Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
1926 december 25. dU. oldei. BÁCSMEGYEI NAPLÓ énekelni kezdett. Emlékszik, kolléga ur? (Zongoralumgok Az' agy érzelmi része lágy, kedves dalocskába kezd. Halkan énekek) A gyomor (ének közben): Ez egyenesen felháborító! Éjnek ideién énekelni! Ezt még sose hallottam. Hát hol vagyunk mi tulajdonkénen? A mái: Az a nagysád ott ienn ugylátszik azt hiszi, hogy kabaréban van. A szív: Ah milyen már minden tiszteséges polgári gyomor üresen és boldogan hortyog, de itt ez lehetetlen. Ez valóságos örültek háza! Énekelnek, lelki izgalmakat csinálnak és nem hagynak rendesen dolgozni. Hát mikor pihenjen az ember, kéremalássan? Nincs igazam kedves nagysád? A szív (a gyomorhoz): Az ur ugvlátszik nem zeneértö. Nem tudja élvezni ezt a finom muzsikát. Ah milyen szép. (Halkan utána dúdol.) A máj (súgva a gyomorhoz): Én úgy látom, hogy ez a íiatalemebr nem egészen épeszű. A gyomor: Nekem is úgy tetszik Mondhatom szép kis társaságba keveredtünk Ha nem lennék helyhez kötve már rég kértem volna áthelyezésemet egy rendesebb üzembe. (Az ének véget ér.) Az agy értelmi része (az érzelmihez): Nézze kedves nagysád. ennek az érzelgős emlékezésnek semmi értelme sincs. Legokosabb lesz. ha lefekszünk, előveszünk valami olvasni valót s olvasunk, inig az álom ránk nem teríti palástját. Az érzelmi része: Maga azt hiszi, hogy mi most tudnánk figyelemmel olvasni s ezután nyugodtan elaludni? Hát nem hallja, hogy zenél a múlt? Csipognak, csicseregnek az. emlékek, mint tavasszal a madarak mikor visszatérnek régi fészkükbe. Ah. emlékszik kol'éga ur, milyen szép volt sárga selyemruhájában a színpadon? Mint bűvös, bűnös vörös liliom. Hogv csillogtak a fogai milyen őrjítő volt a mosolya ... A szív: Ah, milyen szép volt!Milyen szép voll! Az agy értelmi része (határozottan, szinte keményen): Mondtam már. kedves nagysád, ezek az emlékezések csak felesleges izgalmat okoznak. Az agy érzelmi része: Mit bánom én! nem akarom elfelejteni. Én szeretem, szeretem! A szív: Szeretem! Szeretem! A gyomor (rnsszalólag a szív felé)Már megint nyugtalankodik. Végezze csendben a dolgát és maradion veszteg. Az agy érzelmi része: És milyen gyöis minden apró gyönyörűséget életre akarok kelteni Fe! akarom ásni az egész temetőt, az egész múltat. Ah, emlékszik-e arra a zötd pongyolára, mely szabadon hagyta vállát. finom, fehér vállát? A nyomor: Persze, a nők csak ruhákról tudnak beszélni. Az agy érzelmi réesz: És müven gyönyörűek voltak a karjai, milyen fényesek, formásak, melegek és illatosak! Ó hányszor fonódtak ezek n karok nyakunk köré, hányszor tárultak szét, mint puha. fehér szárnyak, hogy magukba zárjanak És emlékszik melleire, kedves kis melleire ... Az agy értelmi része: Amint már mondottam, ennek semmi értelme sincs. Az érzelmi része: Hogv lüktetett kis szive! Mi föléje hajolniuk és hallgattuk mint kalapál. A szív: A testvérem! A testvérem! Az agy érzelmi része: Nyugtalan, karcsú derekára emlékszik-e még, kolléga ur? (Az agy értelmi része bosszankodva elfordul.) Milyen finom, csintalan derék is volt az! Hogy fordult és ficánkolt mint tündöklő aranyhalacska. A lábairól meg hosszú, ra.iongós költeményeket kellene zengeni. Gyönyörűek! Tökéletesek! A szív: Ab a lábai, a lábai! Az agy érzelmi része: Emlékszik-e, mikor egy ízben zöld pongyolában fogadott bennünket? Hidegnek és rosszkedvűnek látszott. Egyszerre azonban felgoinbo’ta a pongyola egyetlen gombját és fehér tökéletességben állt előttünk. Mosolygott és kis lányos szemérem bujkált mosolyában. Ah, milyen elragadó volt, milyen drága, milyen vonzóan gyönyörű. A pongyola lecsúszott karjairól, a lámpaernyő málnavörös reflexe mohón végigcsókolta a fehér testet. Azt éreztük akkor, hogy a legtökéletesebb Afrodite áll előttünk. Emlékszik? < Az agy értelmi része: Ostobaság! Bolondság! Menjünk szépen az ágy felé, vetkőzzünk le, vegyük elő az esti újságot és próbáljunk elaludni. Az agy érzelmi része (most elhagyja a rajongó, emlékező hangot, hirtelen feláll, heves mozdulatokkal, vibráló izgalommal beszél): Nem! Nem! Ezerszer nem Mi szeretjük őt. mi szeretjük Évát! A szív: Szeretjük, szeretjük! Az agy érzelmi része: Mi most felöltözködünk és elmegyünk hozzá, becsengetünk az ajtaján és azt mondjuk: tévedtünk, bocsásson meg, mert mi csak őt szeretjük, örökké csak őt szeretjük. A vérsejtek Icara (a szín mögül, mozgásszerüen): Csak öt szeretjük! Az agy értelmi része (feláll, izgatott, mert látja, hogy a dolog komolyra fordul): De kérem, kedves nagysád, ön megfeledkezik magáról... Az agy érzelmi része (kába. süket izgalomban): Most mindjárt odamegytink. letérdelünk elébe, átkulcsoljuk finom térdeit és azt mondjuk, hogy ő a mindenünk, az életünk, a holnapunk, a menyasszonyunk! Igen. a menyasszonyunk! A vérsejtek kara (hátulról): A menyasszonyunk! A szív (mindenen tulsikoltva): A menyasszonyunk! Az agy értelmi része: De ez őrület, kedves nagysád. ez a legnagyobb fokú meggodoiatlanság... Az agy érzelmi része (semmit se hall. semmire nem figyel, szinte lázban beszél): Mirtusz koszorút teszünk a fejére, a menyasszonyi fátyol bomlik gyönyörű váliaira. Éva fehér lesz. tiszta lesz, mint az álom, Éva menyasszony lesz! A vérsejtek kara: Menyasszony! (Az orgona a színfalak mögött nászindulót játszik. Állandó moraj) Az agy érzelmi része: A templomban ezer és ezer ember... Éva esküvője! Mi megyünk a főoltár felé, csupa ámulat minden, még a szent képek is csodálkoznak. csak Mária Magdolna tekint le szeretettel és megértéssel Évára. Mária Magdolna! A vérsejtek kara: Mária Magdolna. Az agy érzelmi része: Igen, mi hozzákapcsoljuk az életünket, a jövőnket örök hűséget eszküsziink neki és egyek leszünk törvény és isten előtt, mert szeretjük őt, egyedül csak öt szeretjük mindig mindenütt, minden időben. A szív: őt szeretjük! A vérsejtek kara: öt szeretjük! Egyedül öt! Az agy érzelmi része: Ezt mindjárt meg is mondjuk neki. Rögtön elmegyünk hozzá és visszacsinálunk mindent Az agy értelmi része (kétségbeesetten): De ez őrület, amit ön csinál, ez beláthatatlan következményekkel jár. A felelősség mindenesetre... A szív: Mit nekünk felelősség! Az agy érzelmi része (ezalatt lázasan kapkod a csavarok között. Itt-ott fények gyulnak fel és elúsznak el. Zavartís zugás.) Eeikclűnk. felvesszük a felöltőnket, a kalapunkat és megvünk. Az agy értelmi része (erélyesen)• De nem, nagysád, mi nem megyünk. (Odalép ő is a csavarokhoz és igazítani akar rajtuk, de az agy érzelmi része nem engedi. Viaskodás. Sistergő zugások. Elsötétedik.) Az agy érzelmi része (lesz győztes a tusában, megfogja a kormánvkereket és ellenkező irányba Csavarja. Diadalmas hangon): Hiába minden! A lábizmok niár működésben vannak! Az agy értelmi része (i^iégegvszer megpróbálja visszacsavarni a kormányt s a csavarokat, de az érzelmi rész erősebb. visszalöki öt.) De nagysád... Az agy éfzelmi része: A jobb kar izmai is mozognak már! Most felvesszük a kalapot! (Fények, sistergések, a szív njong): Most felvesszük a felöltőt! Megyünk. (Élesen, diadalittasan) Megyünk!! Egyenletes kattogás hallatszik, mintha valamilyen motor elindult volna. Megdöntöttük a józanság uralmát! (Sikoltva) Éljen a forradalom! A szív: Éljen a forradalom ' (Hatalmas zugás, zsibongás, kavarodás. Vörösfényben úszik a színpad. A szív alatt lévő jobb ajtóból nagy robba.ijal tódulnak ki a vörös és fehér vérsejtek. akik apródokhoz vagv manókhoz hasonlatosak. Vilámgyorsan felugranak a lépcsőkön, létrákon, majd ismét lecsúsznak, némelyek eltűnnek a balol dal! ajtóban, de csakhamar ismét kirobognak a jobb oldaliból. Zűrzavar. Harsona hangok. A máj s a gyomor folyton ijedeznek és méltatlankodnak, az agy értelmi része csüggedten hulf le helyére.) A gyomor: Na. még csak ez hiányzott! A vérseltek: Éljen a forradalom! A szív: Megdöntöttük a józanság uralmát! A vérsejtek: Le vele! A szív: Éljen az érzelmek kormányzónője! A vérsejtek: Éljen! ÍA hassmák indulószerü darabot játszanak. Zugás. Zűrös kiáltások: Éljen a iorradalom! Éljen az érzelmi szabadság! Le a zsarnokkal! Le az öreggel! Éljen az uj kormányzóm")! stb.) A szív (a zaj csiflapulásával): Halljuk az érzelmek kormányzónőjét! A vérsejtek: Halljuk! A nyomon Beszélje» a »énhez, uagysád. hađđ halljuk meg. mi Is a programja! A máj: Úgy van, halljuk a programbeszédet! Előbb nem (glkesedhetünk! Egy vér sejt: A nép hallani kívánja uralkodónőiét! /I vérseitek: Úgy van! Halljuk! Az agy érzelmi része (szónok pózban és modorhan): Tisztelt hölgyeim és uraim! Szeretett szerveim és sejtjein! (Felkiáltások: Halljuk, halljuk!) Először is köszönöm azt a lelkes támogatást azt az odaadó bizalmat, amellyel megajándékoztak s amellyel lehetővé tették, hogv uralomra juthassak, hogy én vehessen! kezembe a kormányzókereket. Néhány pillanat előtt még magam se hittem volna, de most már, íme, valósággá lett vágyaink és álmunk: szabadok vagyunk! Most már szabadok vagyunk, kedves szerveim és sejtjeim, nem gáto! senki munkában és mozgásban. azt csináljuk, amit ép akarunk, a hogv vágyaink és érzelmeink megkívánják. Nincsenek gátlások, elnyomások. óvatos megfontolások többé, a józanság zsarnoki uralma végleg megdőlt. (Felkiáltások: Le vele!) Mi most megyünk a magunk utján, ö hozzá megyünk a boldogságunk felé megyünk! Ahhoz megyünk, akit szeretünk, aki után vágyódunk mindnyájan. (Lelkes »Úgy van!«) Siessünk feléje, kedves szerveim és sejtjeim, siessünk és boruljunk le lábai elé. kérjünk bocsánatot tőle és adjuk oda neki életünket, jövőnket, mindenünket! (Éljenzés.) Az agy értelmi része (fáradtan felemelked’k helyéről. Szerényen, csendesen beszél): Bocsánatot kérek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ejlenvéleményt merek megkockáztatni. (Mozgás.) Tudom. hogy sokan öreg filiszternek. eset’ég óvatos szkeptikusnak fognak nevezni (Zaj.) Egy vérseit: Vén hülye! Másik vérseit: Menjen vissza a középkorba' Az agy értelmi része: Nekem azonban köteisségem, hogy óva intsek mindenkit a kilengésektől, a meggondolatlanságoktól ... (Zaj.) Meg kell mondanom hogyha mi igv tovább megyünk, úgy mi vesztünkbe rohanunk... (Nagy zaj. felkiáltások!: »Nem igaz!« »Vén spekuláns!« .»Öltön lé'«) Én azt hiszem, hogy az .óvatosság •• (Uiabb zaj. Felkiáltások: Nem kqll több óvatosság!« »Éljen az érzelmek szabadsága!«) Mérlegelnünk kell a jövőt az általános helyzetet . (Nem. érteni minden .szót)... a következményeket. amelyek .. utoljára .. intő szavamat... (Közben állandó zaj. Felkiáltások: »Eláll!« »Le vele!« Az agv értelmi része csendes vállvnnngatással ii! le helyére.) A gyomor. Még nem is hallottuk mit akar mondani. Szerintem is helyén való lenne a meggondolás, a helyzet mérlegelésre .. Verseltek (felháborodva öklüket rázzák): Ellenforradalmát! Gazember! Ételkotyvasztó! A gyomor (dühösen): Talán csak szabad véleményt nyilvánítani? A vérsejtek: Nincs már többé demokrácia! Megdőlt a régi kormány! Éljen ?z érzelmek kormányzónője! Az egyik vérsejt (támadó helyzetben áll meg a gyomor előtt):‘Mond rögtön, hogv éljen az érzelmek kormányzónő je. különben megfojtunk és ledobunk a saját kazánodba! A gyomor (megszeppenve: Hát éljen az uj kormányzónő. A szív (az agyhoz beszél): Csak balra a kormánykerékkel, csak balra, hogy az ellen-forradalmárok elhallgassanak Az agy érzelmi része (lelkesen): Megyünk feléje! Mindjárt az ő utcájában leszünk! Rohanjunk! Rohanjunk! Balra a kerékkel! (Erősen és gyorsan balra hajtja a kormánykereket. A kattogás szaporább lesz, végül sistergő zugába olvad. Az inga veszettül kalapál.) A szív (nagyon izgatott. Hápog. Nem kap levegőt): Ah... ah... ah... ez nagyon gyors ... megf uladok... Vérsejtek (csupa izgalomban és nyugtalanságban): Csak halra, csak balra! Siessünk! (össze-vissza szaladgálnak.) Az agy érzelmi része (egv darabig még lázas izgalomban csavargat és hajtja a kereket, majd hirtelen mindent abba' hagy, fejéhez kap és meginog): Ah! Hogy szédülök... Elájulok... (Lebukik és elterül a kormányzói emelvényen. Éles: hosszú sipolás. Sötétség. Egy-két pillanat múlva ismét fehér világosságban ragyog a szin. A vérsejtek eltűntek. A szív ájultan fekszik, mögötte az inga megállt. Az agy értelmi része az érzelmi rész élesztgetésén fáradozik. de ugyanakkor visszacsavarja a kormánykereket. Egy-két pillanat múlva a szív éledni kezd s az inga megindul. Döbbent csend.) A gyomor (a változás döbbeneté után a májhoz): Hát nem meg mondtam, kedves nagysád, hogy ez őrület? Szerencse, hogy nem tartott sokáig. A máj: Milyen szemte’enek voltak ezek a vörös tacskók, folyton itt ugrándoztak körülöttem. A gyomor: Neveletlen népség! (Hivaikodón.) De én iől oda mondtam nekik! Én nem hagytam magam. A mek: Éjnek ideién ilyen cirkuszt csinálni... (fejét rázza). Az agv értelmi része (még mindig lassan jobbra csavarja a kormánykercket): Vissza, csak vissza! Lássa, kedves nagysád, hová vezet a meggondolatlanság. a tapasztalatlanság?. Jobban érzi már magát? No tessék csak felkelni és szépen visszaülni a helyére. (Felsegíti és leülteti.) így ni. Most már netn lesz baj. A gyomor: Hát kellett éz neki? És nekünk? Nem okosabb rendesen dolgozni nappal s rendesen pihenni éjjel, mint ilyen őrültségeket, ilyen komédiákat csinálni! (A máj bólogat). Az agy értelmi része (leszól a szívhez): És hogy érzi maga magát, fiatalember? (A szív biccent fejével.) Maga unég nagyon zöld ahhoz, hogy a kormányzásba beleszóljon. Hiszen maga ment volna először tönkre, ha még tovább ment volna a kerék. Maga örök gyermek marad, ostoba, szeleburdí fickó. A gyomor: Félnadrágos! A szív (még mindig nehezen lélekzik. Fuladozva beszél): Kikérem magamnak ezt a sértést... Már megint terror és ... és zsar ... zsarnokság ... Az agy értelmi része: Csak végezze rendesen a dblgát, fiatalember, okkor mindjárt nem fog igy hápogni. A politikát "bízza csak rám. (A csavarokon igazit.) így ni. Most szép nyugodtan hazamegyünk, levetjük ruháinkat és lefekszünk. Az agy érzelmi része (durcásan): Nem fekszünk le! A szív (még mindig fuladozva): Nem fekszünk le! A vérseltek (a szinfalak mögött csendesen morogva): Nem fekszünk le! Az agy értelmi része: Csak semmi ellentmondás, hölgyeim és uraim. Az iménti kudarc azt hiszem megtaníthatta önöket arra. hogy önök képtelenek üzemünket vezetni és rendes működésben tartant. A gyomor és a máj: Ez már igazT Az agy értelmi része: Nézzék csak, mit csináltak! Nézzék csak! (Egy csavart gyújt meg, mire vibráló fény gyulád fel jobb oldalról). A kinyújtott jobb-, kar hogv reszket! Minden idegrost tele van ingerlékenységgel A gyomor: A sósav és a pepszln termelés teljesen megszűnt. így nem lehet kérem semmit se dolgozni. Az agy értelmi része (az érzelmihez): Nézze csak, kedves nagysád, azt a fiatalembert ott lenn. Éz az On legkedvesebb hive. Látja, hogy még most se tért magához. Pedig, ha ö felhagy a munkává!, akkor, tudhatja, minden megáll. A máj: Nálam sincs rendben a dolog. Az epetermelés teljesen szeszélyes s a nagy izgalomban az epevezetek ízomzata felmondta a szolgálatot. Az agy értelmi része: Hát belátja kedves nagysád. hogy helytelenül járt el? Hát szükséges volt azt a/ örült izgalmat kiváltani? Minden felizgatva, munkájából kizökkentve.... Mennyi kár és mennyi baj' Az agy érzelmi része (elsnu magát): Mikor ugv szeretem... Ugv szeretem... A szív (iiápogv.i): 'szereiern! Szeretem! Az agy értelmi része (csavargat): Igv ni. Már itthon is vagyunk. Levetjük kabátunkat és kalapunkat; Igy (Újabb csavargatás, susogós /a.,) M ist pedig lefekszünk. Az agy érzelmi része (sírás hangon): Most nem tudunk aludni. Hiába minden. Nem tudunk aludni. Az agv értelmi része: Én azt tartanám a leghelyesebbnek, hogy olvassunk valamit az ágyban. Itt vau például az éjjeli szekrényen a mai újság. (Két nagy, kerek lámpa gvul íei az emelvény alatt, mint két szem. Olvasó hangon.) Kormányválság. Borzalmas gyilkosság a Vörös k is-szállodában. — Sikkasztó főkönyvelő. — Autószerencsétlenség három halottal. — A Népszövetség ülése, (A két lámpa elalszik.) Az agy érzelmi része: Minden izgat és untat. Nem tudunk most igyclemmel olvasni. Az agy értelmi része: Talán ezt a regényt »Bűnös Szerelem«. Már teg-
