Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)

1926-07-27 / 204. szám

* 12 OLDAL « ÁRA 1DINAR PoStarlna plaćena! RÁP lAPi n Bnu IU m0 Ísn Ü I L-b H 1 InrLU XXVII. évfolyam_____ _______Szubotica, 1926 KEDD juliin 27. ________204. szám ftle?jelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben ^ _ Szerkesztőségi Zmaj Jovin trg 3. szám (Minerva-palota) Telefon: Kiadóhivatal 8-58 Szerkesztőség 5—10, 8-52 Előfizetési ár negyedévre 150 din. Kiadóhivatal: Subotica, Zmaj Jovin trg 3. (Minerva palota) Takarítás és takarékosság Az árvízkatasztrófa újabb feje­zetét nyitotta meg a takarékossági akciónak, amely a költségvetés megszavazásával befejezettnek lát­szott. Egészen addig, mig a Duna bele nem szólt a budgetbe, csupán arról volt szó, hogy a resszortmi­­nisztériumok tárgyi kiadásait redu­kálni kell, mert a maximális adóbe­vételekből sem telik ki a rendes szükségletek fedezete. Miután azon­ban az árviz több mint százezer hold földet elöntött és az adófizetők nagy tömegét tette földönfutóvá, új­ból elő kellett venni a pénzügymi­niszteri plajbászt egy csomó további kiadási tétel törlésére. így jutottunk el az államháztartási takarékoskodás második fázisába, amelyben az ál­lami tisztviselőkre nehezedik a ve­zetőszerep az anyagi áldozatok te­rén. A miniszterelnök néhány nappal ezelőtt annak a véleményének adott kifejezést, hogy az állami tisztvise­lők, mint a legkulturáltabb és leg­hazafiasabb osztály, meg fogják érteni azt a kényszerhelyzetet, a mely a kormányt a tisztviselői fize­tések ideiglenes redukciójára indí­totta. Ebben a feltevésében a mi­niszterelnök, úgy látszik, csalódott. Az állami tisztviselők egyesületének vasárnapi gyűlésén kiderült, hogy a kultúrának és a hazafiságnak az a magas foka, amelyet a közigazga­tási apparátus személyzete repre­zentál, nem jelenti egyszersmind a föltétien belenyugvást a tisztviselői nyomor súlyos megadóztatásába. A közalkalmazottak összehasonlították a maguk szűkös egzisztenciáját a te­hetősebb polgárság jólétével, ame­lyet a gazdasági válság sem zülleszt le a hivatalnoki cifra nyomorúság színvonalára és keserűséggel állapí­tották meg, hogy a kormány éppen őket szemelte ki az árviz következ­ményeinek viselésére. Nem akad egyetlen tisztviselő sem, aki ne érezné át teljes mérték­ben azt az emberbaráti és nemzeti kötelességet, mely. minden egyes polgárra hárul az elemi csapástól sújtottakkal szemben. E tekintetben a miniszterelnök méltán jelentette ki, hogy a tisztviselői kar a művelődés és a hazafias, belátás magas polcán áll. De ki vehetné zokon az állami hivatalnokoktól, hogy az éveken át hősiesen és bámulatos önmegtaga­dással szenvedett nélkülözésük foko­zása ellen szót emelnek? Több mun­kát, a segélyakcióban való közremű­ködést szívesen vállalnak minden kü­lön díjazás nélkül, de a fizetésük re­dukciója a mindennapi száraz ke­nyerük egy darabját töri le és ehhez az eszközhöz valóban csak akkor volna szabad folyamodni, ha más megoldás nem kínálkozik. A tisztviselők azt hangoztatják, hogy az ő szegénységükből nem méltányos jövedelmi forrást fakasz­tani, amikór a polgári jómódot az árvízzel kapcsolatban kíméli a pénz­ügyminiszter. Viszont az adózó pol­gárság is joggal hivatkozik arra, hogy az ő teherviselőképességét még a Duna kiáradása előtt non plus ultra vették igénybe, igy hát őt ki kell hagyni a számvetésből. Végül a kor­mánynak is igaza van, amikor a vá­ratlanul keletkezett költségvetési hiányt pótolni akarja. Az a kérdés most már, hogy nem lehetne-e olyan kibontakozást találni, amely mind a három fél igazságának honorálásá­val vezet a kívánatos eredményre. Nem volna-e üdvösebb az államra és az igazán rátermett és kvalifikált tisztviselőkre, ha fizetésredukció he­lyett alapos tisztviselőredukciót haj­tanának végre, amely lényeges költ­ségmegtakarításon kívül azzal a Londonból jelentik: A francia hi­vatalos jelentéssel szemben a Daily News úgy értesül, hogy a Damasz­­kusznál kiújult harcokban a felkelők győztek és a franciák péntek este kiürítet­ték állásaikat és visszavonultak a városba. Beogradból jelentik: A hétfői nap eseménytelenül folyt le. A kormány tagjai délelőtt résztvettek Milaclino­­vics Zsarkó temetésén, a délutánt pedig hivatalaikban töltötték. A kor­mány nem tartott ülést és elmarad­tak a miniszterelnöknél szokásos konferenciák is. Uzunovics minisz­terelnök délelőtt csak Perics Ninkó pénzügyminiszterrel folytatott ta­nácskozást a takarékossági intézke­dések keresztülviteléről. Délután a miniszterelnök hosz­­szabb időt az udvarnál töltött, ahol valószínűleg a király szá­mára készített jelentéseket kö­zölte .lankovics udvari minisz­terrel A politikai közvéleményt egyéb­ként Radics István vasárnapi beszé­de foglalkoztatta. A horvát paraszt­párt vezérének beszédei Beogradban nem a legjobb benyomást keltették, különösen azf a bejelentése keltett feltűnést, hogy ősszel a Kormányban nagyobb­­arányu változások lesznek és akkor az alkotmánvrevizióra is s^r kerül, amely gazdasági téren az egyes or­szágrészeknek széleskörű autonó­miát biztosit. Súlyos következmé­nyei azonban a beszédnek előrelát­hatólag nem lesznek. Ijjidics beogradi útja, mint már je­lentettük, halasztást szenvedett. A nagy előnnyel is járna, hogy a stá­tust megtisztítaná az oda nem való elemektől? Az ilyen takarékosság egyben takarítás is volna, amely meg­szabadítaná a polgárságot a vexa­­turákban tobzódó képzetlen tisztvi­selőktől. A szuboticai pénzügyigazgató mondotta a minap, hogy félannyi, de tanult és begyakorolt tisztviselővel sokkal többre menne, mint a mosta­ni, fiatal és tapasztalatlan hivatalno­kokból álló személyzetével. Számta­lan példát lehetne felsorolni különö­sen a pénzügyi adminisztráció köré-A druzok szombaton megismétel­ték támadásaikat, teljesen körülzárták Damasz­kuszi és a francia csapatokat elzárták a külvilágtól. Hir szerint a tizennyolcezer főnyi francia védőcsapat vesztesége több mint tiz százalék. Radics-párt köreiből nyert értesülés szerint a horvát parasztpárt vezére augusztus közepén érkezik meg csak a fővárosba. A dalmáciai agrárreform A dalmáciai agrárreform törvény ügyében Sibenik agrárreform minisz­ter és Perics Ninkó pénzügyminisz­ter között létrejött a teljes megegye­zés az agrárreform alá kerülő földek megváltási árát illetően. A Bácsmegyei Napló munkatársa beszélgetést folytatott Sibenik agrár­miniszterrel, aki elmondotta, hogy miután sikerült megegyezést létesí­tenie, kedden vagy szerdán Blédbe « utazik és Alekszandar király­tól felhatalmazást kér a tör­vényjavaslatnak a parlament elé való beterjesztésére. A beszélgetés során Sibenik agrár­­reformminiszter a földek megváltá­sára vonatkozólag csak annyit árult el, hogy az agrárreform alá kerülő földek birtokosai a megváltási ösz­­szeget nem készpénzben, hanem ál­lampapírokban fogják megkapni. Ezek az állampapírok kamato­zó kötvények lesznek négy­­tezázalékos kamatozással és harminc év alatt kerülnek visz­­szafizetésre. A megváltási ár csak egyharmadá­ből arra nézve, hogy milyen zakla­tásokat és károkat okozhat a lakos­ságnak az eljáró tisztviselők hozzá nem értése. Ennek az állapotnak kel­lene már egyszer véget vetni, beszün­tetni a derüre-borura való kinevezé­seket és nyugdíjazásokat, fölébe he­lyezni a tudást és szakértelmet a pártpolitikai életben ágaskodó érde­meknek. Ilyen módon talán sikerül­ne a becsületes, értékes és szükséges tisztviselői munka javadalmazásá­nak megrövidítése nélkül elérni azt a megtakarítást, amit most a fizetés­­redukció jelent. öt felkelő törzs vezérei haditaná­csot tartottak és a zsebella törzs fő« nőkét, Süléin el Bogart egyhangúlag a druz állam szultánjává kiál­tották ki és felhívták, hogy utolsó csepp vé­réig védje meg a szent ügyet. val terheli az államot, kétharmadát az agrárérdekelteknek kell megfizet­niük, akiktől közadók módjára fog« ják a pénzt behajtani Radios Pavle Nineties külügyminiszternél Radics Pavle, a horvát paraszt­klub elnöke hétfőn este hét órakor meglátogatta Nincsics külügyminisz­tert, akivel egy óra hosszat tanács­kozott. Az újságíróknak a tanácskozás után Radics Pavle kijelentette, hogy a külügyminiszterrel kevésbé fontos kérdésekről folytatott megbeszélést. — Nem került szóba — kérdezték tőle az újságírók — Radics István külpolitikai vonatkozású kijelentése, melyet a susaki nép gyűlésen* tett? — Erről nem esett szó közöttünk — válaszolta Radics Pavle. Korosec megkezdte agitációs útját Szlovéniában Ljubljanából jelentik: Korosec, a szlovén néppárt vezére, pártjának képviselőtagjaival vasárnap meg­kezdte agitációs körútját Szlovéniá­ban. Korosec propagandautján vala­mennyi számottevő várost és községet fölkeresi. A néppárt propagandautja szeptem­ber elejéig fog tartani. Korosec hétfőn Domzsele város-Damaszkuszi körülzá A franciák súlyos vereséget szenvedtek Radics István szerint ősszel sor kerül az alkotmányrevizióra Csöndes nap a belpolitikában — Uzunovics miniszterelnök jelentést tett a királynak a politikai helyzetről — Radics Pavle tanácskozása Nincsics külügyminiszterrel Korosec szlovéniai agitációs utján élesen támadja a kormányt

Next

/
Thumbnails
Contents