Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
78. oldat. BÁCSMEGYEI NAPLÓ IPZ6 december 25, tét (Odanyal.) Ez nem való! Várni kell a feketekávéig. Manci (gyöngéden eh él ja a kezét ): Akkor várjunk. Giullano (az ételre): Tessék. Manci; Húst már nem merek enni. (Egy togválót tesz a szálába és agy beszél tovább.) Pedig már kopog a szemem az éhségtől. Gialiano (túlzott udvariassággal gyufát gyújt és odatatrja a fogvdfához): Prego signorina! Manci (csodálkozva eldobta az égett fogvájót és egy másikat akar kivenni, de a térti gyengéden ráüt a kézért; Fogvájót se szabad? Hát mikor mákosnudli van ebédre? (Szomorúan enni kezd.) Giuliano: Feljebb fogni az evőeszközt! Még feljebb! Manci: Tanár ur régen működik ezen a ronda pályán? Giuliano: Miért kérdi? Manci: Csodálkozom rajta, hogy ilyen fess fiatalember nem tudott magának más foglalkozást találni. Meglátja, hogy egyszer elrontja a gyomrát. Giuliano: Elrontom a gyomromat? No és? Maga nem hallott orvosról, aki fertőző betegséget kapott, építőmesterről, aki leesel állványról? En is áldozata leszek .Hivatásomnak... (Pohárrai) A votre santé! (iszik.) Manci: Csak ne beszélne mindig angolul! Giuliano: Szerencsémre van a foglalkozásomnak kellemes oldala is. Két héten keresztül néztem magát minden áldott este... Alig vártam a vacsoraidőt Manci: Tanár ur, a hús még az asztalon van. Színházról tessék beszélni. . Giuliano: Igaz ... Látta maga Romeo és Júliát? Manci: Sem az egyiket, sem a másikat Giuliano: Hát a Velencei kalmárt? Manci: Nem szoktam az Operába járni. Giuliano: Hát Hamletet? (Pincérek pariét hoznak.) Manci: Hál’ Istennek, csakhogy már elviszik a húst, legalább már abba lehet hagyni azt az undok színházat. Giuliano: Igen. kisasszony és most jön a parfé: a pletyka étele. Ilyenkor megbeszélik az asztalnál az előkelő társaságok finom pletykáit... Mondjon valamit... Manci (kicsit gondolkozik): Képzelje, tanár ur, a Karola bevágott egy urnák és most együtt utaznak a Riviérára. múltam és egyébre gondoltam... Ezen az estén magába szerettem, kisasszony .,. Serpenyőrostélyost evett Manci: Jesszus! Kimártogattam a tányért. Giuliano: Nem láttam a tányért, csak a szép kezét láttam... (Megfogja a kezét.) A szép kezét, amely fehér, mint a homard... a kicsi füle, rózsaszínű, mint a lazac. A homloka sima. mint az osztriga héja és a szeme zöld... mint a... mint a ... Manci: Spenót! Giuliano (egyre hevesebb akcentussal): A ruhája alatt is látom a mellét, fehér, mint a tejszínhab, a válla gömbölyű, mint a... mint a... Manci: Szilvásgombóc! Giuliano: A tekintete lángragyujt, mint a kaviár... Ha csak a szemébe nézek, máris reszketek, mint a... Manci: Kocsonya ... Giuliano: Már két hete imádom magát! (A gyümölcsöstálból kivesz egy almát és brutálisan beleharap.) Manci: De tanár ur! Kézzel? Giuliano: Csak kézzel! A maga kedvéért 1 Manci (6 is beleharap egy almába): Csak igy jó az alma. Giuliano (falja): Nekem mondja? Magának könnyű, ehetik úgy, ahogy akar. De én folyton leckéket eszem . . . Bezzeg otthon, az én kis szobámban bicskával falatozom a szalonnát és kulacsból iszom hozzá az egri bikavért . . . Ugy-e eljön egyszer hozzám? Manci: Ezen az órán jól megtanult magyarul. Jobban mint én enni. Giuliano Gehörgasztott téliéi): A Jó* zsef-uccában születtem. Kényszerűségből lettem olasz. így inkább vesznek leckét B. listás banktisztviselő vagyok. Manci: Qiuliano! Giuliano: Nevezzen csak egyszerűen Gyuszinak. Manci: Gyűszi! Giuliano: Ezeknek a nagyképü bankároknak való a finom étkezés. Az igazi boldogság az. amikor két fiatal ember, te, meg én összebújik egy kis szobába és hideg felvágottat eszik, eszcálg nélkül. Gyere ide! (Az ölébe ülteti Mancit.) Ugy-e, eljössz hozzám? Tartsunk össze mi legalább, akik arra születtünk, hogy az urakat szolgáljuk. En az asztalnál, te az á . . . Manci (Giuliano szálára teszi a kezét): A® ágyról ne beszélj. Majd ha az alvás tanára leszel. COKOLÁDA KAKAO fi, Ä • . ERÉNYI JÁNOS. FIGURÁK AZ ESTE YÁJÁN Fezek az emberek, hogy hova, hova nem, erre vagy arra, de nekiszántan mindig mennek egyik a nyelvét ígéri a csípős poharaknak, másik a szivét valami cukros gyötrelemnek. Fejükön horpad a véres karimás bus kalap, van arcuk, nevük, suta lázuk, két kezük lábukon köd-klumpa klapol és rossz sárharisnya s olykor az ijedt sürgönyoszlop is megy velük. A gázlámpa száz gyűrött izgalommal várja őket sovány tűzön fent ollót csattogtat minden karma, nem nevet, komoly, de hátuk mögött pajkosar kinyírja torz árnyékukat a szürke falra. Szeme sokszor zsiros, vaktényü ablakok szenyes kendőjét lobogtatja egy régi ház a szomorúság horizont-ernyője áll fölöttük egy gondolat nyelén s csillagos bukfenceket karikáz. Volt úgy, hogy a haldl úszott kinn a füstös habokon s az óra nem-szdmlálta percek közt nőtt az átok mégis az ucán ha loppal, de voltak akkor is léptek, megérkeztek és csüggedt elindulások. ha egy is, de járókelő. Tán ép kínokkal kapart térdű öreg, akin az esztendő már deres. A sikátor drága k öl vökként futott elébe s mafla csodálkozással kérdezte, hogy kit keres Giuliano: így vacsorázunk együtt! Közös tányér, közös pohár! (Isznak.) Éljen! (Csókra fogja a nő állát és a fejét.) Manci: Ne vedd a kezedbe! Nem előkelő dolog! Giuliano: Te drága! És amikor fölszervlrozod a kávét, akkor elfelejtünk mindent, mert ne feledd el, hogy a feketekávé a szerelem itala, megdobogtatja a szivet. (Megcsókolja.) Manci (pohárral): Minden étkezés után feketekávét fogunk inni Reggeli után is. Éljen a feketekávé! (Ebben a pillanatban belép Mókus. Manci még mindig Guiliano ölébm ül, összeölelkezve.) Mókus: Mi az? Giuliano (egy mozdu'attal odaszoritja a kibontakozni akaró nőt, idegen kiejtéssel): így . . . egész lezseren ... Á poharat fölemeli . . . könyök be ... a szemébe néz... iszik... et vollá! (KiüUeii az öléből.) Mókus (dörzsöli a szemeit): Ha nem tolakodás a kérdésem, mi volt ez? Giuliano: A tananyag egy fontos része ... Diszkrét szupé a szeparéban, kettesben, méltóságoddal . . . Megtanítottam a kedves növendéket arra is, hogy ilyen esetben hogyan kell viselkedni. Manci (kdbultan): Közös tányér, közös pohár. Mókus: Ja úgy? Hálás köszönet. Most legalább elmehetek vele egy szeparéba. Mert odáig mindig kiröhögtek a pincérék. Giuliano: A kisasszony még néni perfekt. Egy-két leckét még kell adnom őnagyságánalc Mókus: Adjon tanár ur! Adjon! Kérem, hogy nagyon törődjön ezzel a tanítvánnyal. Giuliano (melegen nézi): Nagyon fogok törődni. Manci (szerelmesen): Én is nagyon fogok törődni a tanár urraL Mókus (a kezeit dörzsöli): Ennek Igazán örülök. Giuliano: A pletyka csak akkor ér-1 dekes, ha az ember ismeri a szereplő-1 két Manci: A tanár ur nem ismeri a Ri- í viérát? (Enni kezdik a parfét.) Giuliano: A RItzben sokszor néztem, hogy eszi a parfét... Úgy szerettem volna magának segíteni. A parféevésnek nincs szabálya, mint teszem azt, a körteevésnek. A parfénál mindenki kifuthatja a saját formáját. Manci (érdeklődve): A kőrteevésnek mi a szabálya? (Rendkívül kecses mozdulatokkal eszi a parfét.) Giuliano: A körtét szabály szériát úgy esszük, mintha rántott csirke volna és a rántott csirkét úgy esszük, mintha körte volna... (Csodálkozva) Kisasszony! Hiszen maga gyönyörűen eszik! Hol tanulta? Aland (egyszerűen): Sehol. Magamtól .rájöttem... A maga kedvéért eszem szépen. Van egy unokanővérem, a Lidi, annak a vőlegénye szigorlatra készült és a Lidi az ő kedvéért megtanulta vele az egész jogászatot... Én enni tanultam meg a maga kedvéért. (Poharat emel) Isten éltesse! (Isznak.) Giuliano: Maga milyen bájos! Két hete nézem magát minden áldott este. Áldottak voltak ezek az esték, mert minden perc uj gyönyörűséget hozott számomra. Már első nap nagyon megtetszett nekem... Harmadik napon már nem figyeltem, hogy fogja a villát, pedig azzal bíztak meg. Nem néztem, tio,*yan eszik, _csak a szája mozgását bá-Néha lány. kopott színsávok közé csöppent gyöngyöcske: valakiéit síró Szid amit, az éj nagy ura hahotázva lecsapta ceruzáját hogy még ez is akar találni valamit. És ha olykor egy szétrugdalt nyugalmit parancsnok kiszegezte a szót: Kilenc után zaj nincs tovább, tíz órakor a világbörtön korhadt folyosóin ha más nem: ott kószált a rend revigyázó porkoláb ó mágnes-erők: suta célok és vak okok. és a Majd reménye: a sebre csittuló tapasz, és a csalódás almájának eleven kicsi magja, mely tovább hajt, mihelyt kimondja: F.z sem uz! Hasadt horgok hegyén ezer lángcsipetke, ezer száj. sir és köhög utánuk és mindig véreset. (Valaki egyszer tudta mért indult útnaklámpát gyújtott, elment és embert keresett.) A bölcs rég meghalt, lámpása kanócán ellonyadt az avas gúny vérző mosolya, az élet, a nagy haldokló hörgőit tovább, s ajkán mindig nőtt egy-két ni keserű ibolya öt óra, ilyenkor a ködben dereglye lesz a vdrus, benn a friss gallérok ulat villan a tarka gomb s lázas tükör ezer utrakésziilő arcnak szemébe neveti halkan: Te bolond! Gallér, köpeny fölkerül újra mégis, s az ablakon látni, hogy mennek, egyre mennek, kis csengők hangjának selyemszálán ők a súly: nekilendülnek uz örömnek vagy a gyötrelemnek; szájuk lila, az arcuk sápadt, ahogy görnyedten ballagnak az árnyakból épült faluban, mintha nem is embert keresnének csak magunat szeretnék meglelni egy gödrös öreg kapuban. ! (Nyílik az ajtó, a két pincér hozza a feketekávét.) Manci (rendkívül melegen): Megérkezett a kávé! (Függöny). cserépkálvha és takaréktüzhe ; ra' tár No visad Futo&ki put 29 Épit: / cserép>á’yhákat, takaréktQ helyeket Vállai: falburkolásé at fehér fayence lapokkal, terrazo padtómunkákat, úgyszintén minden e sj-akmába vágó munkát. Vállal javításokat, kályha és takaréktQzhely átépít seket és minden keramikal szakmába vágd munkákat. G őrs kiszolgálás, ölesé árak!! J T't I
