Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-10 / 280. szám
16. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 10. tanár volnék Jénában, sem a költeményeim sem a lényem nem tetszene tizedrész annyira se nékik. De ők ezt nem tudják, s ez az ő szerencséjük és a — miénk. Beethoven. — Megdöbbent azzal, amit mond. de meg is vigasztal. Goethe. Én se vagyok annyira boldog, amennyire taksálnak. Ami az életemben kedvező s az életvitelemben előnyös, azt »von Haus aus« megszoktam, s ami dicsőségben részesültem, azt a tehetségem s a komoly munkám szerény díjazásának és nem gáláns túlfizetésének tartom. Az boldog, aki többet kap az embertársaitól mint amennyit nyújt nekik. Mi ketten, édes barátom, nem kaphatunk annyit, amennyit adunk. Beethoven. — Nagy ember, ön hizeleg nekem! Goethe. — Semmi okom, hogy gorombáskodjak önnel... Fogja föl az életet ön is igy. kedves Mester, akkor nem lesz himmelhoch jauchzend boldog, de zu Tode betrübt — boldogtalan se lesz Az élete folyása talán társadalmi tekintetben kevésbbé ragyogó az envémnél, de külső sikerekben és elismerésben nem szegényebb. S ami a nőket illeti, annvi vonzalmat és rokonszenvet valószínűleg ön is keltett bennük mint én. A süketsége pedig csak hiba, de nem szerencsétlenség. Néha kedvem volna irigyelni önt. értté. Nem kell hallania azt a sok szamárságot, amit az én jó fülem kénytelen befogadni. Legyen filozófus és nyugodjék keresztény megadással bele a bajába! Beethoven. — Óh, ön nem tudja, mi az, mikor a muzsikus nem hallja a zenei hangot! Goethe. — Nem tudom, de érzem, hogy az mégis ott vibrál az ön lelkében. Valamikor fokozni fogja a dicsőségét, hogy süketsége ellenére ön volt a század legnagyobb zenésze. Beethoven. —-Nem hiába mondják. hogy a költő az emberiség nagy vigasztalója. Ön némi vigaszt nyújtott nekem, Goethe. — Örülök, ha valamiben kedvére lehettem, dicső Mester. Odaértek a költő szállásához, az Arany Hajóhoz. Ott elváltak s Goethe igy szó't: — Sétálunk holnap megint? — Hogvne. drága költőm! Ahogy a Faust-jában mondja a famulus: Mit Euch. Herr Doktor, zu spazieren. ist ehrenvoll und ist Gewinn. Eljövök önért. — Szívesen várom. Háromezerötszáz kilométer Középeurópa A jugoszláv repülőraj parancsnoka elmondja u'iélményeit Vasárnap kora hajnaltól sürü köd borította Noviszádot, de tíz óra felé a nap sugarai utat törtek maguknak és verőfényes idő köszöntötte a középeurópai utjukról bravúros teljesítmény után visz szatért jugoszláv repülőket. Délelőtt tiz óra húsz perckor hatalmas berregés verte fel a vasárnap későn kelő város csendjét és a 3500 kilométeres írtjukról hazaérkezett négy repülőgép erős, fülsiketítő motorkattogással a város fölött egy sebes kört leírva, a noviszadi repülőtéren ereszkedett le. Pillanatok ala'tt a repülőtér valamennyi tisztje, valamennyi katonája a repülőtérre futott, ahol lelkes zsiviókkal. sapkák lengeíésével fogadták a pilótákat, akiknek a parancsnoka és egyik legkitűnőbb bajtársa koporsóban, holtan jutottak vissza Noviszadra, ahonnan reménykedve, jó kedvvel indultak el Útjukra. Nem teltek bele percek, a négy repülőgép tizenkét utasa már ismét földet érezhetett lába alatt és vezetőjük: Navratil Miroszláv őrnagy máris katonás feszességgel tisztelegve állt uj parancsnoka: Tárnics Miod'rág őrnagy előtt, a kinek szinte örömtől és büszkeségtől sugárzó arccal jelentette, hogy a négy repülőgép bravúrosan megfelelt a rájuk bízott feladatnak. Pár perccel utóbb száguldó autó kanyarodott be a repülőtérre, amelyből Stanojlovics Radoszláv tábornak, a jugoszláv repülőparancsnok szállt ki Richter ezredessel és segédtisztjével a kocsiból és a közben félkörben felállt tisztikar és legénység középén elhelyezkedett, bőrruhába bujt, szemüveges pllo tákhoz sietett, kezüket melegen megrázta és hozzájuk megható meleg üdvözlő beszédet intézett. Közel félóráig tartott a parancsnok és a pilóták között a hosszú útról folyt beszélgetés, amelynek végeztével Navratil Miroszláv őrnagy, aki Jugovics Jován alezredes halála óta a repülőraj parancsnoka és Rupcsics Károly főhadnagy, aki legutóbb Párfs—noviszádi nyolc órás leszállás nélküli rekordidő alatti repülésével irta be nevét a jugoszláv aviatika történetébe, teljesítették a Bácsmegyei Napló munkatársának kérését és elmondták ütjük rövid történetét és érdekesebb utiélményeiket: Noviszadtól Bratiszláváig volt a 3500 kilométeres utunk első szakasza. Gyönyörű napsütésben startoltunk és Magyarország fölött elrepülve, két óra alatt Bratiszlávában voltunk. Átlagosan 250—260 kilométer gyorsasággal szeltük |í a levegőt Bratiszlávában a hadseregparansnok és az összes tisztek nagy ünnepélyességgel fogadtak bennünket. A katonazene a jugoszláv himnuszt játszotta. Két órai ottidőzés után újra gépeinkbe szálltunk és ugyancsak jó és kedvező idő mellett további két óra alatt már a prágai repülőtéren voltunk, ahol rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket. Félúton a bratiszlavai pilóták kísértek bennünket és csak akkor repültek viszsza, amikor a Prágából elénk jött repülőraj velünk találkozott. Másnap reggel kellett volna utunkat folytatnunk, de akkor történt az a tragikus szerencsétlenség, amely parancsnokunktól és két bajtársunktól fosztott meg bennünket. Másnap csehszlovák repülőbajtársanktól kisérve folytattuk utunkat. A kötelességtudat és a bennünket folyton fenyegető lezuhanás veszedelme bizonyos mértékben immunizát bennünket eiérzékenyed'ésekkel szemben, die az a szerencsétlenség különösen megrendített mindnyájunkat. Olmützig ismét kedvezett nekünk az idő, de ezentúl rettenetesen rossz idő állott be. és szinte veszélyeztette további utunk sorsát. Olmiitz és Krakkó között négy—öt méter magasságban repültünk és folyton arra kellett ügyelnünk, hogy a magasabb fákat elkerüljük es ne repüljünk neki valamilyen hegynek. A vasúti sínek nyomán repültünk. A köd miatt nem láttunk semmit s szerencsére baj nélkül érkeztünk,, két és fél órás veszedelmes ut után Krakkóba, ahol a lengyel haidseregparancsnokság és a lengyel tisztek igen meleg fogadtatásban részesítettek bennünket. Másnap másfél órás ut után, igen rossz időben, ólmos, ködös esőben, érkeztünk Varsóba, ahol csodálkoztak, hogy ilyen embertelen rossz időben repülni mertünk. Két napig voltunk Varsóban, ahol valósággal ünnepeltek bennünket. Pilsudszky marsall parancsnokunkat, a hadügyminiszter a repülöraj többi tisztjeit kihallgatáson fogadta és mindanynyiunk mellére kitüntetéseket tűztek. Varsóban az ismeretlen katona sírjára ksozorut helyeztünk el és az addiginál is rémesebb időben két és fél órajit után Lembergbe érkeztünk. Itt is ünnepeltek és megcsodáltak bennünket. A csehszlo vákok és a lengyelek egyaránt elragadtatással beszéltek Breguet XIX. tipusu, Lauraine 450 lóerős motorral felszerelt repülőgépeinkről, pilótáink és megfigye lőttszteink bravúros tdjesitményéről és főleg a lehetetlen rossz időben, terepismeret nélkül megtett utunkról és tájékozó képességeinkről. Élet és halál közt*lebegtünk a Lemberg Jassy-i utunkon. Azi égbolt telistele volt sürü, átláthatatlan felhőkkel és végzetünkre két felhöréteg közé kerültünk, ahonnan nem találtunk kiutat. Nem láttunk semmit. 150 kilométert tettünk igy meg. A felettünk levő felhők árnyékot vetettek az alattunk levő felhőkre, ami nagyon megtévesztett bennünket. Az árnyék úgy tűnt fel, mintha az alsó felhőrétegen rés lenne, de amikor odaértünk, láttuk, hogy csak árnyék Mindenütt magas hegyek és nem tudtuk, hol juthatunk ki.Csak a felhők homorú alakjából következtettük, hogy alattunk van a Dnyeszter. Nekivágtunk és a felhőn átjutva a Dnyeszter völgyét láttuk meg. Két és háromnegyed órai életveszélyes . ut után Jassyba érkeztünk. A románok is lelkesen fogadtak. Másnap két óra alatt Bukarestben voltunk, ahol a legmelegebb vendégszeretettel halmoztak el. Két napig ott időztünk és vasárnap reggel 8 órakor ködben felszálltunk és a Bukarest Beograd Noviszad közti 550 kilométeres utat két óra húsz perc alatti nagyszerű idő alatt tettük meg. Amikor Beograd fölé értünk, röpcédulákat dobtunk le, amelyben üdvözöltük Beograd lakosságát. Majd az uj temető fölé repültünk és ott. egész mélyen leereszkedve, virágokat szórtunk tragikus -sorsú volt parancsnokunk. Jugovics Jován alezredes sírjára. Noviszádra érkezve, első utunk szintén a temetőbe vitt és Njegován főhadnagy frissen hantolt sírját a repülőgépről virágokkal borítottuk. Azzal, hogy a négy repülőgép sértetlenül, mondhatjuk bravúros teljesítmények után ért haza, bebizonyítottuk, hogy a szerencsétlen véletlennek betudható katasztrófától eltekintve, úgy a repülőgépek, mint a pilóták és megfigyelő tisztek kifogástalanul oldották meg nehéz feladatukat. ¥ Amíg a hős pilóták nekünk mindezt elmondották, egymásután érkeztek autók a repülőtérre és azokból a hazaérkezett repülők hozzátartozói ugrottak ki és borultak a bátor pilóták nyakába. Magasan sütött a nap és aranyos sugarai is mintha örültek volna, hogy az utóbbi hónapokban annyi szomorú eseményt látott noviszádi repülőtér ez alkalommal bravúros teljesítményt ünneplő lelkesedéstől volt hangos Mayor József Ford a Sordismusról Irta: Dr. Seltmann Rezső Ha van olyan közérdekű dolog, amelynek aktualitása nem efemerjellegü és amely felé minden rendű és rangú ember figyelme ösztönszerüleg irányul, akkor ez az a sokat emlegetett termelő és munkarendszer, amelyet ma már mindenütt fordismusnak neveznék. Miben áll ennek a lényege s miért hat ez ki mindenkire az egész világon? Erre a kérdésre maga Henry Ford, a világ leggazdagabb embere felel most megjelent memoárjaiban, melynek cirne: »Életem és működésem.« Henry Ford, akinek gigantikus vállalatai most a Balkánon is terjeszkednek a Beogradban létesítendő autógyártással, mely az egész Balkánt el fogja látni olcsó automobilokkal, legutóbb tüzetes interjút adott egy bécsi lapszerkesző nek. Kifejti, hogy a heti két szünnap, amelyet ezennel bevezet összes ameri kai gyáraiban, mennyire fejleszteni fogja a mostani óriási termelést. Ford ugyanis fanatikus hive egy olyan do lógnak, ami az európai kapitalisták előtt teljesen ismeretlen volt, kivéve a múlt század elején élt hires angol filanthrópot, Owent, aki maga is nagygyáros volt s egész életét munkásai jólétének növelésére fordította. Ez tulajdonképpen a szellemi elődje Fordnak, aki szigorú puritán családból származott s kinek legfőbb olvasmánya máig is az ó-testamentum. Ford vállalata megalapításától, 1893-tól kezdve állandóan azon töri a fejét: miként lehet a legkevesebb idő- és erőpazarlás mellett a legnagyobb fokú termelést megvalósítani s a legolcsóbb.' egyszersmind a legjobb minőségű árut előállítani, egyben pedig — s ez éppoly főfontosságu nála — hogyan lehet a munkások életstandardját növelni. Ez az utóbbi körülmény az, amelyre azt mondtuk, hogy az európai kapitalistáknál teljesen ismeretlen volt. Ford maga mondja el, hogy vállalatába nem állhat be senki dolgozni hat dollár napi munkabéren alul, hogy üzemvezetése oly pontosan ki van dolgozva, hogy vakok, félkezüek és egyéb nyomorékok, sőt fekvő betegek is megtalálják teendőiket. Ford ellensége a hivatalos és kirakatjótékonyságnak, mert szerinte az megalázó embertársainkra és különben sem jár eredménnyel. A Detroitban — ahol a gyár főüzeme van — létesített kórház a legújszerűbb és legcsodásabb ilyen intézmény az egész világon s ez a kórház ma már maga tartja el önmagát s jóllehet, ingyen kezelés nincsen, mégis ezt keresik fel a munkások, nem a közkórházakat. Ezzel szemben azonban orvo-( sai és ápolószemélyzete a legkiválóbb; összetételű. Minden hét betegre jut egy! ápoló, akik valóságos Tylor-rendszer, szerint dolgoznak, az orvosok pedig a kórházon kívül nem praktizálhatnak, a betegek mind külön szobában vannak! elhelyezve s minden szobához külön) fürdőszoba van, a bánásmód pedig tö-. kéletesen egyenlő. Nemzetgazdaságtani nézeteiben Ford: feltétlenül individualista s ennek meg-1 értése nélkül őt magát sem lehetne megérteni. Mint individualista esküdt] ellensége mindenféle állami támogatás-: nak. Az egyéni érvényesülés hive ő,‘ aki ennélfogva a teljes szabadkereske-, delemnek is feltétlen hive s mint ilyen; a vámok ledöntése mellett van, azért,j hogy az áruk olcsóbban kicserélődhes-j senek s kialakulhassanak a természetes termőhelyek. Ellensége a közieke-] dést és árakat megdrágító vámoknak^ és nagy eréllyel fordul a bankok ellen; is. Szerinte a bankokat vissza kell szo-t ritani pénzváltó és kölcsönző tevékeny-j ségükre, de nem szabad engedni, hogy; nagy vállalatokat felszívhassanak s ez-i által beleavatkozhassanak a termelés-1 be, melyet nem a fogyasztás érdekei; szerint vezetnek, hanem a konjunktúra: szerint. De főleg azért ellensége Ford* a bankoknak, mert a hasznot, amely a1 munkásokat illetné, ők vágják zsebre.^ Fordnál a munkás egyenlő a részvényes! fogalmával s vállalatának nincsenek is részvényei, mert a munkabér felel meg ennek. A munkaadó és munkás egymást kiegészítő társak s az üzemvezetőkön kívül semmiféle rangot vagy titulust nem tűr meg. Ahhoz pedig, hogy valaki üzemvezető lehessen, egyedül a szakértelem fontos. Diploma vagy előélet Fordnál nem számit s nyíltan kijelenti, hogy felvételnél a büntetett előélet iránt sem enged érdeklődni, csak aziránt, hogy akar-e s tud-e valaki dolgozni- komolyan. Felfogására jellemző még az is. hogy ő, a világ legelső, nem feltétlenül hive a magántulajdonnak, mert szerinte nem fontos az, hogy kinek tulajdonában van a vállalat, hanem csupán az, hogy az emberek dolgozanak annak tudatában, hogy munkájukkal az egész emberiség részére hivatást teljesítenek. Ez egyszersmind erkölcstana is s éppen ez teszi vonzóvá Ford emlékezéseit. hogy a legridegebb nemzet-
