Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-27 / 326. szám
4. oldal. BÄCSMEGYFJ NAPLÓ 1926. november 27. A bezárt raktárból éjfélkor akart kukoricát vásárolni A verbászi betörök nyomában Noviszadról jelentik: A novivrbászi csendőrség már hónapok óta nyomoz egy titokzatos betöröbancla után, a nyomozás azonban mindeddig semmi eredménnyel sem járt. A csendőrségnek az volt a feltevése, hogy a betörők időnként vidékről járnak át Novivrbászra és zsákmányukkal nyomban el is menekülnek, emiatt nem lehet kézrekeíitém őket. A napokban azután oly adatok jutottak a csendőrség birtokéba, amelyek a betörők nyomára vezettek és csak napok kérdése, hogy az egesz társaság, amelynek feje, mint kiderült, egy jómódú vrbdszi gazdálkodó, a csend,őrség kezére kerüljön. A csendőrségnek tudomására jutott» hogy még augusztus hó folyamán betörést kíséreltek meg Pfeifer Péter gazdálkodó lakásán, amiről azonban annakidején senki sem tett jelentést, noha a betörők egyikét felismerték. A csendőrség adatai szerint a betörés éjszakáján Blumm Henrik földmives észrevette, hogy a szomszédos Pfeifer-portán valaki a raktár ajtaját feszegeti. Blumnak gyanús volt az eset, mert tudta, hogy Pfeiferéknél senki sincs otthon, mire átszaladt Wolf Fülöp szomszédjához, aki Pfeiferék lakáskulcsát őrizte, hogy közölje vele a történteket, Azután Wolffal együtt átment Pfeiferékhez, de amikor beléptek a kapun, a titokzatos ismeretlen észrevette őket és az .egyik kukoricagóré mögé futott. Wolf utána. A közelébe érve, a góré mögött meglapuló emberben legnagyobb meglepetésére egy jómódú novivrbászi gazdálkodóra ismert. Kérdőre vonta, hogy mit keres éjnek idején Pfeiferéknél? — Kukoricát akartam venni... — Éjjel senki sem szokott kukoricát vásárolni —felelte Wolf, mire a tettenért dadogni kezdett: .. : j ,-— Csak meg akartam nézni, mért hallottam, hogy Pfeiferéknek szép kukoricájuk van., C, i ■'A* Nincs is itt semmiféle kukorica. A betörő erre teljesei, összezavarodott és azt állította, hogy Grosszmann kereskedőhöz akart menni, de eltévesztette a házszámot. Majd kérlelni kezdte Wolfot, hogy ne tegyen említést senkinek a történtekről, amit akkor Wolf meg is ígért, mert tudta, hogy a tettenért betörő veszedelmes verekedő, aki bosszút állhat fajta. A' csendörségnek csak most jutott tudomására ez a meghiúsult betörési kísérlet és nyomban megindította a nyomozást ebben az Irányban is. A betörő nevét, akiről azt gyanítják, hogy egy szervezett banda élén áll. a nyomozás érdekében még titokban tartja a csendőrség. Százötven milliós kölcsönből modern nagyvárossá épülne kiNoviszad A beruházások jövedelme fedezné az annuitást Noviszadról jelentik: Noviszad városa a közelmúlt napokban egy amerikai-angol-német tőkéscsoport részéről százötvenmillió dináros kölcsönajánlatot kapott. A legközelebbi városi közgyűlés tárgyalja a kölcsönajánlatot és ezzel egyidejűleg a tervbevett városi beruházások egész komplexumának tervét. Plavsics Nikola városi műszaki tanácsos dolgozta ki a beruházások tervezetét és költségvetését és erről a Bdcsmegyei Napló munkatársának a következőket mondotta: — Ha a város fejlődésével lépést akarunk tartani, meg kell csinálni a vízvezetéket, ez nyolcvanmillió dinárba kerülne. az uj vásártér négymillióba, az uj vásárcsarnok tizenötmillióba, a Dunarakpart tizenkétmillióba, az aj hia körül az összes uccák szabályozása és kövezése tizeríkilericmillióba, a központi temető tizenkétmillióba, a kerületi főispáni hivatal palotája és hivatalnokainak lakásépülete hatmillióba, úgyhogy a legszükségesebb beruházások százötvennyolcmillió dinárba kerülnek, ami csak kedvező feltételek mellett felveendő hoszszulejáratu kölcsönnel volna megvalósítható, vagy ha a város tőkecsoportoknak hosszúlejáratú koncessziókat adna és a bérösszegek fedeznék a beruházások évi annuitását. A beruházások három csoportba sorolandók: rentábilisak, köz» vetve rentábilisak és nem rentábilisak. Rentábilisak: vízvezeték, vCuiu-sarnok. yásáííé'', Dunarakpart, Közvetve rentábilisak: központi temető, főispáni palota és bérház, nem rentábilisak.- z csatornázás, is az eddigi .uccák kövezése. A csatorna befektetés úgy volna rentábilissá tehető, ha a vízvezetéki munkákkal öszszekapcsolnák. — A vízvezeték és csatornázás nyolcvanmillióba kerülne és évente hét és félmillió dinárt jövedelmez, ezt a beruházást huszontöt év alatt törlesztendő kilenc és fél százalékos annuitással meg lehetne csinálni. A vásárcsarnokot konzorciumnak kellene kiadni és a város ezért évi kétmilliókétszázezer dinárt fizetne törlesztésképen. A bevétel évente 4.590.000 dinár volna és tizenöt év után teljesen kifizetődnék és további évi kétmilliót -biztosítana a városnak. A vásártér, ha annak koncesszióját vásárpénztárral kapcsolnák össze, évi 1.5 •milliót jövedelmezne. A Dunapart szabályozása tizenkétmillióba kerül, ha a be- és kihajózási’ berendezést egy szindikátus bérelné, a befektetett tőke tiz százaléka térülne meg. A központi temető csak azáltal válna rentábilissá, ha a régi temetőt megszüntetnék és ott értékes házhelyek létesülnek. A főispáni palota közvetve válna rentábilissá azáltal, hogy ez a fontos hivatal sok hivatalnokával emelné a város forgalmát és gazdaságilag jelentős értéket képvisel. A csatornázásnál 22.500 házhelyet alapulvéve minden házhely után havi tizenöt dinár járulékot számítva, évente 4.050.000 din. bevételre lehet számítani, a mellyel szemben a kiadások és törlesztés 1,720.000 din. kerül vagyis a tiszta jövedelem 2,330.000 dinar volna évente. Összegezve mindezeket, tizennégymLHió 200.000 din. évi jövedelmet számíthatunk és a százötvennyolcmilliós beruházás évi kilencmillfós annuitással amortizálható volna. Olyan kölcsönt lehet felvenni, amelynek amortizácija ennél nem nagyobb. Ha ez nem sikerül, nem maradna más hátra, mint ezeket az üzemeket hosszú időre magánosoknak bérbeadni. A fiú, aki nem akar meghízni Irta : Sárközi György I. Bütykös csuklója kilógott a kabátuj* iából, mintha singcsontját hirtelen csomóba kötötte volna a teremtő, néhány hosszú rojtot hagyva csak a bog alatt: a szélmarta ujjakat. Ugyanigy, sőt még hatalmasabb boggal lengtek ki a bokák az egyre rövidebb nadrágszárból, amelyet már nem lehetett tovább leereszteni. Öreg anyja alig győzte ruhával a fiút, akinek tagjai megvadult meszelőnyélként burjánoztak fölfelé és céltalanul a világba meredő orra még hangsúlyozták ezt az apokaliptikus soványságot. Két éhes szürke pont, két jelentéktelen kis szetnecske szögződött a kiálló pofacsontok közül a tányérokba és tálakba, amelyeknek tartalma nyomtalanul és eredménytelenül tűnt el a feneketlen bendőben. Csontjainak rohamos gyarapodásán kívül egy gramnyit sem hízott a nagyevő fiú. — Ez a fiü nem akar meghízni — panaszolta a folytonosan sütő, főző, gyúró, habaró édesanya a közömbös kofáknak, a nyelves szomszédasszonyoknak, a hallgatag falaknak s még a piszkavasnak is, miközben megkotorta a tüzet a leves alatt. A fiú pedig csak ezt hajtogatta elnyújtott kappanhangon: — Mama, éhes vagyok! Mi van még? Ezt nyávogta most is, miután magábaöntött egy fazék bablevest, egy tál pacalt és nyolc káposztáspalacsintát, amelyek akkorák voltak, mint valami kisebb mángorlófa, — Tönkreeszel engem, édes fiam, és még csak nem is hízol — siránkozott az anya. — Vegyél' le. életem, egy üveg duuc.tost a szekrény, tetejéről. A fiú ültében kinyújtotta a karját — szörnyű karjaival mindenüvé elért — s leemelt egy üveg rumosszilvát a szekrényről. Két perc múlva azonban már megint fölhangzott örök bégetése: — Mama, éhes vagyok! Mi van még? — Mit adjak neked, angyalkám? — sirt az öregasszony. —• Maholnap üres lesz a kamra. Várj csak, kincsem, kapsz egy fazék lekvárt. S behozott egy kenyeret meg egy barnamázas cserépfazekat, levette szájáról a pergamenpapirost s odatette a fia elé. — Nesze, fiacskám, egyél. Bárcsak híznál is már egy kicsit. Ám kis idő múlva ismét fölkiáltott a fiú, panaszos, kielégithetlen, borzalmas jajgatással, mint egy itéletnapi kürt: — Mama, éhes vagyok! 2. A kicsiny házban már nem volt semmi megehetö, megingatható, vagy élelemre cserélhető. A kamra, a pince, a padlás üres volt s a szegény anya tehetetlenül ténfergett a puszta szobákban. Ekkor a fiú utrakelt, hogy ennivaló után nézzen. Hosszú lábai gyorsan mérték az uccákat: a város túlsó végére igyekezett, a nénikéjéhez. Irtózatos éhség gyötörte, megette volna a követ is, zsírban kisütve. Sóvár orrát illatok kisértették, Ínyét kívánatos izek. S a gyomrában feneketlen, betölthetetlen űrt érzett, egy egész világűr tátongott benne. Fele utón sem volt, mikor az orra előtt megnyílt egy kiskapu s egy mezítlábas leányka két libát hajtott el előtte. A fiú megtorpant. Képzeletében zsirtól csöpögő sült Hbacombojc kezdtek keringeni irtózatos gyorsasággal, pirított máj, lavírozott libamell, libaaprólék rizzsel... Száját eltátva, csurranó nyállal állt ott... S egyszerre, csodálatosam mint valami mesében először, mintha jóllakott volna, szóval a két liba hangos gágogással fölrebbent s eltűnt a fiú tátott szájában. A fiú gégéje nagyot rándult, nyelt egyet s kellemes érzés áradt el benne: most az egyszer, életében először, mintha jóllakott volna. Vidáman meglóbálta vendégoldalkarjait s pózna-lábaival fürgén iramodott a mezőre. Méhdöngés, virágillat: a létezés boldog gyönyörűsége töltötte el. Ám ez a boldog érzés nem tartott sokáig. Csakhamar ismét szorongatni kezdte pokoli üldözője: az örök, múlhatatlan éhség. Kövér báránykák legelésztek a mezőn, oly szépek, gömbölyűek, hogy gyönyörűség volt rájuk nézni. A fiú próbára akarta tenni a csodát s egy gyanútlanul közeledő juhocskára rátátotta a száját. A juhocska ugrándozni kezdett, vágyakozva és kínálkozva — a fin meggörbítette a hátát s egyszerre, hupp, a bárányka benn volt a gyomrában. Most már tudtá a fiú, hogy mit kell tenni: lehasalt a fűbe, karikára nyitotta a száját s a barikák lökdösődve egy-más hegyin-hátán, nyüzsögve tódultak befelé, diadalmas, végtelen menetben. S az elnyelt nyáj meg se kottyant: a domboldalon a girbe-gurba tölgyek alatt, disznócsorda túrta a homokot: a fiú besétáltatta őket is telhetetlen leendőjébe. A juhász, a kanász keresztet hányva menekült előle s nagy messzeségből még hallatszott a libáit kereső kislány keserves sirása. De a nagybélü fiú nem törődött semmivel: csak a maga kiáltozó, követelőző éhségével. Nekiroliant a búzaföldnek s elnyelte a kereszt-Futbalt játszanak egy bánáti jegyzővel Hat hónap alatt négyszer mozdították el s háromszor helyezték vissza Becskerekről jelentik: A belügyminisztérium felmentette állásától Nandovics Dimitrije gyálai községi jegyzőt, akinek eltávolítását a községbeliek egy része követelte. A jegyző felváltása egyúttal harmadizben történt rövid idő leforgása alatt, ami meglehetős rekord. Gyála község állandóan panaszkodott jegyzői ellen és az állandó panaszokat a belügyminiszter úgy kivánta orvosolni, hogy a bánáti jegyzői kar egyik •legérdemesebb tagját, Nandovics Dimitrijét helyezte oda. Nandovics képzettsége bizalmat keltett Gyálán s mindenki, pártkülönbség nélkül a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott felőle. Megesett azonban, hogy Gyála egyik tekintélyes polgárát Csempészésen érték és a lefolytatott vizsgálat befejezése után a pénzügyi hatóságok 5000 dinár pénzbírságra Ítélték. Ezzel egyidejűleg Nandovics jegyző utasítást kapott, hogy a‘ bírságot biztosítsa az állam részére. A jegyző az 'utasításhoz hiven végrehajtást vezetett az elitéit csempész ingatlanaira. A megbüntetett gazda ettől kezdve ellensége lett a jegyzőnek és az ellenségeskedés azt eredményezte, hogy küldöttség utazott Beogradlba, ahol Nandovics felváltását kérte. A belügymniszterium teljesítette a küldöttség kérését. Néhány nappal később azonban újabb küldöttség utazott le Beogradha és kijártai, hogy a jegyzőt visszahelyezzék. Ezt a kérést is teljesítették, ámde ment az* uj küldöttség a jegyző ellen s igy Nandovics jegyzőt háromszor váltották fel, háromszor helyezték vissza a közigazgatás folytonosságának és rendjének nagyobb dicsőségére. A napokban negyedszer váltották fel Nandovicsot, mire a gyálaiak háromszáz aláírással kérvényt nyújtottak be a radikális-párt főbizottságához, amel.vlyel közük, hogy ha nem helyezik viszsza Nandovics jegyzőt, valamennyien kilépnek a radikális pártból. Ezek után remélhető, hogy újból viszszakapják a gyálaiak jegyzőjüket... be rakott kévéket és a iábon álló termést, elnyelte a kukoricásokat, a lucernásokat és a fiatal erdőt. Egy hörpintéssel kiitta a csendesen futó patasot s odaállva a forgókerekü szélmalom ellen, mint egy fantasztikus tükörkép hirtelen bekapta. Hétmérföldet lépve, a fővárosban termett, kitátotta csempe száját a gyárak előtt: s a munkások menete lesunyt fejjel vonult be rajta. Odaterpeszkedett az iskolák elé: s a gyermekek elcsöndesedve. libasorban tipegtek gyomrába. Ráröhögött a kaszárnyákraT s a dobpergés elhallgatott s a katonák feszes léptekkel meneteltek be .az éjszakába. Szétvetette lábát az utak végén: s a villamossínek torkába futtatták az emberekkel telt kocsikat, a hintek, az autók, a gyermekkocsik, a járókelők feke-, tén hullottak belé, mint a présbe a szőlőszemek. Már mindent fölfalt és még mindig nem lakott jól, ruhái lötyögtek izomtalan csontjain. A letarolt világon egyetlen kis házikó állt még s kéménye füstölgőit. A fiú megismerté a házat, belépett. Egy öreg, ráncos nénike főzte sovány leveskéjét. A fiú fölkapta a lábast a! tűzről, kiitta a levest, aztán szélesre nyitotta a száját és lenyelte az édesanyját. 3. Valaki áll a feneketlen éjszakában, a zugó csillagok között, sárga csontjai holdasán világolnak. Irtózatos csontváz, tar koponyáján néhány szál fehér baj lebeg az ür szelében s bordái között, a gyomra helyén, forog az elnyelt földgolyó. Néha megsuhintja kaszáját s a fekete égről lehull néhány csillag, egyenesen a csontalak foga közé.
