Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-19 / 346. szám
20. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 december 19. hoz, de a harmadik-negyedi együttlétor tapintatosan értésükre adja, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között nem táncolhat ingyen. Amit aztán kap, azt haza viszi a családjának. — Nem gondolja, hogy ezek a vad modern táncok, melyek magukban foglalják az egykori diadalmi és temetési táncokat is, a természetesek s a XVII-ik századbeli finomkodó táncok, melyek az önkívületet merev keretbe foglalják és társadalmivá teszik, a táncok elkorcsulásának tekinthetők? — Nem. A természetes a régi tánc, ez vissza is fog térni három-négy esztendő múltán.. Hisz már jelentkezik a régi ćhassćc. Akkor megint békevilág lesz. — És mi történik a nagyapákkal és nagyanyákkal? — Azokat majd lassan leépítik, b) listára teszik. Természetellenes állapotok uralkodtak eddig, Budapesten a békében tizenöt táncmester működött, ma száznyolcvan van. Ezek közül legtöbb nyomorog. Ebben a pillanatban is nyolc-tiz tánciskola eladó. — Hogy lett táncmesterré? — Nagyon rossz diák voltam, kerültem az iskolát, már akkor is csak a tánc érdekelt. Folyton a kintornások körül ólálkodtam, hat éves se lehettem, mindenféle táncot táncoltam, anélkül, hogy megtanitotak volna reájuk. Egyszer az »Ördög piluláit« adták, elszöktem az előadásra, ez volt a döntő élményem, másnap jelentkeztem a balletmesternél, napi húsz krajcárért táncoltam a karban. Nem is birtam ki sokáig otthon az apám mellett, aki nyomdász volt, nagyon szigorú ember, tizennégyévcs koromban egy reggelen vonatra ültem. Oderbergig jutottam el. akkor elfogyott a pénzem. Az állomáson megszólított egy ur németül, hogy hova igyekszem, azt hazudtam neki, hogy az apám Amerikába költözött. Berlinbe akarok menni, ■táncolni szeretnék. Mikor megtudta hogy magyar vagyok, öt ezüst forintost adott s meghagyta, hogy odaérkezve keresésem fel öt. Széchenyi Imre gróf volt, az akkori osztrák-magyar nagykövet. Berlinben a komornyikja megfürdetett, lenyiratta hajamat, a gróf elé vezetett, aki beíratott a ballett iskolába. Házajövet vidéken tanítottam, majd 1890-ben Zichy Gézától meghívást kaptam az Operaházba. 1906-ban Parisban megszereztem a táncmesteri oklevelet. — Milyen végzettség kell ehhez? — Hat középiskola, de ettől olykor el ás tekintenek. Most szerezte meg egy kisgazda, aki majd parasztokat tanit táncolni. — Mit táncolnak a parasztok? — Nagyon szeretik a fox-trottlit — igy hívják a íox-trottot, — csárdást csak akkor táncolnak, mikor már részegek. Régente falun füttyszóval tanítottam itt Pesten pedig hegedűvel. — Illemtant nem tanított? — Kezdetben. De ma már minden illik. — Mi a legnagyobb sikere? — Az, hogy Jókai Mór unokáját is én tanítottam táncolni s az öreg ur egyszer a körúton megkérdezte, hogy halad az unokája. — Van olyan nép, amely eltiltja a táncot? — Az ortodox zsidónak nem szabad táncolni s a görögkeleti vallás sem nézi jó szemmel: az oroszok zsebkendővégről táncolnak. — Melyik nép a legtehetségtelenebb táncos? — A hollandus. Olyanok ezek, akár a jégcsapok. — A magyarok? — Akármelyik nagy európai fővárosban lehet magyar táncmesterre akadni. A Dolly nővérek, akik most a Moulin Rouge-ból kiszorították Mistinguette-et s havonta nyolcszáz milliót kapnak a mi pénzeinkbe, budapestiek. — Miért nem táncolják az andalgót, a palotást, a körmagyart? — Mert ezekhez összetanulás kell, vizavi, ami manapság körülményes. De most Saphir Gyula táncmester és gépészmérnök szerzett egy modern táncot, legközelebb Párisban is bemutatják, a címe Budapest. Akarja látni? (Odalati a bubi-frizarás, csinos, szőke kisasszonyt, aki mindig kéznél van, a gramofonba egy csárdás lemezt tesznek s a pár lej feni kezd. A legújabb magyar tánc aféle egyveleg és kivonat az öszszes magyar táncokból, egy fox-trott alakjában, alkalmazva a huszadik század idegrendszeréhez, ugráló lépésekkel toborzóvaX, bokázással, kisfiaranggal. Ha szerencsénk van és elfogadja a nyugateurópai ízlés, akkor megtörténhetik, hogy Párisban, Londonban, Budapesten leverjük még a diadalmas négereket is. Az öreg táncmester fáradhatatlanul ropja. ö az a mesebeli tücsök, aki egész nyáron hegedül s most ötvenhároméves korában, ezen a ködös, téli reggelen még mindig táncol. Kosztolányi Dezs*ö ORVOSI DOLGOK-----am----Divatos és divatajmult gyógyszerek Néhány év előtt Szegény Ördög paciensemnek meggyógyult a felesége. A boldog férj erőnek erejével azt állította, hogy felesége nekem köszönheti életét, hiába bizonyítgattam, hogy. a természet gyógyította meg a beteget Amikor a tizetésre került a sor, Szegény Ördög, a kilenc gyerekes családapa ünnepélyes arcot csinált, megfelelő pózba vágta magát és igy szólt: — Doktor ur, ön nagy hálára kötelezett engem.. Szegény ember vagyok, tudja, fizetni nem tudok, de hálám jeléül kap tőlem egy pesti receptet,, amely a reumát biztosan gyógyítja. ■ Ezekután körülményesen elmagyaráz' ta, hogy ő hét év óta reumában szenvedett, végigjárta az összes orvosokat, kilószámra szedte az aszpirint, kipróbált már minden gyógyszert, specialitást, gyógymódot és csak ezek a porok mentették meg. A ;pesti receptet hét lakat alatt őrzi es- csak nekem mutatja meg, hálából, most már sorra kigyógyithatotn a reumásokat, nyitva az ut a meggazdagodáshoz is. Rövid negyedórái piszmogás után, a mely idő alatt valóban a kíváncsiság gyötört, végre egy dobozból kiszedett egy antik börtárcát és annak mélyéből nagy nehezen előhalászta a csodareceptet. Gondosan kiterítette elém, újból megnézte, sovány, csontos ujjaival reszketve megsimogatta és aztán diadalmasan mondta: — Ez az! Elolvastam a kissé gyűrött receptet. Egy budapesti gyakorló orvos ismerősöm irta. Ez állt rajta-:........ Rp. Add. acetylosallcylld 0,50 — Biztos maga abban, hogy ez az a recept? — kérdeztem csalódottan. — Egészen biztos — felelte ő, hiszen valamennyi helybeli orvos receptjét megsemmisítettem, csak ezt az egyet őriztem meg. Tapintatosan megmagyaráztam neki, hogy ez a recept tulajdonképpen az olcsóbb formában felirt — aszpirin és hogy a szer nem ismeretlen előttem. Szegény Ördög előbb szánakozóan nézett rám, majd energikusan tiltakozott e megállapítás ellen és rövid vita után elrohant, hogy házi gyógyszerészének a véleményét kikérje a »bonyolult« ügyre vonatkozólag. Azóta se láttam szegényt. Ebből az esetből kettős tanulságot vonhatunk le: 1. nem kell mindjárt a legmodernebb szerekkel, specialitásokkal gyógyítani, megteszi a szolgálatot a régi, lenézett gyógyszer is; 2. sokszor nem is a gyógyszer, hanem az orvosba vetett hit és bizalom gyógyítja meg a beteget. Hogy egy rossz hasonlattal éljek: majdnem úgy vannak az orvosok a gyógyszerrendeléssel, mint a hölgyek a divatszalonokkal. Változik a divat, mindig újat kell produkálni. Aztán mentül rosszabb fizető a paciens, annál nagyobbak az igényei az orvossal szemben. Elolvassák a recepteket, megkritizálják és ha nem tetszik a rendelt gyógyszer, másik orvossal irat a beteg receptet anélkül, hogy az elsőt megcsináltatta volna. Így azután az orvos az úgynevezett úri prakszisban kénytelen drága, ismeretlen nevű gyógyszerspecialitásokat felirni, ha azt akarja, hogy a beteg ne járjon túl az eszén. Egyik német belgyógyász klinikus szokta mondani tanítványainak a naponta felbukkanó uj és uj gyógyszerspecialitásokra: — Benutzen Sie Medikamente, solange sie neu sind! (Használja a gyógyszereket addig, amig az ujdortság ingerével hatnak). A patikusok is panaszkodnak, hogy teil van a gyógyszertáruk »hivatalos« és nem hivatalos gyógyszerekkel - és csak a specialitások fogynak. — Ha ez igy megy tovább — ezt mondják a gyógyszerészek, akkor diplomás kereskedősegédekké degratfcilódunk, akik csak áruljuk a kész gyári preparátumokat... Azért ismerünk néhány »klasszikus« gyógyszert, amelyek hosszú évszázadokon keresztül is megőrizték hatásosságukat, »renoméjukat«. Jöhetnék uj gyógyszerek, gyógyszerspecialitások, azonban a régimódi ricinus olaj és a csukamái olaj mindig »modern«, nélkülözhetetlen marad. Erről a két »régimódi« orvosságról fogunk alább írni egyet-mást-A ricinus olajat egy Indiában és Észak-Afrikában' honos ricinuá-cáodafának lehámozott bogyóiból préselik ki. Újabban Olasz- és Franciaországban is nieghonositották.'.Biztas jótékony hatású hashajtószer, amellyel úgyszólván sohase árthatunk. Különösen a gyermekprakszisban megbecsülhetetlen szer. Adagja nem egyforma: egyik embernek többet, a másiknak kevesebbet kell bevenni belőle. Rosszul, egyoldalúan zsiradékmentes ételekkel táplált skorbutos egyéneknél elveszti hatásosságát, mert a szervezet mohón felszívja magába a ricinus olajat is. Köztudomású azonban, hogy a ricinusnak undorító mellékize van és emiatt a betegek nem szívesen veszik be. Ahány vidék, ahány orvos, annyiféle »eredeti« bevételi módszerét- ismerjük a ricinusnak. Ajánlják forró fekete kávéval, borral, habos sörrel, pálinkával, likőrrel, konyakkal, citromlével vízzel való bevételét A bonni Bachem professzor azt a módot ajánlja, hogy előzőleg igyunk cukrozott hideg tejet azután a ricinust, végül újból hideg tejet Szerinte a hideg, zsíros tej bevonja a száj nyálkahártyáját úgy, hogy a ricinus észrevétlenül csúszik le. Miután a ricinus bevételnek ennyi »módszere« van, valószínű, hogy egyik se tökéletes. A humoráról hires strassburgi orvostanár, Nannyit azt tanítja, hogy a ricinus bevételéhez három dolog szükséges: egy törülköző, hosszadalmas rábeszélő képesség és végül — ricinus. Naunyn szerint nem kell semmiféle tíókusz-pókusz. A lényeg az, hogy a ricinust öntsük jó hátra a garatra, fogjuk be az orrunkat, nyeljünk egy nagyot és a kéznél lévő törülközővel gyorsan törüljük le a szájat és a nyelv hegyet. Főként arra ügyeljünk, hogy a nyelv hegyét ne érintse a ricinus, különben könnyen hányási inger váltódik ki ezáltal. A másik ilyen nehezen bevehető szer a csukamájolaj. Az Atlanti Óceán és Norvégia partjain kihalászott Gadusz halak friss májából kipréselt olajat magas kalóriatartalma, könnyű emésztése miatt már évtizedek óta ajánlották az orvosok tuberkulózis, skrofulózis, angolkór, vérszegénység, általános testi gyengeség, rekonvalescencia esteiben. Pár év előtt fedezték csak fel, hogy a csukamáj olaj tulajdonképpen vitamindus tartalmánál fogva hatásos és e felfedezéssel a régi, már-már lekicsinyelt gyógyszer alkalmazásának újabb tere nyílott. Különösen angolkóros, sáppadt, fejletlen gyermekeknél érhetünk el huzamosabb ideig tartó adagolásával szembetűnő eredményeket Az utóbbi években szagtalan és íznélküli formájában is forgalomba került a csumamáj olaj. A vitaminok — mint azt már több Ízben megírtuk — a szervezetre, fejlődésre nélkülözhetetlen tápanyagok, amelynek hiányában (avitaminózis) a szervezet súlyosan megbetegszik. A vitaminok csak a nyers eledelekben, gyümölcs, tej, főzelékfélékben találhatók meg, főzéssel tönkremennek. A vitaminok hiányára vezethető vissza az angolkór, a skorbut és a gyermekkori vérzéses betegségek is. A gyümölcs tehát nem fényüzési cikk, hanem nagyon is nélkülözhetetlen, vitamindus táplálék. De ép igy nélkülözhetetlen gyógyszer, magas vitamintartalma folytán a csukamáj olaj is. Az anyatej is vitamindus, innen van az, hogy az anyatejjel táplált csecsemők erősebbek, fejlettebbek, mint a forralt tehén tejjel, tehát vitaminmentes tejjel tápláltak. Itt említjük meg, hogy a főzelékfélék közül a friss sava nyukáposzta tartalmazza a legtöbb vitamint. Megfigyelhetjük, hogy a gyermekek ösztönösen szívesebben eszik a nyers savanyú káposztát mint a főttet. A savanyu káposztának most van a szezonja. A szülők igen helyesen teszik, ha hetenkint két-háromszor egy-egy kis tányérkára való nyers savanyu káposztát adnak enni a gyermekeiknek. (M. A.) Széni Sins iisó ni lübni csinál. Ezen készítmény, mely külföldön régen és kitünően bevált, különleges sóessenciákból áll, melyet meleg lábvizben feloldunk. Ezáltal egy oxigénnel telitett vizet nyerünk, mely csodálatosan jótékony hatást gyakorol a fáradt és fájós lábakra, megszünteti a fájdalmakat, melyeket a cipő szorítása okoz, meggyógyítja a láb püffedtségét és égő érzéseit. , Elegendő, ha egy csekély mennyiséget ebből a lábsóból teszünk egy lavór meleg *vizbe és áztatjuk a fájós lábat 10-—15 percig. Ezen idő múlva a láb dagadtsága, zuzódása, a ikinzó, égető érzések egy csapásra megszűnnek és többé újra el nem kezdődnek. Hosszabb áztatás megpuhitja a tyúkszemet és bőrkeményédéseket annyira, hogy azok könnyű szerrel, kés vagy beretva nélkül eltávolithatók. A legégetőbb, legmakacsabb lábfájások, fagyások elmúlnak a Szent Rókus lábsó használata által. Meg lehet Ön győződve, hogy a Szent Rókus-lábsó a lábat tökéletesen ujja alakítja, úgy, hogy a szűk cipő, sőt az uj cipő is épen olyan kényelmes lesz, mintha évekig hordta volna. Megszabadítja önt a láb különböző zavaraitól, annyit járkálhat, amennyit akar, gyalogolhat, vagy állhat egy helyben órákig a fáradtság vagy fájdalom legcsekélyebb érzése nélkül. Egy nagy csomag Szent Rókus-lábsó ára 16 dinár. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Ha nem kapná, forduljon az SHS. királyság területére jogosított képviselethez: NADA DROGÉRIA Ka!or i Gabré Subotica Strossmayerova u’ica 2.