kis képet szedtél ki a tárcádból? — Óh, bocsánatát esdem, kedves Mester, hogy társalgás közben rátekintettem. Ez automatice történt Olyan szép teremtés, hogy ha félóránként nem gyönyörködök a vonásaiban, azt hiszem, helyrehozhat tatlan mulasztást követek el... Megmutathatom. Nem követek el indiszkréciót. mert az eredetijét a Mester úgyse ismeri. — Nagyon szereted őt? — Nagyon. — ö is téged? — Nagyon. — Mily boldog ember vagy! — Gondolja? Nem mondom hogy rosszul érzem magam a fiatalságomban, a jövőmbe vetett hitemmel s a kedvesem szerelmében. És mégis, bár a Mester sokat mondott, ami aggodalmat és kétséget keltett bennem, mégis ezt a boldogságot, ezt a szerelmet és ezt a nőt odaadnám annyi dicsőségnek és annyi szerelemnek az emlékéért, amennyit itt önnek a múzeumában fölhalmozva látok. — Igazán odaadnád? — Odaadnám, s azt hiszem, a cserével jól járnék. — Szamár vagy. fiam. Emlékezzünk régiekről! Adalék a volt magyarországi n m etiségi képviselők parlamenti küzdelmének történetéhez Stojkovics Péter, a csojkás kerület képviselője, 1879 április 29-ikéti mondotta az Itt közölt beszédet a magyar képviselőházban, amikor a magyar nyelv kötelező oktatásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Azért közöljük ezt a beszédet, mert érdekesnek tartjuk feleleveníteni annak emlékét, hogyan beszéltek akkor azok a szerbek, akiknek a »radikális magyarok« a kővetőé A kormány ezen törvényjavaslat benyújtásával módot akart nyújtani az itt élő nétpek millióinak, hogy egymást megértve, mint. testvérekhez illik, vállvetve működjenek a haza jól felfogott érdekében. Ennek bebizonyítására a nagy természetre hivatkozom. Az embereknek meg van adva » a Mindenható láthatatlan keze által keblünkbe keoltatott egy rokonszenves érzet azon népek irányában, melyeknek nyelvét elsajátítottuk és értjük. Megmagyarázhatatlan vonzalommal viseltetünk az ily népek iránt. Igen gyakran megesik pedtg az, hogy ezen népek nem is laknak a hazában, idegen népek. Érdeklődünk fennállásukban, osztozunk örömeikben, bajaikban, részt veszünk fájdalmaikban. Mennyivel közelebb fogja hozni a magyar hazában lakó népeket, kiknek kötelességük a haza érdekelt szem előtt tartani, ha ezen állam nyelvét elsajátítva, egymást megértve, mint testvérekhez illik, a haza boldogságát előre mozdítják. Mert véleményem szerint, noha igaz az, hogy egy és ugyanazon ország alkotmányos jogainak élvezete és az ezeknek megfelelő kötelességek és a közős terhek elviselése kell, hogy bizonyos kapcsot képezzenek az itt együtt élő népek között: de mindeddig hiányzott mégis és hiányzik mai napig is, mint mindanynyian érezzük, egy természetesebb kapocs, mely a népeket összehozza és ez az államnyelv. És én t ház, e törvényjavaslat életbeléptetésétől várom, hogy ez országban élő nemzetiségek a magyar nemzethez ezáltal közeledvén tulajdon érzelmeiket, melyeket a haza irányában táplálnak, nemcsak nyilvánítani fogják, de azt szivök melegével át is fogják érezni. És ha ez áll, a természet következésein, aminek pedig az örök természet változhatlan elvei szerint állni kell, úgy áll ennek ellenkezője is, hogy mindazok, kiknek vagy nem lévén alkalmuk, vagy nem iparkodtak az állam nyelvét elsajátítani, talán nem fogok vétkezni, ha azt áltitom, hogy ezek sökkal kevesebb rokonszevvei viseltetnek az állam, tehát a magyar nyelv Iránt, mert ezek nem sajátítván el az állam nyelvét, az országnak magasztos gépezete körül működő faktorok sorából mintegy kizárva érzik magukat s ennek ha nem is közvetlenül ők, de közvetve masuk az okai. Én, ejörvény szelleméből hiszem s remélem s meg vagyok győződve, hogy jönni fog és jönni kell egy jobb kornak, melyben az itt élő nemzetiségek egymást megértve azon 16 milliónyi népet fogják alkotni, melynek akarata kelt, hogy mindnyájunk előtt szent legyen. És ez azon kor s azon faktorok egyike, melyre irányi Dániel t. barátom múlt évi december hó egyik ülésében hivatkozott, véleményem szerint államférfiui határozottsággal kijelentvén, hogy az lesz e hazának második alapitója, ki az itt élő nemzetiségeket a magyar nemzette! kibékíti, hogy azok összeforrva egy egységes politikai nemzetet képezzenek. (Zajos éljenzés ) T. Ház, ezt én is alapul elfogadván kijelentem. miként e haza biztos fennállhatása s az abban élő millió népek boldogulhatása, úgy mint a haza által az európai államok között őt jogosan megillető helynek biztos birhatása az itt élő nemzetiségek méltányos igényeinek leendő számbavételével történendő testvéries kibékítésétől függ. Legyen nekem t. Ház, most megengedve már beszédem elején nem ok nélkül jelzett álláspontom szükséges bebizonyitására távolabbi eseményekből is érvelésemet igénybe venni. T. Ház! Nekünk szerbeknek, kik e hazában lakunk, igen gyakran volt azon szomorú tapasztalatunk, hogy olvasni lehetett a lapokban, de még többször hallani azon valóban fájdalmat okozó észrevételt, miként mi szerbek a hazát nem szeretjük. Engedelmet kérek, t Ház, én ezen állítást nem osztom, mert a szerbeknek nincs okuk e hazát nem szeretni. A szerbek szerencséjükre c hazának talán legtermékenyebb vidékén laknak. Ott bírják vagyonukat és földjüket, mely elegendő családjaik táplálására. Ez országnak alkotmányos jogait özönoel élvezik a megfelelő kötelességeknek megfelelnek és a közös tér bekben részesülnek. Igenis, a szerbek szeretik e hazát és szeretik ennek alkotmányos jogait. de néni léven nekik célszerű alkalmuk e nyelvet a megfelelő időben elsajátítani, szivérzelmüket, melyek semmiféle nyelvhez kötve nincsenek, mert az érzelem szellemi, szerb nyelven nyilvánítottak és nyilvánítják és én azt hiszem, hogy e hazát éppen úgy lehet szeretni szerb nyelven, mint magyarul, és ha kell, éppen úgy meg lehet védelmezni szerbül, mint magyarul és t. Ház, ha valakinek eszébe jutna a hazának csorbítatlan egységét talán fegyverrel megtámadni, meg vagyok győződve, hogy e szent flgynek megvédelmezésében éppen úgy lehetne szerbül meghalni, mint magyarul. És legyen nekem t. Ház, megengedve, ezen állításomat egy históriai ténnyel megvilágítani. Volt idő, amelyet a történelem feljegyzett, midőn apáink fegyverrel kezökben vállvetve, amint illik, melleikkel falat képeztek az akkori közös ellenség ellen és megvédelmezték e hazának szent küszöbét és az akkor már civilizációnak indult Európának kapuit megvédelmezték. Tették ezt azon szent meggyőződésben, hogy e haza szabadságáért és szent hitökért ömlik vérök, ezért áldozták fel életöket Pedig akkor még egy hangját sem értette egyik a másiknak. Mennyire fogja ezen törvényjavaslat összehozni a nemzetiségeket, ha célszerűen vitetik keresztül és mennyire fog ez hatni a nemzetiségekre a tekintetben, hogy nem akarom mondani, fegyverrel kezökben, mi töl bennünket Isten megmentsen, hanem a szellemi téren együtt haladjanak és e hazának boldogságát mozdítsák elő. Akkor fog az általam mondott idő bekövetkezni, midőn a népek egymást megértve a magyar államiság eszméjének érvényt fognak tudni szerezni és majd akkor az állam élén álló államférfin képes leend ezen férfias népek elhatározásának érvényt szerezni az európai aeropág előtt bevetvén annak mérlegébe Brennos kardjaként e nép akaratát És ez lesz t. Ház azon boldog idő, melyet aranybetükkel fog feljegyezni a hü kronográf. Bérén ff i János : Elátkozott hajó Ml sir ép most a gerledt tóban? — én álmos fehérlő hajóban ilyenkor a sorsomat ringatom két kővé csöndesült őr között. A vérem száz égő kalászt őröl szemem rügyet lop a rózsáidról és az égre támasztott partot nézem a parázsba temetett kupolákkal. Aranyfésüvel borzolt renyheség lágy televényén, kisarjadt mesék melegszenek s a hűld keze alá a csönd falaz várat s borzalomnak, Vér tüzén sütött édes sárga vágy gőzét habzsolja minden ágy s izzadt kendőiét a Uliomos éj a tóra, az életemre ejti. Honnan jöttem és hová szállók? sírkőre tűzdelt csikós délutánok emelnek fölém hajnalt és megyek halotti tor hevéből kiszakadtam A lélek mindig bánatosra ázott, fehérséggel és rossz vérrel vitázott. s a szerelem ha néha fölmerült, el is merült akár a vizbefultak. Bizsergő szándék, álmos tiszta mag, mind egy nyirkos gödörbe hullanak, sirds, nevetés a süket kikötőben mind egyforma fekete halott lesz. A vágy mindössze egy gyereknyaláb és valamennyi szentelt éj szagát csókon érlelt kalásszal begyürheti csöpp rekeszébe egy úti tarsoly Szivdobbanásnyi kis életedért virágozzuk el a lusta vért s a megálmodott Nagy Élet lázát fél aranysuly is leméri gazdagon. Ó képzelt élet: fehér rengeteg, Ó való élet: széliitött beteg, az utolsó jajt a szív naplójáról melyiklek tépi le szent levélnek? melyiteknrk vált be annyi keresztet, melyiktek ígér uj gerezdet, nielyiktek kéri majd a testet dermedt, halotti vánkosul?
