Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-20 / 197. szám
1926. fulius 20. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldat Kisebbségiélet ' ® s • A csehszlovák kisebbségi pártok kormánybal epéséről a Pravo Lidu hosszabb cikket irt, melyben teljesen beavatott helyről vett információ alapján leszögezte, hogy a csehi és a német agráriusok között az iskolakérdésben megtörtént a megegyezés, még pedig abban -a formában, hogy az 1920-ik évi áilapot maradjon továbbra is érvényben. A földreformban a németek állítólag népességük számának megfelelő részesedést fognak kapni. A tisztviselökérdésben az irányban történt megegyezés, hogy lassanként német nemzetiségű tisztviselőkkel is töltsenek be vezető állásokat A német íparospártnak a cseh agráriusok a szociális biztosítás kérdésében akarnak egy egész sor konceszsziót tenni. A »Rote«, a nemzeti demokratapárt szélsőségesen nacionalista parasztlapja eddigi álláspontjának feladásával kijelentette, hogy nincs akadálya annak, hogy a csehek együtt dolgozzanak a németekkel, ha ezek' lojálisán viselkednek. A Prager Presse szerint határozottan tartja magát az a hír, hogy a németek és a magyarok bizonyos kompenzációk ellenében ősszel a költségvetés mellett fognak szavazni. A magyarok és németek feltételei olyan természetűek, hogy azokat a cseh polgári pártok nagyrészt elfogadhatják. A tárgyalások a legutóbbi időben gyors tempóban folytak, hogy Svehlát fait accompli elé állíthassák. hozás házainak megalakulása volt „es sem a trónbeszédnek, sem a válasznak politikai természete nem is volt. Azért az ismeretes felszólalásom után a parlamenti csoport nemi is tartotta szükségesnek hozzászólni a vitához. Egyébként a többi pártok is csak rövid deklarációra szorítkoztak. — Milyen reményekkel néz a magyar párt parlamenti csoportja az őszi ülésszak été? — Reméljük, hogy sorrá megvalósulnak azok a pontok, amelyeket a kormány a kisebbségi kérdésben maga elé tűzött. Nehézségek vannak, de első szereplésünk közhasznú volt a magyarság ügyének. Az a szives fogadtatás, amelyben az összes pártok bennünket részesítettek, reményt nyújt az őszi ülésszakban való együttműködésre. Szocialista nem vállalhat megbízást a Népszövetség intézményében A francia szociáldemokrata párt végrehajtó bizottságának javaslata az internacionálé előtt A kisebbségek második nagygyűlésének elökészitőbizottsága Bernben tartott értekezletén elhatározta, hogy augusztus hó 25-ike és 27-ike között Genfbe értekezletet biv össze, melynek programján a következő pontok fognak szerepelni: 1. A kisebbségek kulturális fejlődésének biztosítására szolgáló eszközök. 2. Nyelvi kérdések. 3. A kisebbségek gazdasági és politikai egyenlőségének megóvása. 4. A kormányok . és a kisebbségek között fölmerülő lyok elintézésének ügye. Az erdélyi magyar színházak konceszszióit a legközelebb fogja szétosztani a román kutuszminiszter. A koncesziók szétosztásáról Isacu szinészeti főfelügyelő a következőket mondotta: »Személyesen résztvetteni annak a bizottságnak tárgyalásán — mondotta — amely a magyar szinjátszási engedélyek kiadásának a kérdésével foglalkozott, de végleges döntés még nincs. A bizottsági értekezleten határozottan olyan vélemény alakult ki, hogy csak azok a szinigazgató-aspiránsok fognak játszási engedélyt kapni, akik úgy művészi, valamint erkölcsi és anyagi garanciákkal rendelkeznek. Mindenekelőtt a legelső föltétel, hogy a színigazgatók román állampolgárok legyenek és százezer lej óvadékot, amely az anyagi föltételek biztosítására szolgál, deponáljanak. A minisztérium továbbá ragaszkodik ahhoz, hogy az igazgatójelölt az egész évi művészeti programját előzetesen, illetve tizenöt napon belül beterjessze. Nem felel meg a valóságnak különösen az az állítás, hogy csaknem harmincnégy kérvényező fog játszási engedélyt kapni, mert az eddigi jelekből ítélve legfeljebb öt-hat, ide maximum tiz koncesszió kerül ez idén kiadásra.« *Bethlen György gróf, az erdélyi magyar párt elnöke a bukaresti Rellov munkatársának hosszabb nyilatkozatot adott. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy miért nem szólaltak fel a magyar képviselők a kamara felirati vitájában, a pártelnök igy válaszolt: — Mert már a támadások során elmondottam mindazokat, amiket szükséges volt elmondani.- Minthogy a mostani ülésszaknak egyedüli tárgya a törvényPárisből jelentik: A szociáldemokratapárt végrehajtóbizottsága vasárnapi ülésének határozata szerint az internacionálé végrehajtóbizottságában indítványozni fogja, tiltsák meg minden szocialistának, hogy polgári kormánytól bárki hivatalt, vagy megbízást vállalhasson a Népszövetség intézményében. Erre az elhatározásra az birta rá a francia szocialistákat, hogy Paul Boncourt, aki a Népszövetség lefegyverzési bizottságában a francia kormányt képviseli, a tárgyalások során nem egyszer olyan álláspontot foglalt el, a mely ellenkezik a szocialista felfogással A végrehajtóbizottság • határozata után Renaudel kijelentette, hogy szolidáris Paul Boncourttal és lemondott a szocialistapárt és az in ternadionálé végrehajtóbizottságában elfoglalt tisztségeiről ís ezek után. Benes lemondott képviselői man Készül a csehszlovák-magyar-német parlamenti többség Prágából jelentik: A Prager Presse, a kormány és a külügyminisztérium félhivatalos lapja közli Benes külügyminiszter levelét, amelyet Kloiac szenátorhoz, a nemzeti szocialistapárt elnökéhez intézett. A levélben Benes lemond képviselői mandátumáról, visz^j Uunit a nemzeti szocialistapárt programja alapján kapott. Politikai körökben ug.v tudják. hogy Benes a pártpolitikai konstellációkkal számolt akkor, amikor letette a mandátumát. A viszonyok ugyanis úgy alakultak, hogy biztosítva van a kormány számára ä csehszlovák-magyar-német politikai pártok parlamenti többsége és Benes helyzete, mint külügyminiszteré tarthatatlanná válnék, ha az ellenzékbe menő nemzeti szocialistapárt tagja maradna. A radikális párt ellenzi a tisztviselői fizetések redukcióját •• Markovics Lázár dr. nyilatkozata — Ötszázalékos lesz a fizefésredukció Beogradból jelentik: A parlamenti bizottságok működésének szünetelésével teljes politikai csend állott be Beograd ban. A képviselők túlnyomó része távol van a fővárostól. A kormány tagjai hétfőn csaknem mindnyájan együtt voltak Beogradban, de minisztertanácsot nem tartottak, mert Trifunovics Dusán hadügyminiszter és Pucelj Iván földmivelésügyi miniszter még nem érkeztek vissza az árterületről és Uzmiovics miniszterelnök be akarja várni Pucelj földmivelésügyi miniszter jelentését a védőmunkálatokról. A hétfői nap folyamán felkeresték a miniszterelnököt Makszimovics Bózsó belügyminiszter, Perics Ninko pénzügyminiszter, Nikics Nikola erdőügyi miniszter és Jovanovics Vásza közlekedésügyi miniszter. Perics pénzügyminiszter a tervebevett takarékossági rendszabályokról tárgyalt a miniszterelnökkel, Jovanovics Vásza közlekedésügyi miniszter pedig az árviz körüli tapasztalatairól számolt be. A tisztviselők fizetésredukciója Uzunovics miniszterelnök délben távozva a miniszterelnökségi palotából, a következő nyilatkozatot tette az újságíróknak: — A politikai helyzetben semmi uj fontosabb momentum nem merült fel. A kormány tisztára szakügyek elintézésével van elfoglalva. Az újságíróknak arra a megjegyzésére, hogy a tisztviselők körében a tervezett fizetésredukció nagy elkeseredést kelt, a miniszterelnök a következőket mondotta: — Azt tudtuk, hogy nem az összes állami tisztviselők fogják az intézkedéseinket helyesen felfogni. Számítottunk a tisztviselők egyes rétegeinek tiltako zására. Hangsúlyozom, hogy ezek az intézkedések ideiglenes jellegűek és semmi elvi jelentőségük nincs. A tisztviselők tiltakozása a nép ellen irányul tulajdonképpen, holott a fizetéseket a nép izzadja ki. Ötszázalékos lesz a fizetésredukció A Bácsmegyei Napló beogradi munkatársa a tisztviselő fizetések csökken tésének mértéke felől beavatott helyen a következő felvilágosítást kapta: — A fizetésredukció az állami tisztviselőkre, katonatisztekre, nyugdíjasokra és általában mindazokra fog vonatkozni, akik az államtól húznak fizetést. A fizetésleszállltás azonban kisebb mértékű lesz, mint eredetileg tervezve volt, mert a pénzügyminiszternek sikerült más utón is elemi a kívánt megtakarítást. A fizetésredukeió minden valószínűség szerint a drágaság! pótlékok öt százalékos csökkentésében fog meg. nyilvánulni. A tisztviselői fizetések leszállításának) terve politikai körökben nem a legro-i konszern-esebb fogadtatással találkozik. Még a radikálispárt is erősen húzódozik a tisztviselői fizetések leszállításától. Jellemző erre nézve Markovics Lázár dr. volt igazságügyminiszter nyilatkozata, aki kategorikusan kijelentette, hogy a radikális klub a fizetésredukdót nem fogja megszavazni. Markovics Lázár szerint sokkal Helyesebb volna, a tisztviselők létszámának tiz százalékkal való azonnali redukciója. A radikálisok meg vannak elégedve Radios vasárnapi beszédével Politikai körökben élénken foglalkoznak Radies István vasárnapi beszédével, amely Beogradban igen kedvező fogadtatásra talált. A radikálisok Radicsj beszédét annak jeléül tekintik, hogy a horvát parasztpárt vezére megbékült a jelenlegi helyzettel. Úgy látszik, Radics osztja Uzunovics optimizmusát a kormány élettartamára) vonatkozóan. Nagy figyelmet kelteti Radics támadása Sztojadinovics volt pénzügyminiszter ellen is és különöseit azok a vajdasági képviselők vettek elégtétellel tudomást a támadásról, akik évek óta hiába sürgették Sztojadinovicsnái, hogy utalja ki az ármentesitö, társulatoknak u nekik járó összegeket. A Makszimovics-p írt túlnyomó többségben van a beogradi községi választásoknál A beogradi radikális pártszervezet vasárnapi jelölő gyűlése nagy visszhangot keltett politikai körökben. A gyűlési lefolyása' megmutatta, hogy Makszimovics belügyminiszter mögött a választók túlnyomó többsége áll a községi választásoknál. Ezek után kérdésessé vált, hogy Bobics alpolgármester fel fog-e lépni külön listával. A radikálispárt főbizottsága részéről minden meg fog történni a pártszakadás elkerülése céljából. Az ellenzéki pártok körében felmerült a közös ellenzéki lista terve, amelynek, ha megfelelő személyekből volna, összeállítva, jelentős kilátásai lennének. A bolgár-román határsértés — bolgár megvilágításban Hivatalos jelentés szerint a románok negyvenkét bolgárt gyilkoltak meg Szófiából jelentik: Bukaresti forrásból a legutóbbi bolgár-román határincidenssel kapcsolatban azt a hirt terjesztették, hogy Sahil-Vékiit, környékén az erdőben bolgár komitácsi bandák harminchat romániai bolgárt megöltek. Ezzel a hirrel1 szemben a bolgár kormány most hivatalos cáfolatot adott ki, amelyben rámutat arra, hogy Sahil-Vekinben bombamerénylet történt, amelynek következtében az ottani román csendörörs parancsnoka életét vesztette. Másnap a román hatóságok azzal az ürüggyel, hogy a merényletet bolgár banda' követte el,, letartóztatott Sahil-Vekinben harminchat tekintélyes bolgár parasztot, valamint a környékről további hat bolgárt, ezeket Tutrakan irányában elhurcolták és a negyvenkét ember holttestét másnap az erdőben megtalálták. A bolgár hivatalos jelentés azzal végződik, hogy Bulgáriának a Népszövetség által kiküldendő pártatlan bizottság vizsgálatától nincs mit tartania.