Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-11 / 251. szám
2. oldal, _ BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1926. szeptember 11. rőí dr. Tartaljának nincs tudomása. Elismeri, hogy ő maga is felvett'a gyártól honoráriumot, de annak öszszegét nem hajlandó megjelölni. Az ülésen ezután a csehszlovák követség által rendelkezésre bocsájtott aktákat olvasták fel, amelyek szerint az adamsthali gyár tiltakozik az ellen, mintha a vagon javításhoz régi anyagokat használtak volna fel és a számlákat nem helyesen állították Franciaország csökkenti hadserege létszámát Újabb fontos takarékossági rendszabályokat határozott el a francia kormány gatták ki, aki az adamsthali gyár jogi képviselője volt. Tartatja dr. kijelentette, hogy az adamsthali gyár Guth nevű igazgatójának harminc százalékos engedményre vonatkozó ajánlatáról semmit sem tud. Egyébként hivatkozott a Sztojadinovics Dragisa—Pasics Ráda-perben tett vallomására. Pasics Ráda kétmillió cseh koronáról szóló csekket kapott, de a további négy millió kifizetésévolnának a szenet külföldön Beszerezni. Száz szakaszt letárgyalt • az adóegységesitő bizottság Az adóegységesítési törvényt tárgyaló bizottság pénteken folytatta az általános jövedelmi adó tárgyalását. A javaslat 97-ik szakaszához, amely az összjövedelem meghatározását tartalmazza Popovics Szvetiszláv, dr. Setyerov Szlávkó és Pusenják szólaltak föl. A bizottság azzal a módosítással fogadta el a szakaszt, hogy az összjövedelembe nem kell beszámítani azokat a jövedelmeket, amelyekhez az adófizető ■kivételes és különleges alkalommal jut. A 98-ik szabász a családi szövetkezetek megadóztatásáról intézkedik, ennek tárgyalását elhalasztották, mert a szakasz uj stilizációt kap. A 99-ik szakaszt azzal a pótlással fogadták el, hogy a hozományba be lehet számítani az örökség utján való gyarapodást is. A 100-ik szakaszt jelentéktelen módosításokkal elfogadták. A 101-ik szakaszt hosszú vita után félretették, ez ugyanis a bruttojövedelem megadóztatására vonatkozólag Olyan intézkedést tartalmaz, hogy az adófizetőnek valóságos könyvelést kellene vezetni. Az ellenzéki szónokok rámutattak arra, hogy ez különösen a földműveseknél teljesen lehetetlen. A bizottság hétfőn folytatja a javaslat vitáját. Erdőügyi miniszterhelyettest Párisból jelentik: A kormány péntek délelőtt minisztertanácsot tartott, amelyen fontos újabb takarékossági rendszabályokat határozott el. A minisztertanács úgy döntött, hogy százhat alprefekturát és hetven prefektusi titkárságot megszüntet. Nagyjelentőségű redukciót határozott el a kormány a hadügyi költségvetésben is. A tényleges tisztek létszámát 2700 fővel, 28.800 főre csökkentik, szemben az 1924. évi 35.000 főnyi létszámmal. A katonai kötelezettség ezentúl a huszonegyedik életévvel kezdődik, úgyhogy 1927-ben már lényegesen csökken a hadsereg létszáma. I A lovasságnál 7000 lóval redukálják a létszámot és a következő évben újabb 10.000 lovat szuperálnak ki. Százhetvenöt laktanyát polgári ■I —■mi I in 11 volna sí. A további vita során a bizottság ellenzéki tagjai indítványozták Pasics Ráda, Milinné, Guth igazgató és Szarbelics államtanácsos megidézését. A radikálispárti bizottsági tagok eleinte ellenezték Pasics Ráda beidézését, de végül a bizottság valamenynyi tagja hozzájárult úgy Pasics Ráda, mint a többi személy megidéz zéséhez. célokra rendeznek be és a Jövő évben újabb százhetvenöt laktanyát fosztanak meg katonai jellegétől. A tengerészeti minisztériumban és a felszabadult területek közigazgatásában is nagyarányú takarékossági rendszabályokat visznek keresztül, igy a felszabadult területek közigazgatásában 42 vezető és 44<J alantas állást, egészen megszünteti nek. Véres uccal iaarcolt Átütésiben A köztársasági gárda puccsot kísérelt meg — A kormányhü csapatok és a gárda megütközött az Alkotmány-téren — Kétszáz* ötven áldozata van a harcnak A Kondilis-kormány leverte a zendülést nevezlek ki Dr. Novák Lujo erdőügyi minisztériumi osztályfőnököt királyi ukázzal miniszterhelyettesé nevezték ki. A kinevezésnek az a politikai érdekessége van, hogy bizonyítja, hogy Nikics erdőügyi miniszter még mindig elég nagy befolyással bir ilyen fontos kinevezésnek az udvarnál és a kormánynál való keresztülvitelére. A'pénzügyi bizottság ülése A pénzügyi bizottság hosszabb szűr,, net után pénteken ülést tartott. Radonics Jován elnök bejelentette, hogy a kormánytól átiratban kérte a földmivelésügyi, közlekedésügyi, hadügyi, pénzügyi és erdő- és bányaügyi tárcák körébe vágó üzemek zárszámadásait. A közlekedésügyi és erdő- és bányaügyi miniszter még nem válaszolt, a többi resszortminiszter már megküldte a kért zárszámadásokat, amelyek megvizsgálása alapján az elnök azt javasolta, hogy a bizottság szálljon ki az állami birtokokra és közvetlenül szerezzen meggyőződést azok vezetéséről. A ljubicsevói állami ménes évi kétmillió dinár deficittel dolgozott. Más állami birtokok kezelése is ilyen eredménytelen, úgy hogy ezek a birtokok csak kárt jelentenek az államnak. Az elnök előterjesztéséről hosszabb vita indult meg, amelyben Novákovics, Protics Andrija és Gavrilovics Ottó radikálisok, Setyerov demokrata és Pusenyák szlovén néppárti vettek részt. Protics Andrija élesen kikelt az állami birtokokon folyó gazdálkodás ellen és megemlitette, hogy a béllyei uradalomban kilogrammonként négy dinárért adták el a legjobb marhákat és amikor ő ez ellen tiltakozott, az uradalom igazgatója a kormány jóváhagyására hivatkozott. A bizottság elfogadta Setyerov indítványát, mely szerint előbb át fogják vizsgálni a zárszámadások adatait és csak azután határoznak, hogy a bizottság kiszáll-e az állami birtokokra. Végül az árvízkárosultak segélyezéséről szóló indítványokra tértek át és úgy döntöttek, hogy ezekkel csak a földmivelésügyi miniszter jelenlétében fognak foglalkozni, aki szombaton érkezik vissza Beogradba. Az ankétbizottság megidézi Pasics Rádít A parlamenti ankétbizottság pénteki ülésén dr. Tartatja ügyvédet hall-Athénből jelentik: Csütörtök éjjel a köztársasági gárda államcsínyt akart elkövetni és a fővárosban véres harcra került a sor a lázadók és a kormányhü csapatok között. A köztársasági gárda a diktatúrát akarta kikiáltani, 'ami tudomássá''jüfott’á’&Őrmáhynak’ és ' Kondilisz tábornok• ’ • minisztereiig csapatokkal “vette körül azt a kaszárnyát, amelyben a' ’g&rda ’tartózkodott:, feíszólitotta a lázadókat, hogy vonuljanak el, amely esetben büntetlenséget biztosít részükre. . A köztársasági gárda vezetői, Dertilisz és Zervas tábornokok elfogadták az indítványt, csak azt kötötték ki, hogy a kormány csapatai vonuljanak el a laktanya elől. Amikor ezt a teltételüket teljesítették, a gárda kivonult a laktanyából és a város belsejébe tartott, útközben tüzelni kezdve a kormánycsapatokra. A kormányhü csapatok viszonozták a tüzelést, majd beavatkozott a harcba az Athén körüli dombokon elhelyezkedett kormányhü tüzérség is. A köztársasági gárdának időközben két páncélos autó érkezett a segítségére, amelyekkel folytatták az utat a város felé. Az Alkotmány-téren összeütközésre került a sor, amely véres lefolyású volt és óriási pánikot idézett elő a fővárosban. Az emberek rémülten menekültek a házakba, hogy menedéket keressenek a röpködő puskagolyók elől. Dertilisz autón a távirda épületébe igyekezett, hogy azt csapataival megszállja, azonban a kormánycsapatok körülvették Dertilisz autóját és a benneülők legnagyobb részét megölték, a lázadók másik páncélos autóját pedig felrobbantották, úgyhogy a bentülök valamennyien életüket vesztették. A harcba beavatkoztak a royalisták és a kommunisták is, akik a maguk céljaira szerették volna a forrongást hasznosítani. A royalisták és kommunisták három óra hosszat lövöldöztek az uccákon és igen sok embert megsebesítetek. A kormánycsapatok végül is leverték a lázadást és a kormány ismét ura a helyzetnek. Az áldozatok száma óriási, azonban eddig még nem lehetett pontosan megállapítani, hogy hány halottja és sebesültbe van az összeütközésnek. A lázadásról Kondilisz tábornok nyilatkozott a sajtó képviselői előtt és a következőket mondotta: — Tudomásomra jutott, hogy a royalistapárt egyes vezetői fel akarják bujtani a- tömeget a kormány ellen. Ezzel egyidejűleg' ’ a “’Éözlarsasági' gardá is puccsot kiséireM meg. Több royalista politikust letartóztattunk, a gárda vezetői, 'berfitišz es' Zervas’ tábornokok'" ped^g haditörvényszék elé kerülnek Az összeütközésnek sok halottja és sebesültje van és az áldozatok száma körülbelül kétszázötvenre tehető. Az athéni rendőrség és a katonai hatóságok a legszigorúbb rendszabályokat léptették életbe. Este nyolc óra után senkinek sem szabad Athénben az uccán tartóz-Kikindáról jelentik: Borzalmas bűntényt fedeztek fel csütörtökön délután, a Kikinda melletti Mastort községben. Egy jobbmódu tojás-kereskedőnőt és leányát meztelenre vetköztetve, hatalmas vértócsában holtan találták lakásu- ( kon. Csütörtökön délután jelentették a csendőrségen, hogy Reczler Izabella tojáskereskedő asszony laikása már napok óta zárva van és sem ő, sem a leánya nem adnak életjelt magukról, holott a szomszédok tudomása szerint nem távoztak el a községből. A szomszédok annak a gyanújuknak adtak kifejezést, hogy a két asszony bűntény áldozata lett. A csendőrség megindította a nyomozást, kiszállt a helyszínre, azonban a lakás ajtaját zárva találta. A csendőrök erre benéztek-az egyik szoba ablakán es a függönyök rései közül borzalmas kép tárult eléjük. A hetvenéves Reczler Izabella és harminckétéves leánya, teljesen meztelenül hevertek a szoba padlóján. A csendőrség nyomban jelentést tett a kikindai ügyészségnek, ahonnan még csütörtökön délután kiutaztak a helyszínre dr. Radulovics ügyész, Dragojevics János vizsgálóbíró és dr. Petrovics kodnia és a sötétség beállta után csak katonai őrjáratok járnak a főváros uccáin. A lázadásban résztvettek a kommunisták is, akik az utóbbi időben élénk tevékenységet fejtettek ki. Szalonikiben több kommunistavezért letartóztattak. A tisztikar hü maradt a kormányhoz. A puccs leverése után a VeniZeloszr baft 'Vézető'i ’ felkeresték Kondilisz tábor-1 nokot, akit felkértek, hogy alakitsoi^ koalíciós kormányt. Kondilisz a kérést megtagadta. Venizelosz San-Moritzban kijelentette, hogy a katonai uralom a köztársaság bukására és a királyság visszaálliíására fog vezetni A kormány hatályon kívül helyezte a: Pangalosz mindazon rendeletéit, melyek a szabadságjogokat korlátozzák. Sándor orvos. A községben nincs laka-, tos és igy a lakás ajtaját nem tudták felnyitni, mire az egyik ablakot feszi-, tették fel és a hatóság emberei az ablakon át másztak be a szobába. A szobában meglehetős rend volt, csu-, pán az egyik szekrény volt felnyitva és, az ágy széthányva. A két asszonyba-, talmas vértócsában, egymásra hajolva teljesen meztelenül feküdt a padlón hol-; tan, testükön már kiütöttek a hullafoltok. Dr. Petrovics orvos megvizsgálta a holttestet és megállapította, hogy asszony nyaka el van vágva, testén pedig tizenhét késszurás van, míg leánya holttestén tizenhárom késszurást találtak. Az orvos véleménye szerint a két nő kéjgyilkosság áldozata, amit az a körülmény is bizonyítani látszik, h.ogy ruhájukat az ágyra dobálva megtalálták, tehát a gyilkosok nem azzal a szándékkal tépték le róluk, hogy magukkal vigyék. Azt még nem sikerült megállapítani, hogy a tettesek mit vittek el magukkal. A nyomozás során kiderült, hogy a két asszonyt még kedden éjjel gyilkolták meg. Az áldozatokat pénteken fogják felboncolni. A csendőrség a gyilkosok kézrekeritésére széleskörű nyomozást indított. Kéj gyilkosságot követtek el egy hetvenéves asszonyon és a leányán Borzalmas bűntényt fedeztek fel Mastort bánáti faluban