Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)

1926-08-29 / 238. szám

1926. augusztus 29.

16. oldal.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

Bánát közbiztonsága

Napról-napra jönnek a jelentések a bánáti községekben elkövetett borzalmas és kegyetlen bűncselekményekről: rablógyilkosság, betörés, utonállás, rablás, néha tömegesen, néha csak szórványosan. A bánáti lakosság felizgatott fantáziája még meg is toldja: meg nem történt rémtettekkel kibővíti, kiszínezi, szenzációs, de képzelt részletekkel megtűzdeli és a végén már minden ismeretlen emberben bűnözőt, utorrállót sejtenek és a szomszédjaikra is bizalmatlanul tekintenek. Csak aki a tárgyilagos sajtó közléseit fogadja el tényeknek, az látja be, hogy nem olyan borzasztó a helyzet, nem szűnt meg a közbiztonság és nem tért vissza a régi rablóvilág a bánáti síkon.

Ilyenkor, augusztus végén mindig igy szokott ez lenni. A kukorica az idén a sok esőtől talán még magasabb, mint máskor és még jobb rejtekhelyei nyújt az elvetemült tolvajoknak. Nem kell hát csodálkozni azon, ha most egyszerre tömegesen fordulnak elő bűnesetek.

Ami mégis gondolkodóba ejthetné a polgárságot, az legfeljebb a nyomozás eddigi teljes eredménytelensége. Már második hete, hogy a csendőrség és rendőrség teljes erővel nyomoz és még mindig semmi pozitív nyom nincsen, a betörések pedig közben megismétlődnek. Ez az eredménytelenség már-már csüggedést kelt a közvéleményben, ami csak elősegíti a túlzott hírek terjedését és az emberek azt hiszik, hogy védtelenül ki vannak szolgáltatva a gonosztevőknek.

Pedig sem a rendőrség, sem a csendőrség munkájában nem lehet találni semmi kifogásolni valót. A becskereki rendőrség például olyan páratlan teljesítményt végzett ezen a két utolsó héten, amellyel megmutatta hatalmas energiáját, nagyszerű tudását és azt, hogy itt mindenki a helyén van. A rendőrség egész tisztikara, detektivtestülete és legénysége két hét óta úgyszólván éjjelnappal talpon áll, fáradhatatlanul dolgozik, amerikai méretű hajszát oflytat a banditák után és igazán nem rajtuk múlott, sem az ügyességükön, sem az energiájukon, hogy a hajszolt gazemberek még mindig nincsenek a kezeik között.

Ha valahol hiba van, azt nem a nyomozás vezetőiben, hanem a viszonyokban, a rendszerben kell keresni. Elsősorban abban, hogy a becskereki rendőrséget, a főkapitánytól egészen a közrendőrig oly mizerábilisan fizetik, amelyre nincsen példa Európának talán egyetlen városában sem. Hogyan várhassanak nagy eredményeket attól a rendőrségtől, a melynek létszáma minimális, amelynek kapitánya 1300 dinárt kap kézhez minden elsején, ahol egy detektív havi nyolc-kilencszáz dinárért teszi kockára éjjel és nappal az életét.

Amellett a mi rendőrségünk minden komoly segédeszköz nélkül szűkölködik. Nem áll egyetlen ló, egyetlen autó a rendőrség szolgálatára, a költségvetését redukálták és megtörtént, hogy mikor valakit el kellett innen toloncolni, a kitoloncolt volt kénytelen fedezni a maga és a kisérő rendőr útiköltségét, mert a rendőrségi költségvetésben nem volt rá fedezet. Költségvetési redukcióval, hiányos felszereléssel és éhező rendőrtisztviselőkkel nem lehet megjavítani a közbiztonságot és ilyen körülmények között senki se csodálkozzék azon, hogyha ftincsenek meg olyan könnyen a tettesek, mert éppen ellenkezőleg az volna a csoda, ha egykettőre hurokra kerültek volna.

Meg kell még azt is említeni, hogy a nyomozó hatóságok nem veszik kellő mértékben igénybe a sajtó támogatását. Számos tapasztalat nem egyszer igazolta már be, hogy a sajtó mennyire segítségére lehet a rendőrségnek és a csendőrségnek a nyomozásban. Hányszor jelentkeztek már tanuk a sajtó közlései nyomán, akik segítettek rávezetni a bűnösök nyomára. Hány uj és fontos adatot hozott napvilágra az újság riportere. Csak legutóbb is az adai szörnyű gyilkosságot a Bdcsmegyei Napló munkatársa derítette fel. Mindenütt a világon tudják és méltányolják a sajtó szerepét és nem a sajtó, hanem a nyomozás érdekében történik, hogy a rendőrségek a legkisebb bűnügyekről is tájékoztatják az újságírókat, ilyen nagyobb bűncselekményeknél pedig, mint amiben most nyomoznak, napról-napra részletes komniünikékeket bocsátanak ki a sajtó részére a nyomozás állásáról.

Nálunk azonban titkolóznak, többnyire csak a már teljesen felderített bűnesetekről adnak ki információt, a föl nem derített eseteket pedig lehetőleg elsikkasztják a nyilvánosság elől. Ismételjük, hogy ez nagyon hibás felfogás, amellyel igen sokszor, ártanak a nyomozás sikerének is. Egy nagyobbarányu bűneset részletes ismertetése nem szenzációhajhászás, hane ma közérdek igazi szolgálata.

Dr. Hesslein József

got fentartani? Az emberrel, vagy szülő szülejével? Mindezek a kérdések a jövőben választ nyernek. Ne vágjunk az események, azaz Voronoffék örvendetes családi eseménye eé. Lássuk a medvét!

Még egyre akarom önt megkérni egyetlenegy Nora, üzenjen a fajtest.véreinek, az őshazában levő majmoknak, akik tudvalévőén előszeretettel majmolják az embert, nehogy eszükbe jusson a Veronoffot is majmolni. Beszólja le őket arról, hogy az őserdőkbe tévedt emberen ugyanezt a kísérletet kipróbálják. Vagy felesleges a majmokat erre figyelmeztetni? Merthogy a majomtársadalomban sürgősebb problémák megoldásán törik a tudósok a fejüket. Például, hogy eltöröljék a törvények ama3 embertelen paragrafusait, amelyek alapján súlyos börtönre ítélik a megesett nő két, akik a szerencsétlen gazdasági körülményeiknél ogva és mert az apák nem akarnak tudni a gyerekről, a nyomorúságba születendő gyermekeikéi nem akarják a világra hozni.

Voronoff mesternek adja át kiválí üdvözletemet, önnek Nora kisasszony minden jót kíván

Eos.

A vidám árvíz

— Fare őlevél —

Rimske-Toplice, auguszips

Ragyogó, napfényes időben állt meg a vonat a régi kőhid mellett Zidani- Mostban. A Savina, a világ legkedvesebb főlyócskája, kissé meghízott, mióta nem láttam, de azért vidáman csobog az autó mellett, amely röpít bennünket Rimske-Toplice-re, a hires, régi Römerbadba. Éppen annyi időnk van, hogy körülsétáljunk, bejárjuk a régi, kedves helyeket, a Ruski-putról lenézzünk a Savina aranyos zöld völgyébe, kényelmesen megebédelünk és aztán visszaautózunk Zidani-Mostba a zagrebi vonathoz, amely tovább visz, le a tengerpartra.

De mire a feketekávénál tartunk, elbújik a nap és még végig se szívtuk a cigarettát, már zuhog az ólmos hegyi eső. Eleinte menydörög, villámlik. Azt hittük, nyári zivatar, amely el fog vonulni. Indulni kellene, de nyitott autón, zivatarban — mindenki lebeszél —- maradok.

A felhők mind sűrűbbek, az eső olyan súlyos, mintha nem is viz, hanem higany esnék a felhőkből. Már nem látni a hegyeket a völgy túlsó oldalán. Este lesz, éjszaka, a felhők ott gomolyognak körülöttünk. Szinte nem is lehet látni hogy esik, mint valami hideg gőzfürdő úgy áll körülöttünk a viz. Reggel st, szűnik. Meg se próbálok elutazni. Saj nálom az autót, a podgyászomat, meg aztán ilyen időben mindenütt egyfor mán rossz. Várunk. Az eső úgy esik mintha soha nem tudná abbahagyni. Hi rek érkeznek, hogy a Száva kiöntött hogy elsöpörte a vasúti hidat, hogy Za grebből nem jönnek már vonatok, hogy a Száva három métert áradt, majdhogy hét méteres az áradás — ellenörizhetet len hirek.

Este lesz. Kint változatlanul zuhog Bent a szobában vidám családi kör; grammofon, tánc, csak itt-ott komolyodnak el az arcok pár percre, mikoi egy-egy uj vendég állít be újabb rémhírekkel. Tiz órakor megérkezik a házigazda öccse. Zagrebből jött. Végre egy szemtanú. Ez az utolsó vonat, amely őt hozta. Zagreb felé megállt a forgalom. Tartóztatják, de még az éjjel tovább akar menni Celjébe. Félti a házát. Izgatott. De azért öt perc múlva már úgy táncol, mintha ez volna az egyetlen gondja. Éjfélkor minden rábeszélés ellenére nekiindul. Félóra múlva vissza jön, nem lehet átmenni a pályaudvarra, kiöntött a Savina. Köpenyek, ernyők — nekiindulunk mindannyian megnézni.

Az eső kissé szünőben van. kisétálunk a völgybe, a hídon még át lehet menni, de a hid másik oldalán vagy egy méter magasan áll a viz. A folyóparti kertecskék viz alatt, a babnak csak a karója látszik. A postának már az ablakán ömlik be a viz, az ugyanazon házban levő Posta-vendéglő földszintes nagytermében vígan hullámzik az ár. Odébb a kuglizó kicsit magasabban áll.

Ember az állatban

Levél Nóra kisasszonyhoz

Kedves Nóra, Voronoff mestertől értesültünk, hogy kegyed a világon van és egy olyan tisztelt család tagja, amelyet Darwin óta mi emberek őseinknek tekintünk, ön majom, helyesebben: maga orangutáng! Minden sértő szándék hiányzik e mondatból, ön Nóra kisaszszony, akkor sértődne meg, ha nem neveznék orangutángnak, mert hogy ön valójában az és magácska erre épp olyan büszke, mint az ember, hogy embernek, a ló, hogy lpnak született. Jól tudom, hogy -az ön kedves famíliájában ha valakit nagyon meg akarnak sérteni, igy rikácsolnak reá majomnyelven:

— Te ember!

Az őserdőben uralkodó törvények paragrafusai szerint ez bizonyára a súlyos becsületsértés tényálladékait kimeríti. Maga, Galambom (remélem, eltűri az alulírott bácsitól ezt a bizalmaskodást?), már elhagyta az őserdőt, megismerkedett a civilizációnkkal, sőt mondhatom, előharcosa lett az emberek tudományának. Nagy fába vágta fejszéjét, Kisasszonykám! Illetve, hogy nem is ön, hanem Voronoff professzor ur az, aki fejszéjét a nagy fába vágta’ és aki kézzelfoghatóan és szemmelláthatóan azt akarja a világnak bebizonyítani, hogy megfelelő előkészítés után és beavatkozásra — no, el ne piruljon! — majomnők is embergyermeket szülhetnek.

Miután pedig ismerem emberfajtám indiszkrét természetét és jól tudom, hogy az Önhöz intézett teljesen privát, óh, de mennyire privát, levelet mások is elolvassák, a gyöngébbek kedvéért bemutatom Voronoff professzór urat, aki ime egy orangutángból, hogy is mondjam, kísérleti nyulat csinál, azazhogy egy ártatlan orangutángleánykát anyává tesz és azt várja tőle, hogy emberkét vajúdjon az emberanyáktól származó emberek csodájára. Tetszik tudni, hogy Voronoff mester arra pályázik, hogy kétséget gyújtson a költőben, aki azt énekelte volt, hogy: »Nem szül gyáva nyulat Nubia párduca!« Voronoff előtt nem is akadt volna ilyen párduc Nubiában, de engedjék meg párducuraim és párduchölgyeim, Voronoff után már lehet erről is csevegni. Csak éppen meg kell fogni egy illető nubiai nősténypárducot, meg kell operálni olyformán, hogy méhébe egy nyulacskából azon frissen kivágott petefészket transzplántálunk, melynek megtörténte után egy deli nyulurfit felbiztatunk, hogy udvaroljon és kezdjen benső viszonyt az igy preparált párduchölggyel, majd meglepődne a költő és báb egyaránt, hogy e párducmama bizony egyebet sem szült, mint nyulakat. (Ebből is látszik már a zsidók világuralmi törekvése. Mindenben csak a zsidóknak akarnak kedvezni, párducbőr helyett nyulbőr születik, mert egyes zsidók a velük született gyávaságuknál fogva nem a dicső párducbörrel, hanem sokkal szelidebb és ártatlanabb nyulbőrrel kereskednek falvainkban.) Nézzék csak, én itt leplezetlenül tárgyalom a születés kényes misztériumát, de szinte biztosra veszem, hogy Nóra kisasszony, mint a mai kor gyermeke, nem hisz a gólyamesében és fel van világosítva nemileg. Nem a gólya hozza a gyereket, hanem a Voronoff... Ugy-e, Nóra?

Hogy kí légyen ez a Voronoff? Egy orosz orvos Párisban, a hires Steinach professor iskolájából, aki állitóilag a majommirigyek átültetésével megfiatalítja az öreg embereket, Egy kis Isten, vagy varázsló, tudós vagy szélhámos? ETre a kérdésre adanló helyes válasz még az idők tnéhében rejbk. Ez a doktor Voronoff legutóbb felállott a stockholmi fiziológiai orvoskongresszuson és ott bejelentette, hogy van neki egy majma, egy orángutángja, akit Nórának keresztelt eh (ön ez, drágaság, akinek most jelen levelemet írom.) A doktor elmondota, hogy mike.t pancsolt össze magával. Elaltatta és felvágta a hasát, aztán elővett egy emberi asszonyból kimetszett petefészek darabkát és, mint az intarziát, beplántálta az ön majom! méhébe. ön állítólag remekül állotta ezt a súlyos műtétet, felgyógyult és ember lett a talpán. Illetőleg, hogy precízen fejezzem ki magam: ember a méhén. A durva, szőrös orángutángbőr érző női szivet takart. A professzor azonban nem állt itt meg, tovább ment, óh sokkal tovább merészkedett. Szívesen konstatálom, hogy az ön orangutáng! női becsületén folt nem esett. Nora nem adta oda magát az emberi férfiúnak, ez — amely szóval a törvényeink jelölik — a fajtalanság nem történik meg. Ezt az ön reputációja érdekében Voronoff mester is kinyilatkoztatta, ellenben bátor volt azt az édes titkot közölui az egész tudós kongreszszussal, hogy önt, kedves Nora kisaszszony, pardon n.agysád, mesterségesen hozta anyai örömök elébe. És pedig olyan machinációval, hogy születendő gyermekének apja nem hasonszőrű orangutáng, mint Ön, hanem a teljesen dcgenerált és sokat vitatott majomszabásu emberek közt keresendő. Voronoff szerint Nora három hónap óta anyának érzi magát, amilyen fenkölt anyának legfeljebb csak az a majomaszszony érezhette magát, aki a Darwinféle fejlődési e mélet teljes tudatában, közvetlen ősanyja volt az embernek. Vagy ha boncoljuk a dolgot, Voronoff, az ember, az ötj testét úgyszólván csak kibérelte, emberi petét ültetett el benne, emberi apától következett be a megtermékenyülés, úgy, hogy most Voronoff, *az ötlet apja, arra esküszik, hogy az Idegen talajban egy e’vetett mag gyümölcse: emberi magzat. Pláne, ha maga Nora hisz az emberi babonában és áldott állapotában megcsodálja Voronoff mestert, akit ezért a merész és bizarr kísérletéért lehetetlen mindenkinek nem megcsodálni. így aztán mérget lehet venni arm, hogy a születendő gyermek Voronoffra fog hasonlítani.

Nem foglalkozom itt azokkal a gorombaságokkal és insinuációkkal, amikkel a többi mirigy-irigy doktorok Voronoffot, a mirigyek doktorát Stockholmban illették. Minek egy leendő anyát izgatni azzal, hogy talán mi is a tudós professzorok álláspontjára helyezkedvén, nem bízunk Nóra majomfölötti vállalkozásában, miszerint bennünket egy egészséges embergyermekkel fog megajándékozni. Ezt a tulományos hipotézistnem szabad még embriójában megölni. Várjuk türelmesen meg a hat hónapot, amikor Nora bevonul a szülészeti klinikára vagy felmászik egy fa tetejére hogy fájdalomban megszülje az ő kakuk-emberfiókáját,..

Az ön különös esetében Nora leányasszony, voltaképen nem történt egyéb, minthogy az a fránya muszka orvos visszafelé forgatja a Darwin-féle filmet. Amit fantasztikus regényírók képzeltek el vad fantáziájukban, annak most élő keretet és vafó tartalmat igyekszik teremteni az ember. A mithologiai csodalények, a félig ember, félig ló, a halfarkban végződő szirének, vájjon nem egy ilyen Voronoff-féle kombináción alapulnak? Kedves Nora! ön ne törődjön az Ön körül háborgó hullámokkal, önnek, mint született orángutángnak még nem kell gondolkoznia, ön minden állati ambíciójával ne törödöjön mással, mint a szive alatt hordott emberrel! Milyen lesz, szertelen vagy szőrös, négykezü vagy kétkezü, keverék vagy tiszta faj, mit keres itt a föíldön, milyen hivatást fog választani, melyik politikai párthoz fog csatlakozni, kikkel fogja a rokonsá-I