Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-12 / 340. szám
24. oldal. ^ 1'sÍl /1YEI NAPLÓ T92Ö december ALAKOK ■BÚDetektiv (Nyitott lepkeláng lobog a hossza folyosón. A falak szürkék, a levegő is szürke. Minden szürke, A detektív int, hogy kövessem. Én szó nélkül követem. Bemegyünk egy udvari szolxíba, hol a gubacstinta és a porzó szaga érzik. A detektív értelmes, müveit ember, nagy koponyája van, fekete szeme, a negyven felé jár, tizenöt esztendeje működik ezen a pályán. Erősen cigarettázik. Na ponta ötven cigarettát szív, Nikotinmérgezésről panaszkodik, tőlem kér ta nácsct, hogy szokhatna le a dohányzásról. Miután rágyújtok s vele együtt keserítem a szálain, igy bókoi.) — Én ismerem önt — Köszönöm. (Azon tűnődöm, hogy viszonozzam kedvességét. A detektivnek nyilván legfőbb becsvágya az, hogy ne is tudják kicsoda, ennélfogva ezt mondom): Én pedig nem ismerem önt. — Remélem is. Engem csak a vagányok ismernek. — Kik azok a vagányok? — Rovott múltú bűnözők. De azok, aháayan vaunak itt Budapesten, név és személy szerint ismerik mind az 110 detektívet. — Ha megengedi apró, kiváncsi kérdésekkel fogom ostromolni. Ezeket bizonyára már megszokta. , — Eléggé. — Mit kérdeznek például öntől a társaságban, baráti körben, mikor meg tudják, hogy detektív? — Először is azt, hogy fogtam — e már gyilkost s aztán, bogy féltem-e tőle. — Akár a gyerekek. Láttál farkast, féltél tőle? Milyen naivak az emberek. (Gondolkozom.) Mondja, csakugyan fogott már gyilkost? — Olyat is iogtam már, akit fölakasztottak, egy terrorristát. — És félt tőle? — Kezdő koromban bizony furcsa volt, hogy egy emberrel vagyok együtt ebben a kis szobában, aki gyilkolt. Pedig sok mindent végigcsináltam. Tizenhét hónapig voltam künn a harctéren, a Bruszllov elleni offenziva idején is, hullák közt aludtam, hullák közt ébredtem. Mégis csak más ez. — Megtámadták már? — Meg is vertek. A kommun bukása után egy délután a Margit-hidon mentem át villamoson, megpillantottam két .alakot, akit kerestem, leugrottam, átbújtam a korláton s torkon ragadtam mindakettőt. (Milyen hatalmas tenyerei vannak.) Nekem estek ököllel, körömmel leszakították a gallérom, szalmakalapom ronggyá tépték, odanyomtak a korláthoz, hogy belevessenek a Dunába. Csak az egyiket bírtam tartani. Akkor siettek segítségemre a járókelők. — Benn hogy viselkedtek? — Itt főztek, hogy legyek én is kommunista, mert a kommunizmus úgy is győzni fog. Az ilyen lekapásoknál fő a lélekjelenlét. Vidéken, egy tanyán másodmagammal fogtam el két tagbaszakadt, óriási gazfickót, akik egy kovácsnál bujdostak. Rájuk ordítottam: »össze a kezet« s megkötöztem őket. Mikor már vittük a pasasokat, az egyik megszólal: »Hát csak ketten vannak. Áj, ha azt tudtuk volna.« A Bakonyban is volt egy kalandom. Éjszaka hajtottunk hárman kocsin, hét-nyolc alak nekünk tá madt, ki akarta fogni lovainkat, a sárhányóra ugrott, pisztolylövésekkel riasztottuk el őket. Ma sem tudjuk, kik hihettek. Valami utónállók, Rózsa Sándor kései utódjai. — Egyébként mi a munkája? — Minden, ami előfordul. Néha bálákba vezényelnek ki. — És mit csinál ott? — Táncolok és figyelek. Egy »legitimista« bálon büzbombákat dobtak. Pár évvel ezelőtt kutya nehéz esetem volt Lefüleltem egy kártyázó társaságot ide nehéz volt bejutnom, mert a házmester üvegablakon kukucskált ki s ha ismeretlent látott, feiesöngetett a kártyabarlangba, ahol közben a pénzt meg a kártyát eltüntették. Erre frakkba vágtam magam. A házmester kaput nyitott, megöleltem őt — Mit érez ilyen ölelések alatt? — Azt, hogy jól megy a munka. A házmestert átadtam egyik kollégámnak, az egy másiknak és igy hamarosan átölelték őt egy mellékuccába, hogy botrányt ne csinálhasson. A kártyaklub tulajdonosa — öreg, monoklis ur — mosolyogva jött elém, őt is megöleltem, tovább'adtam. berontottam a terembe. Itt a kártyaasztal körül három sorosan álltak az estélyi ruhába öltözött hölgyek és urak. Fölugrottam az asztal tetejére, ráfeküdtem, egész testemmel fedeztem, hogy szét ne kapkodják a pénzt — Milyen bűnözőkkel találkozik leggyakrabban? — Az előkelő körök sikkasztanak és csalnak, a nép egyszerű gyermekei lopnak és betörnek. Nagyon sok a zsebtolvaj. — Azt hallottam, hogy a zsebtolvaj a legötletesebb bűnöző. — Az valóságos bűvész, ezermester, a lopás bohémje. Könnyed és ravasz. Fütyürész és nevet Javíthatatlan. Nem egy alig szabadul ki a börtönből, már az első villamos utón folytatja mesterségét Könnyen megismerni őket: a mutatóujjuk és nagyujjuk egyforma hosszú. Ezt ók mesterségesen Idézik elő, nyújtják a mutatóujjukat, éjjel súlyokat kötnek rá. Tetszik tudni, afféle üzleti befektetés. Mert sohasem a kezükkel dolgoznak, hanem csak ezzel a két ujjúkkal, melynek a bögyén — a legfelsőbb ujjpercen — olyan finom a tapintásuk, mint & nőorvosoké, akik az ujjúkkal tapogatják ki a magzatot Rendszerint hárman-négyen alakítanak egy közkereseti társaságot ezért nehéz elcsípni őket Ha a villamoson eltűnik valakinek a pénztárcája, a zsebtolvajnál sohasem találják meg. Az a matért — így hívják az anyagot, a lopott holmit! — közben odasinkófálta a másiknak, ae a harmadiknak, az a negyediknek, áld régen leugrott s viszi az orgazdának, a tyúknak. — A betörések száma is szaporodik. — Kétféle betörő van. Az egyik durva eszközökkel, erőszakosan dolgozik. Ez a típus egyre ritkább. Annál gyakoribb a másik, aki álkulccsal hatol be. Ezeknek egy része újabban a kasszafurásra adta magát, mert az elszegényedett polgári osztály szekrényeiben pár agyonmosott zsebkendőnél alig talál egyebet. A modern technika minden eszközével föl vannak szerelve, gumikesztyűt használnak, akár a sebészek, hogy ujjnyomot ne hagyjanak. Bizony, a bűnözők egyre agyafúrtabbak lesznek. A rendőrségnek is lépést kell tartani velük. Ma már nem vesznek föl olyan detektívet, aki nem érettségizett. Az eljövendő tíz évben bizonyára még szigorúbb követelményeket állítanak a tltkosrendörök elé. Paraszífogásokkal semmit sem érhetünk el, lélektani tudás és emberismeret kell. — Repülőgépes detektív még nincs sehol? — Erről nem hallottam. De a legénységünket iskolázzák. A Kossuth Lajosucca sarkán posztói egy rendőr, aki németül, franciául és angolul is beszél — Hogy megy a letartóztatás? — A vagánynak be se kell mutatkoznom. az ismer és jön velem. Csak Így szólok hozzá, egész csendesen: »gyere.« Ha nehéz emberrel van dolgom, ahhoz éjjel megyek, mikor alszik. Megfogom a két kezét, én keltem föl, a szoba közepére állitom, eléje szórom a ruháit, hogy öltözködjék. — A vallatásnál kik őszintébbek, a férfiak, vagy a nők? — Föltétlenül a férfiak. A nők, ha ezerszer Is ellenmondásba kerülnek magukkal, folyton csürnek-csavarnak. — A sírás mindig értelemre vall, nem Is annyira bünbáuatra, mint értelemre és képzeletre. — És mikor sírnak? — Akkor, mikor szó esik az otthonaikról, vagy mikor visszavezetem őket a lakásukba. — Sok embert ismer? — Fél Budapestet, egész bizonyosan. Ha bemegyek egy vendéglőbe, fölszállok egy villamosba, az ottlévők feléről, tudom, hogy kicsodák. — Detektiv-regényeket olvas? — Annak előtte nem érdekeltek soha. Amikor detektív lettem, belenéztem egyikbe-tnásikba, de untattak. Végre a környezetet Ismerem, a történeteket pedig túlzottaknak és lehetetleneknek találom. A valóság egyszerűbb és — különösebb. — Hát Raszkolnyikov? — Ó az más. Azt háromszor is elolvastam. (Megköszönöm a beszélgetést, de a detektív még tartóztat. Én már mennék. Erre fölkel, lekiser a kapuig. A földszinten az éjszakai rendőrhajszából hazahozott lányok ócsorognak, tizen-tizenöten pincevirágok, kocsmai töltelékek, a toloncház ismert alakjai, akikel már többször becinkeltek és most isméi viszik őket a »jergübe« Mind bubifrtzurdt vi-' síi, némelyik lakkcipőt is, de a harisnyájuk rongyos. Az egyik részeg s tenyerével töröli orrát, a másik rágja zöld körmét. Detektív barátom rájuk se tekint. őneki ez emberanyag, munka, anynyi, mint nekem egy csomó beiratlan kéziratpapir.) Kosztolányi Dezső SZENTELEKY KORNÉL Milyen jó lenne elindulni, vándorolni valahova. Elindulni, vándorolni, megpihenni, megérkezni és lehajtani fejemet egy kőre, mint Jákob, a bibliai. Es aludni és álmodni, mint Mózes könyvében vagyon. Hüs a csend és hüs a kő, a lejem könnyű s nem meleg: angyalok járnak a létrán, isten pedig azt ígéri, hogy vélem van s megőriz engem,- -Milyen jó lenne vándorolni és találkozni valakivel, mint Jákob, a bibliai, aU angyalokkal találkozó. Találkozni, 0 rá lelni, ő rá lelni, őt szeretni s ö ekképen szólna hozzám? Vártalak s most tiéd vagyok, szolgád és királynőd vagyok, mert én vagyok az az asszonyt aki szeret téged. Milyen ló lenne győztesen kikerülni az éjszakából, mini Jákob, a bibliai, aki Istennel viaskodó. Mikor pedig a hüs, Mg hajnalban teüzzana a boldog bíbor, kitárnám karomat pogány pap módjára s kiáltanék ekképen: Enyém a nap, enyém a fény, az asszony, az is az enyém, az Isten az Is az enyém! Enyém az életi Milyen, jó lenne... 500.000 % dinárt nyert november 30-án a nálunk vásárolt 49.006. számú két fél sorsjegy 300.000 dl árt nyert november 23-án a nálunk vásárolt 64.833. számú két fél sorsjegy Legközelebbi Irnzás 1927 január 11-én Bankovno komanditno društvo A. KEIN I DRUG ZAGREB Gajevaul. 8., Trgl. br. 15 I Preradovićev trg foroj 5
