Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-30 / 300. szám
4. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 30. vojnovics János ezen miniszteri rendelet értelmében megígérte a Prometnonak, hogy a vagyonosabb fogyasztóknál fogja a szükséges búzát rekviráltatni és a Prometnotól elvett liszt helyébe megőröltetni és a Prometnonak kiszolgáltatni a 10 vagon lisztet. A városi tanács azonban nem rendelte el ezt a rekvirálást, mert a nép hangulata nagyon fenyegetőnek látszott s 1920 február 3-án a város polgármestere ki is jelentette, hogy semmi kilátás sincs arra, hogy a város vagyonosabb fogyasztóinál, vagy gazdáinál foganatosítandó rekvirálás eredményes lenne s azért azt tanácsolta a Prometnonak, hogy szerezzék be máshol az elrekvirált lisztet. A Prometno kénytelen-kelletlen megfogadta a tanácsot és a lisztet a gyakovói hengermalomban szerezte be sokkal magasabb áron éá a különbözetet a várostól követelte. Noviszad nem akart fizetni, amire a zagrebi vállalat képviselője, dr. Hadzsi Koszta ügyvéd pert indított a város ellen, előbb 418.000 dinár különbözet megfizetése iránt, később azonban a felebbezési eljárás során a kereseti összeget felemelte 580.000 dinárra. Az első fokú bíróságnál a kihallgatott tanuk igazolták a tényállást, amelynek alapján a bíróság a kereseti öszszegben marasztalta a várost. A felebbezési bíróság azon tények alapján, hogy a liszt árak emelkedése folytán lehetővé vált a sütemények árát magasabbra emelni, a különbözetet kiegyenlítve látta és arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a Prometnonak nincsen kára és igy nem is követelhetett kártérítést. A semmitőszék dr. Hadzsi Koszta felülvizsgálati kérelme alapján feloldotta a másodfokú bíróság Ítéletét, uj eljárásra utasította a felebbviteli bíróságot, hogy újabb tanuk kihallgatása által tüzetesen állapítsa meg a tényállást, hogy az akkori polgármester kötelező formában tett-e Ígéretet a liszt megtérítésére és hogy a rekvirálást a vagyonosabb gazdáknál foganatositották-e. A felebbviteli bíróság Jackovszki tanácsa csütörtöki tárgyalásán egy újabb tanú kihallgatását rendelte el. Jogász körökben érdeklődéssel várják az érdekes per kimenetelét. Osztrák és bolgár arisztokraták botrány-pöre Csehszlovákiában Csalás és zsarolás elmén feljelentették Cyrlll bolgár herceget és Einem bárónőt A feljelentőt letartóztatták Prágából jelentik: Nagy feltűnést keltett az egész országban, hogy a prágai rendőrség letartóztatta Eisler Róbertét, a főváros egyik legelőkelőbb ügyvédjét. A letartóztatásnak igen érdekes előzményei vannak. Koburg Fülöp herceg unokaöccsei, Cyrill és Josiás hercegek közt pör keletkezett a Szlovenszkóban fekvő hatalmas birtok tulajdonjoga körül. Cyrill herceg a Pört rábízta dr. Eisler Róbert prágai ügyvédre, aki három bécsi ügyvéddel, elvállalta, hogy huszonötmillió csehszlovák korona honoráriumért a százhuszonnyolc millió aranykoronát érő vagyonkomplexumot viszszanörli Josiás hercegtől. Cyrill erre a honoráriumra bianco-váltót adott át Etšfernek, aki három éven keresztül képviselte különböző prágai fórumok előtt. Néhány héttel ezelőtt az ügyvéd közel három millió csehszlovák koronát kapott azzal a rendelkezéssel, hogy a hercegnek néhány adósságát fizesse ki. Eisler azonban ennek az összegnek csupán egy részét használta fel az adósságok törlesztésére, a többit követelésének számlájára könyvelte el. A herceg, egy bécsi hírlapíró tanácsára, emiatt szakított Eisler ügyvéddel és elhatározta, hogy bűnvádi feljelentést tesz ellene. A prágai ügyvéd azonban megelőzte és zsarolás és csalás címén feljelentést tett a bolgár herceg, valamint Einem bárónő és Nickel, a Cyrill-btrtok vezérigazgatója ellen. A rendőrség Einem bárónőt, aki éppen Prágában tartózkodott, le is tartóztatta. A bárónő kihallgatása során tisztázta magát, egyúttal azonban súlyos vádakat emelt Eisler ellen, akit a vádak alapján azonnal letartóztattak — a bárónőt pedig szabadon bocsájtották. A lapok szerint Eisler dr. letartóztatásával az egész ügy még korántsincs A forradalmi liszt Noviszad város 1919-ben lefoglalta a Zagreb részére megvásárolt tiz vagon l sziet — Folyik a per Növi zad ellen A noviszadi felebbviteli bíróság csütörtökön tárgyalta azt az érdekes polgári pert, amelyet a zagrebi Prometno dioniéarsko drustvo indított Noviszad város ellen 580.000 dinár külömbözet és járulékai megfizetése iránt. 1919_ben a zagrebi Prometno, amely meg volt bízva, hogy Zagreb város lakosságát liszttel lássa el, szerződést kötött Faith Boldizsár noviszadi malomtulajdonossal 10 vagon liszt leszállítására. 1919 október második felében a malom megpróbáta a megrendelt lisztet leszállítani, azonban Noviszad város akkori tanácsa a szállítási engedélyt megtagadta és igy a Prometno d. d. nem volt képes az általa megrendelt és már ki is fizetett lisztet Noviszadról elszállítani. Ugyanazon év november 8_ikán Faith Boldizsár felszólította a Prometnot, hogy a liszt elszállításáról gondoskodjék, mert a bekövetkezendő eshetőségekért nem vállal felelősséget. November 24-ikén megjelent a malomban Noviszad város egy kirendelt bizottsága, amely a malom egész készletét és igy a Prometno által vásárolt 10 vagon’ lisztet is eirekvirálta. A város azzal indokolta eljárását, hogy Noviszad város teljesen liszt nélkül áll és félő, hogy a lakosság szegényebb osztályai kenyérnélkül maradnak és rendzavarást okoznak. A rekvirálás ellen a Prometno a közélelmezési minisztériumnál lépéseket tett. Bukseg Vilim, akkori közélelmezési miniszter előbb telefonon, majd a mikor pár nappal utóbb személyesen volt Noviszadon, szóbelileg és másnap táviratilag is elrendelte a rekvirálás feloldását és utasította a várost, hogy Zagreb város közélelmezésére szánt tiz vagon lisztet nyomban adja ki és a mennyiben a lefoglalt liszt már kiosztásra került volna, a város egyéb készleteiből pótolja azt. A közélelmezési \ miniszter felhívta Noviszad város figyelmét a fennálló rendeletre, melyszerint lisztet, vagy' buzáf1' csak vagyöno- 1 sabb fogyasztóknál szabadi rekvirálni, nem pedig kereskedőknél, vagy malmoknál. A város akkori polgármestere, Isi- 1 Az olasz fagylaltos Irta: Karinthy Frigyes I Tizenhárom évvel ezelőtt volt — világosan emlékszem rá, mert B.-t nagyon szerettem és becsültem is. Az eljövendő magyar muzsika egyik legnagyobb reménysége volt valóban, huszonhatévesen, tele tűzzel és kedéllyel éc hittel, Szlávosan tulérzékeny lélek maga is, mint eszményképe a költészetben, Petőfi, akinek verseihez önálló zenekölteményeket irt. Akkor délután is muzsikáról volt szó. Két héttel előbb mutatták be egy suitejét — a siker felkorbácsoló hatása alatt elfojtott, régi tervek lángoltak fel benne. Az operáról beszélt, aminek körvonalai abban az időben alakultak ki ködös, hősi szólamokban, a hangokból szőtt lélek húrjain — a készülő nagy operáról, ami már éjjel-nappal ott zengett benne, mióta elhatározta, hogy megírja. Most már hitt benne, hitte, hogy nemcsak az ő életében, de a muzsika történetében is fordulópont lesz ez a munka. Az Andrássy-uton sétáltunk lefelé, észre se vettük, hogy a Ligetbe értünk. Alkonyodott és a tavaszi égbolt vörhenyes kékje áttüzesedett az q lelkesedésétől — a felhők mögül szikrázó paripák dobogtak elő, a Zenith és Nadir mint a Szférák zenéjének Szólama és Ellenszólama megnyílt a fülünknek s a távoli harangszó annyi volt csak mint árva timpenon ebben az óriási zenekarban. Hangosan magyarázott, égő szemekkel kipirultan — csapkodta a karjait, sétapálcájával dirigálta a készülő Nyitányt, ötféle hangszer* szólamát dtidolva, énekelve, menydörögve és furulyázva egyszerre '■— az egész ember élt, lobogott mint egy égfelé-törő ária. Elragadtatva néztem és hallgattam. És ekkor egyszerre leeresztette a karjait és elhallgatott és eltűnődött. Csodálkozva kérdeztem, mi ütött belé — .kedvetlenül válaszolt, aztán percekig szótlanul mentünk. — Magam sem tudom mi az — mondta — egyszerre olyan halálosan rosszkedvű lettem. Abban az időben, az akkoriban feltűnő uj, forradalmi tudományok lelkes hive voltam — a szigorúan egzakt lélekelemző-módszer íelfedezései erősen foglalkoztattak, magamon és másokon kísérletezve kerestem mindenben a tételek igazolását. Nógatni kezdtem, próbálja meg ellenőrizni a gondolat és képzettársulás útját, mielőtt a rossz hangulat beállt, hogy megtaláljuk azt a képzetet, a fertőző anyagot, ami kiváltotta. Immelámmal engedelmeskedett. Kiderült, hogy semmi különös képzete, vagy emléke nem volt. — Ki fogsz nevetni — mondta végre kitörve — emlékszel arra a tálján fagyialtosra, aki két perccel ezelőtt erre jött az ösvényen, a kocsiját tolva? — Igen — mondtam elgondolkozva — még félre is álltunk egy pillanatra, hogy elmehessen mellettünk. — Nahát — mondta ő fanyar mosolylyal — abban a pillanatban lett ilyen nehéz a szivem. Nem emlékszem az arcára — nem is érdemes, jelentéktelen, érdektelen arc volt. De ahogy elment mellettem, mintha hátulról fejbeütöttek volna, egyszerre elszállt belőlem minden kedv, ami pillanattal előbb rángatott... Megrázta magát, végigsimitotta a homlokát. —- Eh ... ostobaság!... Magyarázni próbáltam neki, hogy véletlen nincsen. Ha ő úgy érzi, hogy ez a beteges levertség az olasz fagylaltossal kapcsolatban lett úrrá rajta, akkor ez azt jelenti, hogy az olasz fagyialtos hasonlított valakire, vagy emlékeztette valamire, akár személyesen, akár a helyzetnél fogva, ahogy meglátta. Ez «a helyzet talán szerepet játszott az ő múltjában, hihetőleg még nagyon régen, a gyermekkorában, de tudattalanná vált, ahogy az uj lélektan tanítja. Igyekezzék rájönni, milyen gyermekkori emlékét idézi fel szabadon ez a találkozás — ha rájön, azonnal el fog múlni a rossz hangulat. Udvariasan végighallgatott, de nem látszott meg rajta, hogy meggyőztem. Ettől magam is kedvetlen lettem. Darabig még beszélgettünk közönyös dolgokról, aztán elváltunk. Akkor beszéltem vele utoljára. Egy hónap múlva kitört a világháború és ö az első csapatokkal elment. II. Múlt nyáron Pádovában korán érkezve az állomásra, egy óráig kellett várnom. A közeli uccákon barangolva, betértem egy ostériába. Halat ettem, chiantit ittam rá és unalmamban beszélgetni kezdtem a pincérrel, egy fekete szicíliai emberrel, aki valami oknál fogva, emlékeztetett egy ismerősömre. Rossz olaszságom sajátos karakterén hamar észrevette, hogy magyar vagyok, néhány magyar szót mondott s meglepetésemre bőbeszédüen dicsekedni kezdett, hogy tizennégyben félévig Pesten dolgozott, mint fagylaltárus. »Ujjé a lizsében nagyszerű« danolta ragyogó arccal és biztosított, hogy Pest nagyon szép város. Aztán az élettörténetét adta elő. Öt évig volt katona, az Isonzónál is harelintézve és a nyilvánosság még nagyon sok érdekes dolgot fog megtudni, mielőtt az ügy bíróság elé kerülne. Eisler dr. kijelentette, hogy a bíróság elé a rábízott pénzek felhasználásáról pontos elszámolást terjeszt be, tekintet nélkül •arra, hogy ez az elszámolás bizonyos jelentékeny, az ügybe belekeveredett személyeket kompromittálni fog. A Narodni Politika úgy tudja, hogy az ügyben igen sok magasdllásu államhivatalnok van belekeverve. November másodikén lesznek a választásé ; az Egyesült-Államokban Éles agitáció előzi meg a képviselőházi és szenátusi választásodat Newyorkból jelentik: A választási agitáció teljes erejével fellángolt az Egyesült-Államok egész területén. November másodikán dönti el az amerikai nép, hogy melyik pártnak juttassa a többséget a képviselöházban és szenátusban. Az uj elnökválasztás csak két év múlva lesz és a novemberi választásoknak ettől független jelentőségük van, mert a kongresszus többségének kialakulása Amerikában nem! szokott prejudikálni az elnökválasztásnak. A választás esélyeire vonatkozó-' lag határozott választ adni még nem lehet. Az aktuális problémák: A prohibitio, a farmerkérdés és a külpolitikai kérdések nagyon kiéleződtek és úgy a demokrata, mint a republikánus párt is győzelemre számit. A november másodiki választáson a képviselőházat a maga teljes egészében, a szenátust pedig egyharmadában alakítják újjá. A képviselői mandátum két évre, a szenátort hat évre szól, de ez a hat év három részre van tagolva, úgy hogy minden második évben lejár a szenátusi mandátumok egyharmada. A képviselőkön és szenátorokon kivül az Egyesült-Államok népe november másodikán még tizenkét kormányzót és sok állami funkcionáriust is választ. colt — hogy mikor? Tizenhét elején, pár hónapig. Madonna, bizony az pokol volt! A léha újságíró kíváncsiság piszkálni kezdett — meginterjúvolni egy »ismeretlen katonát«, aki ellenünk harcolt a világháborúban. Néhány kérdést kockáztattam meg, közülük egy gyermekesen cinikusát. — Mondja — ölt embert? Vállat vont. — Mi lövöldöztünk, — hogy talált-e a golyóm, azt én nem tudhatom. Csak egy katonáról tudom biztosan, hogy én öltem meg. Véletlenül ott is maradtunk akkor és nagyon sajnáltam szegényt. — Hogy volt az? — Kavernát csináltunk éccaka. Kilesték. A zöld parolis vadászok rajtunkütöttek. Szétszaladtunk. Hajnalban egy szikla mögött kulcsolva, a tetőn távcsöves magyar tisztet vettem észre. A káplárom intett mögöttem. Belelőttem. Legurult, de függve maradt egy kiálló gyökéren. Másnap visszafoglaltuk az állást. Ott nagy dolog volt az! Megtaláltuk a tiszt hulláját, leszedtük onnan. A kapszliját átadtam a szakaszparancsnoknak, ő tőle hallottam, hogy hires zenész volt odahaza. Én kitüntetést kaptam. De sajnáltam szegényt, olyan kedves arca volt. Magam temettem el, keresztet is tettem a sírjára. Mire a végére ért a történetnek, máx tudtam, honnan ismerős nekem ez a volt fagylaltárus. Elszoruló torokkal és ökölbeszoruló kezekkel kérdeztem meg tőle, nem emlékszik-e a nevére? És a pincér hosszas gondolkozás után képtelenül torz módon ejtve, de felismerhetően nevezte meg: B.-t, aki ezerkilencszáztizenhét elején esett el az Isonzónál.
