Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-20 / 197. szám
2. oldal. BACSMEGYEl NAPLÓ 1926. július 20. Vági láván vallomása a Rákosi°pö?b@u Vágták Is élesen támadták a szociáldemokratákat Budapestről jelentik: Rákosi Mátyás és társai bünpörének hétfői tárgyalásán Végi Istvánt hallgatta ki a bíróság. Vági vallomásában kijelentette, nem érzi magát bűnösnek. Huszonkét évi tagsága után 1924 decemberében kizárták a szociáldemokrata-pártból. Részletesen beszélt arról, hogy a szociáldemokratapárt ellenzéki intézőbizottsága, amelynek ő volt a vezetője, milyen derekasan dolgozott. Az elnök itt félbeszakította Vágit és felszólította, hogy védekezzék az ellene emelt vádak ellen, mert itt nincs népgyülésen. Vági ezután kijelentette, hogy Rákosi Mátyást nem ismeri és pártjának nem volt alkalma arra, hogy kimondja, hogy melyik internacionáléhoz tartozik, mert erről csak a kongresszus dönthetett volna, a kongresszust pedig nem volt idejük összehívni. Több jelentéktelen vádlott kihallgatására került ezután a sor, majd Hajdú Henrik műfordítót, a Vági-párt egyik vezetőjét hallgatta ki a bíróság. Hajdú kijelentette, hogy azért fordult szembe a szociáldemokrata-párttal, mert ott több súlyos dolgot észlelt. Többek közt tudomására jutott — mondotta — hogy a famunkások országos szövetségében azokat, akik a magasabb járulékokat nem voltak hajlandók fizetni, Szabó Imre szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselő internáltatta. A tárgyalást az elnök ezután berekesztette és folytatását keddre tűzte ld. Korbe-körbe öl kilakoltatás utján adtak lakást egy Noviszadról Becskerekre helyezett tisztviselőnek Becskerekről jelentik: A becskereki lakáshivatal egy legutóbb meghozott ítéletét különös és a szánalmas lakásviszonyokra jellemző módon kellett végrehajtani. A per tárgya egy főutcai háromszobás lakás, amelynek bérlője Frank Lajos ruhakereskedő volt. Frank uj házat vásárolt magának és régi lakását a háztulajdonos a Horvát Takarékpénztár kérésére átengedte Rujics Gyúró bankigazgatónak. A lakáshivatal azonban rátette a kezét a lakásra és azt nem Rajicsnak, hanem Trifunác Bozsidár törvényszéki bírónak utalta ki. Trifunácnak volt egy kisebb lakása, ezt a lakásbiróság a Noviszadról Becskerekre helyezett Rosenzveig Hugó államépitészeti főnöknek adta, mig a Noviszadra áthelyezett Pletkovics Nikola előző államépitészeti hivatalfőnök lakását Grcgorovics Mata agrárhivataíi igazgatónak ítélték oda. Csakhogy Pletkovics Noviszadon nem kapott lakást, tehát a családja nem költözhetett ki a becskereki lakásból. Azzal, hogy Rosenzweig' Hugót Noviszadról Becskerekre helyezték, nem ürült Noviszadon lakás, mert Rosenzweignak nem volt önálló lakása Noviszadon, hanem az apósánál lakott két szívességből átengedett szobában. A becskereki lakásbiróság végre nemrégen kilakoltatta a lakásából Pletkovics családját, hogy Gregorovics agrárigazgató beköltözhessen. Pletkovics családja igy kénytelen volt leutazni Noviszadra és Pletkovics a noviszadi lakásbiróságtól kérte, hogy lakoltassák ki Rosenzweig Hugó családját az apósától és adják át neki azt a két szobát. Ezt a kívánságot teljesítették is és Rosenzweig Hugó családja Becskerekre jött, ahol még nem volt üres a lakásuk. Ekkor Rosenzweig kérte a lakásbiróságnál, hogy lakoltassa ki Trifunác Bozsidár törvényszéki bírót régi lakásából hogy ő a családjával ebbe beköltözhessen. Ez meg is történt. Ekkor Trifunác Lajost a lakásából, nehogy ő az uccán maradjon a lakásában. Erre Frankot is kilakoltatták. De Franknak már nem volt kit kilakoltatnia, mert az ő házában még benne lakott a régi tulajdonos. A Bécsből jelentik: Az európai nemzeti kisebbségek kongresszusát előkészítőbizottság pénteken kezdi meg tanácskozásait Teplitz-Schönauban. Ez lesz az első ilyen irányú konferencia. A napirenden különböző határozati javaslatok és a kisebbségi kérdésről szóló jelentések szerepelnek. A teljes ülést valószir.üleg Genfben augusztus végén fogják megtartani. A teplitz-schönaui előkészítő-bizottsági ülés különböző nehéz kérdésekkel fog foglalkozni. Az összehívás óta ugyanis különböző komplikációk keletkeztek. Főként az a kérdés fog hosszas vitára alkalmat adni, hogy ki jogosult a kongresszuson való részvételre. A legkisebb nemzetek ugyanis olyan sok képviselőt jelentettek be, hogy lehetetlen ennyi résztvevővel komolyan tárgyal-A háborúnak, amit a Viz folytat az Élet ellen, nincsenek semlegesei. Az irtózatos erővel betört csapásnak csak károsultjai vannak és áldozatai. Szánalmas szegényei, nyomorultjai, akik ma a mentési munkálatok lázában föl sem fogták igazi mivoltában a veszteséget Csak később, ha megembereli magát a Duna, akkor fognak ráeszmélni, hogy mit is vesztettek egyénenként és mit vesztett közvetve a köz. Ki gondol ma itt statisztikára, kinek jutna eszébe mérleget készíteni a pusztulásról,, a pusztítás legaktivebb iramában. # A Duna jobbpartján a beljel uradalomban számos pusztai házikó volt, bcnnök erdőőrök, uradalmi cselédek és vadászok éltek. Az árvíz olyan hatalmas erővel tört be, hogy a viz nyomása valósággal elsöpörte ezeket a lakóházakat. Menekülésre senki nem gondolhatott. A parti emberek csodálatraméltó lélekjelenlétével férfiak és asszonyok, gyerekek és csecsemők felmásztak a magasabb fák ágaira. A dús lombok közül remegve figyelték az egyre tóduló hullámokat. Többen közülük egy teljes napig ott élték át a kétségbeesés kisértetes óráit. Jószimatu, edzett viziernberek, többnyire halászok fedezték fel őket és megindították a mentő-expediciót. Egymás után szedték le a fákról az ágakon csüngő családokat. Nem egyet közülük betegen, holtrafáradtan, agyoncsigázva. #■ Belje védelme külön eposza az árvízveszedelemnek. A község lakossága a vízállás emelkedésének elsó napjaiban tisztában volt a helyzettel. Mindenki a posztra sietett és mindenki első naptól fogva legény maradt a gáton. A régen bevált védelmi rendszer és az uj technika minden fogásával megpróbálkoztak. Tudták azt is, hogy Belje veszedelmével jó néhány Duna és Dráva szógelleti falu helyzete is aggasztó. A község kimerülve harminc nap munkájától, még mindig hősiesen kitartott. A viz, a legkegyetlenebb ellenség túlereje végül is győzött. Egy hónap küzdelme kárbave^zett. A beljei gát összerogyott. A beljeiek nagyon vitézi harcban estek el. # A tragikus napokban felébredt emberi jóságból érdekes esetek születtek. Gyermekek képeskönyveibe kívánkozó jelenetek. A válságos időkben az apatiui úgynevezett kucskai részen egy ember helyzetet Franknak úgy kellett megoldania, hogy nagy áldozatok árán szerzett lakást a ház régi tulajdonosa részére, aki erre átengedte Franknak a régen megvett és kifizetett házat. ni. így például nem világos, hogy a friezek milyen jogon követelnek képviseletet a kongresszuson. Az ilyen pár ezer főnyi kisebbségek száma igen nagy. A katalóniai nemzeti kisebbség Spanyolországban is delegátusokat akar küldeni. Ezek a kérdések igen kényesek és nagy megfontolást igényelnek, mivel például a katalóniai kisebbség részvétele a kongresszuson kiváltaná a spanyol kormány ellenszenvét, aminek következtében Spanyolország a Népszövetségben a jövőben kisebbség-ellenes magatartást tanúsítana. Ugyanez áll más kormányokra is. Az augusztusi svájci nemzeti kisebbségi kongresszus előtt a zsidó kisebbségek, amelyek szintén résztvesznek. Londonban külön előkészítő konferenciára fognak összejönni. csónakon járt az árterületen. Összevissza tekintgetett. Az egyik fán egy szepegő, ijedt nyulat látott meg. A mezők nagyfülü, üldözött, örök inspekciósa nézte az embert. Az ember pedig figyelte a nyulat Addig nézte, amíg elöntötte a könyörület Elfogta a szánalom. Á fa tövében hagyta a csónakját. És már mászott fel a fára. Megmenteni a nyulat A nyulat a rémület még nem szelídítette meg. Beugrott a csónakba. A nyúl ugrásától lökést kapott a csónak és elúszott uj utasával. Az ember a fán maradt. Úgy akadtak rá másnap a póruljárt életmentőre. A nyúl akkor már messze csónakázott valahol, ö szárazon vitte el * Az apatini tűzoltókról és a lövészegylet tagjairól szintén külön meg kell emlékezni A község egyenruha viselésére jogosult szépszámú polgára finom érzékkel emelkedett föl a helyzet magaslatára. önként, külső kényszer nélkül álltak be a sorba és álltak helyt magukért és testületükért, amelyet nem hiába halmozott el eddig tisztelettel a község lakossága. Ott dolgoznak az első sorokban. Az apatini tűzoltók a vízzel is szem beszállnak. Ebben is szakértők. % Apatinban a vasútállomás közelében van a Halász-ucca. A békés napokban arról hires, hogy Itt vannak a legvásotsabb gyerekek és a legvakmerőbb felnőttek. A Halász-uccai ifjú genet ació, az apatini tantestület gyengébb idegzetű tagjainak rétne, magaviseletből már régen nem minősíthető. Minden értéket letaroló árvíznek kellett jönni, hogy utolsókból elsők legyenek. Olyan elsők, akik előbbre már nem is rukkolhatnak. Nincsen mérnök és megmentett család, aki elegendő jelzőt tudna összehalmozni a dicséretükre. Harcos uccának hívják. Bátornak és támadó kedvűnek. Most a vízzel csatáznak. Nekik a szomorú alkalom egyúttal rehabilitációs alkalom lett. * Az árvizteiilleti gazdák helyzetét a legtöbb helyen rendkívül súlyossá tét te, hogy learatott gabonájuk kérész tekbe rakva bevett az asztagon, amikor iájuk tött a víz. Az elsodort búza ott úszik a habokon A keserves tél rém képeit érző törpebirtokosok most be úsznak a vízbe és így pióbainak egy egy kereszt búzát partiamcntenl. Úszkáló emberek, ultik vagyonuk roncsait I kutatják az irgalmatlan habokban. Persze, ez meddő kísérletnél nem egyéb. Ebbe az utolsó szalmaszálba sem sikerül belekapaszkodni a végzetes idők földönfutóinak.-sk A legtöbb baj és a legválogatottabb gond a forrásvizek miatt van. Uccákon, erősnek és kitartónak látszó töltéseken egyre több helyen fakadnak fel apró források. Ezeket a vizeket csak nagyon körülményes módon lehet eldugaszolni. így is megmarad a kilátás, hogy másnap más helyen bugyog elő ugyanaz az ér. ami hihetetlen gyorsasággal mossa föl maga körül a talajt. A forrásvizek ellen külön figyelő őrszemeket és védő személyzetet kellett szervezni a Dunával vívott nagy háború során. * A beljei uradalom bácskertesi telepes kertészeit Baranyában, kertjeik művelése közben érte a veszedelem. A kertészeken, akik szemük előtt látták elpusztulni a verejtékes esztendő minden eredményét, megdöbbentő elkeseredés vett erőt. Megmenteni semmit nem tudtak. A viz emelkedett. A meglepett kertészek egyidejűleg magasabb helyeket kerestek. Létra fokára léptek, majd a háztetőre másztak. A csapástól összetört karaván nem is próbált menekülni. Ott gubbasztottak a háztetőn. Elfásult, mindenbe belenyugvás érzése rohanta meg őket. Egyenként, erővel kellett leszedni őket a háztetőről. * A viz egyre tódul. Könyörtelen viharzással. A munka egyre serényebbé válik. Elszánt és megkettőzött erőfeszítéssel. A töltésen a parlament valamennyi pártjának több képviselőtagja. Itt sétál Krafft a német párt vezére táborkarával. Újságírók kodakjuk elé állítják a szánalmas szegénységet. Egy apatinban rekedt hajó belesipolja tüdejét a dermedt levegőbe. És túl a nedves párán a szárazon maradt veszélyes zónák községeiben félve dobbannak meg a szivek. Mesterházi/ Ambrus Felgyújtottak egy színházat, hogy a színészeket kifoszthassák Milliós ékszereket raboltak el a brailaí primadonnától Brailából jelentik: Szombat este előadás közben váratlanul tűz ütött ki a braiiai »Pasalagua«-szinházban. A szinfalak mögül kicsapó lángok leírhatatlan pánikot idéztek elő a zsúfolt nézőtéren. A közönség a fejvesztett menekülés közben szenvedett kisebb-nagyobb ütődésen kívül ép bőrrel szabadult. Mikor a tűzoltók teljesen lokalizálták a tüzet és a színészek bejuthattak az öltözőbe, Poliác Antónia, a színtársulat alprimadonnája kétségbeesve állapította meg, hogy az előadás megkezdésekor az öltözőben hagyott több mint félmillió lejt érő ékszerei nyomtalanul eltűntek. A rendőrség megindította a nyomozást és rövidesen sikerült megállapítania, hogy ismeretlen tettesek a tűz alatt a hátsó bejáraton benyomultak a színpadra és az öltözőkbe behatolva, minden értékesebb holmit magukkal vittek. A rendőrség és a tűzoltóság megállapította, hogy a tolvajok szándékosan rövidzárlatot idéztek elő, hogy a hirtelen támadt tűzben, a nagy zűrzavarban könnyebben foszthassák ki az öltözőket. Az ellopott tárgyak értéke meghaladja az egymillió lejt A tűz több mint két millió lej kárt okozott. Fogászati rendelő áthelyezés 3ent. ROMAN OSZKÁR ..botic a, J<UHć«vu al. 1. a Jqgoazlv* h nk át*iakiiO't épü etében, volt l.6vry ' ystvé ek Qzlftt« fc ©tt. V - zi a’ összes >gá6zati ruu eletekéi eddi'’ nemlétező mérsé 'e l árakon 5 évi kéz sséQgQ>. Tarló fogtömé. It,, arany oronák, foghúzás. Rendel d. e. 8—12-ig, d. u. 2—6-jg. Telefon 6—12. Vidékiek Igen gyo.caa kid építtetnek. bíró kérte, Uoity lakoltassák ki Fiánk Az európai kisebbségek kongresszusa T epIitz-Schőnauban Pénteken kezdődik az előkészítő konferencia KÉPEK A NAGY VIZÖZÖNBŐL HUSZONNÉGY ÓRA KOLDUSFÖLDÖN — Kiküldött munkatársunktól —