Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-12 / 340. szám
22. oldal RÁCSMEGTEI NAPLÓ 1926. december 12. víz nélkül maradt. A nyomozás kiderítette, hogy Juliskáék reggel ötször annyi vizet raktároztak el, mint máskor. Juliskát, mint a társadalmi rend ellen lázadó és bűnös egyént felelősségre vontuk és kioktattuk, hogy oktalan kapzsiságával veszélyezteti a nagy eszmét és a többi társadalmi réteg létét. ígéretet csikartunk tőle ki, hogy a jövőben a társadalmi sezrződést (Contr&t Sacial) lelkiismeretesen betartja. (A Juliskákból lettek a törzsfők, a pairek az emberiség nagy házában). Másap már reggel 9 órakor elfogyott a viz. Hóditó Juliskán kívül még két társadalmi tényező szer— őszinte ember maga? — Nem. Én hazudok. — ? — Én hazudok meggyőződésből. Hazudok, mert csak a hazugságot tartom kulturált és esztétikus életformának. — De hiszen ez lehetetlen — mondtad te izgatottan — igaznak kell lenni! Igazságnak kell lenni! Ez az első feltétel két ember közt. Én a fejemet ráztam és elszavaltam neked a hazugság apoteozisát. Ódát zengtem a hazugságról. — Minden ami szép, amiért élni érdemes: hazugság. Az udvariasság, ami elviselhetővé teszi az idegent, a gyengédség, hogy elhalgassuk a kellemetlent, a kímélet embertársunk gyengéjével: hazugság. Kulturéletünk minden raffinált szépsége, a művirág, mely a tavaszt lopja a szobánkba, a parfümös hangulat amit tompa fényű villanykörtékkel és keleti vánkosokkal hozunk ki, a kandallónk gázzal izzó fa hasábjai: hazugság. Asszonyi szépségünk, sima hajunkon az ondulált hullám, arcunkon a púder és a rúzs, karcsú termetünkön a fűző: hazugság. És hazugság a színház, ahol festett világok kitalált történeteit halljuk. Hazugság minden költészet és tündérmese. Hazugság a karácsonyfa, amit gyermekeinknek hoz a Jézuska. Hazugság a vallás és hazugság minden heroizmus. amit a történelemben tanultunk. Hazugság a bók. arriit az udvarló mond hölgyének és hazugsá g a szerelem, amit — maga öt percen belül vallani fog nekem. — Nem — mondtad, és rám szikrázott a két szürke szemed — ezek szoíizmák, ez rettenetes. Igaznak kell lenni. Minden emberek közül nekünk kettőnknek igaznak kell lenni. Lehet, hogy minden hazugság, lehet hogy az udvariasság hazugság, de én nem vagyok udvarias, hdivt. hogy a bók hazugság, de én nem hőkölök, lehet hogy a szerelmi vallomás hazugság, de én nem vallók szerelmet De igaz az, hogy mi ketten itt ülünk, hogy a vér forrón lüktet mind a kettőnkben, hogy magának remeg a keze ahogy megfogom, aminthogy remeg az enyém is, hogy mind a ketten erezzük, hogy elemi erővel összetartozutiK, minden neszed és hazugság nélkül. A szó li.i/udiint. dé a tett. az igaz és egyenes és emberi. Ekk'ő valami furcsa szédületét, valami k .tnos mámort éreztem: az Igazság n-ogn’gét. És a csók iáid közt esze-. é'-zc"en intettem igent minden két de- hogy őszinte leszek-e hozzád. le gs bizom-c benned, hogy érzettt-e. h>'gv ennek igy kellett lenni. lev kezdődött. Este aztán, mikor egyedül maradtam egy percre Ernával, átkaroltam a nyakát. —- Erna mit tegyek? Nekem ••ettenete-eu retinái lesen tetszik az urad is at’.V Tar’ok mi is neki. Erna, nem •ikarok naZfutírii neked. Ha akarod — ihat azom Ik* Erna lefejtette a kar vnai i válláról és azon a mondaine •lángon, <imt még tegnap az éti hangom is volt. felnevetett: — Mi jut eszedbe! Csak szórakozzatok! — Nem haragszol? — Ugyan! Legalább addig engem nyugton hagy. zett vizjnaggybirtokot. A Viznélküli Johannák erre forradailomban törtek ki és ellenőrzés alá helyezték a rendbontókat. Harmadnap 10 órakor megint csak nem volt viz. De most meg a felsőbb hatalom akarta a társadalmi bglvihongást a saját céljaira kihasználni és csak félig töltötte meg a víztartályt. Negyednap küldöttség ment, a hatalom és a viz forrásához, hogy állítsa vissza a régi, primitív rendszert. ' Én pedig lemondtam arról, hogy a társadalmat megjavítsam és boldogítsam. DOr. Erna hazudott. Hazudott, ahogy egy jómodoru nagyvilági nőnek kötelessége hazudni. De én? Én levetettemminden kulturmázt. Az anyám lábaihoz estem: Olyan boldog vagyok anyánk — és elmondottam mindent. Szegén'-, kétségbe volt esve: Mi lesz ebből, rnlesz ebből — mondogatta. Egymást őrjítettük az őszinteségünkkel. Te is elmondtad Ernának. Egy egész éjjel ültünk egymás mellett, egymás kezét fogva és egymás szemébe mélyedve Erna jelenlétében. Körülöttünk a parfüm égető illata, a lila villanykörték, a Kreutzer szonáta hangjai, a mesterséges hangulatkeltés hazugság hálóját szőtték, de mi megmakacsoltuk magunkat az őszinteségünkben, nem lát tűk hogy az egész társaság rajtunk nevet és mikor Erna végre megsokalta és ízlésteleneknek nevezett bennünket, akkor meg voltunk lepve. Erna másnap egyikünkkel sem beszélt az anyám fölháborodott, ez azon a napon volt, ha emlékszel, mikor én — fölmentem hozzád. Egyikünk se bírta ki otthon, elhatároztuk, hogy elmegyünk valahova együtt, hogy beszélnünk kell, és egyszerre ott voltunk nálad, a- régi garszon lakásod előtt, aminek a létezéséről Ernának aligha van sejtelme. Én szó nélkül megindultam a lépcsőn, ízléstelennek* és hozzám méltatlannak éreztem minden affektájásí és tiltakozást. Te valami magyarázat félét mormoltál, hogy nyugodtan akarsz vetem beszélni, hogy nem birod el az idegen emberek tekintetét rajtunk és hogy ne értsem ezt félre. Ez volt az első hazugságod. És ettől fogva minden szavad az volt. Én magamra maradtam az igazság mámorommal. Hazugság volt az a rettenetes buzgalom, amivel a teafőzésre adtad magad. — Miért kell ez? — gondoltam magamban. Eztán megfelelő idő eltelte után miközben csupa olyan dologról beszéltünk, ami egyikünket sem érdekelt, az öledbe húztál és kijelentetted, hogy »te nem akarsz semmit tőlem.« — Miért nem? — kérdeztem én szemérmetlenül, tapintatlanul, de őszintén. — Ha egy fiatal férfi együtt van a garcon lakásán a növel, akit szeret, mért nem akar az semmit? — Ez nem normális, vagy nem igaz. Fölháborodtál, megsértődtél. Hogy merek ilyesmit föltételezni rólad, minek néztek én téged! Hazudtál. Kiábrándító volt. De én már bctevadultatn az őszinteségbe, rám merevedett, ha akartam volna, se tudtam lerázni többé. Te elövetted az öszszes tizpróbás hazugságokat. A likőrtől kezdve a kandalló előtti jegesmedvéig, a vers szavalástól az apró szerelmi mozdulatokig — hasztalan. — Nem iszom likőrt, nem akarok becsipni! — Hiszen ez mesterséges hangulatkeltés! — Mért oltod el a nagy villanyt? Nem látok — ilyeneket mondtam. Nem akartam a földre ülni a párnákra. Nem akartam hangulatba jönni. Igazságot akartam. — Hiszen mi nem szeretjük egymást — mondtam — hát akkor minek? Mi csak tetszünk egymásnak és ide csak azért jöttünk, hogy nyugodtan elbeszélgessünk. • . Azt hiszem szerettél Volna megverni. És talán, ha azt teszed, ha tudsz ennyire őszinte tenni— győztél volna. De te csak nyöszörögtél, hogy fáj minden szavam, hogy nem ismersz rám, ez nem én va gyök vessem te végre az álarcot . _a. De nem, édes barátom ez én vagyok, igaz és őszinte vagyok. Miért hazudjam, hogy szerettek, mikor megígértük. hogy őszinték teszünk. — Vesd te az álarept! — Azt akarod mondani, hogy vés sem te a ruhámat? No, de minek fölidézni ennek a keservés délutánnak mindén epizódját le bizonyára jobb szereted elfelejtem. É„ úgy mentem haza mint. az alvaja,-ó Egy nagv jeges páncél szorongatott Talán csakugyan egy álarc volt rajtam. Az anyám majd elájult, mikor elmondtam neki. Rettenetes tett volna neki, ha máskép van. de rettenetesen léit így ^ hogy te meggyülölsz engem, arthatsz nekem, Ernától is félt, csendesen sirdogalt. cn fölmentem a szobámba, nem aludtam >gész éjjel. Másnap, Erna még nem beszélt vetem, de te se beszéltél már ve...u. Három nap múlt el így. Három rénes nap és három álmatlan éjszaka. Közben Erna úgy láttam kibékült veted, mert a második napon gúnyosan fordult hozzám: • _ ilyen rövid lejáratú szerelmet meg az uramnál se tapasztaltam! Hamar ra szokott unni a nőire, de hogy te mtvel ábrándítottad ki ilyen gyökeresen magadból?! , . A harmadik éjjelen ahogy megint álmatlanul hánykolódtam, halk kacagas csendült a fülembe. Egy kis tündér kuporgott a lábaimnál és kárörvendve nevetett az én keserves hangulatomon. — Hűtlen tettél hozzám — mondta — ezért van ennyi bajod — és meglobogtatta aranyfürteit. — Ki vagy te? — kérdeztem. — Illúzió a nevem, én vagyok a hazugságtündér. Azért jöttem, hogy megvigasztaljalak. mert nem bírom mar látni hogy kínlódsz. Nézd mit hoztam neked' Ezzel kitárta arany, jobban mondva lamé köténykéjét. A hazugság legszebb ajándékai voltak benne. Selyem bársony vorágok illatoztak, Coty e Querlain illatárjában, Strass-kövek csillogtak, teklagyöngyök peregtek es köztük megpillantottam a gyöngeds g, a vigasztalás, a diszkréció és a poezts kegyes hazugságait. A tündér a paplanomra bontotta kincseit, könnyedén csókot intett pirosra festett ajkaival és hyperollal szőkített aranyhala eltűnt az első napsugárban. ami az ablakon beragyogott. Még délelőtt elmentem Ernához. _ Ne haragudj rám - mondtam neki _ ostobán viselkedtem. Azt hiszem, többet ittam a kelleténél. Hiszen nem akartam semmit. A te haratsagod sokkal értékesebb és fontosabb nekem. Nem kell nekem az urad. Szándékosan viselkedtem úgy, hogy kiábr^duljon. Boldog vagyok, hogy ti kibekultetek. Csak ez bántott, hogy te o ra haragszol. O nem tehet róla - Istenem. férfi. De én nekem bocsáss meg Erna es próbálj megint szeretni kicsit. Talán más, is megteszi, amit én, de en nem tudtam előtted színlelni, ennyiben nagyobb a ''Erna — ugv látszik egészen helyreállt köztelek a béke, mert — ismét nagyon mondaine volt. _ Nem haragszom fiam. Ízléstelenek voltatok. Nem csináltatok semmi roszszabbat, mint mások, de nekem nem- kellett volna megtudni. Máskor jobban vigyázz. ha a barátnőid urára jön gusztusod. Láttad az uj kalapomat? Gyere tői, megmutatom. ...... u. A lépcsőház egyik fordulójánál Hazugság tündér aranybaját láttam megcsillanni. Nevetve intett felém, ujjat hallgatás jeléül vérpiros ajkára tapasztotta Most te következtél. — Halló, halló, igen én vagyok. Beszélnem kell veled. — Mit parancsol’ __ Holnap utazom, .talán sulisé latjuk egymást többé. Szeretnék egyet-mást elmondani. , , — Kérem nem mondhatna most telefonon? Nagyon sek a dolgom. — Nem. Csak egy íélóra, délután, tíz perc, akárhol. Ahol akarod. Ha egy asszony egy tiz perces találkozóra azt mondja »akárhol.« Minden valamire való férfi tudjia, hogy erre csak egy indítványt tehet: nálam. Te nem tetttd. Te egy uccát mondtál, egy sarkot a belvárosban. Ennek ellenére ti/ perccel a találkozás után már fönt ültem az ismerős börkarosszékben és az érthet«rlen módón oda készített sandvic-heket harapdáltam. A milieu kétségbeejtően ugyanaz volt. Egy pillanatra mintha egy jeges fuvallat fújta volna a. fülembe: Mit akarsz itt? — De a szomszéd szoba ajtaja mögül Illúzió tündér piros szája súgott valamit hívogatva és én átmentem utána, ott hagyva a nagy bőrbutor kísérteteket és megkönnyebbülve helyezkedtem el egy virágos kis biedermeyer fauteuil karjai közt. Te kitűnő vendéglátó voltál. Kínáltál és csevegtél. Szellemes voltál és maliciózus. Vidám, de itt ott kesernyés — egyszóval stílusos. Én kértetek, hogy ne haragudj, hogy emlékezz ráin jó szívvel, hogy mégis töltöttünk néhány szép órát együtt... tegyünk jó pajtások... Az idő múlt. Te már nem voltál olyan szellemes,- se olyan vidám, csak meghatott és itt-ott kegyetlenül keserű. Alkonyodott Én fölakartam gyújtani a villanyt, de Illúzió tündér lefogott, nem engedett megmozdulni Aztán te simogattad a hajamat és én ott térdeltem a széked előtt, megrészegedve a magam hazugságaitól és hazudtam, hazudtam ... Hogy napok óta látom rajtad, hogy szenvedsz, hogy nem tudok igy elmenni tőled, hogy ezért jöttem el ma. Hogy azért voltam olyan, amilyen voltom, mert féltem. Féltem- önmagámtól. De most már nem törődöm önmagámmal, nem bánom, mi lesz. vetem, csak te ne szenvedi. És akkor fölém hajoltál és szürkén fikázott rám a két szemed, mint .jakkor, az első beszélgetésünkkor* mikor azt mondtad, hogy hazugság a Szó, dé igaz'a Tett. Illúzió tündér lassan ránk borította rózsaszín fátyolát. Hazugság voW? Szép volt Este az anyám nyugtalan izgalommal várt. , — Együtt voltotok!? — mondta, kérdezne egyszerre. Bólintottam. — No és? Megfogózott az asztalban. — Kibékültünk. — Láttam a szemében a félő, remegő kérdést: »Hogyan?« . — Légy nyugodt — mondtam — megmagyaráztam neki mindent. Megértette. Megcsókolta a kezemet és azt mondta, most már hiszi, hogy vannak tisztességes asszonyok a világon. Az anyám örömkönnyek közt ölelt magához. Én magam is kicsit büszke voteam magamra, hogy ilyen héroina vagyok. Hazugság tündér Charlestont táncolt a hátunk mögött örömében. Megszólalt a telefon- Erna volt, a páliolytokba hívott estére az operába. Mi többet nem beszéltünk egymással. A színházban rá se néztünk egymásra mindketten csak Ernával törődtünk, aki büszke, de tapintatos diadallal és ragyogó kedvben ült közöttünk Én másnap eltitoztam. v Ki tudja, mikor látjuk egymást. És most drága barátom, mondja meg igazam volt-e. mikor amaz emlékezetes első beszélgetésünkkor azt mondtam: Minden hazugság, amiért élni érdemes. Látja-e most mar, hogy hazugság nélkül még barátság sincs, de szeretem, vagy épen jó házasétet lehetetlen nélküle. Hazugság a férj "hűsége, hazugság barátnő őszintesége és — most t..af megvallottam magának — az a titokzatos óra ott a mesteiséges félhomályban, az imitált-empire szobában, az is — hazugság volt. Az életein legszebb hazugsága ... Lakodalmi és keresztelői torták és sütemények jól elkészítve ízlés s kivitelben :: olcsón kapható STEINER CUKRÁSZDÁBAN SUBOTICA TELEFON 316. 9077 Hazugság Elbeszélés Irta: Lucia
