Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-12 / 252. szám

1926. szeptember 12.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

15. oldal

a rémségeket, amelyek a terror különböző formáiban jelentkezett. Ismétlem: Kemmerich jóslásaiban nincs semmi földöntúli és fantasztikus, amiben nem lehetne hinni és talán nem is helyes, hogy ő maga állandóan Prophezeiungennek nevezi azokat a teljesen egészséges következtetéseket, amelyek a történész

gondolatmenetének szükségképpeni eredményei s amelyek a modern hisztorikus agyában mindenütt megvannak, mióta a történettudós nem a heinei »hátrafelé néző próféta«, hanem a tényekre építő, előrelátó gondolkodó. A politikai jóslás tudománya voltaképpen tehát históriai agymunka.

A vajdasági szerb irodalom és a nemzetiségi kérdés

Bogdanov Vásza tanár

ír a.

IV

Ha Zmáj költeményeit olvassuk, sokszor úgy tűnik föl, hogy Zmáj most élő költő és verseiben a mai állapotok rajzát adja. Idézünk néhány ilyen költeményt, amelyek annyira jelemzők, hogy fölösleges magyarázatokkal kisérni őket.

Vannak, akik tudják

Csodás beszédeket hallunk:

Az államban nincsen jogrend,

A miniszter nem is tudja,

Mit csinál a biztos ott lent.

Amiért az egyik örül,

S érdemrendre van reménye:

A másiknak ugyanazért Üldözés a bére.

Ha elindulsz olyan utón.

Hol a másik bátran lépked:

Te még büntetést is fizetsz,

Börtön s halál lesz a béred.

Aki hallgat a törvényre ügy, hogy nem is tudna másat:

Hol van vége a törvénynek S kezdődik a — magyarázat.

Majd a bűn egy kicsit hosszabb,

Majd a jog egy kicsit kisebb:

Nem tudni itt, hogy ki iszik És az italért ki fizet.

De ez ellen protestálnak Az összes fő kortesbácsik;

Hisz mi tudjuk: kormány fizet,

S mi iszunk itt, nem a másik.

Ejnye, az már más

Ej, mit hallok: vén bolond, te Uzdin falujában.

Eladtak a voksodat is Két liter bor árban.

Szégyeld magad, szégyeld magad, Gyerek, felnőtt kacag.

Kérem, kérem nagy jó uram,

Hamis az ítélet:

Nemcsak borból kaptam én ám Sörből is volt részlet.

Meg a jó füstölt szalonna,

S négy szivarnak sora.

Figyelmeztetés 7888-ban

Ember, ne légy gyermek, láss át a csalláson

És ne kap] örömmel minden ajándékon, Akármi volna is a színes papírban:

Nyisd, ki a szemedet s nem marad ti[ tokban.

Ne légy kicsi gyermek, ki száját eltdtja, Ha valaki mézes madzaggal kínálja;

Ne higyjél el gyorsan minden mézes sza-Ivat

Mert a mézben sokszor a fulánk is marad.

Ne légy olyan gyermek, aki nagy ijedten Párnája alá búj s megfullad a mélyben; Még ha manó jő, se ijesszen bennetek: Lehet, hogy a manók meg tőletek félnek.

Zmáj a népek testvériségéről

Zmáj különbséget tett mindig a nép és a kormányzati rendszer között.- Mig a reakciós kormányrendszereket gyűlölte és harcolt ellenök, addig a népek testvériségét hirdette és kikelt azok ellen, akik önző érdekekért a népeket egymás ellen uszítják. Ezt a népek kölcsönös megértését és testvériesülését hirdető felfogását különösen szépen fejezte Zmáj a következő versekben.

Későn

Csendesen folyik a sokféle folyó Városok és falvak mellett,

És zavarosak és véresek — gittnek magukkal holttesteket.

Egyik úszik arccal fölfelé,

Nyitott szemmel néz az égbe.

A másiknak minden mindegy Lezárva van már a szeme.

Egyesek mintha suttognának:

Isten akarata volt-e?

A másik meg dtkozódik:

Az ördögnek volt a müve.

De elérik már a tengert A tengerbe zúgva folynak,

S a holttestek összebújnak Az örvényben ölelkeznek.

A tengernek könnysós vize ~~

Várja őket csodás szóval; Könnyeiknek a tengere Korholja őket ily szókkal:

»Most ölelkeztek, ti hullák?

Mért nem tettétek ezt élve.

Kisebb lett vórí az áldozat:

Csak a bűnös ért vórí véget!«

Ha akkor ... ha akkor

Ha majd ellő, mi megérett Hosszú, nehéz évek során;

Ha majd minden ország serge Fegyverbe lép egymás után.

És ha eljő a pillanat,

Mely hadakat egymásnak üz S elkiáltják a vezérek A végzetes jelszavat: tűz!

És a pokol feltátja már Torkát, mely a vérre szomjaz:

Ha majd akkor — ej, ha akkor . Nem csattanna el a ravasz.

Nem csattanna puska, ágyú; Összetörnének a kardok S minden lélek meghökkenne,

Ha elkezdik a rohamot.

Lövés ^helyett, bomba helyett,

— A min csak az ördög kacag — Felharsogna minden szájból:

»Emberek vagyunk vagy vadak?«

»Ha emberek — ki tanita,

Hogy mi egymást öljük, vágjuk?

Hát e nélkül nem lehet tán Mindnyájunknak szabadságunk?«

Mit gondoltok ez válna-e Az emberek szégyenére,

Vagy épen ez árasztna fényt Uj világnak u] üdvére?

Zmáj szemében a rossz, mindig rossz maradt, a gonoszság gonoszság volt — bármely oldalon volt is az található, mit ő szemére hányt másoknak, azt övéinél, a saját népénél is elitélte. A Szerbiában akkor uralkodó reakció ellen is fölemelte szavát ebben a költeményben:

Mit csinálnak ?

Szerbiából megkérdezték:

»Mit csinálnak a magyarok?«

Békén vannak. —■ De nálatok Mit csinálnak a zsandárok?

Éljen hát a haladás,

Éljen a dicsőség!

Szép kérdezni: hogy szolgál A hősi egészség.

Befejezésül, ha talán valamilyen túlbuzgó vádló Zmájnak a költeményeiben is büntetendő kitételeket találna, akkor magának Zmájnak a szavaival fogunk megfelelni:

»Hej, de jó. hogy ép vagyok, Egészséges, fiatal:

Bűnösök előtt bűnös,

De igaz tart igaznak.«

S ezzel elbúcsúzunk Zmáj költészetétől, hogy a következő cikkekben más jeles vajdasági szerb írók nézeteit ismertessük a kisebbségi kérdésről

TERE-FERE

BHA kis, svéd fakatonák. Németországból kivonultak a francia katonák, de helyettük époly veszedelmes ellenség lepte el az egész birodalmat: a kis svéd fakatonák, az apró gyufaszálak, melyek — mint a mese hősei — meghódították az országot. •

Három évvel ezelőtt észrevétlenül terjedt el a svéd gyufa. A részvénytársaság suttyomban nagy palotát vásárolt, ide-odautazgatott, hogy tanulmányozza a terepet, de három hónap múlva követelőzővé, hetykévé, harciassá vált s ma már odadobja a keztyüit német vetélytársainak, egymás után kény szeriti őket megadásra.

Ez a kérdés tartja izgalomban a német közéletet. Hiszen egy gyufaszál is elegendő ahhoz, hogy levegőbe röpítsen lőporostornyokat.

1914-ben a svéd gyufa-részvénytársaságnak két félelmetes vetélytársa volt a német és az amerikai. A háború alatt Németország termelése lerokkant, mire Svédország elárasztotta a német piacot termékeivel.

1917-ben a svéd gyárak egyesültek, majd 1923-ban egyezségre léptek amerikai vetélytársaikkal, melyben fontos szerepet vállalt többek közt Rockefeller, Lee, Higgerson, Havemeyer, a cukorkirály s más amerikai nagy bankárok.

A svéd-amerikai gyufatröszt több milliárd dollár alaptőkével rendelkezik, Miután pedig anyagi alapja rendíthetetlenné vált, 1924-ben nyiltan oda dobta a kesztyűt az egész világnak. Diadalmasan megvívta harcát az Egyesült-Ál lamokban, majd átment Kanadába, onnan Délamerikába, Peruba, Kínába^ sterling által meghódította Indiát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt magát Japánt is, hol éveken át sok ellenfelével hiába vivta a legelkeseredettebb küzdelmét.

Óvatosan kezdte harcát a német területen, ahol lassanként megszerezte részvénytöbbséget a legfontosabb német gyáraknál, úgy hogy ma, a német termelés hetven százalékát ellenőrzi, irányítja. Csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg az egész piacot.

Az érdekelt német gyárak a kormány segítségét sürgetik, de egyrészt a termelés korlátozása vajmi bajos, másrészt a svéd-amerikai tröszt a világ minden pontján, különösen Lengyelországban, Svédországban korlátlanul rendelkezik a nyersanyaggal s bármelyik pillanatban megfojthatja ellenfeleit.

A helyzet az, hogy a tröszthöz nemtartozó gyárak már évek óta nagy veszteségekkel dolgoznak, melyeket hu zamosabb ideig lehetetlen lesz elbirniok.

Egy érdekes adat: a,német gyárak évente nem kevesebb, mint 125 milliárd gyufát termelnek.

A csúnya nők klubja. Az ötlet nem rossz: Amerikában végre megalapították a csúnya nők klubját is. Alakuló közgyűlésükön annak rendje és módja szerint elnöknőt választottak, ki mind koránál, mind csúnyaságánál fogva rászolgált a kitüntetésre.

A különös s igazán meglepő az, hogy a klubnak elég sok tagja van, ami a tengerentúli nők önkritikáját, bátorságát dicséri. Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy külföldiek is beléphetnek, levelező tagokul, de az igazgatóságnak előzőleg a jelentkező arcképét be kell küldeni, hogy annak alapján döntsön a fölvételre jelentkező mellett, vagy ellen.

A csúnyaság meglehetősen viszonylagos fogalom. Mit értenek rajta? Amint az alapszabályokban olvassuk a tagnak nem kell »föltétlenül csúnyának« lennie, elegendő, ha bizonyos szabálytalanság észlelehtő arcán, vagy testén. Azért természetesen az egészen ronda nők is felvétetnek, sőt bizonyos előnyben is részesülnek.

Az elnöknő a klub céljáról igy nyilatkozik:

— Abból a mindenki által elfogadott föltevésből indultunk ki, ho""" a csúnya nő sokkal szellemesebb, értelmesebb, mint a szép. Mi mindenekelőtt képességeinket akarjuk kicsiszolni, tanfolyamokat nyitunk, ezenkívül öltözködni tanítjuk tagjainkat, zongorára, vagy hegedűre, esetleg énekre is, amint kívánja. Szóval minden téren föl akarjuk venni a harcot a testileg szép nőkkel. Meg vagyok győződve, hogy az ilyen képzett, müveit csúnya nő kétszeresen veszedelmes lesz a férfiakra. Jelszavunk Balzac mondása: »Ha egy csúnya nő megszeretteti magát, akkor azt eszeveszetten szeretik«:

Levélszekrény. Legyünk tisztában azzal, hogy minden, ami köröttünk van, amit már természetesnek tartunk és megszoktunk, egykor olyan találmány volt, mint tegnap — a rádió.

E találmányok eredetére és fölfedezőjére nézve olykor viták indulnak meg s kiderül, hogy hány nagy embert nem ismerünk. Most az amerikai lapokban arról vitáznak, hogy ki találta föl a levélszekrényt. Az alábbi művelődés történetileg is érdekes véleményt fogadták el, mely arra mutat rá, hogy a levélszekrény Olaszországban született meg.

— A levélszekrényt — írja egy olasz történész — először is Firenzében alkalmazták. De akkoriban ez a közérdeket szolgáló szekrény az inkvizíció eszköze volt. A XVI. századbeli firenzei köztársaság faszekrénykéket helyezett el a templomokban, melyeknek felső részén egy kis rés volt. Ide kellett bevetni a névtelen leveleket, a névtelen följelentéseket. E szekrénykéket doboknak nevezték. A kormány tagjainak kulcsuk volt hozzájuk s Időnként kiemelték belőlük a baljós Írásokat, hogy utánuk járjanak. Miután azonban sokáig használták a »dobo«-kat, a polgárok szabadsága egészen megsemmisült, mozgalom indult ellenük, el is kellett távolitaniok. A dobokat többé nem használták hivatalosan, lomtárba kerültek, csak századok múltán hozták ki pincékből, padlásokból, hogy a postaforgalmat lebonyolítsa.

De azért a modern levélszekrény is magába fogadja még a névtelen leveleket.

*

A Pas de Calais. A Pás de Calais az a csatorna, mely elválasztja az egyedülálló Albiont Franciaországtól s az egész kontinenstől és minden angol állampolgárt egy megközelíthetetlen, magábanálló szigetté varázsol, régóta! foglalkoztatja már a humoristákat és a mérnököket is. Erről a csatornáról mondták a legjobb szójátékot, mikor az angolokat s a franciákat hasonlították össze. A fönségestől a nevetségesig csak egy lépés van s ez a lépés a Pás de Calais.

Most egy svájci mérnök, N. Jaeger hatalmas tervezettel áll elő, melynek célja az, hogy összekösse Angliát a kontinenssel. A mérnök szerint a már tervbe vett tengeralatti alagút ismeretlen, rendkívüli veszedelmekkel járna s ezért azt indítványozza, hogy építsenek helyette két negyvenkét kilométer hosszú hullámgátat. Ezeken a hullámgátakon két hatalmas nyílást vágnának, melyet óriási pillérek tartanának, úgyhogy közöttük a legnagyobb óceánjáró-hajók is baj nélkül közlekedhetnének.

A dupla hullámgátat sziklatömbökböl, cementből építené, úgy, mint az algíri kikötőben. Mindegyiken két sinpár futna a vonatok részére, közöttük egy országút a teheráutóknak és autóknak. Minthogy pedig a két 400 tonnás ciklopszi építmény között a hullámok megtörnének s maga az óceán is megjuhászodnék, a csatornát a legnagyobb viharok idején bátorságosan járhatnák a kisebb gőzösök is. Háborúban pedig természetesen a tengeralattjárók.

Ez a terv, mint annyi más, valószinüleg csak terv marad, pedig szakértők

v