Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-07 / 306. szám
1926. november 7. bAcsmegyei napló Stressmayer püspök Vasárnap nagy ünnepe van a jugoszláv gondolatnak. Ma leplezik le Strosszmajer Josip Jurái volt gyakovói püspök szobrát, Strosszmajer a délszláv államalakulás egyik legsúlyosabb szavú ébresztője volt. Strosszmajer építette ki a jugoszláv politikai mozgalom harcos értelmi megfogalmazását. Strosszmajer püspök német apától és horvát anyától származik. 1819 julius 14-én született és 1905-ben halt meg. Kora ifjúságától, egészen az utolsó pillanatig nem szűnt meg a szerbek, horvátok és szlovének egyesülésért harcolni. Politikai ideológiája még ma is élő valami, a Radics-párt, de csodálatosképen a Pribicsevics-párt is, munkáiból, beszédeiből merk anyagot a politikai küzdelemhez. Nem volt horvát nacionalista, de annál inkább hangsúlyozta a jugoszláv nemzetiességét. Nagytehetségü ember volt. A budapesti Pazmaneumot kitűnő eredménynye! végezte el. Budapestről Bécsbe került ahol az Augustineumon a theológia tanárává nevezték ki. Bécsben érte a 48-as forradalom, ahol két Ízben életveszedelem is fenyegette. Tüzes fiatalsága együtt érzett a forradalmi tömeggel és résztvett a bécsi tüntetéseken is. 1849-ben a bécsi forradalom leveretése után a bécsi alkotmány ellen foglalt állást és már szorgalmasan ir cikkeket a zagrebi Nurodne Novine-be. Ezekben a cikkekben a délszláv kérdésben már kialakult álláspontja van. 1851-ben kinevezik gyakovói püspökké és ezt a püspökséget élete végéig megtartotta. Papi hivatalában liberális álláspontot foglalt el, úgy 'hogy a papi körökben már kineveztetése is óriási feltűnést keltett. 1860-ban Vranicani Ambrusával együtt ö vezeti a delegációt a bécsi birodalmi tanácsba: ahol már Horvátország önállóságáért harcol és bonyolult közjogi vitában vesz részt, amelyekben a fiatal püspök nagy sikereket ér el. Az 1860-as bécsi szereplése alatt a bécsi udvar kegyeibe fogadja és Strosszmajérnék igen nagy része van az, 1861-es októberi pátens megszerkesztésében. Ez az októberi pátens erősen a magyarországi érdekek ellen irányult és délszláv körökben Strosszmajer sikereit nagy örömmel üdvözölték. A politikai életben állandóan aktiv részt vesz. Pártot alakit, amelynek ő a szellemi vezetője. Bár állandóan hangoztatta Horvátország önállóságát és követelte a tiszta horvát kultúrát, mégis a jugoszláv orientációt hirdette és ő volt az egyesülés legkilejezettebb követője. Strosszmajer előszeretettel foglalkozott külpolitikai kérdésekkel is. 1852-ben kinevezik a szerbiai katholikusok vikáriusává és nagyon gyakran utazik Szerbiába: ahol összeköttetésbe kerül Karagyorgyevics Aleksandar fejedelemmel, Riszlics, Oreskovics' szeib államférfiakkal. Nikita fejedelmet is ismeri, sőt később Obrenovics Mihály fejedelemmel baráti viszonyba kerül. Obrenovics Mihály fejedelemmel együtt formulázzák meg a dunai konföderativ jugoszláv állam tervét. Obrenovics Mihály fejedelem hive volt szintén a jugoszláv orientációnak. Strosszmajer céljainak elérésére Horvátországban a szerbekkel egyetemben politikai átcsoportosulást csinál, amelynek megvalósítására uj parlamenti akciót indít. Ez a parlamenti akció már az álmodozás helyett reális tartalmat kap. Ennek a politikai akciónak a kézzelfoghatósága akkor tűnik fel, amikor Mihály fejedelem Párisba utazik ahol 111. Napóleonnal a dunai konföderativ államok tervét beszélik meg, amely konföderativ állam Magyarországot, Keletromániát, Macedóniát, Szerbiát és a Horvátországot foglalta volna magába. Strosszmajer konföderativ tervének még Kossuth Lajossal is megtalálta az, érintkező pontokat. Ausztria königrätzi veresége azonban már más irányba terelte a dolgokat. Megtörtént az 1867-es kiegyezés és ez meghiúsította a konföderativ dunai államok tervét- Strossmaier tervei hajótörést szenvedtek. Mihály fejedelem is kénytelen volt állami érdekből más orientációt keresni. Az. uj megállapodás Andrássy Gyula gróf ivánkai kastélyá- J ban jött létre és igy a jugoszláv eszmé: ért folytatott harc a kettős monarchia területén egyelőre szünetelt. A horvátországi ellenzék Strossmajer és Mažuranics vezetése alatt ujjat húz a bécsi udvarral és nem teljesiti Fe- i renc József követeléseit, amellyel a horj vátokat a magyar kormánnyal való tár- I gyalásra akarta kényszeríteni. Strosszvj majer nem vett részt még az 1867-es j koronázáson sem. Rauch Iván báró bán reakciós re- I zsimje letöri a Strossmajer vezetése alatt álló ellenzéket és erre a püspök visszavonul az aktiv politikai élettől. Az 1871-es horvát forradalomban már nem játszik szerepet, Kvaternive 1, a horvát forradalom lelkes vezérével már nincsen semmiféle kapcsolata. f Az 1867-es kiegyezés óta Strossmajer minden tevékenységét a közművelődés és a népnevelés szolgálatába állította. Megteremti a jugoszláv Tudományos Akadémiát, a jugoszláv múzeumokat és számos iskolát alapított, sok esetben j a saját költségén. Strossmajer szervezi újjá a római szent Hyeronimus intézetet. Templomokat építtet és elősegíti a horvát és szerb irodalmi termékek meg! jelenését. Strossmajer közremüködésé- J vei jön létre Montenegró és a Vatikán ! közötti konkordátum. Szerbiában kaj tholikus püspökséget akar felállítani, I de ez már nem sikerül. Nagy fájdalom- I mai értesül arról, hogy a szerbiai ka- I tholikusok a kalocsai érsekség jurisdikciója alá kiváltják magukat helyezni. Strossmajer püspök a katholikus egy-Néhány évvel a háború után a világhíres iró beszélgetést folytatott egy bámulójával, aki időnkint segítségére volt a kutatásaiban s önkéntes titkári teendőket végzett nála. — Mélyen tisztelt Mester, — interpellálta meg a fiatalember, — az Ön álláspontja az emberekkel szemben fölötte különös. Mindenkivel szóba áll, aki megkörnyékezi, de alapjában nem intim senkivel. — Úgy van, — hagyta helyben a kitűnő iró. — Vesztegetem az időt mindenkivel, aki megszólítással tűn- j tét ki, mintha az idő nem is volna j drága, mert mindig könnyelmű vol- i tam egy kicsit, — barátságot pe-; dig azért kötök oly nehezen, mert; valamennyire rátartós is vagyok, s ha az időmmel pazarul is bánok j (legfeljebb egy kötettel kevesebb j marad utánam), de a lelkem ekonó- ; miájára jobban vigyázok. Mi más a i barátság, mint a lélek kicserélése 1 vagy odaajándékozása? S amit ka-1 punk a helyébe, vájjon megéri-e j azt, amit adunk értté? — Óh, drága Mester, akár eszméket cs'erél Ön, akkor a leikéből juttat másnak, Ön okvetlenül rossz üzletet csinál. — Isten tudja! Álszerénység volna tőlem, ha azzal vádolnám magam, hogy senkihez se vagyok méltó, s hallatlan szemtelenség, ha azzal védekezném, hogy senkise méltó énhozzám. Inkább igy fejezem ki magern (s azt mondják, elég érthetően tudom magam kifejezni): az emberek átlaga és én nem vagyunk méltók egyámshoz. — Egynéhány csak akad itt-ott, aki méltó Önhöz. — Igen, de azokhoz meg én nem vagyok méltó. — Játék a szavakkal. Mester. — Úgy van, játék. De hát nem találja, hogy minden írásunk is többékevésbbé az? És én, aki állítólag majdnem olyan plasztikus mondatokban beszélek mint amilyenekkel irok, mért ne játszanám a szavakkal, ha önnel bizalmasan diskurálok? — Önhöz minden illik, nagy művésze a nyelvnek, a játék is. ház történetében is maradandó szerepet játszott. Nagy feltűnést keltett az 1869-es vatikáni zsinaton liberális álláspontjával, amikor a de ficeo catholica és de infelibilitate dogmákról volt szó. A pápai csalhatatlansági dogmával szembehelyezkedett és a zsinaton éles ellenzéki beszédet mondott. Ezért a zsinati szerepléséért a bécsi udvarnál is kegyvesztett lett s a Vatikán jóindulatát is elvesztette. A zsinati szónoklatával mégis óriási sikert ért el. Castellar hires spanyol egyházszónok Strossmajert az egyház legfehettségesebb szónokának mondta. Strossmajer 1888-ban Ferenc József haragját is magára vonta. Az 1888-ban megtartott kievi nagy szláv kongreszszushoz Strossmajer üdvözlő táviratot intézett. Ezért a táviratért az ugyanezen évben Belováron megtartott császárgyakorlatok alkalmával Ferenc József Strossmajert rendkívül megkorholta és beteg embernek nevezte. Strossmajer Ferenc József feddő szavaira nyugodtan csak ennyit mondott: — Majestät mein Gewissen ist ruhig! Strossmajer ezután tovább folytatta kulturális akcióját. Elvét, amely a szerb és horvát nép egyesülésére vonatkozik, a következőképpen lehet összefoglalni: Egy irodalom, két vallás, két törzs, de egy nemzet! Ez az a tétel, amely az SHS királyság népeit egybeolvasztotta, de amelynek értelmezése körül még ma is áll a harc. Ma leplezik le Strossmajer szobrát Zagrebban, amelyet a világhíres jugoszláv szobrász, Mestrovics vésett kőbe. A szobor alatt a harc még most is tovább folyik a lelkek egyesüléséért. Dr. Geleji Dezső — Ez a legjobban. Egyebet se tettem egész életemben, csak játszottam. Ez az irók mestersége. Az eltérés legfeljebb abban nyilvánul meg, hogy az egyik beismeri, hogy igy tesz, mig a másik komolykodva tiltakozik a »méltatlan gyanúsítás« ellen, hogy játszik, pedig ennél nagyobb dicséretet a leglelkesebb apologistája se mondhatna róla. Csak a dilettánsok s az iróakarnokok meg az Ohnet-féle könyvgyárosok nem játszanak, amikor írnak. Ök, szegények, dolgoznak ilyenkor, a műkedvelők babramunkát, némely értéktelen női kézimunkához hasonlót, s a fabrikánsok bazárárut... Van vérbeli iró is, aki téved, — nem tudja, mit csinál, s azt hiszi, prófétáknak vagy apostoloknak a dolgát végzi, pedig — hiába, ez az irodalom! — csak szavakkal s mondatokkal játszik. A legnagyobb játékos mindannyiunk között alighanem Victor Hugo volt, aki hosszú életének a végéig hitte, hogy halálosan komoly ember, pedig játszi gyermek maradt mindig, s mentül öregebb lett, annál inkább játszott . . . Csak egy foglalkozás van, amely a midinknél is játékszert bb. — A színészé? — Óh, kis tapasztalatlan! A színész a legkomolyabb művész, aki mondja ugyan, hogy játszik, de amit ábrázol, az maga a komoly vagy komikus élet, amely minden csak nem játék . . . Akire én gondolok, az a politikus! — ön sohase szerette a politikát. — Ugyan melyik jóravaló ember szereti? Csak a politikus, aki él belőle vagy kielégíti vele a hiúságát. A különbség köztünk, hogy a a mi játékunk: finom művészet, s az övék: ordenáré mesterség. Az irók és művészek játékából sarjadziik ki mindaz a szép, ami gyönyörködteti a Szépre éhes emberiséget, kép, szobor, zene és könyv, — a politikusokéból pedig a háború fakad ki s mindaz a nyomorúság, amelyet az magával hoz. — Kérem, ne feledje, vannak érdemes és becsületes sotítikusok, akik 15. oldal. a hazájuk, az emberiség vagy az igazság érdekében működnek s az eszményeikért föl is áldozzák magukat. — Nem felejtem és érdemük szerint becsülöm őket. Ámde e jó urakat nem tekintem politikusoknak. Ezek: derék emberek, akik belekeveredtek az intrikák dzsungeljébe, ahol előbb-utóbb áldozataivá lesznek annak a mocsárláznak, amely ott megmérgezi az erkölcsi szervezetüket. E jóhiszemű ellentalentumokat mindig őszintén sajnáltam, s nem mondtam róluk soha semmi rosszat, csak azt az egyet, hogy a munkájuk, bármily szép és önzetlen nem éri meg a gyertyát, mert olyanok számára világítják meg vele az utat, akik ármányos gáncsvetésekkel és ügyeskedő trükkökkel meghamisítják az ő általuk naiv lelkesedéssel hirdetett egészséges morált. A politikában, édes fiatal barátom, mindig a becsületesebb fél marad alul. — ön túloz. Mester. Túloz, mint minden mizantróp. — Hiába olvasta a könyveimet, fiam, ha mizantrópnak gondol. Még szívesebben veszem ha, (ami még nagyobb abszurdum) filantrópnak néznek, de ezt is restellem, s ha lehet, letagadom, mert nincs komikusabb, mint egy emberbarát, aki nem tud -segíteni az embertársain. És ugyan melyik emberbarát tud?... Ez a foglalkozás különben se valami népszerű, mert — kivált Franciaországban — nagyobbrészt zsidók űzik. A leghíresebb köztük az emlékezetes Hirsch báró volt, aki azzal iparkodott jóvátenni a jóvátehetetlen felekezeti hibáját, hogy a »rue de Rome«-ban lakott, persze nagyon szépen. Ezt a jólelkü urat jobban gyűlölték az emberbaráti hajlandóságaiért, mint a vagyonáért vagy a zsidóvoltáért, pedig e két utóbbi tulajdonság se szokott ép rokonszenveket váltani ki az irigy embertársak érzékeny szivéből. Bizony, a filantrópikus tevékenységét vajmi kevesen utánozták. A zsidók számtalanszor hoztam föl a védelmükre, igen tehetséges és derék nép, de művészek abban, hogy virtuóz módon tudják lejáratni az erényeket, amelyeket ők maguk szenvedélyesen gyakorolnak. Ott van mingyárt a liberalizmus és a szabadkőművesség. Mily finom foglalkozás s mily előkelő sport volt mind a kettő, mielőtt ők kezdték nagyban és nem minden feltűnés nélkül űzni. Ahogy ők rájuk kaptak, mások nyomban másfelé kezdtek orientálódni. Vannak, úgy látszik, politikai irányok és erkölcsi világnézetek, amelyektől az Isten választott népe elriasztja a hivatottak egy részét, s aki mégis velük marad, az könnyen jár pórul. Mint a kitűnő Zola, aki olyan időben, amikor a szabadelvüség és a felekezeti türelmesség indekszre került, a szabadságával (s kicsi hijja, hogy az életével is nem) lakolt, amiért velük tartott a evikkeres kapitány afférjében, amelyben pedig nekik volt igazuk, s nem azoknak, akik Dreyfus-t az Ördög-szigetére internálták s a Germinal szerzőjét börtönbe csukták, s majd hogy nem a Szajnába fullasztották... Nem győzöm csodálni, hogy ezek az emberek, akik máskülönben igazán okosak, még nem jöttek rá a mot de l’énigme-re, pedig már egyszer adtam nekik erre vonatkozó jóindulatú tanácsot. Nekik kellene az antiszemitizmust lefoglalni, bérbevenni és minden kulturállamban patentiroztatni. Ha ők állanának e jámbor intézmény élére, megbuktatnák és elriogatnák tőle azokat az elemeket amelyek azt eddig cégjegyezték. Ha a zsidóság zsidóellenes politikát inaugurálna s azt egy ideig a nála megszokott szenvedelemmel folytatná, a többi antiszemiták lassan-lassan elidegednének tőle (nem a zsidóságtól, amelytől már régen és valószínűleg örökre elidegenedtek, hanem az antiszemitizmustól mint Programm tói és pogromtól, amely KETTEN Irta: Baedeker
