Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)

1926-08-08 / 216. szám

14, o!r!a!

"ípwrpvn MSP!

192 j augusztus 8.

sonló eset a Mcliére-é. .-ki a--, ó raját külön V.okt’Siéf A'i/act»op Celimére lebc.'. '^siette le ntiivs hátaggal és ki;ts.\/ik:.s ecset» onásokkal. Tariolí-á*:: ka ;:y ín.ts r»Ak fájdalmat okoznak egy m> y k*>t? ’ick, vagy művésznek, a! kor nz irodaion! és a művészet /ár ?ói, — t- lájdr.lonibói nemcsak bó.-.'vu támad, de műremek is születik. *

Újabba.1 s- kát emlegetik' Szabó Dezsőt, a C> Uálatcs fáét és az Kisodort íja!u je'es Lóiát,. mint irodalmi bosszúállót. Segítség című uj regénye nem egyéb, mint három kötet bosszn. A mű maga jó koncepciójú elbeszélés, amelynek érdekes ménjét és költői szárnyalása részleteit kellemetlenül zavarja meg a sok szatirikus portré, amelyek élő és általánosan ismert politikai és egyéb közéleti alakoknak — s köztük nem egy érdemes kitűnőségnek — a groteszkre nagyított. karrikaturáiként hatnak. Kevés példa van rá az európai irodalmakban, hogy valaki a kórós kartársain, akiket személyes vagy világnézleti okokból nem kedvel, ilyen bosszút gyakoroljon. Heine talán nem kevésbbé kegyetlenül bánt el publicista ellenfelével: Ludwig Börne-vel és poéta versenytársával: Platen Hallermiinde-vei, de ezt nem kulcsregényben, hanem polemikus Írásokban, az »ellenség« megnevezésével és nyílt támadásával tette.

Nem tudom, egyedül az iró temperamentuma az oka-e ennek a szokatlanul groteszk portréfestésnek, vagy hozzájárul-e az indignációjához az a »banki sértődés«, amelytől bajos valamit rossz néven venni, — bármiként ^an, eddig a messze határig nem tarthatja senki jogosultnak ezt a máskülönben s főleg elvben meg nem tilthátó módját a boszszuállásnak. Beigazolni, hogy az iró különbet produkál, mint azok, akik elgáncsolni próbálják, s nevetségessé tenni az irányt, amelyet a kritikusai vele szemben képviselnek, bátran tekinthető a szó nemes értelmében irodalmi'bosszúnak, s ha a szerző, — mint azt nem is oly rég Her-Éjszaka volt. csönd és nyugalom. A felhők lágyan domborodtak a hold körül, mintha puha sel^emvánkosok lennének s a fák halkan zúgtak a kénben.

Érett volt a cseresznye ... zuhanás, puffanás, csörömpölés.

Egyszerre egv éles sikoltás, irtóztató

Aztán rémült csönd utána. Már a fák is elhallgattak. Kw levél se rezeiült. Mintha minden é: mindenki visszatartotta volna lélegzetét s azt kérdezne riadtan magában:

— Most mi lesz?

Benedek ur felült ,z ágyában. Zavaros álma volt. Valami ismeretlen tájon járt s minden lépten-nyompn gyanús alakokkal találkozott, akik a pénztárcáját ellopták. Rendőrt keresett, talált is a legközelebbi utcasarkon. — mindig egyforma nyiroítbaiuszt. félkörszemöldöküt, — s azzal együtt loholt a tolvaj után. Beérték. elvették a tárcát. Benedek ur visszakapta s tovább ment. A körű idéző utcasarkon uira kiemelték a zsebéből s kezdődött elölről az egész.

Már nagyon izzadt, dühös volt és elkeseredett s szívből örült, mikor észrevette, hogy nem ieaz semmi s csak álmodott. De jeges viz módjára érc a felesége rémült és ki sói ml es hangi’::

— Itt valakit megcmiko'tak!

Benedek felugrott az ágyból és kinézett az ablakon. Sötétséget látott s a sötétségben a niég söíéíebb lombokat, amint ide-oda In ilongtak az éjszakai Csöndc"'"bon. mintha a fejüket csóválnák s a kezüket tennék össze ham-t-v-r sáoihozással És látta a holdat kinézni sclvempárnái közül iiedt és dagadt képpel. — olyan lehetett, mint ő maga.

— Meggyilkoltak valakit. Szerén? Honnan gondolod?

De ezt hiába kérdezte, csuk éppen hogy mondjon valamit. Mert most már 6 is emlékezett a sikoltásra és a rettenetes 7"!"s. ami fr-ébresztőtte őt.

Az asszony dirWegve kérdezte:

—* Mid--ősin ál kn nk-? —- ------— Nem tudom. — felelte Benedek ur

graflaszerü reprodukcióban s nem is groteszkül elnagyolva állítja be az elbeszélése vagy drámája keretébe azokat az ismerőseit, akikkel »elszámolása van«, akkor senki se mondhatja, hogy akár emberi, akár irodalmi jogtalanság történt. Aboszszunak ily kíméletes formák között való megnyilatkozása aztán nem is akadálya a művészi hatásnak, amelyet a Sz. D. módszere imitt-amott maga semmisít meg azáltal, hogy a könyve egyes fejezeteit nagyon is szenzációsakká teszi.

Aáég se tudom annyira elitélni a pompás elbeszélő kirohanásait az »ellenségei« clic' ahogy azt sokan teszik. Ha a kii igazán nagytehetségű iró a Au., .jég-gél megszabadult az indignációjától s a keserű szájíztől, ameiy irodalmi küzdelmei után terhére volt, akkor valószínű, hogy legközelebbi regénye már szűz lesz az efajta guerilla-hadakozástól, s hogy abban csak a forma szépségére s a tartalom nemességére fog törekedni. Kár volna, ha ez a kitűnő regényíró ezentúl is szépirodalmi pamfleteket és vitairásokat írna azzal a penetrans tehetséggel, amellyel artisztikus novellákat és hatalmas sztrukturáju regényeket is tud produkálni.

A kérdés az: le tud-e mondani a gyűlöletről, vagy legalább arról, hogy annak az írásaiban hangot adjon? Az irodalom érdekében óhajtandó, hogy ez a fegyelmezés sikerüljön neki. De ugyanezen érdekből az is óhajtandó, hogy az »ellenségei« ne legyenek egyszersmind az irodalom ellenségei is. Hagyják őt nyugodtan dolgozni s tegyék próbára: tud-e gyűlölettől mentes művészi munkát írni, vagy tud-e az írásaiban oly módon bosszút gyakorolni, ahogy azt Moliére és Balzac tették, anélkül, hogy az a művészi egység és művészeti hatás rovására lenne? Valószínűleg tud.

Lehet, hogy az ily »tiszta« regénynek kevesebb olvasója lesz, mint a je'es iré krlcsregényeinek, de e keveseknek — s tálán a szerzőnek is — több gyönyörűsége lesz tőle.

s a takaróját simogatta. Sohasem volt mé' ilyen helyzetben. Az asszony, mikor iáit - trv az u a még gyámoltalanabb ne . wssan nekibátorodott

— Kimegyek a kertbe és .megnézem, I mi történt?

! Benedek ur szégyelte volna azt felelni. hoev ne menien, de azt is, hogy ; egyedül menien. Felvette hát az itthoni kabátiát. meg a porköpenyegét, a botiát pedig kézbevette, hogy valami fegyver is legyen náluk. Az asszony a lámpát I cipelte.

— Hívjuk a Rózsit is. — Ajánlotta Benedekné.

Kitűnt, hogy Rózsi nincs a cselédszobában. Benedek ur. aki naivon büszke Ivóit arra. hogy benne salát bevallása szerint h ázi Scheilock Holmes vp«^ett el. felemelte a mutatóujját és kijelentette:

—- Nőm is érdemes kimenni. Tudom eg' z í. Féltékenység) dráma. A sar- I ki renc őr és a házmester fia közül vagy I az evvik. vagy a másik. Rózsival együtt, j beadta a kulcsot.

I —-^Beadta a kulcsot?

— A fűbe harapott, — magyarázta egv másik költői kifejezéssel az Lobbit

i Benedek ur.

I — De honm n tudod, hogy meg is i haltak? — kérdezte az asszony, már ! sirva.

— Ez csak egyszerű. Máskülönben jajgatnának.

Éz olyan érv volt. ami előtt meg kellett hajolni. Az asszonv ro--~uot sóhajtott. az*án csöndesen sz't:

— Szegény Rózsi. Derék h áuv volt. Néha ragadós volt ugvan az edénv. de, Istenem, egyik sem tökéletes.

Csönd támadt. A lámpa lobogott.

— Ha már utrvis mindegy. — mondta végre csőn címen az asszony. — ál kor minek is mennénk ki most? Ugvsem lá-I tunk senirmt.

j — Igazad van. — bólintott Benedek

Í4Jf. -Jnt? A*■»»»♦ o -vir»*»! -vl r« ■« i /-»-«.i — .-,0

Visszamentek fi hálószobába, de álom

nem jött a szemükre többé. Borzalmasnál borzalmasabb képzeiőuések és gondolatok között várták a reggelt.

*

...Ott. ahol az apróra vágott, begyújtani való forgács zörgött a szén feltété dombja mellett, ült Rózsi a vaksötétben. halk sírással és tapogatta a felét.

Kevéssel ezelőtt még gyanútlanul ült a rendőr mellett a cseresznyefa egyik ágán. csicseregtek, mint két kis madár s a sötétben nem látszott az uniformis. A rendőr egészen el is feledte, hogy rendőr. Levetette magáról a fárasztó méltóságot.... És lopott. Csókot meg cseresznyét.

De akkor jött a házmester fia és észre vette őket és dühében megrázta a fát, erősen, olyan erősen, hogy Rózsi körül megmozdult az egész világ, minden támaszték elcsúszott alóla és mellőle és ő rettenetes sikoltással zuhant a fekete föld felé. Még ez sem volt elég. Amire főidet ért. lábaival betörte a pinceablakot s a következő pillanatban oda csúszott be. zuhant, gurult és heirm'—'-'n s végre itt nyekkent meg, a szén és forgács mellett a két kupac között.

. Csönd volt és sötét. Eleinte félt. hogy felébred az ur és az asszony, megtalálják őt és mi lesz? De nem történt semmi. Mintha fel sem ébredtek volna. Észre sem vették volna.

Rózsi kezdte. unni magát. Felszólt halkan, arra felé. 1 merre az ablakot sejtette. Hívta a rendőrt. De senki sem felelt.

Azután, hosszú töprengés után. a házmester fiát kezdte hívni. Most sem felelt senki a szavára. Csak valami csőn des. titokzatos zúgás hatolt le hozzá a felső világból.

Rózsi sírni és félni kezdett. Ásitozott és az ujjait ropogtatta. Aztán azt gondolta, hogy mindjárt itt lesz a reggel. Kimer'....tett szemmel nézte az ablak tá- j

iát.. De a reggel nem jött.

— Elalszok. — gondolta. — s mire felébredek. világos lesz egészen.

De nem tudott elaludni. Szörnyű ár- ; nyékokat látott k vzelednj minden sarokból és ahuuv h 1.. 1 i.Miiert eletet) u. mind eljöttek hozzá.

Keserve' e;, m-b a csókért

és esc.eszi.véért. •' 1 e.zdett gondolni, hoev vájjon . \ ; ő .u.ejuonk)énpi,n? Bizonyos, le a . oui és nem vala- j ho; inuauuz u. . heUiC másutt? Leg-1 feljebb, s k..;, i.Jkbb. ahol örök a sötétség . . n.cs i.: gooatta magát. A kezei c„ lábai jéghidegek voltak.

Vájjon mikor voit, amikor odafenn ült a cseresznyefán és nevetett? Volt-e valamikor? Nem gubbasztott-e mindig itt. ebben a borzalmas sötétben?

Köruskörü! semmisem mozdult. Ünneplés csönd volt. Ünneplés és vészjósló. A pincében máskor egerek szaladgáltak. Most egy sem. Ah. búr cincogna legalább egyetlenegy egér! Akkor tudná, hogy csakugyan a pincében van, megnyugodna . . .

De nem cincogott egyetlen'egér, sem. Közelben és távolban rettenetes csönd. Csak rz a halk. titokzatos, vészjósló zugás árad valahonnan egyre.

Körültapogatódzott. Forgács és szén. Mindenütt forgács és szén. Mennyi forgács és szén! Lehetetlen, hogy ez az ő pincéi ük lenne. Az ur tegnap mérgelődött. hogy milyen hamar elfogyott minden tüzelő, alig két napra való maradt.

S itt most mindenfelé az fekszik körülötte... hol van hát. Ur' rr. Teremtőm?

S r szive dobogása u tcád, amint ezt gondolta:

—* A pokol tornácában is sok szénnek és .forgácsnak kell lennie.

Összekuporodott kicsire egészen és kötényével elfedte a fejét, mintha nem lett volna mindegy a vaksötétben. Gondolkozhatott volna azon. hogy vájjon a szoknyával és kötényével, kontyba tűzött híjával és lilaköves gyűrűiével, ió hatvan kiló súlyával kerülhet-e az ember a pokol tornácéba?

— Még tud-k imádkozni talán, — villant az eszébe végre. És felf'küszködött:

— Uram. Uram. csak még ez egvszer ments meg!

Elrhondott minden imát amit csa.k tudott. Közben elszunvókált. T?e*mní>tes álmai voltak. Az ördögöket látta. Olyan snirVoe katlanokban fővfév-,"'"o,''Tr" az or boreket, amilyenekben az aszfaltot forralják a városi munkálok.

Vercitékes homlokkal ébredt. Sötét volt még mindig. Nyilvánvaló tehát, bngv nem a pincében van: azóta már régen kireggeledtt volna!

Most lázadozni kezdett: megérdemelte n a poklot? Eltűnődött és lassan mngábaszállt. Az a meggyőződés kezdett megérlelődni benne, hogy a.legtöbb-er^r,. bér megérdemelné a poklot, meg a szurokfőző katlant. És ez most már nen) volt tréfa. Mindegy, hogy Rózsi a pincében ült-e vagy csakugyan a pokol tornácában gubbasztott: bűnbánó könrm őszinték - 'fák. megindulása mély volt és igaz.

— Ha még egyszer visszakerülhetnék az én régi ló helyemre — mondotta magában. —• akkor visszaadnám az aszszony cifrá "fésűiét. amit elvettem, mc« az ur bicskáját, amiben olló is van. meg a cérnát és gyűrűt, amit tecnap ho~t

ki u vari okosai kából. Mindent vissza: dnék. Áz edényeket hogyan kisurolnám

Sirvafakadt erre a gondolatra, úgy vágyakozott az edények után, minden munkája után. amit unt és utált az utóbbi időben, mióta ketten is vetélkedtek a mosolyáért: a rendőr, meg a házmester fia.

S melyiket szeretné?

Mégis csak a rendőrt! Halálig és azon is túl! Csak öt. Ha cseresznyét lopott is. Majd megbünhődik szegény érte...

Sohasem láthatja többé. Ah, ha mégegyszer visszameíietne a földre, nem kínozná annyit, nem tenné féltékennyé. Hozzá menne feleségül s nem hallgatna soha a házmester sofiőr fiának uraskodó hencegéseire.

De hát hiúba mostm ár minden...

A* háromszög egyre világosabbá lett. S körülötte is több színre oszlott a sötétség. Vonalak tűntek elő. A pinceablak ... S mintha egyre lejjebb szállna, egyre közelednék. Már nincs olyan mérhetetlen magasságban. A szénrakás, ime kis kupaccá változik... Igaza volt az urnák! Tiszta haszontalanság volt két kosárral odaadni a házmester fiának, annak a gazembernek, aki őt lerázta a fáról.

A pincében van mégis tehát. Milyen irgalmas a jó Isten, hogy nem büntette őt mással, mint egy gonosz éjszakával! Rózsi' sirt megindulásában, idősebbnek, okosabbnak, jobbnak érezte magát.

... Egészen kireggeledett. Benedek és a felesége borzadva és félszemüket behunyva, kinéztek az ablakon. De nem láttak semmit.

— Nincs itt halott! — mondta bosszankodva Benedek ur és most a felesége vette át a mindentudó defektiv szerepét:

— Nem ölték meg, hanem megszökött. Vagy megszöktette a házmester fia az autón. Az a fekete ember mindenre képes.

Egy darabig csönd volt.

— Legalább nem fekszik itt az ablakunk alatt, — mondta az ur. — Kérem a reggelimet.

Persze, neki könnyű volt a dolga. Kérem a reggelimet! Az asszony meg szaladjon a konyhába fűteni, főzni. De szegény Benedekné nem lázongott hangos szóval a sorsa ellen. Megadta magát. Elővette a pincekulcsot s indult forgácsért. Nagyon hatott reá a Rózsi titokzatos sorsa.

Csoszogó lépései közeledtek a lépcsőn. Rózsi dobogó szívvel figyelt. Az ur, vagy az asszony?

Az asszony volt. Belépett s meglátta a leányt, aki sápadt volt, mint valami kísértet. Felsikoltott. Rózsi odament hozzá kezet csókolni. Beszélni akart, de csak sirt. Nagyon tele volt a szive. .

— Jó, jó, — mondta az ^sszony, aki látta már, hogy a pinceablak' be van törve. — Remélem, most okul majd ebből az esetből és nem sétálgat esténkint a házmester fiával a kertben.

— Soha! Soha! — esküdte Rózsi. S már kapta fel a kötényébe a forgácsát és szaladt fűteni.

Odakint kisütött a nap. Egyre lágyabb lett a levegő, madarak énekeltek, a friss, harmatos fü smaragdszin selyemszőnyeg módjára feküdt a kertben. Micsoda gyönyörű az élet! -Yzsi dalolt a konyhában. versenyt a madarakkal.

Az uccán pedig a rendőr, aki sápadtan járt egyre fel és alá a kerités közelében és várta, hogy 'kisüljön valami szörnyűség és az udvaron a soifőr, aki már vagy két óra óta tisztogatta a kocsit, hogy közelben legyen, mikor Rózsit a pincéből kihozzák és ártatlan arccal rémüldözhessen és szánakozhasson, mind a ketten felkapták a fejüket erre a hangra és figyelni kezdtek.

Aztán felderült az a§:uk és a szivükbe béke költözött. Mert nagyon szépen énekelt ezen a reggelen Rózsi. És olyan kedves volt, olyan jó volt, olyan vidám volt, hogy az egész ház csupa napsugár lett tőle.

Benedekné elégedetten simította végig a ragyogón tiszta tányérokat délben és az ura igy szólt:

— Úgy látszik, a Rózsinak használt ez az éjszaka a szenes pincében. Lehet, hogy sok embernek valóságos áldás lenne az ilyen lecke.

Nagyon igaza volt. Pedig nem is sejtette,. . hogy Ró7-«' a pokol tornácában érezte magát.

czeg Ferenc is tette, — nem foto-Róz

i

si a po Mi tornáca

Ina: Kosárijné R-z La a

aha