Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-24 / 294. szám
16. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1Q2Ö Oktober 24. amíg kíméletlenül adják hogy azok vagyunk. — Most már látom, mért mosolyogsz oly elégedetten, s mért bánkódom én olyan kényszeredett ábrázattal... S most kérdezek valamit: a háború s a még háborusabb háboruutánság minő hatást gyakorolt rád? Az se rontotta le az optimizmusodat? — Az embernek az alaptermészete megmarad, bármi történik vele és körülötte. Aki optimista volt 1914 előtt, most is az. Az maradtam én is. Ami azóta elcsúfította az életet, az erkölcsöket és a világtörténetet, az engem is lehangolt s időnkint kétségbeejtett, de nem változtathatta meg a világnézetemet s nem vonhatta a pesszimizmus gyászkeretébe a han gulataimat. Az ember vagy optimista, vagy nem az. Ha az, örökké az marad, még ha a Jób szomorú sorsa éri is. — S nem bánt Téged, hogy meg kell halnod, anélkül, hogy jobb időket, egészségesebb szociális viszonyokat és boldogabb emberiséget látnánk, mivelhogy öregek lévén, aligha érhetünk meg igazán békességes időket? — Bánt, persze, hogy bánt. De hát nit csináljunk? Szeretném, ha másónt volna, mert jó embernek és em lerségesnek tartom magam, s az éle;em sok esztendejét szívesen föláldoztam volna, ha ezzel az emberi lemet megmenthettem volna a rája izakadt katasztrófától. De ha már megtörtént a nagy »débacle«, elviseem azzal a megadással, amellyel tudtunkra, bele kell nyugodnunk minden változ hatatlanba. A legrosszabba is. — Nekem gyötrelem csak gondolni is arra, hogy meg kell halnom, anélkül, hogy láthatnám azt a tökéletesebb világot, amelyről ifjú éveinkben álmodoztunk. — És meg, ha már igy van, örülök, hogy meg kell halnom, s még jobban ánnak, hogy ez nemsokára megtörténik. Hátralévő éveimet vagy hónapjaimat éppen az teszi elviselhetőkké, sőt kellemesekké, hogy már nem sokáig leszek tanúja e nyomorúságnak, s hogy fölállítva az életvégi mérlegemet, megállapíthatom, hogy a »Követel«-rovat előnyben van a »Tartozik« fölött. Több esztendeig éltem remények, mint keserűségek közt. — Mily szerencsés ember vagy te, hogy mindenütt azt látod meg, ami kedvező, s azt hallod meg, ami jobban hangzik!... Mégis, nem értem, hogy aki örül az életnek, annak mindig a napos oldalán sütkérezik, mint halhat meg szívesen, mikor én, az elégedetlen, borzalommal gondolok arra, hogy meg kell halnom, és pedig nemsokára? Erkläret mir, Graf Oerindur, diesen Zwiespalt der Natur! — Szegény barátom! Hát nem vetted észre, hogy mindig azok halnak meg a legkönnyebben, akik könnyen és vidáman éltek? Iparkodbeszél. Ezen tévhit illusztrálására bátor leszek egy úti élményemet elbeszélni Régi történet ö ö cké uj tanulsággal Pár évvel ezelőtt külföldi útra indulva, felszálltam a túlzsúfolt gyorsvonatra. Internacionális társaság volt együtt. Volt egy Amerikába kivándorló bolgár és egy bulgáriai örmény család, volt egy georgiai orosz hadseregben szolgá/ló katonatiszt nejével, aki kisorosz származású. Én útközben felkértem örmény utitársamat, írjon be valamit a naplómba örményül, ö kérésemnek megfelelt és irt is a naplómba. Ezt nem értvén, megkértem azután bolgár utitársamat, hogy irja meg ugynezt bolgár nyelven: »Moe milo utecsesztvo« — én édes hazám! A kivándorlóknak mintegy utolsó bucsuiizenete hazájukhoz. A georginiai az ő anyanyelvén, a kis-orosznő sajátján írták be ugyanezt naplómba. Ezt a gyűjtést folytattam Ausztriában, Cseh- és szés a középen. Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, Franciaországban, mindenütt gyűjtöttem ezt az eszmét különböző anyanyelveken. Párisból Strasszburgig utaztam egy elszászi családdal. Az apa utazott tizennégy-tizenöt éves leánykájával. Németül társalogtunk. Előttük említettem ezt a gyűjteményemet és kérésemre az elszászi leány bánatos mosollyal apjára tekintett és hirtelen pár szót vetett naplómba. Én megilletődéssel olvastam e gyermekleány hazafias érzelmeinek megnyilatkozását: »Ma France — une Alsacienne...« Ez elzászi lány német állampolgár, anyanyelve német, a leány beszél németül, ennek dacára az ő hazája a szép Franciaország... A gyermekleány eme pár szava a német vaspolitika kudarca és tanulság ebből mindnyájunkra az, hogy a hazának egységét ne keressük a nyelvnek egységében, hanem az érzelmek egységében. (Helyeslés és tetjál könnyebben venni az életet, meglátod, mindjárt kedélyesen fogod föl az elmúlásodat is. — Majd megkísértem. De félek, hiábavaló lesz. — Én is attól tartok... Emlékezzünk régiekről Hogyan küzdöttek az anyanyelven történő oktatásért a magyar képviselőházban a nemzetiségi képviselők III. Manojlovics János képviselő a képviselőház 1907. évi tartott ülésén a következőképpen fejezte be beszédét: A tanítás nyelve az anyanyelv legyen ... Nemzetiségi vidékeken a nemzetiség nyelve minden iskolában az alsó és középfokon részint a tanítás nyelvéül alkalmaztassék, részint mint köteles tantárgy tanitassék. (Helyeslés a középen.) Akkor ugyanegy eszme: a nemzeti eszme nem lesz támadó fegyver a magyarság kezében és yédelmi eszköz a nemzetiségek részéről, szóval a nemezti eszme nem lesz harci jelszó, hanem annak égisze 'alatt testvéri szeretet és szabad fejlődés fog uralkodni. A törvényjavaslat előírja, hogy a nem magyar tannyelvű elemi iskolában, a nemzetiségi ifjaknak olyképpen tanítandó a magyar nyelv, hogy gondolataikat ipagyarul érthetően tudják kifejezni. A magyar nyelvnek ilyen mérvében és oly módon való tanításával szemben, ahogy az kontemplálva van, fő aggodalmam, hogy veszélyeztetve van az ifjúság harmonikus nevelése Az általános elemi ismeretek elsajátítása itt nem öncél, hanem nagyjában csak eszköz a magyar nyelv tanítására. Hála Istennek, túl vagyunk már azon a felfogáson, hogy ma a jogrend csak a népek sötétségben tartásával érhető el, ellenkezőleg, csak a népnek legnagyobb mértékben történő felvilágosításával biztosítható a haladás a természetes fejlődés utján. Minél mélyebben van a föld méhébe zárva a tüzes láva, annál irtózatosabb erupcióval tör magának utat felfelé. Oly forradalmak, mint amilyeneket a szomszéd országokban látunk, csak ott fordulhatnak elő, ahol a nép lelkét és elméjét az éj leple borítja. Ily nép néma, de ha egyszer megszólal, összedőlnek Jericho falai. Mi, nemcsak nem ellenezzük a magyar nyelv tanítását sőt ellenkezőleg, szeretjük, ha népünk megtanul magyarul. A mi népünk például oly helyen, ahol más nemzetiségűek is laknak, elsajátítja azok jivelvéi; és nem szokatlan, hogy irniolvasni nem tudó földműves három-négy nyelvet beszél, megtanulja nem at iskolában, hanem az élet iskolájában. í „Az anyanyelven történő oktatás a tanítás legtökéletesebb módja“ Ám legyen az iskola is a nép segítségére a nyelv elsajátításában, de a nyelvtanulás ne legyen akadálya az általános elemi ismeretek elsajátításának. Jelen törvényjavaslat következményeképpen én népünk szellemi hátramaradottságát, pozitív tudásának csökkenését látom és azt, hogy népünk ekképp korlátoltabb gondolatait nemcsak magyar nyelven nem fogja tudni szabatosan kifejezni, hanem egyetlenegy nyelven sem. Aki a népiskolában pedagógiai elveket akar érvényesíteni, aki Komenski, Pestalozzi és Diesterweg nagy szellemeivel összeköttetésbe jönni nem akar, az anyanyelven való oktatást az iskolából nem küszöbölheti ki. Már pedig az anyanyelven való oktatás — az oktatásnak »elismert« legtökéletesebb módja — nálunk csak kegyelemből, ideig-óráig — tűrt — metódus. Mi a magyar nyelv megtanulása felé irányzott törekvést nem ellenezzük, de igenis ellenezzük azt, hogy a magyar nyelv megtanulása, mint eredmény, a nem állami népiskolák létének konditio sine qua non-ja legyen. Annyi tantárgy mellett, amelyet magukba véve is a gyermekek túlterheltsége folytán vagy redukálandók lennének, vagy a modern államok mintájára hat évről nyolcra lenné nek megosztandók, még azt is megkövetelni az elemi iskolától hogy egy nyelvre tökéletesen megtanítsa a gyermekeket, nem egyéb, mint oly feltételhez kötni a nem állami iskoláknak létét, amelynek ők megfelelni nem képesek, szóval, ez is gróf Csáky szavai szerint az államosításnak egy burkolt neme. A/emcsak államnyelven lehet terjeszteni a ha: aszeretetet! Mindez csak azért történik, mert önök abban a tévhitben vannak, hogy a hazaszeretetnek terjesztése csakis a magyar nyelv terjesztésével érhető el, hogy a magyar nyelvnek terjesztése, térfoglalása egyúttal a magyar állameszmének is térfoglalása, hogy hazafi csak oly magyar állampolgár lehet, aki magyarul Kanadában is nagy a munkanélküliség Évekig kell küzdeni a kivándorlóknak, amig el tudnak helyezkedni — Angol nyelv nélkül nem lehet boldogulni Kanadában Nyolc hónappal ezelőtt, Kanadába való indulásomkor, megbízást kaptam a Bácsmegyei Naplótól, hogy küldjék egykét cikket a kanadai viszonyokról. Szívesen tettem volna előbb is eleget a megbízásnak, de Kanada olyan hatalmas terület, hogy a nyelvismeret nélküli bevándorlónak meglehetős sok idejébe kerül, amig a helyzetet és a viszonyokat megismeri. Akik azzal a gondolattal jönnek Kanadába, hogy itt rohamosan, illetve rövid idő alatt meg fognak gazdagodni, keservesen csalódnak. Bár Kanada köz vétlenül az Egyesült Államok mellett fekszik, a viszonyok meglehetősen különbözők. Legtöbb kivándorló, akivel találkoztam, panaszkodik és nincs megelégedve a sorsával. A kivándorlási hivatal kimutatása szerint húszezer kivándorló lépett partra ebben az évben Kanadában. Ez meglehetősen nagy szám, de alapjában véve elenyészően csekély az ország területéhez képest. A lapok jelentése szerint ez a húszezer ember többé-kevésbbé jól el is helyezkedett, hogy mégis sok a helyzetével elégedetlen ember, véleményem szerint annak csak az az oka, hogy legtöbb kivándorló nem vette komolyan azt a közmondást, hogy »Minden kezdet nehéz.« A kanadai kor mány csak földműveseknek ad beutazási engedélyt, de azért a bevándorlók fele az iparosok és a tanultafbb emberek kö zül kerül. ki. Ezeknek természetesen kezdet még sokkal nehezebb. Kanada épülő ország, ahol nagyon sok mindenre nyílik alkalom, de mindenhez elsősorban tudni kell angolul. Épen ezért, azoknak a kivándorlóknak, akiknek ipari képzettségük — ha még olyan jó — van is, ha nem tudnak angolul, nem marad más mint a legnehezebb napszámos munka. Nyugat-Kanadában kizárólag farmon vagy erdőn tud elhelyezkedni a kivándorló. Ott átlag 35—40 dollárt fizetnek és teljes ellátást is adnak. Kelet-Kanadában talán több alkalom nyílik a munkára. Kelet-Kanada rohamosan épül. A városok szinte a földből nőnek ki. Az idei kivándorlók legnagyobb része az építkezéseknél helyezkedett el mint napszámos, tekintet nélkül arra, hogy mi volt a foglalkozása odahaza. Windsorban például rengeteg magyar hordja a maltert és a téglát és bizony sok akad közöttük, ki érettségi bizonyítványt, tartalékos tiszti igazolvány, vagy pedig iparigazolványt tudna felmutatni. A fizetés 40—50 centim óránként, 9—9'A óra munkaidő van. A kereset nem volna rossz, ha állandó volna, de bizony, amit egyik héten megkeres az ember, azt a másik héten, amíg munkát keres, elkölti. Elsőrendű étkezésre és lakásra egy dollár kiadást lehet számítani naponta. Nagyon sok magyar munkás dolgozik Keleten is a farmokon. Mig nyugat-Kanada kizárólag búzát termek addig itt Keleten a farmerok legnagyobb része konyhakertészettel és dohánytermeléssel foglalkozik. Itt a farmmunkások a dohány és paraditscom munkában 3—4 dollárt keresnek most naponta, cukorrépa is nagyon sok van, ennek 12 dollárért szedik acerját. Mindezek igen nehéz munkák, bár itt a farmer munkások is csak 9 órát dolgoznak, de az iram viszont olyan hogy felér az otthoni 12—13 órával. Télire más munka-alkalom nincs, mint favágás az erdőn. Kereset egy dollár naponta és ellátás. Aki nem akarja az itt meglehetős kemény telet munka nélkül átnyomorogni, annak nem igen van más választása. Iparos, vagy hivatalnok embereknek ez nem cél. mert az erdőn mindenféle más nyelvet meg lehet tanulni, csak az angolt nem, ha pedig itt egy iparos vagy hivatalnok téten nem tanul meg az iskolákban angolul, úgy tavaszra nem marad más, mint tavasszal megfogni ismét a malter vagy téglahordást. Azok az iparosok, akik már régebben két-három év előtt jöttek és megtanultak angolul, meglehetős jól elhelyezkedik. Legjobban keresettek az ácsok, 1.15- 1.30 dollárt keresnek óránként. Egy dolláron alul szakmunkások nem igen kétesnek óránként, csakhogy addig nagyon sok keserves napot kell átélni, mig, valaki ,a szakmájában állandó munkához tud jutni. A nagyipar meglehetősen pang. Itt Wind'sorban három nagy autógyárban szünetel a munka. Csak a Ford dolgozik, de ott is csak négy napot dolgoznak hetenként. Fordnál csak napszám van, 5 dollár naponta, munkás felvétel azonban nincs, sőt nemrégiben erősen redukálták a létszámot. Érdekes, hogy Ford windsori telepére kizárólag szabályszerű kérvényezés utján lehet bejutni. Megjegyzem még, hogy itten ha bár"milyen gyakorlata van is egy iparos embernek, az csak előismeretnek jó. Több tudás egyetlen szakmához sem kell, sőt negyedrésze se, mint odahaz^. itt sohasem az a fontos, hogy alaposan elkészüljön az a valami, hanem az, hogy gyorsan készüljön. Itt az iparosoknak nincsenek tanoncai, 16 évig iskolaköteles minden gyermek. Azután vannak az úgynevezett szakiskolák. Téli tanfolyamok vannak, öt hónap alatt mester lehet akárki. Ezeket a szakiskolákat figyelmébe ajánlom minden iparosnak, aki esetleg kivándorlásra szánja el magát, nem azért, mintha a tudománya, amit hazulról hoz kevés volna, hanem azért, mert az itteni módszer elsajátítása épen olyan fontos, mint az angol nyelv. Például megemlítem, hogy az ácsiparban itt nem szokás még a házat sem úgy csinálni, mint odahaza. A gerendák összecsapó lását még a legnagyobb építkezéseknél sem ismerik. Egy háztetőnek reg-
