Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-07 / 306. szám
sa valakit, azonkívül arra gondolt, hogy az áruház nagy ablakaiból a lányok bizonyára figyelik és nevetnek rajta. Bosszúsan és pirosán egy kapu alá húzódott és onnan lesett kifelé. Itt meg a léghuzat zavarta. Valósággal kétségbeesett, le volt sújtva, sehoäsem találta a helyét. Borzasztóan szeretett volna már túl lenni az egészen. Egyáltalában az ilyen apróságok rontják meg az emberiség minden örömét. Bosszantotta, hogy Mid észreveszi mohó, nagy türelmetlenségét és ez tekintélyét veszélyezteti. Ezenkívül még annyi mindenféle gyanús dolog kedvtelenitette el, hogy már arra gondolt, legjobb lesz, ha tovább áll. Hiszen Miéiről most már nyilvánvaló, hogy nem az az ábrándos, romlatlan leány, akinek vélte. Lám, a kartársnői gyűlölik és mindenki tudja, hogy a főnök szeretője. De hátha éppen azért haragusznak reá, mert különb a többieknél és a főnök valóban csak azért vette magához, mert meg akarja óvni a többi leány kártékony befolyásától és mert csakugyan a rokona? Eh, mindegy, most már nem szabad visszavonulni. A közelében itt is, ott is iurcsa férfiak álltak meg. Diáksapkás, rojtos nadrágu, pattanásos arcú gyerekemberek, ordító ízléstelenséggel, téglavörös ruhákba, fehér nadrágba és bőrszalagos kivágott cipőbe bujt napidijasok és sóhivatalnokok, porcellánnadrágos, monoklis hamiskártyások, szigorú tekintetű, borot'váltképü tengerésztiszteknek látszó sikkasztók, akik kínosan ügyeltek nyakkendőjük kifogástalanságára, fiatal naptopók, akiket szüleik állandóan kitagadással fenyegettek, csupa pénztelen kalandor, fölényes, nőkön zsarnokoskodó, minden bűnre hajlandó borzasztó emberek. Tihamér majdnem elsüíyedt szégyenében, hogy ilyen társaságban várakozik ő is arra az ismeretlen leányra, akinek a százszázalékos boldogságot akarta hozni. A ferenciek templomában hatot kongott az óra és az áruház fürge szolgái nagy kampós botjaikkal gyorsan legörgették a hatalmas vasfüggönyöket És néhány pillanattal utóbb már szállingózni kezdtek kifelé a leányok. Egy fordított színház, amelynél előadás után öltöznek a primadonnák. Mert a leányok, Forró Pál Lohengrin kisasszony Már százszor mondtam, hogy hivatalos Idő alatt senklsem hagyhatja el a helyét! De Bimbl ezúttal nem törödött a fonnyadt és epés öregasssony zsörtölődésével, mégcsak nem Is mentegetödzött. Lelkét teljesen betöltötte a kettős Izgalom fölötti édes öröm: a főnököt megüti a guta és Miéit le fogják tartóztatni! IV, Hat óra felé Tihamér képtelen volt már újságot olvasni. Olyan türelmetlen és izgatott volt, mint akinek még sohasem volt nővel kalandja. Rosszak az Idegeim, állapította meg önmagáról, nem vagyok fölényes. A legvegyesebb érzések háborgatták. Ideges volt, kissé szégyenkezett is, mert arra gondolt, hogy Mici nagyon Is magán hordja a masamód jelleget, minden Ismerőse, akivel találkozni fog, azon nyomban észreveszi, hogy szerelmi kalandba bocsátkozott. Azonkívül kétségtelen, hogy az áruház összes leányai utánuk fognak lesni és ez a gondolat még jobban idegesítette. Ama természettől lógva szemérmes férfiak közé tartozott, akik óvakodva kerülnek minden feltűnést, elpirulnak és remegni kezd a lábuk, ha egy vendéglőben vagy hangversenyteremben végig kell menniök a széksorok között és nézik, hogy az ottlévők figyelik. De különösen az zavaTta, ha egy nővel való bizalmas kettesét fürkészték Indiszkrét pillantások. Éppen ezért a nyilvánosság előtt készakarva került minden gyengéd bizalmaskodást, nehogy ezzel feltűnést keltsen és menekült az olyan leányoktól és aszszonyoktől, akik Ízléstelenül, kihívóan öltözködnek, akiknek már külsejére rá van Írva, hogy szeretők. Most f8 valósággá 1 beleizzadt a találgatásba, hogy miként hidalja át az első találkozás természetes félsxegségelt Is hogy hová vlgyö Mlclt? Hat óra, élőn péhány perccel már nem bírta tovább idegekkel Félt, hogy elkerülik egymást, hogy nem lesz Idejében az uccán. Fizetett és kisietett aa dacára. Fel és alá sétált ta áruház eüőtt, and azonban uj kínokkal töltötte el. Nevetségesnek és magi- . hoz mötatknnak Málta, hogy Ilyen feltűnő módon váz solyog a férfiakra. Azok meg izzadnak, visszakacsintgatnak rá titokban. Ha közülünk tenne valaki ilyet, hát azon nyomban kidobnák. De néki mindent szabad. A kis bestia igy akar behálózni valamilyen előkelő urat és mondhatom, néha már majdnem sikerült is ez neki. Nem érdemes vele foglalkozni. Hanem ha akar éppen valakit, ajánlok én egy drága, hűséges kislányt. Az Olgát. Annak nincsen senkije. Szolid, szép, magas, fekete leány. A legkedvesebb barátnőm. Nézze, ott van éppen a második emeleten, innen jól láthatja, a fehérnemüosztályon szolgál ki! Olga, akit kolléganője ilyen melegen beajánlott, csakugyan szép leány volt és mntha csak megérezte volna, hogy róla van szó, felnézett a harmadik emeletre és íelmosolygott. A szőke lelkesen kiáltott fel: — Na, ugy-e gyönyörű? Tihamér nehéz helyzetben volt. Szerencsére az ember agya ilyenkor a legtermékenyebb mentőötletekben és igy szinte abban a pillanatban buggyant ki száján a diadalmas hazugság: — Drága 'kisasszonyom, a barátnője csakugyan elragadóan szép. De én, bevallom, az imént hazudtam magának. Én nem szerelmeskedni jöttem ide... Nem volt ideje befejezni a mondatot, mert az elárusítóm) szeme felragyogott és izgatottan, rekedtes hangon kiáltott fel: — Ah, maga detektív, ugy-e? Tudtam, mindjárt gondoltam, hogy előbb-utóbb leleplezik ezt a kalandornőt. Nohát, ilyen botrány. Belekerül az újságba is, ugy-e? Csak engem ne Írjon be, mert én a Dunába ugornék szégyenemben. És mit csinált? Biztosan csalt vagy sikkasztott vagy kifosztott néhány gazdag fiút! Borzasztó, borzasztó, mit fognak szólni a lányok! De úgy kell ennek a buta főnöknek. Most az egyszer bekapta a legyet. Itt van körülötte negyven szebbnélszebb lány és neki pont ez a kalandornőt kell kiválasztania. Most majd vakaródzhatik az ostoba! Tihamér ugyan egészen mást akart mondani, de mosolyogva állapította meg magában, hogy amikor 18 Lohengrin kisasszony Forró Pál hazugságról van szó, a nők finom ösztönükkel mindig segítségére sietnek a megszorult férfinek és gazdag raktárukból szívesen engednek át neki használatra efféle hasznos holmit. Komoly arcot vágott és így szólt: — Psszt, egy szót se erről, ha nem akar súlyos kellemetlenséget okozni magának. Még csak gyanúról van szó, nyomozni kell... — És ezért akar vele megismerkedni? Óriási!... Óriási!... A műveletlen, primitiv ember egész szenzációéhsége, ponyvairodalmi fantáziája kigyulladt és benntremegett az elárusitónő felkiáltásában. Bűntény, detektív... az élet mélységében tengődő emberek a bűnt olyan misztériummal veszik körül, mint a bölcselők a lét nagy problémáit vagy a hazárdjátékosok a bakkasztalt. A felettünk uralkodó végzetes erők babonás tisztelete, a veszélyessel és izgalommal való ősi játék, a nagy lehetőségekért való harc, a büntetéstől való félelem és szadista gyönyörűség, a gyűlölt társadalmi korlátok merész ledöntése, az egyén felszabadulása. a bátorság és vakmerőség szilaj, vértperzselő játéka, egyéni lelemény és ügyesség, mind ott kavarog tarka, izgató egyvelegben a detektív regények fantasztikus szövevényében. És a szegény, műveletlen ember semmihez sem érzi magát annyira közel mint a bűnhöz, mert hiszen életének folytonos nyomorúságában állandó lázadás füti, a környezet, amelyben él, kitermeli a bűnösöket, állandó érintkezésben vannak a rendőrséggel. A gazdagnak pedig mindez romantika, érdekes parforce vadászat, kellemes IdegcsiMandozás és borzongás. Tihamér mégegyszer jelentőségteljesen hunyorgatott és azt mondta: — Majd adok magának néhány sort, legyen szives azt hozzá juttatni! És egy darabka papirra a következőket irtai Kisasszonyom, újságírói kiküldetésben szeretnék önnel néhány la
