Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

1926 december 25.

41. oldal*.

BÁCSMEGYET NAPLÓ

F’AM, NE LÉGY

ÜGYVÉD, ORVOS, MÉRNÖK, TANÁR, KERESKEDŐ, IPAROS, GAZDÁSZ

HIVATALNOK, MUNKÁS . . .

Szociális riport a pályaválasztásról

A pályaválasztás, mint probléma több, mint tiz év óta nAn szerepel az lóságokban. !S14-bcn épAn pályaválasztás előtt álltak a középiskolák érettségizett növendékei, amikor lángbaborult a világ és a háború őrjöngő fúriái a lövészáro)(ban készítetlek pozíciót a fiatalság szinéjava számára. A bábom alatt nem kellett elhelyezkedést keresni senkinek, hiszen még az utolsó középiskolai osztály elvégzésére sem maradt idő. Az érettségit a fronton tették le fiaink és a Kárpátoktól az Argonneokig, a Fekete-tengertől az Isonzóig húzódó rajvonalban bőségesen jutott hely mindenkinek.

öt év után a forradalmak, uj államalakplások kaotikus korszaka következettjj A komoly munka értékét a minimumra sülyesztette le a konjunktúrában tobzódó spekuláció, amely órák, percek alatt produkált hihetetlen nagyságú vagyonokat és behozhatatlan előnyt adott a becsületes, komoly munkással szemben a könnyű lelkiismeretű sibereknek, valutaspekulánsoknak és az erőszak politikáját hangoztató handabandázó türelmetlenségnek.

Újabb öt év, azután még néhány esztendő telt el. A forradalmat zavarából uj államrend bontakozott ki, a fórumon tán csendesebb lett a tónus, elmúlt a konjunktúra és a dinár, a pengő, shilling, frank és dollár mellett lassan-lassan mindenütt újból életbelép a munka-valuta. Aki érvényesülni akar, annak épen úgy a komoly, veritókes munkát kell programmja alaptételévé avatnia, mint a hogy a háború előtt volt és abban a pillanatban, amikor munka lépett előtérbe, vele együtt felmerült a munka minőségének meghatározása: a pályaválasztás. Ha a konjunkturás évek után azonnal visszaállt volna a normális háboruelőtti idő, akkor erre a kérdésre bizton adhatnának feleletet házi dolgozatban a nyolcadik osztály diákjai, mert valójában összezsugorodnék a probléma, annak megvitatására, hogy kinek mihez van inkább tehetsége, kedve, hajlama és anyagi lehetősége. A konjunktúrát azonban a dekonjunktúra váltotta fel és a háború, majd a zavarévei után a gazdasági válság korszaka következett.

Ha szükségtelennek látszott minden pályaválasztás a háború alatt és egyformán jó egzisbtenciát nyújtott minden foglalkozási ág a háború után, akkor ma bizton kimondhatjuk azt a tételt, hogy a gazdasági depresszió jelenlegi korszakában minden pálya, minden élethivatás, megélhetési szempontból egyformán rossz.

Ez a megoldás azonban a dolog természetéhez képest nem elégítheti ki azokat. akiknek a pályaválasztás nem elméleti probléma, hanem sürgetőé.n komoly való. azok it, ak'k az élet kapuja előtt állanak és a fiatalság erejével ostromolják a megélhetési lehetőséget nyújtó életpályákat. liven viszonyok között a pályaválasztás kérdése komoly szociális problémává szélesedik ki és magába iogl.a'ja .: foglalkozási ágak társadalmi és j szociális helyzetét és azt az energia- ! menny’séget, amelyet — pénzben, időben és munkában — a pályára való speciális kiképzés, a tanulás megkövetel. A íel- I u Unek keil megközelíthetővé tenni ezt a kérdést az ifjúság számára és emiatt a Báesmcgyei Napló munkatársa megkérte azoknak a foglalkozási ágaknak egy-egy reprezentánsát, amelyek a kispolgári középosztály gyermekeinek elhelyezésénél számba jöhetnek, hogy ismertessék foglalkozásuk szociális helyzetét különös tekintettel azokra az egzisztenciális lehetőségekre, amelyeket az' illető foglalkozási ág a pályaválasztó fiatalságnak nyújt.

KI kellett hagyni az alább következő felsorolásból két foglalkozást: a gazdászatit és a hivatalnokit. A gazádszatot, mint pályát Jugoszláviában megszüntette az agrarreform. Akinek van ötven láncot meghaladó birtoka, annak kemény munkával tisztességes megélhetést nyújt

a föld, de olyan birtokok, amelyek szakképzett, esetleg gazdasági főiskolát végzett intézőt, vagy ispánt tudnak foglalkoztatni a földosztás óta nincsenek országunkban. Ebből a szempontból mindössze egy-két sznpermaximumos mintagazdaság jöhetne síámitásba, ezeknek száma azonban olyan csekély, hogy, mint a tömegek előtt nyitva álló elhelyezkedési lehetőség meg sem említhető.

A hivatalnoki pálya a nagy tömegek előtt nyitva áll, de ezen a téren, a helyzet napról-napra rosszabb és a munkanélküliség szinte óráról-órára nő. Ma minden vállalkozásban redukálják az alkalmazottak számát, amellett a hivatalnokok által fizetendő negyedosztályu kereseti adó kivetése körül olyan aránytalanságok vannak, hogy ennek a foglalkozási ágnak részletesebb fejtegetése a fölvetett probléma szempontjából teljesen felesleges. A helyzet röviden az, hogy a pálya minden nyomorúsága mellett is hivatalnoknak kénytelen menni az az óriási tömeg, amelynek nincs módja tovább tanulni és nincs kezdő tőkéje valamely ipari, vagy kereskedelmi vállalkozáshoz. Hogy mennyivel kedvezőbb a helyzet más pályákon, az ki fog derülni az alábbi válaszokból. Előzetes összefoglalás képen megállapíthatunk annyit, hogy nem kell túlzottan sőtétenlátó pesszimizmus ahhoz, hogy az apa ilyen tanácsot adjon pályaválasztás előtt álló fiának:

Fiam! ne légy ügyvéd, orvos, mérnök tanár, kereskedő, iparos, gazdász, hivatalnok! Fiam, nem találok foglalkozási ágat számodra.

A helyzetet azonban nem szabad Ilyen pesszlmisztikusan megítélni. A válaszok reményt nyújtanak arra is, hogy a dekonjunktúra után végre a normális gazdasági viszonyok következnek és a pályája kezdetén álló fiatalságnak csak néhány évig kell hadakozni a különleges viszonyok nyomasztó körülményeivel.

Manojlovics János dr. ügyvéd

volt országgyűlési képviselő és a szuboticai jogdszszövetség alelnöke kérdéseinkre a következő választ adta:

— Nem minden jogásznak kell ügyvédnek lenni. Nagyon, de nagyon téves nézet, hogy az ügyvédi pálya biztos kereseti forrás. A középiskolai ifjúságot ösztönözni kell arra, hogy minél nagyobb számban lépjen a jogi pályára és a jogi képesítés megszerzése után a közigazgatás terén kérésén érvényesülést Az ál lám konszolidációjának előfeltétefe a ió közigazgatás és a jó közigazgatáshoz jellem mellett iogi tudás is kell Ez a tény ad létjogosultságot a szuboticai jogi fakultásnak is.

— Ami az ügyvédséget. mint foglalkozást illeti, ebből a szempontból az ügyvédek száma nem döntő. Szuboticán 15—20 ügyvéd van, aki dolgozik, a többi csak tengedök. Ezekre vonatkozik a fentebbi tétel. Ezeknek kár a jogi diplomával az ügyvédi pályán maradni. Átalánosságban is nagyon káros, de ebből a szempontból is akadály, hogy a közigazgatási állások betöltésénél a politikai szempontok a döntök, ha ez nem volna, a jogászok tömegesen mennének közigazgatási pályára és ezáltal az ügyvédi pálya is felszabadulna a iultömöttségtöl és nem állna dó az ügyeknek mostani elaprózódása.

—- A készülő uj törvény, mint ismeretes, még inkább meghosszabbitja az ügyvédi tanulmányi időt. Ez az intézkedés célszerűnek látszik?

Eltekintve az anyagi résztől, ez az intézkedés az ügyvédek gyakorlati képzettsége szempontjából mindenesetre hasznos.

— A háború előtti állapotokkal öszszehasonlitva, milyen most a vajdasági ügyvédi kar helyzete?

— A helyzet nálunk most is ugyanolyan. mint volt. A háboruelőtt is csak egyesek dolgoztak és mast is igy van.

Egy tekintetben azonban visszaesés mutatkozik, tudniillik az ügyvédi kar tekintélye alábbszáll1. Hogy ebben mennyiben hibás az ügyvédi kar. azt nem lehet megállapítani, de tény az, hogy az ügyvédeknek kisebb a tekintélyük, mint volt a háború előtt Akkor a Vajdaságban az ügyvédség a legelőelőbb pozíció volt Remélem. hogy az ügyvédi törvény meghozatala ezt a helyzetet ismét visszaállítja Egyébként teljesen indokolatlan az utóbbi időben az ügyvédek ellen megnyilvánuló ellenszem,’. Minden fél a saűrügyében a legerélyesebb fellépést követeli meg ügyvédjétől az ellenféllel szemben. viszont haragszik, ha az ellenfél ügyvédje vele szemben lép fel hasonlóképen. Az ügyvéd sokat szenved amiatt, hogy a bíróságoknál óriási hátralékok vannak. A felek az ügyvéd terhére Írják, hogy nem lehet sürgősen elintézni ügyüket.

— Ha kifógásoljuk, hogy a költségvetésben nem gondoskodnak kellően, hogy ezt a hiányt pótolják, ezt annak a törekvésnek kell betudni, hogy a költségvetés reális legyen. Ennek az' irányzatnak hatását érezzük a kereskedelem és ipar minden ágában, de el kell ismerni. hogy a költségvetés egyensúlyba hozása rendkívül fontos szempont Éppen ezért a jogásívilág saját hatás körében igyekszik ezen segíteni. A szuboticai jogászegyletben most is folynak tanácskozások erről a kérdésről, ugyanis ez a szempont idézi elő, hogy a bírák javadalmazása meg sem közelíti azt a nívót, I amelyet el kellene érnie, a gondtalan megélhetés biztosítását és áz anyagi függetlenséget a bíró saját személye és családtagjai számára. Ha ez a szükséghez képest biztosítva volna, akkor azonnal megoldást nyerne a biróhiány és az ügyvédi pálya tultömőttsége is és a Jogászvilág legelőkelőbbjei szívesen cserélnék fel a vesződséges és sokat kárhoztatott ügyvédi pályát a nvugodtabb birói tiszt-Wohl József dr. orvos

a következőket mondotta:

— Amikor körülbelül negyven évvel ezelőtt Billroth, minden idők egyik legnagyobb sebésze azt a kijelentést tette, hogy ne menjen orvosnak, akinek nincs legaláb tizenötezer forintja, általában cinikusnak, antiszociálisnak és minden rossznak elmondották, ö úgy osztotta ezt be. hogy a diáknak ötezer forintja legyen öt évi tanulmányi Időre, ugyanennyi a szigorlati évekre és a klinikákon eltöltendő időre és végül ismét ötezer forint kell ahhoz, hogy kitartása legyen a prakszls megkezdése után.

—Ha ezt szigorúan vennék, nagyon megcsapanna az orvosok száma, ami talán nem is volna baj nagy, mert nem mindig végez több ember ugyanannyi munkát jobban, mint kes'cscbb. Minthogy azonban ilyen ideális állapotok a pénzügyek teréii sem akkor nem voltak, sem most nincsenek és valószínűleg a jövőben sem lesznek, hiszen ma harmincezer aranykorona valorizált értékét alle tudná néhány orvos megfizetni, nemhogy kezdők rendelkezzenek annyi pénzzel, Billroth kijelentése szerint ma senki sem lehetne orvos, ezt a körülményt tehát ki kell kapcsolni.

— Az orvosi pályára csak az menjen, aki magában erre hivaiottságot érez. Ne menjen orvosnak, aki tisztán kenyérkeresetnek szánja ezt a pályát és csak megélhetési lehetőséget lát benne, mert az ilyenből nem lesz jó orvos soka. A gyakorlat azá mutatja, hogy elmúltak a2ok az Idők, amikor megállt az a tétel, hogy »Dot Galenus opes, Justuúanas honorcs.*

Ma mind a két munka a nagy császár híveinek kezébe került és az orvosok letehetik a szerzetesek egyik fogadalmát: a szegénységet.

— Az orvosi pályán ma úgy — ahogy meg lehet élni, de erősen redukálni kell az igényeket, amelyekre anyi év küzdelmei az embert feljogosítanák A háború utáni eltolódások úgy gazdasági, mint minden más téren oda hatottak, hogy pillantnyilag és nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, orvosi túltermelés van, amelynek viszont az a következménye, hogy a túlságosan apróra felosztott keresd lehetőségek egy ember szükségletét alig fedezik. Igaz ugyan, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a magát szabályozó természetes kiegyenlítődés törvénye itt is érvényesül és igy valószínű, ' hogy bizonyos időn belül egészségesebb szakmabeli viszonyok jönnek létre. Ez azonban kevés vigaszt nyújt a jelenleg küzdőknek. Mégis azt mondom, hogy menjen orvosi pályára az a fiatal ember, aki, erre magában htvatottságot érez, mert talán a papi pályát kivéve és egy-egy nagy államférfitól eltekintve, senki sem tehet annvi jót az emberiséggel, mint az orvos és tényleg senki sem tesz annyit. Aki tehát ebből a szempontból fogja fel a dolgot, azt ne riasszák vissza se a tanulmányi ne hézségek, se az élet küzdelmei.

— A szuboticai helyzetre vonatkozólag csak azt jegyzem meg. hogy amíg a háború előtt mintegy harminc orvos volt Szuboticán, addig ma hatvannáll is többen folytatunk itt prakszist és a dolog természetéhez képest az állandó és meglehetősen magas jövedelmet biztosító hatósági orvosi és más ehhez hasonló állások a szláv orvosoknak jutnak és a magyar orvosoknak meg kell elégednek a magánprászlssal.

— Az orvosok elosztódásának mai egészségtelen viszonyain az állam könynyü szerrel segíthetne anélkül, hogy a jogos egyéni érdeket és szabadságot erősebben korlátozná, mint más téren és amellett mégis úgy, hogy egyúttal a közegészségnek is használna, ha alábbi javaslataimat figyelembe venné:

— Kötelezni kellene az orvosokat, hogy mielőtt valahol letelepednek. egy, esetleg két évi községi orvosi szolgálatot végezzenek azon a helyen, ahova őket az egészségügyi miniszter kiküldi. Ezáltal orvoshoz jutnának azok a vidékek, amelyek most anélkül szűkölködnek. A megélhetés lehetősége is biztosítva volna a kezdő orvosnak, mint az állam alkalmazottjának. A közegészségügynek kétségtelenül nagy előnyt jelentene ez a megoldás és valószínű, hogy az orvosok egészségesebb elosztódását azáltal is szolgálná, hogy egyesek végleg letelepednének azokban a községekben, ahova máskülönben soha el nem jutnának.

Vali Gyula

építészmérnök

volt szuboticai városi főmérnök kérdéseinkre igy felelt:

— Qui fit Mecenas. ut nemo sortéra contentus vlvat et laudat diversa sequenfes. Horáciussal elmondhatjuk: Hogy van az, hogy senki sincs megelégedve sorsával és a más pályán levőket dicséri? Ha végig gondolom pályafutásomat a kora ifjúkor tanulmányai óta, nem emelek kifogást az ellen, hogy sokat kellett dolgozni, mert lűszen ez magától értetődik. Amikor azonban egyik legnehezebb főiskolai szakot elvégeztem és Budapesten kaptam állást, nemsokára áthelyeztek más olyan vidékre, amelyet nem szereítem. Ekkor otthagytam kondíciómat és hazajöttem Szuboticára. Itt épen t’sztnjitás volt. Városi mérnök lettem, ami annakidején meglehetősen szép jovede'met jelentett, kilencszáz forintéit évente és nyugdijat. Harmincnégy esztendeig dolgoztam a városnál. Ed építettem minden számottevő városi épületet és nem szereztem vagyont. Ha nem mint városi mérnök, hanem mint magán vállalkozó végzem a városnak ezekel az építkezéseket, ma gazdag ember lennék. Most ismét magán mérnök vagyok de hogy milyen viszonyok vannak az építészmérnöki Szakmában, annak jel-