Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)

1926-08-22 / 230. szám

18. oldal

BÄCSMEGYEI MAPÍ R

1 O

fUjEjusztus 22

Gyilkos tavasz

Irta: Beringt Jónás

Épen öltözni akart, a harisnyáit kotorta az ágy alól. Kint kopogtattak.

A kocsmáros kis lánya jött be féiös köszönéssel. Kezében a Wkreroázolt, kopott ételhordó csörrent meg Ismerősen.

— Bácsi kérem, ekhoatam az ebédet, — hadarta elfogyó lélegzettel a kislány

és nagyot fújt. Látszott, hogy még a folyosón szívta tele a tüdejét, hogy ne kelljen mindjárt belépéskor lélekzetet vennie a szoba levegőjéből.

— Az ebédet? Mit akarsz most az

ebéddel?,

A hangja elfulladt. A kis lány szomjas szánakozással nyitotta rá a szemét. Valami tréfát gyanított, előre meg is mosolyogta.

— Jaj bácsi, megint úgy tesz, mintha nem tudná, hogy már elmúlt dél, — nevetett a sárga ember szemébe s az edényeket az . asztalra - sorjáztatta. Le akarta emelni a leveses tálka födőjéí, de bácsi rácsapott a székre.

— Maradhass. — förinedt rá mérgesen, — becsöpögteted az asztalt.

A kislány visszarántotta a kezét. Elsomfordált, a sarokban leült ős hátravetett fejjel gyerekesen bámészkodott«;' Titokban mindig élvezte, ahogy az a sárga, köhölő ember mohón neki látott az evésnek. Most is szembekönyökölt veíe, de az öreg csak játszott a kanállal, a leves finom párája eldurvult a torkában, idegesen eltolta maga elől a tálat. A főzeléket is csak megialtelte, Rájött, hogy leves nélkül nem kívánja. A tésztát szinte kéjes undorral szagolgatta.

Tavasz, — ezelőtt egy hónappal még várta bizakodón, akár valami c»odadoktort, most semmit se talál benne. A nap beénekelt az attakon, gyártotta szelíden a meleget, a sugarak ropogtak mint a kövér zsarátnok, réuywen kövéredtek a fölhők, de nagyon egyszlnüek voltak, mMyen mis volna, ha mindegyiket egy haTánt bíbor sáv szelné kettőbe. A fü fölött a szél fehér fésűje csillant meg egy percre jó hűvösen és a szoba sarkaiban néha szinte kigyulladt a homály. A tar«» k*bantotta föl, de a tavas* nem volt tündér a csöpp máglyák előtt, ceak egyszerű iparos, kontár, prózai kéményseprő. Sokszor különös seines hangok vonultok föl, mintha egy nte*9zl rözsasetnű harmonium kottájából indultak volna ol, de ha fölnyitotta a szemét, a hangok egy* szerre meghaljak mind.

— Hogy ülsz itt, — ripoteodotl h)t* a gyerekre, — szétterpeszted a lábad és a szoknyád egészen fökusalk. Nem szégyeraled magad?

A kislány ijedten kuporodott Umax*, ruháját lehúzta a. térdei alá és megszegett nyakkal, kicsit csodáikozáa aéaett a haragos kék szemekbe.

— Mért húzod a szoknyádat? Ülj egyenest és ne dülleszd ki a arakad. Olyan kurta tesz a te nyakad ás ratat a* anyádé. És ne harangozz ttt • nekem folyvást. A kántorIfciMkk boréod-e még a tejet?

— Hordom, szepegte a kl«

— Hát akkor láthatod mindennap a kantomét. Ha sokat lábilod a lábod, olyan vastag lesz a tied is. te illetlen,

Akart fnég valamit mondani, de a

kertből kacagást hallott. Falánk kíváncsisággal lépett az ablakhoz, egy tizenhatéves forma ilány ült a kerti asztal mellett, ölében könyv, előtte egy meglett, széles váilu gimnazista.

— Nézze, csipegett kinn a csitri és kezefejét a nap felé emelte, — milyen halványak az ujjaim.

A fiú ép oly müá-rtatlansággal kapta el a kínálkozó kacsókat.

— Mutassa! Tényleg, — csodálkozott, — a karja Is! És fölhúzta egész vállig a hölgyike ruháját.

— A maflák, — gondolta befelé a köhögő ember és földühödt érdeklődéssel falta őket, — szent buta maflaság. Egy tizenhatéves Manci, nem is lehet más mijit egy Manci és Pali, persze, aki yipdjárt egész twttbea ansoKMKtul,

mert Manci, a maflaság, keresztbe teszi a lábát és az ölébe ejtett könyvet egy kicsit a lábai közé szorítja.

Nevetett, félrehuzódott az ablaktól, még egyszer a kis nő fehér arcára né-, zett. Friss édestej undorító szaga csapott az orrába.

— A maflák!

♦

A kis lány fölbátorodott a nevetésre, megmozdult a széken.

— Bácsi kérem, — hadarta elevenen, — a bácsi a múltkor emlegette, hogy ad pénzt, osak kérjem, ha megint eljövök.

—■ Pénzt? — csodálkozott a köhögő ember és a szó csúnyán a szivébe harapott.

— Pénzt. Hogy mindig pontosan hozom az ebédet. Azt is mondta a bácsi, hogy majd vegyek rajta szalagot.

— Ejnye, de tudod.

— De én inkább üveggolyókat szeretnék venni. A lányok most golyóznak az iskolában.

— Golyóznak? a lányok? —, és bámul erősen a gyerekre.

—Igen. Csak nem úgy mint a fiuk. A fiuk elnyerik egymástól a golyókat. De

a lányok úgy golyóznak, hogy földobnak öt golyót és akkor elkapják, igy és aki hármat elkap, annak van egy lova. És ha van tiz lovunk, akkor —

— Na?

— Akkor azt mondjuk, hogy az a

lány férjhez ment.

— Hát neked erre kell a pénz? neked pénz kell? te játszani akarsz? golyózni? férjhez menni? és egyszerre nagyon szemtelennek, rossznak érezte ezt a gyereket, úgy meredt rá, mintha utonállóval állna szemközt, aki az életére szomjazik.

— A bácsi mondta, — bizonykodott még mindig bátran a gyerek.

— Feleselsz is? kitaposom a beled, te cudar.

Megtántorodott, a szeme lassan körbefordult, fújt, de a kis lány vihogva elugrott előle, egy pillanat alatt kinn termett a folyósón.

Mikor magára maradt, semmire se emlékezett tisztán. Közben a köhögés is elfogta, fáradt volt, odament az ablakhoz. A mafla Manci egy nyaláb orgonát dobott ép akkor az asztalra és ö sietve becsukta az ablakot

Eppur si

Michelson legújabb kísérletei a föld forgásáról

»Eppur si muove«. »És mégis mozog a föld*, dörögte állítólag az aggastyán Galilei inkvizitorának, akik azt követelték tőle, hogy vonja vissza a tanításait.

De hát igazán mozog-e a föld? Kopernjkus nagyon óvatosan — vagy talán I nem is ő maga, hanem azok, akik a munkáját sajtó alá rendezték — csak annyit mond, hogy a csillagos ég járását úgy is meg lehet magyarázni, hogy nem a nap forog naponta a föld körül, hanem a nap és a csillagok állnak és a föld naponta egyszer köriilfordul a tengelye körül. Kétségtelen, hogy ez sokkal egyszerűbb és pláuzibilisebb magyarázat, mint a régi és már az ókori elfogulatlan gondolkozók között is többen ezt az egyszerűbb magyarázatot hirdették. De hol voltak az igazi, természettudományi, kísérleteken alapuló bizonyítékok? Hol volt a hitet pótló, a hitet megdöntő bizonyíték?

Az első, Igazi, a természettudományos világfelfogásnak megfelelő bizonyiték voltaképpen mindössze hetvenöt e«*tend6s. 1850-ben végezte a föld forgását bizonyító kísérletét Foucault, a múlt század egyik legkiválóbb francia fizikusa. Erről a tudósról sokan tudják, hogy a párisi csillagvizsgáló fizikusa volt, de azt kevesebben tudják, hogy egy nagy napilapnak, a még ma is élő Journal des Debatsnak tudományos rovatvezetőié volt.

Akkoriban már tudták a tudósok a forgó mozgásnak azt a csodálatos tulajdonságát, hogy a forgás síkját megtartja. Ma már minden gyerek tudja, hogy a forgó kerék, a bicikli és a sok százféle forgó szerkezet magától nem változtatja mec azt a síkot, amelyben forog. És ezt használta fel Foucault a föld forgásának a bizonyítására. Így okoskodhatott: Ha egy kerek asztal közepében álló oszlop kinyúló végére ingát akasztok és ezt lengésbe hozom, az inga az ő lengési síkját megtartia; ha az inga valami módon megrajzolja az asztalon a pályáját, akkor ez a vonal mindig ugyanaz marad. De ha közben az asztal szépen, egyenletesen elfordul a középpontja körül, akkor az inga által leirt vonal is elfordul — éppen azért, mert a lengés síkja a régi marad. Mire az asztal egyszer körülfordult, az inga lengési vonala is éppen egyszer körülfordult. Ha már most úgy képzeljük a dolgot, hogy éppen az északi sark fölött függ ez az inga, akkor az előbbi asztal szerepét maga a föld viszi, és ha igaz, hogy a föld i tengelye körül forog, akkor az inga síkja, mint előbb láttuk, látszólag egy nap alatt körülforog. Egyszerű számítással ki lehet deriteni, hogy ha a kísérletet nem az északi sarkon képzeljük, hanem a föld más helyén, hegy akkor OKamtaä fordul el látszólag az inga

/

sikja. És Foucault ezt a kísérletet 1850- ben végre is hajtotta. Egy pincében végezte a kísérletét kétméteres ingával és már félóra múltán észrevehetően eltért a lengési iránya az eredeti irányától. Később a párisi hosszú ingával végezte és 1855-ben, az első párisi világkiállításon, a nagy nyilvánosság előtt Foucault megismételte a kísérletet A világ részében elterjedt a Faucault-inga, a kölni dómban, a speyerl dómban, sőt a római Szent Ignácius-templomban is megismételték a kísérletet- Páter Secchi ezen ki sérletének eredményei a római pápai akadémia közleményeiben Jelentek meg 1851-ben és voltaképpen ezen időponttól kell számítani, hogy a katholikus egyház a föld forgásának tanát hivatalosan is elimerte.

Foucault kísérletének ez a nagy, tudományos jelentősége, hogy a földön végzett kísérlettel deríti ki magának a földnek a forgását. Közeltfekvő gondolat volt, hogy vájjon nem lehetne-e a földön végzett kísérletekkel a földnek a nap körüli járását Is kideríteni? Minthogy a föld a nap körül igen-igen nagy pályán halad, ennek a pályának nagy része szinte olyan, mintha egyenes volna és a föld mozgása egyenletes haladó mozgás volna. Maxwell-nek támadt az a gondolata, hogy igenis ki lehet deriteni a földnek a haladó mozgását Is. Így okoskodhatott: A föld oíyan, mint egy nagy léghajó, mely a mindenséget »kköltő* étertengerben röpül tova. A fény- és a többi elektromos hullámok is ebben az étertengerben haladnak a rengeteg, 300.000 kilométeres sebességgel. Éhez képest a föld igen kicsiny, de mégis számottevő harminc kilométeres sebességgel halad. Az étertenger maga — az már Foucault más kísérleteiből nyilvánvaló volt — nem mozog örök mozdulatlanságban van. így tehát az a fénysugár, mely a földdel szemben halad az étertengerben (úgy, mintha a torpedó a tengeralattjáróval szembe repülne), a földhöz képest gyorsabban megy, mint az a fénysugár, mely a földmozgás irányában megy. Maxwell tehát úgy gondolta, hogy a fénysugár sebességének ezt a kétféleségét kellene kimutatni, akkor be lenne bizonyítva a földnek a nap körüli mozgása is.

Maxwell gondolatát Michelson csikágói fizikus valósította' meg. 1882-b«n először, öt évvel később másodszor, Moríeyvel együtt végzett pontos kísérletei azonban negativ eredménnyel végződtek. A föld irányában haladó fénysugár sebességét ugyanakkorának mérte, mint a földdel szemben haladóét. Pedig olyan pontos volt a mérése, hogy ha a két sebesség különbsége 10.000- szerte kisebb lett volna .mint a számított különbség, még akkor Is észrevette

volna a különbséget a finom műszere Michelson eme világhírű kísérletei forrongásba hozták az egész fizikai tudó-, mányt. Ebből született előbb a Lorentz- Fitzegcrald-féle magyarázat, azután pedig az Einstein-féle relativitás elmélet.

Michelson régebben arra is gondolt, hogy finom módszerével a föld forgását próbálja kideríteni. De az erre vonatkozó nagyszabású kísérletét csak mostanában hajthatta végre Gale-el egyetemben. Hogy e kísérletet megérthessük, képzeletünkben megint szálljunk az északi sarkra. Ott képzeljünk egy nagy üres gyűrűt, melynek a közepe éppen az északi sark. Ebben az üres gyűrűben körüljáratjuk (tükrök segítségével) a fénysugarat és pedig, mint az optikusok szokták, egyszerre az egyik irányban (az óramutató járása irányában) és a másik irányban.. Minthogy a föld, tehát a gyűrű is forog, azalatt, mig a fénysugár körülmegy, az a sugár, amelyik az elfordulás irányával szemben haladt, rövidebb utón ér el a kiindulópontjához, mint a másik, amelyik a forgás irányában haladt.

Az egyiknek ugyanis a forgó gyűrű kiindulópontja elébe szalad, a másiktól pedig elszalad. Ezt az utkülönbséget igen egyszerűen ki lehet számítani. Kis számítással azt is ki lehet deríteni, hogy mekkora az utkülönbség, ha nem az északi sarkon volna a gyűrű, hanem Csikágóban, vagy másutt és azt is hogyha nem gyűrűt használ a kísérletező, hanem más alakú csővezetéket, például egy négyszögalakut. Michelson egy derékszögű négyszögalaku csővezetéket használt, melynek hosszabbik oldalai 603 méter hosszúak és rövidebb oldalai 334 méter hosszúak voltak. A cső vastagsága 3 deciméter. A csőből, hogy a levegő ne gátolja a fény terjedését, a levegőt kiszivattyúzta egy 50 lóerejü szivattyúval, úgyhogy mindössze Yi centiméteres nyomás, tehát a reneds légnyomás 300-ad része maradt meg. A két irányban körüljáró fénysugár egymással interferált és ebből az interferenciajelentőségből ’ kiszámitháttá ä föld forgási sebességét. Teljesen pontosan megkapta, hogy a föld milyen sebesen forog a tengelye körül. íme Foucault ingakisérlete után hetvenöt esztendővel Michelson optikai kísérlete mutatja a föld forgását.

Sokan azt hitték, hogy Michelson kísérlete megcáfolja az elsőt és megcáfolja az Einstein-féle elméletet is. Pedig épen ellenkezően áll a dolog. Michelson kísérletének alapja, hogy a fény sebessége az egyik irányban ugyanakkora, mint a másikban, csak az egyik ut hoszszabb, mint a másik. A sebességnek amozgás irányától való függetlensége voltaképen a relativitási elmélet alapja. Igaz, hogy az Einstein-féle elmélet szerint magában a mozgó rendszerben (például a földön) nem lehet kideríteni a rendszer mozgását; de ez csakis egyenletes haladó mozgásra vonatkozik, nem pedig forgó mozgásra. Jeans, a hires angol fizikus, egy rövid cikkecskében, melyben Michelson nagy eredményével foglalkozik, egyenesen megmondja, hogy ez nem ellenkezik az Einstein-elmélettel, sőt akkor ellenkezik vele, ha nem mutatkozott volna az interferencia-csikok eltolódása. Runge göttingeni matematikus pedig az Einstein-íéle elmélet alapján kiszámítja a Michelson-kisérlet eredményét. Michelson kísérlete tehát nem cáfolja, hanem megerősíti a relativitási elméletet. Michelson kísérletében az a meglepő, hogy a föld forgást sebessége már elégséges volt az interferencia-jelenség létesítésére. Már régebben foglalkozott efajta problémával Sagnac, a Sorbonne fizikusa, aki forgó üveggyürüben járatta végig kétféle irányban a fényt; a gyűrűt másodpercenként forgatta, mint ahogy a fold maga forgatta Michelson gyűrűjét. Sagnacéhoz hasonló, de sokkal nagyobbszabásu kísérletezés még most is folyamatban van Jénában a Zeiss-féle intézetben.

Ami azelőtt az egyszerűbb magyarázat után ’ áhitozó tudósok hite volt, azt hetvenöt évvel ezelőtt Foucault ingakisérlete és az idén Michelson optikai kísérlete természettudományos világfelfogásunkba illő tudományos bizonyossággá változtatta. így vált erős tudássá az eppur si muove erős hite.