Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-10 / 280. szám
1926. október 10, 17. oldat gazdaságtani problémákat Is mindig ethikai nézőponton át szemléli. így a munkabérről szólva kifejti, hogy a vállalkozónak, amikor munkást alkalmaz, kötelessége a munkás családjának jólétéről is gondoskodni, arról, hogy a munkás felesége nyugodt és az emberi méltóságnak megfelelő életet élhessen s hogy — életigényei növekedjenek. Ezt pedig mind a magas munkabérrel érte el Ford. Az a horribilis összeg, amit ő munkabérfelemelés címén önként előirányoz, meghozza a maga gyümölcsét, még pedig a munkás vásárlóképességének emelkedésében, ami számbelileg is kimutatható. Ma már nem ritka az oly munkás, aki saját Ford-autóján megy a gyárba dolgozni s szabadságidejét fürdőhelyen tölti. Másik alapelve Fordnak a szintén puritán tradíciókban gyökerező takarékosság és folytonos tökéletesítési kísérlet. Az utóbbi terén ma már ott tart, hogy az üzem automobiljai az egyes alkatrészek pótlásával újból és újból felszerelhetők, mindig a technika legújabb haladása szerint. Ami pedig az ő hires takarékossági elvét illeti, annak illusztrálására csupán egy példát említünk, melyet ő maga hoz fel: »A bádoghulladékok nálunk 600.000 dollár értéket képviselnek. Folyton kísérletezünk a hulladékok értékesítésével, embereink törték a fejüket, mi módon lehetne a kis bádogdarabkákat értékesíteni s végre rájöttek arra, hogy ezekből a kis bádogdarabokból apró fedőket lehet készíteni, amelyeket a hűtőkészülékeknél használunk.« Amint látható, Ford a világ leggyakorlatibb embere, akinek nevelési princípiumai is ilyenek nemcsak alkalmazottai, hanem az egész emberiség részére is. ő maga, mint elmondja, kis gyermekkora óta csaknem valamennyi gépszerkezetet sajátmagától megismert és végigpróbált. A' gyermekek részére létesített Ford-iskolákba ugyanezt a módszert vezette be s a találékonyságot és leleményességet nagy ösztöndíjakkal honorálja. Hogy Ford, akit antiszemitizmussal is megvádoltak, mennyire emberbarát, azt bizonyítja a háborualatti magatartása, amikor a hires Ford-féle békehajó propaganda-utra jött Európába. Nincs is nála keményebb elitélője a háborúnak, melynek tiszteletreméltó okaiban egyáltalában nem hisz. Ellenben hisz a munka termékenyítő és jótékony hatásában, hisz a kémia és technika csodás és gyors haladásában s az eredmény szebb jövőjében. »A hit a dolgok lényege és amit hiszünk, az bizonyosság ránk nézve akkor is, ha nem látjuk.« Benedikt Has: Embert sirat!... A hegyek fölött lámpa ég, Embert sirat a nyári ég! . . . Fölénk csillagok hajlanak, Szűz égbe ékelt néma rab . . . Oleander piros virág Csalja bus szemük sugarát . . , Kis bimbó, tüzes, reszkető Csalja őket . . . száz szerető. Bár lánybimbó még, s szűz remeg, De ellenkad és . feleped Begyes virága kéjre vár . ,. Bűnös vén kerítő a nyár!. . . Tobzódó szagát szórja szét A rab csillagok tüze ég! . . . S fekete kendőjét az est Nyakába keritni se rest . . . Sétára megy, s amerre jár Repül a fekete uszály! . . . Emeli száz apró csalán Csúf kis apród ... szúrós kaján ... Mig apró fejük leesik S a bus köntöst kiengedik . . . Mig az est nótát hegedül A vén nyár mulat egyeáül . . , S a bűnös est, a vén kujon Uj dalt húz . . . régi húrokon S amíg a nyár mulat . . . zenél Kertekben az ember remél! . . . S a hegyek fölött lámpa ég . . . Embert sirat a nyári ég! ; . . ________ BÁCSMEGYEl NAPLÓ Képek a krasznojarski szomorú napokból Irta: Grőb Imre Omsk, Tomsk és Novo Niikolajewsk eleste után a teljesen szétvert és demoralizált Kolcsák hadsereg — üldözve a vörösektől— kelet felé menekül. A hadsereg egyik oszlopa 1920 január 6-án éri el Krasznojarskot. Itt az időközben vörössé lett helyőrség, támogatva a felfegyverzett munkások és parasztok ezreitől, hátba támadja. A fehér hadsereg teljes vereséget szenved. Egész tüzérségét és az egész traint elveszti. Ezenkívül halottakban, sebesültekben és foglyokban hatvanezer embert vészit. A harc egy része a fogolytábor közelében játszódik le, tőlünk alig 1500—1800 méterre lévő magaslatokon. ... A harc a sötétség beálltáig tartott. Ekkor az ágyuk elnémultak, a fegyverek ropogása és a géppuskák kattogása megszűnt. Csak a ihordágyak körvonalait lehetett már látni — ahogy a sebesülteket szállították hátra — és a hidegtől megdermedt, fáradt vörös osztagokat, amint a fehér foglyok tömegét kisérték be a fogolytáborba. Este hét óra volt. A tiszti étkezőben ültünk, a közös vacsoránál. Az ajtó nyílott s egy fehér tiszt lépett a terembe. Kard volt az oldalán és egy hatalmas pisztoly. Egy pillanat, ott vagyunk körülötte s feszült figyelemmel hallgatjuk minden szavát. »Ide menekültem —- mondja — enni kérek. Rettenetes az, amin mi keresztül mentünk. Napóleon visszavonulása a mi visszavonulásunkhoz képest...« Tovább nem folytathatja. Egy munkásokból álló vörös járőr lépett be az ajtón. Egyenesen a fehér tisztnek tart, puskát szegez a mellének s fegyvereit követelik tőle. A Kolcsák tiszt szó nélkül oldja le kardját és adja át pisztolyát. Körülveszik és kivezetik a teremből. A tábor udvarára, a többi fehér katona közé. Amikor másnap reggel felkeltünk, hemzsegett az egész tábor a sok fogoly Kolcsák katonától. Csikorgó januári hideg volt. S ez a rengeteg ember mégis napokon keresztül a fogolytábor udvarán, a szabadban éjjelezett. Ez a negyedik forradalom volt, amit átéltem Szibériában, de valamennyi közül ez volt a legrémesebb. Aki nem látta, az el sem tudja képzelni azt a szomorú képet, amit ezekben a napokban táborunk mutatott. Az udvaron rengeteg szán, összetört kocsi és megszámlálhatatlan sokasága a gazdátlan, kóbor lovaknak. Kimerülve, agyoncsigázva, az éhség és szomjúságtól agyongyötörve, apatikusan állnak szegények az udvar közepén, vagy támasztják oda csontos, sovány fejüket valamelyik épület falához. Addig állnak ott, amig össze nem esnek és ki nem lehelik nyomorult párájukat. Ugyanez a kép a város felé vezető utakon, de magában a városban is. Ott is lóhulla-lóhulla mellett fekszik. Sokat már kikezdték, vagy félig megettek a kóborló ebek. Harmincezer ló hullája feküdt Krasznojarsk és környékén eltakaritatlanul. Eltakarítására — amint a fagy 'kissé engedett — egész osztagokat rendeltek ki a vörösek. Bennünket is, ezerkétszáz magyar, osztrák és német fogolytisztet. A tábor minden részében, ahova csak néz az ember, az épületek között fehér foglyok lézengenek. Tisztek és legénység. Megdermedve — az éhségtől félig eszméletlenül — valóságos rajokban lepik el azoknak az épületeknek folyosóit, amelyekben mi laktunk. Itt keresnek egyegy pillanatra alkalmat a kegyetlen hideg ellen. Szobáinkba is bejönnek, hogy egy darabka száraz kenyeret kolduljanak. Azok a büszke, gőgös Kolcsák tisztek, akiktől még nem is oly régen, oly sokat kellett szenvednünk — most kenyeret koldulnak tőlünk! Néhány napba került, amig azt a rengeteg Kolcsák foglyot fedél alá tudták hozni. Egy kis részét a tőlünk nem meszsze fekvő »Kozák-tábor«-ban helyezték el, de a zöme, az ott maradt velünk, a mi táborunkban, közvetlen a szomszédságunkban, a mellettünk fekvő barakokban. Mi tiltakoztunk ellene. Az egész Kölesük hadseregben epidémia dühöngött. Amerre csak visszavonultak, a kiütéses tifuszbetegek ezreit és ezreit hagyták vissza a vasútvonal és az utak mentén. Orvosaink is mindent elkövettek, hogy tőlünk távolabb helyezék el őket. De minden hiába való volt. Tiltakozásunkat nem vették figyelembe, orvosaink kérelmét pedig nem teljesítették a vörösök. Még csaik annyit sem tudtunk elérni, hogy a Kolcsák foglyoknak megtiltsák, hogy épületeinkbe belépjenek. Pedig a tifuszbetegek száma naprólnapra emelkedett. Ekkor végre megmozdult az orosz parancsnokság is. De már késő volt. Hiába tiltották most már meg a Kolcsák foglyoknak, hogy épületeinkbe belépjenek, hiába utasítottak bennünket, hogy botokkal felfegyverzett őrséget állítsunk épületeink bejárói elé — már késő volt. Táborunkban ekkor már tízezer, a városban pedig huszonötezer ember feküdt kiütéses tífusszal betegen. S ez a szám napról-napra emelkedett. Az orvosok ezekben a napokban bámulatos emberfeletti munkát végezték. Nem volt se nappaluk, se éjjelük. Sajnos — munkájukban sem az orosz orvosok, sem pedig az orosz hatóságok nem támogatták őket. Hiába sürgették a nagyobb tisztaságot, hiába kérték a betegek jobb elhelyezését, hiába kértek megfelelőbb élelmezést és orvosságot, mindig és mindenütt csak süket fülekre találtak. S azért mégis, a mit a maguk erejéből megtehettek, mindent megtettek a betegek érdekében. Hanem az orosz kórházakban, ott egyenesen leirhatatlanok voltak az állapotok. Egyik orvosunk, Fábián Béla dr., a ki parancsot kapott az oroszoktól, hogy a fogolytáborban elhelyezett egyik orosz kórháznak a vezetését átvegye-s'> a ki később maga is áldozata lett a kiütéses tífusznak, a következőket beszélte el nekünk: »Elképzelhetetlenek azok az állapotok, a miket ebben a kórházban találtam. Ágyak és pricsek hiányában, a betegek hering módjára összezsúfolva, szalma és takaró nélkül feküdtek a csikorgó hidegben a puszta földön. Az a piszok és bűz, a mi ezekben a helyiségekben uralkodott — leírhatatlan. Gyógyszer egyáltalában jjincs. A betegek szitálatlan rozslisztből készült, fekete, sületlen kenyeret kapnak és naponta kétszer káposzta vagy burgonya levest. Valóságos élethalál harcot kellett vívnom, amig annyit el tudtam érni, hogy a hullákat naponta szedjék össze. Mert eddig ez sem történt meg. A legelképzelhetetlenebb helyekről, ahova lázas állapotukban másztak szét a betegek, kellett a több napos hullákat összeszedni«. S azt, hogy mikép történt ezeknek a hulláknak az elszállítása. kulturember elképzelni sem tudja. Az egyik orosz kórház, amelyben a tifuszbeteg fehér katonákat ápolták, szemben feküdt azzal az épülettel, a melyben én is laktam. Alig 30—40 lépésre. Itt minden délelőtt tiz és tizenegy óra között egy szán állt meg. Szemben a bejárattal. Erre dobálták fel az orosz betegápoló katonák a teljesen mezítelen hullákat. Mintha csak hasábfákat dobáltak volna. Ezután a szán megindult. Még csak egy ponyvát vagy lepedőt se dobtak rá. Rettenetes látvány volt. Az egyiknek a feje lógott le a szánból, a másiknak a lába vagy a karja. A föld annyira meg volt fagyva, hogy ásni még nem lehetett s igy a hullákat egyelőre nem temették el. Bedobálták őket a fogolytábor egyik üres fáskamrájába. Ezután a szán megfordult és élelmet vitt be a kórházba. Ugyanaz a szán. Kenyeret, káposztát és burgonyát. így volt ez nap nap után. Mikor azután a föld egy kissé engedett, megásták a tömegsírokat. Mire a járvány kitombolta magát — irja Stessel Ernő ezredes »Hadifoglyok élete Szibériában« cimü könyvében — májusig, mintegy harmincezer ember lelte sírját a tábor mellett rögtönzött temetőben. Idehordták a fáskamrából is a többhetes hullákat. Kocsira dobálták őket és elvitték a sirgödör széléig, A kocsi itt megállt, feli ordították és beleguritották a sirgödörbe a hullákat. Egyik kocsi- után jött a másik. Addig, amig az árok meg nem telt. Ha az egyik sir megtelt, meglocsolták egy kevés mésszel, földet hánytak rá és folytatták a következő sírnál. Addig, amig az is meg nem telt. Január végén, február elején már közöttünk is mind jobban és jobban pusztított az epidémia. Alig volt már olyan szoba, a hova a rubatetüt be ne cipelték volna a Kolcsák katonák. Már pedig ez volt a kiütéses tífusznak legfőbb terjesztője. Amikor a tifuszbetegek száma a maximumot érte. történt a legnagyobb szerencsétlenség: csaknem teljesen orvos nélkül maradtunk. Talán két orvos kivitelével, összes orvosaink megbetegedtek. Egyik orvos fogolytársunk O........ Béla dr. ugyanis, pontosan már nem emlékszem, hogy hol, de aligha nem valamelyik szakfolyóiratban olvasott a kiütéses tífusz elleni védőoltásokról és a szükséges szérum előállításáról. Erre a nyolc-tiz napos kiütéses tífusz betegségben szenvedők véréből oltóanyagot állított elő. A friss vérből kivonta a vérsavót — a szérumot — s ezt hevitette, hogy a betegséget előidéző károkozók virulentiáját legyengítse. Ezzel a szérummal egy próbaoltást végzett s miután ez jól sikerült, nagyobb mennyiség előállításához fogott. Az oltásoknak az volt a célja, hogy egész gyenge lefolyású kiütéses tífusz betegséget idézzen elő, ami semmi esetre sem lehet halálos s igy megfelelő ellenmérget termeljen a szervezetben a tulajdonképeni betegség ellen. A szérum előállításánál azonban valami hiba történt, aminek azután igen gyászos következménye volt. Beoltottak hetvenkét foglyot, köztük, úgy emlékszem, egy kivételével az összes orvosokat. Ebből a hetvenkettőből hatvannégy igen súlyosan megbetegedett s a betegek közül harminckettő meghalt. Meghalt hat orvos is és több orvosnövendék. Ez utóbbiak számára pontosan ma már nem emlékszem. Maga Dr. O.......... Béla is áldozata lett a saját maga készítette szérumnak. * Tavasz felé a járvány gyengült, majd májusra teljesen megszűnt. Hogy hány társunkat vesztettük el ezekben a szomorú napokban — nem tudnám pontosan megmondani. Csak egyet tudok. Hogy sok, nagyon sok jó barátomat, sok kedves jó pajtásomat, hiába kerestem. FOLTMENTES TÜKRÖKET garanciává1 készít VÍTÍ'UM TÜKÖ -GYÁR, NOV1SAD FUTCŠKI PUT 137 (ISCT ICiraka*- t's au!óüveg (nnn hullámos) minden minő télben kapható MegrendeTh-tő minden i.vevcsné , ahoi ilyen nem lenne, forriu'jon a gyárhoz TELEFON 407 9246 I ENGLESKÍ MAGAZIN j J fiókja Beograd, Vuka Uaradžića 18 j ♦ ♦ ♦ Mértékosztály legfinomabb férfiruhákra ♦ $ Fehérnemű mérték után % »Különlegesség: kész angol ulsterek, rag-» ♦ lánok, eredeti „Burberys“ esököpeny ♦ í Sportruházati különlegességek 3310» ♦ ___♦
