Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-10 / 280. szám
TO26. október 10. T9, olda 1 BÁCSMEGYEI NAPLÓ üti Emlékek 1. A német tanár Kissé hajlott hátú, de jóképű, nagy lomha, szőke ember. A szemüvege mögött sugárzó jóindulat. Lehet vagy harminchat éves. Nem ismertük, de olyan reichsdeutsch és olyan gimnáziumi tanár volt, hogy csak igy neveztük. A felesége, még németebb. Hátra simított lenszőke rövid haj, de nem a bubifrizura sikkes rövidségével: nem, ez a haj nem divatból volt rövid: ez a haj elvből volt rövid. Ez az a fajta rövid hai volt. amit az első feministák viseltek húsz év előtt, a megboldogult reformruhával egyidőbm. A reformruhát már az északnémet tanárné se viselte, de ehelyett bokáig érő szoknyát hordott, amely még hosszabbnak látszott az által, hogy már derékban elkezdődött. Este a bárban egymással táncoltak: kevés temperamentummal, de bizonyos derűvel jártak a francia valcerra bostoni, a oharlestonra one stepet. Közben az asszony felnézett a férfi elórehajolt és a két pár szemüveg elégedetten merült egymásba Egy napon az asszony nem jött ki a strandra. A tanár egyedül feküdt a napon. Jobbról balról idegen női testek feküdtek körülötte. Óvatosin, de nagy érdeklődéssel nézte őket. Egy kis gömbölyű bronzszobor ott állt egész közel, ez különösen kedvére való volt. Szemérmesen, mint egy fiatal lány pislogott rá a szemüvege mögül, így levetkőzve és fekve sokkal fiatalabb és délcegebb volt a tanár ur, mint hajlott hátával, lehetetlenül bő ruháiban és készenvett nyakkendöcsokrával. így a kis bronzszobor egész szívesen fogadta a félénk hódolatot és bátorítóan nézett a tanárra. A tanár — úgy látszott — örömest adta volna egy havi fizetését, ha tudta volna, hogy kell megkezdeni az ismerkedést. De nem tudta. A kisleány ekkor segítségére jött: cigarettát vett elő és tüzet keresve nézett körül. A tanár ur felugrott, a keze úgy remegett, hogy két gyufa elaludt, egy eltört, mire végre sikerült a rágyújtás. — Köszönöm — mosolygott a lány. — Kérem — dadogott a tanár. Egy pillanatig még álltak szemben. A lány a földre nézett és várt. A tanár a lányra nézett, elpirult és vissza ment a köpenyére. Akkor a lány elmosolyodott és bement a vízbe. Két perc múlva a tanár utána úszott. A lány megállt és várt. A tanár utolérte, ránézett, tovább úszott. Most már látszott, hogy bosszankodik lány. Kijött a vízből, fogta a köpenyét és egész messzire ment lefeküdni, egyedül, ahol senki nem járt. A tanár kijött a vízből, arra sétált. Most már három hónap fizetést adott volna egy jó ötletért, egy kevés ügyes és szemtelen bátorságért. Odaért a lányhoz, az arcán elszántság volt és olyanféle szigorít vonás a szája körül, mint mikor valaki először ugrik feiest A lány most már nem nézett rá. Az óráját nézte makacsul és kitartóan, mintha valami sebességi verseny zsűrijében ült volna. Alighanem azt számította, hány perc alatt fogja a tanár rászánni magát, vagy azt hogy ő, hány percig hajlandó még várni. A tanár odaért. Megállt, visszafordult, a vízhez ment. Sokáig nézett a vízbe, ott keresett egy segítő gondo'atot. Visszament. Most! Ha a lány most úgy ránézne, mint előbb. Ha csak egy kicsit mosolyogna. Azt lehetne mondani: hideg volt a viz ma kisasszony«, vagy ezt: kMeleg a nap kisasszony« vagy pláne: »Jól esik a meleg nap a hideg viz után kisasszony«. De a lány most már hasra feküdt és fejét gömbölyű bronz karjai köze temette. A tanár ur most már olyanképpen keringett mintha valami, furcsa pogány szertartást végezne, melyben a napsütötte deszka volt az áldozati oltár és a lány volt a szép áldozat. Közelebb jött, visszament. Hol lábtól, hol fejtől közeledett. Leguggolt a víznél, fölegyenesedett. Furcsa ábrákat rajzolt a kerítésre és közben mind kisebb és kisebb kört irt le az áldozat körül. Az által, hogy az nem nézett többé föl, egészen neki bátorodott látszott, hogy ragyogó arca mögött már meg van stilizálva az romantikus jelenet, amit mindjárt át fog élni. Mindjárt, mindjárt. Dehát mért nem néz most már föl ez a lány? Meg van! Nagyszerű gondolat. A tanár ur visszasiet a régi helyére, elhozza a fürdököpenyét és nagy gondosan kezdi szétteregetni közvetlen a lány mellett. Közben ravaszul ragyog a szemüvege. Ha le fog feküdni mellé, azt okvetlen észreveszi és ha fölnéz, 1907-ben tárgyalta a magyar képviselőház Apponyi iskolatörvényjavaslatát. Az általános vita során felszólalt Polit Mihály is, akinek beszédéből a következő »aiktualitás«-okat közöljük: „A kultúrpolitika — a civilizáció foka“ Az állami életben van egy neme a politikának, amely képes minden államban a civilizáció fokát jelezni: ez a helyes kultúrpolitika. „A nyelvegység elve ellenkezik az ország természetével“ Modern áramlat volt 1868-iban mely a tankötelezettség elvét behozta. De a későbbi törvényhozás olyan elvet hozott be, mely ellenkezik az ország természetével, t. i. a nyelvegység ejvé^é* behozta nemcsak az állami oltalmat, de az állami omnipotenciát. Az állami omnipotencia minden államban káros, mert az államnak nem feladata az államban lévő tényezőket, a társadalmi, a nemzetiségi, a felekezeti és faji tényezőket abszorbeálni, hanem azokat szükség esetén segíteni és csak a végső esetben korlátozni. „Minden faj kultúráját fejleszt ni kell“ Szerencsés voltam báró Eötvös Józsefet személyesen ismerni és gyakran érintkeztem vele. Midőn a mai napon szobra melletí elhaladtam, felsóhaitot-i tam, mert szemeim előtt lebegtek arcának nemes vonásai, amidőn lelkesedve a magyarországi kultúráért ezt mondotta: »Nekünk Magyarországon nem lehet, de nem is zsiabad egy kultúrát fejlesztenünk, hanem kötelességünk minden faj kultúrájút fejleszteni. Mi magyarok fogjuk Európának bemutatni és bebizonyitani, hogy mi az a harmonikus kultúra.« Az iskola nem lehet a hazafias érzés eszköze Hogy a hazafias érzés felkeltését már az iskolában célul kell kitűzni, ez t. ház, egy óriási tévedés. Egy .francia iró a hazafiságról ezt mondotta: Le sentiment pour la patrie est un mouvement. Cest un sentiment spontáné du coeur. A szív dobogásának ily önkéntes érzését lehet-e beoltani az emberekbe idegen nyelven? Nem lehet. De hazafi Magyarországon a szerb lehet, mint szerb, a román .mint román, a tót, mint tót, a szász, mint szász és a német, mint német. Ezt nem lehet megmásítani. De igenis lehet úgy kultiválni, hogy -minden nemzetiségnek minden szivedobbanása a hazáért verjen és igy egyet érezzen a nemzetiségek összesége. Óriási tévedés az, hogy Magyarországon mindenkinek magyarnak kell lennie. „Nem európai kifejezés az, hogy: államnyelv“ Sokszor hallottam, hogy a magyar akkor ő azt fogja mondani: »Megengedi?« Vagy ezt: »Nem haragszik? De itt a legerősebb a napfény«. Nagyon rendesen alaposan teregeti a köpenyt a tanár ur, a nagy buzgalomban el is fordul és nem veszi észre, hogy a lány közben kinyujtózik, föláll nesztelenül, mint egy pillangó. Mikor a tanár ur büszkén, megittasodva a maga donjuani találékonyságától, kinyúlik a köpenyén és a lány felé fordul, az abban a pillanatban hajol le a sajátjáért és a karjára veti. És ez az elfogódottság, amit nem tudott elnyomni a vágy, az akarat, a lány bátorítása, most elmúlik a csalódás, a meglepetés és bosszúságtól. A tanár ui felül és fesztelenül, őszintén, groteszk szomorúsággal, jön ki száján a panaszos hang: Óóóh!!!« A kis bronzszobor édesen fölkacag és eltűnik a fordulónál. A narancsszínű fürdőcape utána lobog a szélben. Lucia állam nem akarja eltörölni a különböző nemzetiségeket, csak azt akarja, hogy elsajátítsák a magyar nyelvet, mert az az állam nyelve. Bocsánatot kérek, ez hogy államnyelv, nem európai kifejezés. Tessék azt mondani egy franciának: langue d’état, vagy egy angolnak: languag of state, nem érti meg, azt gondolja, hogy ez japán, vagy kinai. Mert ahol a faji határok fedezik a geográfiai hatásokat, ott nem szorul az illető nép vagy nemzet arra, hogy hangsúlyozza az állami nyelvet, mert az államnak nem lehet nyelve, csupán a népnek, ott pedig, ahol a nép egy homogén nemzetet képez, magától értetődik, hogy annak nyelve a hivatalos nyelv. Miniszter urak s:ives figyelmébe ! [v >\)c> r* * * Nagy szerencséjük a közoktatásügyi és belügyminiszter uraknak, hogy nem miniszterek Macedóniában, vagy Szerbiában. Ha ott Macedóniában a miniszter, vagy az illető basa oly rendeletet ad ki, mint a közoktatásügyi miniszter ur, hogy t. i. Kikindán a hittant is magyar nyelven keli tartani, vagy olyan másik rendeletet, mint a belügyminiszter ur, hogy egy szerb kaszinónak nem szabad magát szerb kaszinónak nevezni, ott Macedóniában az ilyen minisztert vagy basát egész egyszerűen agyonlövik, vagy agyonszurják. Mi is a „nyelvünkben“ akarunk élni A nemzetiségi érzelmek nagyon is élnek. Nekem alkalmam volt tavaly definiálni, hogy mi a nemzetiség. Egy német tudományos munkára hivatkozva mondtam két szóval, hogy a nemzetiség minden fajnak a szellemi élete, ezen szellemi létért minden faj küzd épugy mint a magyar, aki azt mondja, hogy nyelvében él a nemzet. Ezt mondják Magyarországon a töbi iájuk is, mi is akarunk élni. „Ne tessék minket Kiskorúaknak tekinteni“ Azt mondják: iessék a magyar nyelvet elsajátítani, ez a nemzetiségeknek is érdeke. Kérem, né tessék minket kiskorúaknak tekinteni. Mi nagyon jól tudjuk, mi hasznos, mi üdvös nekünk. Én emlékszem gyermekkoromból, hogy sok évvel 48 előtt az újvidéki felekezeti gimnáziumban, mikor semmi kényszer nem volt, mégis ott tantárgy volt a magyar nyelv, abban a felekezeti gimnáziumban, melyet a hazafias Vukovics alapított, aki apja volt a 48-as igazságügyminiszternek, aki később Londonba menekült és az októberi diploma után, 1861-ben tagja volt a magyar parlamentnek. Neid az volt az elve. hogy az államnak nem szabad beleavatkozni az oktatásba. Mindenki borjú, aki istállóban született ? Már az 1869. XXXVIII. törvényben látni lehetett a sovinisztikus irányzatot., Akkor ugyanis a községi tanítók azt a meghagyást kapták, hogy 6—7 éves gyermekekhez három kérdést intézzenek. Az első az volt, hogy mi vagy te. Erre a szerb gyerek azt köteles felelni: én magyar vagyok. A második kérdés az, miiért vagy te magyar. Errt azt kell felelni: azért, mert Magyarországon születtem. A harmadik kérdés pedig az volt: mi különbség te közied és azok között, akiket ti magyarnak hívtok. Erre a felelet az: csak az a különbség, hogy én görögkeleti vallásu vagyok, az a másik pedig nem görögkeleti vallásu. (Helyeslés.) Ezt a képviselő urak helyeslik, pedig ha ez helyes volna, akkor Apponyi Albert gróf sem volna magyar, mert ő nem Magyarországon született. Eszembe jut ez alkalommal az is, amit egy szerb paraszttól hallottam, akinek; szintén azt mondták, hogy ő azért ma-1 gyár, mert Magyarországon született.' Mire ő a magyar parasztnak azt felelte:, kérlek szépen, ha istállóba születtem] volna, akkor borjú, vagy csikó lettem volna? Ez a konzekvenciája annak, lm azt mondják, hogy valaki csak azért, mert itt született, okvetlenül magyar. ALAKOK Borbély (Vagy fodrász? Az utóbbi udvaria-, sabb. Holott a borbély legalább ötszáz éves magyar szó, a fodrász ellenben alig( száz éves, a nyelvújításkor csinálta egy borbély, aki a nevét nem találta elég hangzatosnak. Mindenesetre tisztelettel vegyes félelemmel tekintek a borbélyra,‘ mint egy nagy ősi nemzetség kései sar-j jára, aki valaha chirurgus volt, majdj csak köpölyözött és fogat húzott s mai pusztán fejünket csinosítja. Nyakig ülőt a langyos szappanhabban, mintha egy cukrászda konyhájában torkoskodtam' volna. Nem igen beszélhetek, mert a\ borotva gégém körül villog. De a párbe-' széd azért könnyen pereg. Minden borbély született csevegő.) — Kiborotválni? — Nem. (A vértelen forradalom hive vagyok). Kérem roppant vigyázzon. — Tessék nyugodt lenni. — Kit borotvált legelőször? — Ó az nagyon régen volt, legalább negyven éve, Gyöngyösön. Egy utca-' seprőt. — Megvágta? — Kicsit. — Mi az, hogy kicsit? Talán keveselte? — Az állát. — Mindig szerettem volna látni azo-j kát az embertársaimat, akiken a borbélyinasok tanulnak. Hogy megy az? — Hát előbb modellt kell csípni, vala-, .kit, akit megborotválhat. — Érzéstelenítés nélkül? — Mindig akadnak ilyenek, mert nem; kell fizetniük. — És maguk se fizetnek a fodrásziparj e nemes vértanúinak? Ez méltánytalanság. — Nekem gyöngyösi kapások voltak az első modelljeim. Néha sziszegtek nyi-j rás közben, néha csörgött a vérük, de! nem finyáskodtak, mint a pesti vendé-l gek. Pár nap múlva megint jelentkeztek. — Hány éves volt ekkor? — Tizenkettő. — Hogy lett inas? — Egyszer betévedtem a szomszédos! üzletbe, megnyistam egy parasztot, paszszióból. Az egész egy véletlenen múlt — Helyesebben egy hajszálon, egy* paraszthajszálon. Most hány koponyát intéz el egy nap? — Szombaton néha nyolcvanat is. A' borotválás nyolc perc, a nyírás átiag! húsz. De minden attól függ, milyen avendég. Ha jól viselkedik, három perc alatt is lekapom a szakállát. — Vannak akik rosszul viselkednek? Emlékezzünk régiekről Polit Mihály a nemzeti kisebbségek kultúrájáért
