Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
74 oldal. bácsmegyei napló 1926 december 25. Uj bohémia Irta: Karinthy Frigyes Maga mit beszél, mondta a »hájhasu Polgár« a színésznek, aki panaszkodott, bogy nem tud megélni magáé az egész világ. Művész hazája széles e világ. A színész savanyúan nézett rá és a polgár kényszeredetten mosolygott Az egész beszélgetés úgy hatott, mint egy nagyon nem időszerű valami. Odakint transzformátor-fényreklám lövette szét a boxmérkőzés eredményét * A külső feltételek, ami azt illeti, megvannak. Megvannak a külső feltételei annak, hogy a művész ismét szabadon, vagyis aljas pénzvágytól megromlatlanul rajonghasson az ideálért Világszerte nyomorognak festők, színészek, poéták, csakúgy, mint a tizenkilencedik század közepén, mikor Murger hires könyve meglátta s ugyanakkor meg is teremtette az uj típust: a bohémet. Nincsen divatban a költészet s a polgár lakószobáját megint csak kontárságok »giccsek« díszítik. A szellemi arisztokrácia társadalmi tekintélye — politikai tekintélye sohase volt — a kivételek olyan kevesek, hogy igazán csak a szabályt erősitik) proletárnlvóra sülyedt Üres a zseb és a bendő — lobogjon hát fel a szív, árassza el meleg barátságos fénnyel a világot, édes humor nedvével a keserű poharat • 4 Az ám, ha a dolgok ilyen egyszerűen és logikusan függnének össze. Sajnos az az átkozott Einstein meglóditotta a világot és azóta két egyenlő feltételből nem lön ki mindig ugyanaz az eredmény: mozog a föld s ami itt nappal, az ott éjszaka. Eltolódtak az arányok, a romok fölött nem nő fel mindig uj palotasor földrengés után — néha ott maradnak a romok s száz mértfölddel odább épitik fel újra az elpusztult várost: de csak vályogból és facőlöpőkből mint szegény népvándorlókhoz illik—s a z Uj Város néha nyomtalanul pusztul el a föld színéről, mig a régi romhalmaz évezredeken át megmarad »kíváncsiságára iskolásfiuknak«, ha Murger »Bedeker«-ével kezeiben megindulsz most, hogy Rodolphe Bohémtanyáját felkeresd .ugyancsak zavarba jösz, nem ismered ki magad. A ház, ahol a műterem állott, megvan még talán, de ablakából nem néz ki immár az édes Mind. A műteremben most autójavító műhely van és Rodolphe nevére nem is emlékszik már a házmester. Valahol bent lakik a városban, albérletben vagy egy szegény rokonnál. Állást keres, szeretne kimenni Hollywoodba, esetleg lehetne a mozinál valamit csinálni. Vagy plakátot rajzolna, ha Kovács ur volna szives szólni a vezérigazgatónak. A bubifrizurás Mimivel szokott még néha találkozni, de nem igen tudnak mit mondani egymásnak. Miminek egy uszóbajnok udvarol, aki most gondolkodik rajta, hogy profivá lesz s akkor esetleg el is veheti. Hilgen, a feltételek megvannak. A művész zsebe üres — nyomorognak a színészek, festők, poéták. Uj Bohémia született meg, de bohémromantika nélkül, bohémkedéty, bohémderü nélkül. Mi ennek az oka? Nagyon egyszerű, ebben az uj Bohémiában hiányzik egy feltétel — a legfontosabb, valamikor úgy hitták, hogy: remény. Ezek az uj bohémek nem érkezhetnek be, annál az egyszerű oknál fogva, mert ők már egyszer be voltak érkezve. Nem rajongó fiatalokból áll ez az uj bohémtársaság, akiknek tarsolyában ott a marsallbot — lecsúszott Napóleonjai ők egy boldogabb kornak, amikor egyszer már primadonnák voltak, ünnepeit kedvencei a hálátlan közönségnek. Nincs mód rá uj Mecénást találni, azon a címen, hogy »ez a név valamikor még ragyogni fog*, mert a név valamikor már ragyogott és elvesztette fényét Az uj Rodolphenak csak lakcíme nincs — a nevét megtalálod a lexikonban. * éOUÜfit vonata sebesen száguld valamerre — jó volna tudni hová. De ha nem is tudjuk az irányt, bizonyos, hogy szalad és nagyon naiv lélek az, aki visszafelé haladva a vonat, a vonat folyósóján abban a boldog hitben ringatja magát hogy lassacskán majd csak hazaérünk. Aludj, Irta: Sz. Szlg Tudjátok-e, ml az, mikor az ember szereti m^gát megkinozni? Minden évben elmegyek a templomba, megnézem az először áldozó gyerekeket. Olyan büszkék fehér fátyolos ruhájukban és olyan ártatlanul tiszták. Mirtuszkoszoru a fejükön, de most még a Jézus jegyesei lélekben s nem földi halandóé, mint később, amikor az a disz töviskoszoru is lehet. Nézem őket. hogy a kis húgomra emlékezzem, aki az első áldozásra annak Idején fekete ruhában ment Néhány héttel előbb halt meg az apánk. Ma is elszorul a szivem, akárcsak akkor, amikor hátrasimitott hajjal, fehér arccal, őzike tágranyilt szemével állt szomorúan a sok boldog menyasszonyka között. Ha nem szerettem volna ámugy Is nagyon, magáért ezért kellett, hogy az apja legyek, becézője, akivel soha az életben ideges szót nem váltottam. Talán szeretett az életben más is, — ekkora távlatban összefut minden s ködbe omol — de föltétel nélkül tisztelni csak a Kató húgom tisztelt. Neki én valaki rendkívüli, jó, hatalmas voltam, féltett és íéltékeny volt rám. Közel férkőzni a leikéhez csak azzal lehetett, hogy elismeréssel nyilatkoztak rólam. Aztán azóta, hogy fiatal asszony korában a ravatalon láttam viszont, nem tudok bolondos, apró lelkiismereti furdalásoktól szabadulni. Tudom, hogy oktalanságok, de igy vagyok minden halottammal, szeretném, ha sok minden nem történt volna meg: egy-egy szó ver bennem visszhangot hihetetlen erővel s magányos órákban beszélek velük, engesztelem őket, arpig le nein tapad ;a szemem, hogy az álom hozzon mindent helyre. ' '' ... Voltaképpen az anyámmal kell kezdenem, aki idegességben megelőzte a korát. Nem igen mondhatom, hogy tőle örököltem a magamét, mert még életében megvolt mindegyikünké. Az élet megviselte, valósággal huliámvasutszerüen hajigálta végletekben, hát nyilván ezért volt nyugtalan. Preciz és pontos a mániákusságig, akinek senki sem tesz semmit a kedve szerint. Az a jó, amit ő csinál. A gyereke főztét sem ette meg, csak a magáét s később is, amikor már nem volt rá szüksége, jobb körülmények között, lestrapálta magát vendégségben. Volt néhány specialitása, aminek az ize megmarad az ember szájában a halála napjáig, de többé nem találkozik velük. A nővérünk, maga is kitűnő háziaszszony, megkérdezte: — Hogy csinálod, Qrószi? — Látod, igy ni. Hiába utánozták, mégse lett az. A kavarásban volt-e a titka, a keze mozdulatában, másodperceken múlt valami lényeges intézkedés? — nem árulta el. Tagadta, hogy titka volna. A világ legegyszerűbb dolga ez! — De nekem csak megmondhatod, Qrószi! — Ugyan, ne járjon a szád. Ha mondom ... így csinálják a francia bencések Is a világ legjobb pálinkáját. így zárkózik be a szalámigyártás mestere az alkotás bizonyos pillanatában, csak a beavatott utódja tudja, mit csinál, miért lesz szalámi a szalámija. Szegény Grószinknak abban az időben a költözködés volt a mániája s ha a becskerekiek egyszer emléktáblával akarják megjelölni azt a házat, amelyikben éltem, ugyancsak meg lesznek akadva. Esetleg annyi márványra lesz szükségük, amennyiből fölépíthetnek egy palotát Voltunk ml váltakozva Amerikában, annak felső, alsó, középső, szélső helyén, a Budzsákban, a Begaparton, azután a Kigyó-uccában, a mellenceiben, a gradu ulicában, a magyarban, az úriban, az aradiéiban, csak éppen a nagyfádon. túli részekben nem. Az messze gyalog, ha mindig visszafelé megy a folyósón. Az alkony hasonlít a hajnalhoz, de aki látta a hajnalt, nem fogja a kettőt összetéveszteni. A hajnal Murger »Bohé alvilága« volt. Kató! thy Vilmos esett volna az atyafiaktóL Néha azt mondta az apánk: — Valami lakáshlrdetö cédulát látok a házon. — Mit tudom én... Ezt anyánk felelte, de valójában apánk volt az, aki nem tudta, hogy a Qrószi már felmondott s mi hattyúdalunkat töltjük a régi helyen. Ráunt, egy-kettőre talált újat, boldog idők járták, annyi volt a kapható lakás, amennyit akart az ember. Reggel nyolckor az öreg elment a hivatalba, öt perccel később pedig stráfkocsik jelentek meg a ház előtt. A Vizslák a bolondok táncát járták örömükben, épp annyira tetszett nekik ez a mozgalom, mint nekünk, gyerekeknek, akik felhasználtuk az alkalmat az iskolakerülésre. De tetszett Lencsinek is, aki már halálos ellenségeskedésbe került a környék minden cselédjével s hartiasan szomjazott uj csatatérre, mert Itt ezidőre mindent learatott. Háromfertály tizenkettőkor azt mondta a Qrószi: — Menjen valaki az apátok elé, nehogy a régi helyre térjen haza. Vezessétek ide. Még nem tudja. Azt hiszem, az apám állandóan tűkön ült a hivatalban, mert sosem tudhatta, hogy ugyanott tér-e álomra, ahol tegnap aludt. Csak megcsóválta a fejét, aztán jött. Feldeputálta az uj hajlékot amely akkor már felsurolva, teljesen berendezkedve várta az igénybevételt és kész volt az ebéd is. — Bolond vagy. Tóni, szólhattál volna. — Minek szóljak, csak felesleges beszéd esik róla. Nem tetszik? Tetszett. Nagyon jó, szeUd, élet-viharokban halk szavú ember lett az apám s a tájfunnal nem szeretett szembeszállni Pláne, ha kert Is tartozott a lakáshoz. egész le lehetett a lábáról venni. Mi, gyerekek, lázban égtünk. Uj csoportosulások az iskolában, már nem arrafelé megyünk haza, mint eddig. Barátságszálak szakadoznak és újak szövődnek. A piaristaháztól a Begapartra vezető ut volt a »Góbi sivatag«, — Isten veled! Milyen szokatlan lesz az, ha véletlenül erre vetődünk, pedig mennyi ideig száguldottunk rajta keresztül! Anyám egy nap alatt tisztába jött a környék minden nevezetességével, a sarki fűszeresnek megüzente, hogy szemetet ne keverjen a füszefbe, Inkább egye meg tnaga, alkonyatra már Lencsi Is összepofozkodott a szomszédos cselédleánnyal és szemébe vágta minden rejtegetett titkát, amit akkorára sikerült kinyomoznia. Kiváncsi szemmel néztek ránk és mi is megbámultunk mindenkit. A lelkünkre kötötték, hogy számláljuk meg a szobák sarkát s ne feledjük el, mit álmodtunk az éjjel. Anyám papirost és ceruzát helyezett az éjjeli szekrényére, hogy nyomban följegyezze a megálmodott számokat. Reggel vitte is a lutriba, irányítva Brünn, vagy Temesvár felé, a mely város épp soros volt a húzásban. A papir néha leesett a padlóra, anyám ilyenkor a számokat vaksötétségben a falra irta, — erős a gyanúm, hogy a hálószoba ezért volt állandóan fehérre meszelve. Nekünk ugyan azt mondták, hogy a fehér szin az egészséges. Azért a lutrin mindig más számokat húztak ki. ... A húgom a mellencei uccában született, ott terült el a Csáby-ház, amelyben laktunk. Csáby ur Irattáros volt a vármegyén és kora egyik legtökéletesebb férfia, aki egyedül Ismerte a sok mindenféle aktacsomag búvóhelyét Csáby ur több száz főre menő aktaszámot is tudott kívülről, egyáltalában a közigazgatás boszorkánykonyháján ő volt a legjáratosabb, ezért dédelgették köpcös kis alakját egészségi állapota felöl sűrűm érdeklődtek, mert ugyan mi történnék, ha egyszer betegségbe esik! Szabadságát is szívesebben megváltoztatták jutalommal s a nevezetes idő alatt elnézték neki, hogy későn jár a hivatalába, igen, uraim, elnézték neki annál inkább, mert a tekintetes vármegye még nálánál is későbben kereste iöl a hivatalos helyiségeket De neki háza volt a mellencei-ucca elején, szemközt a Qerner-pékkel, akinek a boltjából egy fehér hajú, finom mivü matróna éi az emlékezetemben. Ott sorakoztak egymásután az ismerős házak, a Vattay, a Rippka, a Bauer, a Molnár, a Várkonyi, a Pálffy-féle, aztán a Cséby uré. — valahogy ebben a sorrendben, legföljebb kitöröltek egyet az évek az emlékezetünkből Nagyon megcsodáltam Qerner urat is, aki törhetetlen ellenzék! férfiú volt s mint ilyen belekerült a kortesnótába is, amikor képviselőválasztás Idején a mandátumratörő Molnár Mihály diadalát igyekezett előmozdítani. Ne fu]d, Gerner pék a követ, Molnár Misi nem lesz követ. Molnár volt néha — váltakozva a pátriárka szakállu Györgye vies ügyvéddel, — Demkó Pali bácsi ellenzéki ellenje • löltje s az a merészség az én gyermeki szememben fölért holmi hazaárulással. A Csáby-ház udvara hatalmas és nevezetes volt, itt tartott egyszobás lakásán kívül istállót is Skribál gyolcsos tót, aki hatalmas szekerével járta az ország vásárait s szívesen csábította részletfizetésre a vászoncselédekét Minfien valamire való asszonynak volt akkoriban egy tartalék vég-vászna, leginkább az ö előzékeny kereskedelmi tevékenysége révén, ő azonban külön téma lévén, maradjunk meg a szekerénél, amelyen — ha otthon volt — pompás hancúrozások estek a szinben, a s^énapadlással variálva. Anyánk elfoglalt asszony lévén, — (a háztartás gondjain kívül szemmel kellett tartania azt a csinos, de magányos nőt is, akinek életcélja láthatólag a Lona nevű kis lánya nevelésében merült ki, bár anyánk makacsul kereste a kapcsolatot közte és apánk között Is), — utasításokkal látott el bennünket, nagyobb gyerekeket ■f— Vigyázzatok a Katóra, hogy ki ne essen a bölcséből! Karó jóságos, sze'id gyerek volt csendesen nézte az eget, mintha az joboan érdekelné a földi dolgoknáL Bizonyos, hogy nem történik baja, ha magára hagyjuk; azért nem árt az óvatosság. Meg kell várni, amíg elalszik. Odaléptünk hozzá, mosolygott — Aludj Katica. Ezen is csak mosolygott s kapkodot felénk az apró kezeivel. Szegénykéül tudta & magától Is, mikor mit kell tennie, most nem volt álmos. Azt hittük, hogy éppen akkor nem álmos, amikor ránk van bizva, hát siettetni akartuk. Lecsuktuk a szeme héját s immár szigorú hangon figyelmeztettük: —• Aludj, csukd be a szemed! Most izgalmas szünet következett, lestük, mi lesz? Az engedékvny kis lélek egy darabig mozdulatlan volt, aztán nagyon lassan, gyámoltalan félénkségben .kinyitotta a szemét, hogy vájjon kinozzuk-e még? — Nem alszol mingyárt! Nana! Ezzel megint lecsuktuk a szeme héját s kicsi vérünk erre komolyan elaludt, mehettünk játszani. __ Jaj, micsoda lelki kin rágondolni! Hát ostobaság, föltétlenül az, de mikor minden apróság olyan páratlan erővel tér vissza a múltból, meggyötör sokszor a gondolat, hogy ml siettettük a szeme örökös lehunyásával. Pedig senkinek sem volt az útjában, nem akadályozta mások játékát, ö játszott a kis fiával... Ott virrasztottam mellette egész éjszaka, fekete csipkeruha volt rajta és mosolygott szelíden, mintha a mesevilágról ó maga intézné a mosolygását. Egyedül voltunk, ketten, mint az életben annyiszor, meghitt szegénységünkben, játszva, gyerekeskedve s egész éjszaka beszéltem hozzá, egzaltáltan vibráló idegrendszeremmel szinte agt érezve, hogy megérti amit mondok. — Kató, kis fiam, nyisd ki a szemedet, ne aludj! Mondom, engedelmes jó gyerek volt mindig, csak most az egyszer nem fogadott szót
