Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)
1926-06-20 / 169. szám
H-pidal BÁCSMEGYEI NAPLŐ 1926. junius 20. TERE-FERE A mama. — így is jó, ez is szép halál. Nagyon érzékeny lesz . . . .Tehát megegyeztünk. Egy millió és- négyszázezer. Yvette. —• Drágám, ne legyen olyan drága. Gondolja meg. hogy a fix-en kívül van még sok más előny. Nem egy ebéd. ozsonna és ■vacsora. S aztán Zscrbó, cukrozott gyümölcs, sütemény és egyéb jó dolgok . . . ■ A maim. — Ezekben szabadon gazdálkodhatok? Yvctte. — Igen, szabadon garázdálkodhat bennük. A mama. — Erre a reménységre nem bánom, engedek még kétszázezret, bár ezzel veszélyeztetem az én édes kis létminimumomat . . . Higyje meg. maga csinálja a jobb iizíetet. Tatán nem is érdemel olyan anyát, amilyen én leszek! Yvette. (Nevet.) A mama. — Csak nevessen. Még eddig minden leányom meg volt vélem elégedve. Rendkívüli szolgá- j latokat fogok önnek tenni. Erre a; lojalitásra kötelez a múltam. Yvctte. (Megint nevet.) — A! múltja? A mama. — Igen. a fényes, a dicső múltam. Gondolja, hogy az semmi, ha valakit, reményteljes leányt, aminő én voltam anno dazumal. olyan kitűnő férfiú inaugural, mint Lcsseps volt? Nagyszerű emlék ez! . . . Tehát az alku áll s még csak néhány adatra van szükségem ... A megholt férjem neve? Yvette. — Ugyan ne bolondozzon! Hiszen köztudomású, hogy sose volt férjnél s hogy a második meg a hetvenhetedik szeretője csak úgy vezették oltárhoz mint az első, ha ugyan az volt, a hires Lesseps. A mama. Nem értett meg gyermekem . . . Tn a maga papáját gondolom, aki most egy ideig a boldogult uram lesz. Hogy hívták? Yvette. — Datolya Jánosnak. A mama. — Rossz név . . . Azaz hogy jó egy mézeskalácsösnak, a ki ágyban és párnák közt hal meg, de nem pászol egy megyei fizikushoz, ki a becsület mezeién esett cl. Legyen neki könnyű a föld . Tudja mit? Nevezzük Horányi Jánosnak. Ebben a névben némi komolyság van és méltóság rejlik. Yvctte. — Gilt! Legyen hát Horányi. A marna. — És honnan költöztünk a székesfővárosba? j Yvette. — FarkasJakról. A mama. — Farkaslak? Gyönge i vagyok a geográfiában. Minő vár- j megye? Yvette. — Somogy. A mama. Es mióta lakunk Budapesten? Yvctte. — Három év óta. A mama. Rokonaink? Yvette. — Nincsenek. .4 mama. — Hála istennek! így a leckém könnyű . . . Mikor iépek fel először? Yvette. — Ma este hatkor. A mama. — Már ötkor berukkolok. Nagy toalett? Yvette. —Hová gondolj Hiszen j itthon lesz! Egyszerű legyen, de elegáns. A mama. — Értem. Elegáns leszek. de egyszerű. S mos pá. kedves Gaby, akarom mondani: Yvette! Yvette. — A viszontlátásig, kis mama! A mama. (Az ajtóból még egyszer visszafordul) — Apropó! Majd elfelejtettem . . . Mennyi a fölmondási idő? Yvette. — Egy hónap. A mama. — Kevés ... De belcny.ii£§.2pm, Rá, kicsikém! II. (Délután öt óra.) A mama. (Valóban elegáns) — Itt vagyok, ragyogok , . . Nos, mit szólsz hozzám? Yvette. -— Igen tehetséges anya vagy s hozzá elsőrendű, hamisítatlan urinő ... És én? A mama. —Ennivaló. ZumDreinbeissen . . . Gaby hozzád képest közönséges szolgáló. Yvette. — Milyen rossz a nyelved! Szegény Gabriella, ha hallaná! Ugy-e, rólam is igy beszélsz, ha nem vagyok jelen? A mama. — Te a kedvenc leányom vagy. Ha férfi volnék, te érted bomlanám . . . Szabad rágyújtani? Yvette.— Kérdezheted? Csakúgy mint otthon. A mama. — (Rágyújt.) Óh, milyen bájos kis teremtés vagy! Már is úgy szeretlek, mintha fájdalommal szültelek volna. Yvette. (Nevetve.) — Csak semmi szentimentalitás . . . S ha Oszkár itt lesz, ne felejtsd el. hogy egy főorvosnak a tiszteletreméltó özvegye vagy és ne emlegesd Lesseps urat, a hires kasszafurót. A mama. (Elszömyüködve.) — Minő miiveletlenség! Lesseps ur, aki az első szeretőm volt. isten nyugtassa, nem kasszákat fúrt, hanem — Yvette. — Vájjon mit? .4 mama. — A szuezi csatornát. Yvette. — Jó. jó. A te korodban majd nekem is igv lesz műveltségem. Most, hála a jó Istennek, nem szorulok rá . , . A mama. — Meghiszem azt . . . Ilyen testtel! Az többet ér egy egész Révai-lexikonnál. Ha nem is olyan tanulságos . . . Yvette. — Hizelgő! III. (Egy órával később.) Yvette szobalánya kikandikál az obiakon és jelenti, bogy a méltóságos ur rugalmas léptekkel közeledik. A hölgyek ijedten ugranak föl. Yvctte. — Legyünk komolyak. Én majd olvasok. (Kezébe veszi Erdős Renée legújabb regényét és belemélyed.) A mama. — Hamar valami kézimunkát! Így ni . . . Most már jöhet. Az előszoba ajtaján csöngetnek, s a szobalány rohan ajtót nyitni. Yvette. — El ne felejtsd, az apám megyei főorvos volt és nem őrnagy! A mama. — Ne félj, jobban tudom a leckémet mint te! Kopogtatnak. A mama. (Nagy sietve.) — Honnan is kerültünk fel Pestre? Yvctte. (Dühösen.) Farkaslakról. A kormány főtanácsos. (Belép). Üdvözlések. A kor many főtanácsos. — Nagysád szives volt megengedni . . . Yvette. — Mama. bemutatom neked Braunau Oszkár ur Öméltóságát. A mama. — Örvendek. A kormány főtanácsos. — Szerencsének tartom, nagyságos aszszonyom, hogy megismerhetem. A társalgás megindul. Yvctte. (Magában.) És ezért fizetek én ennek a nőszemélynek havi egymillió kétszázezret! ... Én édes jó anyám, mért kellett téged oly korán elvesztenem? Te olcsóbban is megtetted volna . . . PATKÁMIN P ATKÁN YIRTÓSZER doboza 15 dinár, kapható minden gyógyszertárban és drogériában továbbá a Torontáli Agrárbanknál Veliki-Beekereken. 10356 Berthon. a kommunista villatulaidonos és Mussolini, a fasclsta magánzó. Berthon, a francia kommunista képviselő a kamarában több ízben feszegette, micsoda politikai következményei lesznek annak, hogy az olasz kormányelnök Tripoliszba rándult. Erre az interpellációjára mindeddig nem kapott választ s a válaszra valószínűleg még sokáig kell várnia, kielégítetlen kíváncsisággal. Most a feleletet a Compcáia adja meg mind a képviselőnek, mind pedig azoknak, akik Mussolini útja miatt nyugtalankodnak. — Az interpellálót — írja a francia lap — nyilván az háborította fel annyira, hogy Mussolini hires beszédjében az ö tengerének nevezte a Földközi Tengert. Tudni kell, hogy Berthon elvtársnak — bármennyire is meggyöződéses kommunista, — az Azur Parton gyönyörű kis villája van: kedves fészek, melyről pompás kilátás nyílik a fenyőcrdövcl borított tengerpartra. Amikor Berthon itt időzik, szeret lesétálni a tengerpartig, ahol megfürdik és szenvedéllyel horgászik. A Földközi tengerről ő is azt mondja, akár Mussolini: »ez az én tengerem«. Mihelyt Mussolini magának követeli a tengert, Berthon megsértődik tulajdonjog érzetében. Itt tehát végeredményében két szomszédos birtokos perpatvaráról van szó. * A csokoládé négyszáz esztendős. Akik a százados évfordulókat számon tartják, nem felejtik el, hogv ebben az évben van a csokoládé feltalálásának négyszáz esztendős jubileuma. Ezt a kedves és hasznos táplálékot I Európába a mexikói indiánok szállították az Ur 1526-ik esztendejében, mint Fernando Cortez találmányát. Az ízletes termék a nevében mindmáig 4negőrzi indián eredetének emlékét, minthogy a csokoládé voltakép indián szó. A »csoko« a hcnnszülöíek idiómáján ma is zubogást jelent, a »lat« pedig egyszerűen vizet. Ennélfogva a csokoládé indián nyelven ma is azt jelenti, hogy zuhogó viz, ami arra vall, hogy már régi bennszülöttek csokoládé kávét főztek a kakaócserje gyümölcséből. A kakaó gyümölcse különben annak idején furcsa társadalmi szerepet töltött be: az ősi mexikói kereskedelem váltópénzül használta. Nem szabad azonban hinnünk, hogy a tizenhatodik században mindjárt diadalkiáltással fogadták á csokoládét. Azoknak, akik szószólójául szegődtek, sok keserű csalódáson kellett átmenniük, mig az európaiak is rájöttek édes izére. Számos feljegyzés, levél tanúskodik, hogy sokan késhegyigmenő harcot folytattak e forradalmi újítás ellen. Benzo, a spanyol ezt írja: — A csokoládé olyan ital. mely inkább disznóknak való, mint embereknek. 1600-ban a csokoládé végkép megnyerte európai csatáját, divattá vált, az inyesség mértékévé. Az előkelőek ozsonnájukon csak csokoládét adtak. Mazarine biboxos, aki hires Ínyenc volt, egyenesen Olaszországból hozatott magának egy szakácsot, aki kitünően értett a csokoládé készítéséhez. * A villamos szem. Amerikából jelentik, hogy egy uj rádiótalálmányra jöttek rá, melynek a jövőben az ipar minden terén nagy haszna lesz. Egy villamos szemet fedeztek fel, mely tökéletesebb, csalhatatlanabb bármely más emberi szemnél. Egyelőre csak egy gépről van szó, mely önmüködőleg választja ki, osztja dobozokba a különböző szivarokat, a szerint, hogy milyen a színük. Ez a gép egy elektromos csövön alapul, mély a rádió-technikában már ismeretes. Segítségével — legalább is laboratóriumokban — kísérleteket végeztek a rádiólátást és rádiómozit illetőleg s azt remélik, hogy nemsokára ezzei sikerül megteremteni általa a beszélő mozit is. Maga a szivar-választó gép következőkép működik: — A szivarokat egy csőbe csúsztatják, itt megvilágítja őket a rádió-lámpa. A szivar, a szerint, hogy milyen színű, több vagy kevesebb fénysugarat nyel magába, melyek egy fotoelektrikus lemezre vetődve villamosáramot indítanak meg. Minél nagyobb a szivar által elnyelt és visszavert fény, annál nagyobb a villamosáram is, mely működésbe hoz egy, szelepet és kellő helyére csúsztatja ■ • a szivart, a világost, a barnásat és a sötétet a maga dobozába. Az amerikai lapok szerint ez a gép sohasem tévedhet: a villamos szem tökéletesebb az emberi szemnél. ; * < Anatole France ledorongálasa. Mióta a mosolygó bölcs behunyta szemét, a kritika ugyancsak kegyetlennek bizonyult iránta. Világhírét, általános népszerűségét a fiatal nemzedék kemény bírálattal ellensúlyozta. De még a leglelkiismeretlenebbek, legtulzóbbak: a surrealisták is, akik a dadaisták törvényes örökösei, még ők is bizonyos tartózkodó tisztelettel beszéltek arról a mesterről. Elismerték, hogy meglepő könnyűséggel és bájjal kezelte a tollat s ha olykor fölületes. sokszor elmés és éleseszü. Most egy francia folyóiratban olyan »méltatás« jelent meg róla, mely a mai durva iiadakozásban is íöltünést kelt. Csak néhány mondatot ebből a ledorongolásból: — Anatole France munkássága hitvány. Azt mondják: csak játék az egész. De micsoda játék? Aki az emberek reménységével játszik, az a szegények éhségét, szomjúságát csalja meg. Hány bér él ma a világon, hány nyomorult ember, ki kétségbeesetten hal meg azért, mert a Thais írójának volt szelleme és volt jó stílusa. Ez a megbocsájthatatlan bűn, ez maga a Szent Lélek ellen való bűn. Még gyűlölni sem lehet őt, annyira utálatos, mert elgondolom, hogy ez a játék csak arra szolgált, hogy ennek a kegyetlen aggastyánnak több mint félszázadig boldogságot, kéjenc életet biztosítson. Nem, nem is gyűlölöm öt tovább. Inkább az Evangélium titokzatos átkát alkalmazom rá: jobb lett volna, hogy ha ez az ember világra se születik. Vájjon ki beszél ily dörgedelmes hangon? Senki más, mint Georges Bernanos, egy most felfedezett, zöídcsőrü regénylrócska. Sietve Írjuk le nevét, mert egy év múlva bizonyára senkisem tudja, hogy hívták. v\ * Amerikai különezök. Amerika még ma is a különcük hazája. Nemcsak a férfiak különcködnek, kik fogadásból rálönek a zongoraművészre, hanem a nők is. Napirenden vannak a legbadarabb fogadások. Nem ritkaság, hogy a legnépesebb sugárutakon férfiak, nők képtelen kalappal jelennek meg, vagy négykézláb másznak. Mi történt? Egyszerűen fogadtak. Amerikában él egy nő-katona: mis Lamphier, aki tartalékos ezredesi rangot nyert és katonai egyenruhában jelenik meg a díszszemléken. Vannak aztán itt nők, akik leverik a férjhezmenések és házasságok rekordját. Egy sant-louisi negyvenöt éves hölgynek eddig tizenöt férje volt és tizennégyszer vált el. A komédiának folytatása következik. Minap, — mint egy chicagói lapban ol vassuk — egy leány csak oly módon volt hajlandó férjhez menni jegyeséhez, ha az a mézesheteket akkép tölti el vele mint az ősemberek, vagyis erdőben, kőkorszakbeli ruhában, pusztán a legkezdetlegesebb háziszereket használva. Még a gyufát sem engedélyezte leendő férjének. Kikötötte, hogy tüzet is csak úgy szabad csinálni, mint Robinson. A szerencsétlen férfi belement a föltételekbe, de egy iiét után megszökött tőle s beadta a válópört felesége ellen * A nyaktiló és a nők. Franciaországban, — mint ismeretes, — halálra Ítélték a saint-gillesi méregkeverőnöt. Bármennyire is szörnyűségesek a bűntettei és fölháboritó a törvényszék előtti, viselkedése, a büntetést — mint a Petiit Journal írja — aligha fogják végrehajtani, valószínűleg kényszermunkára változtatják át. Noha nőket semmiféle törvényes ren-. delkezés nem mentesiti a nyaktiló alól, immár harminckilenc esztendeje egyet, le négy nőt se végeztek ki Franciaországban. kivéve a háborús kémnöket. Az utolsó nő, kinek leszelte nyakát a nyaktiló kése, egy Thomas nevezetű ledér életű asszony, ki meggyilkolta édesanyját s holttestét el akarta égetni. A kivégzés 1887-ben történt, Ramorantinben. A hóhér, — Deibler elődje — azt mondja, soha Ilyen mély. benyomást nem
