Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)

1926-06-18 / 167. szám

4. oldal BACSMí- elvi „b ? i.NAPLÓ 1926 junius 18. Halál a muzsika miatt Katonák, akik a frontról mulatni jöttek haza Kilenc év előtti bűnügyet tárgyalt a szuboticai törvényszéken Csulics Zvez­­dán törvényszéki tanácselnök büntető tanácsa. Á vádlott Oravec Ferenc szuboticai lakos volt, akit az ügyészség halált oko­zó súlyos testi .sértés bűntettével vádolt, mert — a vád szerint — 1917 március 16-án egy mulatóhelyen bajonette] meg­­szurta Gabrics Antalt, aki a szenvedett sérülések folytán két órával később meghalt. A közvádat Vasziljevics Ljuba dr., az államügyészség vezetője képviselte, a védelmet Pelrovics Márkó dr. látta el. A vádlott az elnök kérdésére kije­lenti, hogy az ellene emeli vádban nem érzi magát bűnösnek. Részletesen el­mondja, hogy a jelzett időben katonai szolgálatot teljesített és tizennégy napi szabadságon volt itthon. A kérdéses na­pon több ismerősével a mostani »Tri še- Sifa« vendéglőben tartózkodott. Ugyán­­ott volt Gabrics Antal külön asztalnál huszárok társaságában. Egy Jancsics Jócó nevű szállási ember és Gabrics kö­zött ott összetűzés történt. Jancsics odajött az asztalunkhoz és hozatott trombitás zenészeket. Gabrics kérte Jan­csié siói a trombitásokat, ez nem adta oda a muzsikát. Ebből keletkezett a ve­szekedés. Elmondja aztán a vádlott, hogy Gab­rics elkezdett borosflaskókkal dobálózni, majd egy nagy szódásüveget röpített Jancsics felé és el is találta az üveggel. Mire ők elmentek előbb egy korcsmába, aztán az éjjeli mulatóba, mindenütt ott volt Gabrics is a huszárokkal. A mulató­ban — folytatja — Gabrics engem meg­támadott és fejemre csapott, hogy be­szakadt a fejem. Szúrást is kaptam a fejemen és a lágyékomban, de hogy ki­től, nem tudom, azt tudom, hogy a hu­szárok felugrottak és kardot rántottak. Az elnök: Gafcricsot ki ütötte meg? A vádlott: Nem tudom. Én lieni ütöt­tem. Hogy ki szarta le, azt nem láttam. Ezután Jeremies Risztó dr. és Barta Antai dr. törvényszéki orvosok terjesz­tették elő jelentésüket a boncolás ered­ményéről. Az elhaltnál nyolc sérülést ál­lapítottak meg. Ezzel befejezést nyert a bizonyítási eljárás. Költők Éjiéi után a kávéház terraszán édes likőröket szürcsölt a három költő: Alanyi, Állitmányi és Jelzőy. Gyönyörű nyár volt, de csak a ka­lendáriumban és a szivekben, ahol hangulatok bontakoztak virággá. — Ha megírhatnám — kezdte Alanyi — szenzációsabb riport len­ne a frank-ügynél is. De nem írha­tom meg, végtére az ember gentle­man is. Elmondjam? Azok ketten nem feleltek rá sem­mit, Állitmányi rímet keresett az azaleára, Jelzőy a főpincér lépteit követte. — Szóval és röviden: szeretek egy asszonyt, aki tisztnek a felesé­ge. Ö is szeret engem, elégedjetek meg ennyivel. Ti most azt hiszitek, hogy a férj generális és öreg. Hát azért is főhadnagy, csinos és sze­retetreméltó. Előkelő, gazdag, a fe­lesége mégis engem szeret. Mindig mondtam neki, hogy legyen óvato­sabb, de nem bir a szenvedélyével s 'a lakásukon ad randevút. Közbe legyen mondva, a férjjel nem va­gyok ismeretségben, ma találkoz­tunk először, rémes körülmények között. A lova eltörte a bokáját, idő előtt tért haza s engem ott talált az asz­­aszonya lábainál, Ismerhettek, nem veszítem el hamar a lélekjelenléte­met. Nem ugrottam fel, úgy marad­tam térdelve s a legnagyobb hideg­vérrel kezdtem szavalni a velszi bár.dokat. Aztán- mikor befejeztem, Vasziljevics Ljuba dr. államügyész bizonyítva látja a vádat az eskü alatt kihallgatott tanú vallomása által. Önvé­delemről nem lehet beszélni a szóban forgó esetnél. Kéri a bűnösség kimon­dását. Pelrovics Brankó dr. védő kifejti, hogy be van bizonyítva, hogy a vádlott lett megtámadva és csak védekezett. Az, hogy a bajonettet használta volna, nincsen bizonyítva. Felmentést kér. A bíróság ezután ítélethozatalra vo­nult vissza és rövid tanácskozás után meghozta az Ítéletet, mely szerint a vádlottat felmenti a vád alól, miután a bűncselekmény elévült. gosizláv határőrök nagyon éberek. A tragikomédia teljességéhez még hozzátartozik, hogy csütörtökre Novi­­szadra voltak nagy bácskai lakodal­mas ebédre invitálva a két család jugo­szláviai rokonai, hogy üdvözöljék az uj párt. Szerdán egész este a noviszadi táv­írda összes Hughes- és Morse-gépei a kétségbeesett szülők táviratait kopog­tatták Beogradba, Szomborba, Szulbo­­ticára s az ország többi részébe. »Ne jöjjetek, menyemet nem ismerik el fiam feleségének. Nem adtak neki vízumot. Lakodalmi ebéd elhalasztva.« Azalatt egy -szomorú fiatal pár jár a határvonalon és keresi azt a rést, me­lyen egy újdonsült uszony besnranhat­­<na uj hazájába. M. J. Királyi kegyelem a tudománypártoló gyilkosnak Nem végzik ki a zajecsári halálra­ítéltet, aki Vorocof-mütét céljára fel-, áldozta egyik értékes mirigyét Beogradból jelentik: Néhány héttel ezelőtt történt Jugoszláviában az első Voronof-műtét: Zajecsárban próbálta ki a megfiatalító operációt Kolesznikov orosz orvos, aki egy halálraítélt gyil­kosnak egyik mirigyét ültette át öreg páciensébe. A kísérlet műtéti része si­került, regenerációs hatására vonatko­zólag szintén kedvezők a kilátások. A halálraítélt gyilkos, Krajan Híja földműves önként ajánlkozott arra, hogy áldozatot hoz a tudomány oltárán és aláveti magát a korszakalkotó fontossá­gú próbamütétnek. Ez az önfeláldozás, amelyet a halál küszöbén akár biinve­­zeklés végett, akár annak tudatában tett, hogy már minden mindegy, a legfelsőbb elismerést hozta meg Krajannak és megmentette a kivégzéstől: Alekszandar király junius 15-ikén kelt ukázával meg­kegyelmezett a halálraítéltnek és bün­tetését húsz évi súlyos börtönre változ­tatta át. . Krajan Ilija, aki még fiatal ember, büntetése letöltése után indulatoktól mentes, boldog, szelíd férfiú lesz: a tu­domány jótevője és kedvezményezettje. Most még fenmarad az az izgató kér­dés: vájjon a másik páciensből ifjú rab­lógyilkos válik-e? Pörlik a vizsgálóbiztost Pancsevó város polgári pert Indít a belügyminiszter kiküldötte ellen Pancsevóról jelentik: Pancsevó város kiszélesített tanácsa szerdán hosszú szünet után közgyűlést tartott. A napi­renden ötven pontból álló tárgysorozat szerepelt. A közgyűlésen elhatározták, hogy a belügyminisztert intervencióra kérik fel a városi tisztikar egyes tagjai ellen fo­lyamatban levő fegyelmi eljárás sürgős befejezése érdekében. A vizsgálattal kapcsolatban hosszas vita indult meg Perunisics Dusán vizs­gálóbiztos szerepéről. Perumsicsot a belügyminiszter küldte ki Pancsevóra különleges megbízatással. A városi köz­gyűlés megállapította, hogy a vizsgáló­­biztos működése törvényellenes volt, mert a városi ügyek kivizsgálása a köz­­igazgatási bizottság hatáskörébe tarto­zott volna. Szóvátették ezenkívül, hogy a miniszteri biztos megérkezése után rögtön elfoglalta a főispáni lakást és egész télen át a város tűzifáját használ­ta. A közgyűlés úgy döntött, hogy kár­térítési pert indít a vizsgálóbiztos ellen. A közgyűlés a noviszadi Miletics-szo­­borra ötezer dinárt, a kikindai Miletics­­emlékmüre húszezer dinárt szavazott meg. Elhatározták, hogy revizió alá veszik a városi földekre vonatkozó bérleti szerződéseket. A városi kórház részére 140.000 dinárt szavaztak meg. A kams­­nicai árvízkárosultaknak 2000 dinárt utalt ki a város. A bukaresti jugoszláv konzul érvénytelennek tartja a polgári házasságot A férj nem hozhatja haza feleségét Noviiszadról jelentik: Egy ismert no­viszadi ügyvéddel szokatlan és tragi­komikus eset történt. Megházasodott s a házaságkötésnél a romantika össze­ütközésbe került a bürokráciával, az összeütközésben egyelőre a büro­krácia győzött. Az ügyvéd, a háború alatt Aradon volt internálva. Aradi kényszertartóz­­kodásá alatt megismeredett egy ottani tekintélyes építész leányával. A fiata­lok szive lángbabor.ult, de hogy egy­máséi lehessenek, arra csak most ke­rült a sor. A noviszadi ügyvéd pár héttel ez­előtt megkérte régi szerelme kezét, ,a leány (szülei megadták az áldást és ki­tűzték a házasság napját. Aradon még a régi magyar házassági törvények és igy a polgári házasság érvényben van. A fiatalok tehát az anyakönyvve­­zetö előtt kötöttek házasságot. Egy hét­tel esőbbre, junius 13-ikáre kitűzték az egyházi esküvőt is. A férj és feleség is görögkeleti vallásit. A polgári házasságot követő napon a boldog férj expressz ajánlott kérvény­ben azzal a kéréssel. fordult az illeté­kes bukaresti jugoszláv fökonzulátüshoz> hogy a házassági bizonyítvány alap­ján adják; meg a feleségének a Jugo­szláviába ’ szóló beutazási vízumot, mi­után az újdonsült asszony -— követni akarja urát közös hazájukba. ' Vasárnap annak rendje és módja szerint a pap előtt is megesküdtek a fiatalok. Minden rendben volt. Nagy bácskai lakodalom volt Erdélyben, amely belenyúlt a késő éjszakába. Még együtt ült a diszes násznép, amikor a fiatal pár csomagolt és elkészült az útra — haza — Noviszadra. Nem is lehet rossz néven vermi a fiatal férjtől, hogy nagy boldogságában csak már az elutazás pillantában jutott eszébe, hogy még nem kapta meg a fe­lesége számára kért vízumot. Az ügy­véd férj nem tehetett egyebet, elhalasz­totta az utazás abban a reményben, hogy másnap majd csak megjön a vár­­va-várt vízum. A lakodalmas vendégsereg hűségesen kitartott másnapig, a postás hétfőn reg­gel nagy sárga hivatalos borítékot ho­zott, tele sok: pecséttel. — Itt a vizűm — kiáltott fel egy­szerre busz vendég is és a fiatal férj megelégedetten bontotta fel a levelet, amelyben ott volt ugyan az útlevél, de vizűm nélkül. Vízum helyett pecsétes Írás volt mellékelve, amelyben a buka­resti jugoszláv főkonzulátus, arról érte­síti a férjet, hogy a polgári házasság Jugoszláviának csak egyik részében ér­vényes, de nem erjed ki az egész ország­ra, ennélfogva a bukaresti SHS kon­zul az aradi anyakönyvvezető előtt megkötött polgári házasságot nem is­meri el abszolút érvényességűnek. Mindezeknél fogva az asszonyt, aki polgári házasságot (kötött, nem ismeri cl — feleségének. A kétségbeesés a tetőfokra hágott. A fiatal pár felkerekedett és elutazott Temesvárra, hogy a helyszínen terep­szemlét tartson, hol jöhetnének át a határon — vizűm nélkül. Azóta a nap­tár már csütörtököt jelez és a házas­pár még nem érkezett Noviszadra, ami­ből arra lehet következtetni, hogy a ju­szokott könnyedségemmel folytat­tam. »-1— íme, ez a szemelvény Arany János összegyűjtött költeményei­ből, amit csekély havi részletre méltőztassék megrendelni. A főhadnagy, aki összefont ka­rokkal nézte végig a jelenetet, ak­kor szelíden hátba rúgott. — Hallja az ur, én is jártam va­lamikor önképzőkörbe, engem nem állít falnak. Régen gyanítom, hogy itt valami disznóság folyik, most megvan a tettenérés. Szedett is elő két pisztolyt. — Egyikünk ma itt marad! — Helyes — feleltem — én ha­zamegyek. Élet-halálharc kezdődött most köztünk — nem is tudom részletez­ni, olyan szörnyű volt, rám lőtt, itt a kötés a lábamon, majd egyszer megmutatom, aztán elájult a nagy izgalombán. De én még mindig resz­ketek. A két költő komolyan bólintott. — Hja, az asszony! — sóhajto­zott Állitmányi. Kihörpintette italát s hosszasan nézett ő is a főpincér után. — Sosem érdekelt az asszony, az én mai délutánomat leány tette szentté. Szeretjük egymást eszten­deje tisztán, rajongva, ártatlanul, a miként az kiderül a legutóbb meg­jelent verseskötetemből is. Asszony szerelme méreg, fertő1, elziillés — csak a lányé az éltető erő Ott tán­col a kórusban, de az enyém min­den lélegzetvétele. Órákat sétálunk együtt, megiszunk valahol egy po­hár tejet s mindig egyet gondolunk. Ma is ott volt nálam. Délután ket­tőkor jött, nyolckor ment el. Ö a dívány sarkában ült, én a kandalló előtt a karos-székben s nem be­széltünk tiz szót, csak átéreztük egymás végtelen nagy szerelmét. — Csók? — kérdezte Alanyi. — Ugyan, kérlek — hördült fel a költő — hová gondolsz! Esküszöm, hogy a kisujj ammal sem értem hozzá. — Kézcsók?' — Az sem. Máskor igen, de most nem. így volt az egész szép. — Kettőtől nyolcig? — Pontosan. — Poézis! — mondta Alanyi. Poé­­zis, ami körülbelül egy a hülyeség­gel. Jelzőy nagyot nyújtózkodott. — Nekem nem volt semmi kalan­dom. Otthon voltam az egész dél­után s végre rendeztem az Íróasz­talom fiókjait, összesen ötöt. Tele voltak zsúfolva kéziratokkal, leve­lekkel, kivágásokkal, árverési hir­detményekkel, vegyes - témákkal, préselt virágokkal, szivarszipkákkal, radirgumikkal, gyerekkori bicska­­nyelekkel, de rendeztem. A két költő nagyot hörpintett a va­níliából, összenéztek, elmosolyod­tak. Alanyi szólalt meg atyai han­gon. — Hát, fiaim, hazudni éppen nem muszáj. Ha igazat nem tudsz mon­dani, inkább., hallgass. Bob.

Next

/
Thumbnails
Contents