Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-30 / 149. szám
4. oldal. BftCSMEGYEl NAPLÓ 1926. május 30. Osztály elleni izgatással vádolják a becskereki független szakszervezetek titkárát A szakszervezeti titkár vörös plakátjai ’ Velikfbecskerekről jelentik: A becskereki államiig}' észség három hónapig tartó nyomozás után elkészítette a vádhatot Szimics Damján becskereki épitöraunkás ellen. Szimics Damján, a becskereki független munkáspártszervezetek szövetségének titkára, 1926 február hó 28-ára gyűlésre hívta össze a becskereki malomi-, pék-, cukor-, sör- és húsipari munkásokat, hogy megalakítsák szakszervezetüket, ezenkívül március 7-ére a becskereki munkásotthon helyiségében gyűlést hivott össze, hogy a munkásságot tiltakozó állásfoglalásra bírja a szociálpolitikai minisztérium tervbevett megszüntetése ellen. A gyűlésekre vörösszinü plakátokon 'hívták meg a munkásságot és a falragaszokat Szimics Damján szakszervezeti titkár fogalmazta, ő küldte a nyomdába és gondoskodott azok kira’gasztásáról. Az államügyészség a plakátok szövegében osztály ellenes izgatást látott esi emiatt Szimics Damján ellen az eljárást megindította. A nyomozás most fejeződött be és a becskeréki államügyészség elkészítette a vádiratot, amelyben Szimicset kétrendbeli sajtó utján elkövetett osztályellenes izgatással vádolja. Az ügyészség a plakátok szövegéből a következő mondatokat inkriminálja: »Világ proletárjai egyesüljetek! A kapitalisták látták a ti szakszervezeteiteket és tervszerű támadásba mentek át, hogy megrontsák a munkásság életét. A mi munkaadóink a kis- és! nagykapitalisták kihasználják a szakszervezetek gyengeségét, életfeltételeiket megrontják: leszállítják a munkabéreket és megnehezítik a munkafeltételeket. Az élelmezési munkások szakszervezete ezért a kérlelhetetlen osztályharc alapján áll és a munkások érdekeit minden eszközzel Védeni fogja. Éljen a kérlelhetetlen osztályharci. A szociálpolitikai minisztérium megszüntetése elleni tiltakozógyülés plakátján a következő mondatokat inkriminálta az államügyész: A kapitalista osztály nagy terheket rakott gyenge villáinkra, úgymint rengeteg adót és egye-Szentáról jelentik: Az állami osztálysorsjáték most folyó utolsó húzásán kihúzták már a négyszázezer dináros főnyereményt. A 115.613 számú sorsjegyamelyet a szuboticai Lepedőt és Jovaiiovics főelárusitócég adott el négy negyedben, ütötte meg ezt az összeget. Az egyik negyed boldog tulajdonosa Fleischmann Márton szentai talmudista, aki most értesült szerencséjéről. A másik három nyertes közül ketten szentaiak, de ezek még nem jelentkeztek. Fleischmann szüleinek kis füszerkereskedésük van Szentán és a tekintélyes számú család valamnnyi tagja ebből a kisí boltocskából él. A család féríitagjai már mind megnősültek, csak a huszounégyéves Márton nem akart kötélnek állani és amikor egy Ízben sokáig panaszkodott neki az apja, hogy nélkülöznek és unszolta, hogy csináljon egy jó partit, a fin igy fakadt ki: — Jő, hát majd szerzek én neked pénzt! Elment még aznap a zsidó templom udvarába, ahoi Schik Éliástól vásárolt egy sorsij egyet. Amikor tudomására adták, hogy a ne-! beket. Nektek, munkások, tiltakoznotok kell azon igazságtalanságok ellen, amelyeket a kapitalista osztály veletek elkövetett. Egyetlen minisztérium van, a mely annyira amennyire óvja a munkásság érdekeit, a szociálpolitikai minisztérium és most a kapitalista osztály ezt is el akarja venni tőletek a kormány segítségével. Szimics Damján bünperében a becskereki törvényszéken rövidesen megtartják a főtárgyalást. gyed sorsjeggyel százezer dinárt nyert, cseppet sem volt meglepve és igy szólt a köréje sereglő famíliához: — Na halljátok, ez csak természetes, hiszen azért vettem a sorsjegyet, hogy nyerjek! A szerencsés Fleischmann-fiu buzgó talmudista, állandóan a szentkönyveket bújja és rendkívül szárkózott életet él. Soha életében még nem kártyázott, nem lumpolt, moziba nem volt és nőkkel nem érintkezett. Ezt az utóbbit tiltja a talmud. A mozit megengedné, de Fleischmann Mártont nem szórakoztatják a világi élvezetek. Kijelentette, hogy ötvenezer dinárt az apjának ad át, hogy fellendítse a fiiszeresboltot, inig a másik ötvenezer dináron szentkönyveket vásárol. Az apja kínosan pedáns ember, pénteken felhívta telefonon a szuboticai sorsjegy elárusító irodát és miután bemondta a sorsjegy számát, héberül, magyarul, németül és szerbül kérdezte meg, hogy csakugyan ők nyerték-e a százezer dinárt? A szerencsés sorsjegyből egy negyed rész Duin Zsirkó nevii petrovoszelói tamburás birtokában van, aki a ritka hir örömére három nap és három éjjel mulatott a falu kocsmájában és kijelentette, hogy ha keze közé kapja az öszszeget olyan »murit« csíap, iiogy arról beszél az egész vármegye. A petrovoszelói kocsmárosok is örülnek Duin Zsirkó szerencséjének, aminthogy a héber szentkönyvárusok is ragyogó üzletekre s-zámitanak Szentán, a hol előreláthatólag nagy lesz a sorsjegyláz .. . Az arany halottja A meggyilkolt kragujevácl milliomos házában öt és fél millió dinár készpénzt találtak Beogradból jelentik: A kragujevácl családi dráma áldozatai közül lies Drágán, aki a nyílt uccán Öt revolverlövéssel meggyilkolta apját, azután föbelőtte magát, a kórházban haldoklik. A lövöldözésben súlyosan megsebesült Milivojevics erdész is utolsó perceit éli. A meggyilkolt Ilics Sztevánt tegnap eltemettek. Az árvaszék félnapig tartó leltározást folytatott az elhunyt házában. Az öreg milliomos, aki évtizedek óta zsugori uzsorás hírében állt, a várakozást felülmúló vagyont hagyott maga után. Kragujevácon mindenki tudta, hogy Ilics Sztevánnak birtokai, házai és üzlete több mint hatmillió dinár értéket képviselnek és hogy bankbetétekben is van vagyona. A fukar ember azonban, aki azért végezte életét ilyen szörnyű módon, mert beteg fiának nem akart pénzt adni gyógykezeltetésére, mint halála után kiderült, nagyösszegü készpénzt rejtegetett a házában. A eitnrozás alkalmival sza mázsái, okban padiásqerendák közt, a gondosan örzqtt vaskasszában és a pincében elásva öt és félmillió dinár értékű arany- és ezüstpénzt, valamint váltókat és értékpapírokat találtak. A vagyont zárlat alá vették s az elhunyt h rom bányának és özvegyének adják ki. Rkikre a szerencse ráneuetett Szentán nyerték meg a négyszázezer öináros főnyereményt Alakok Végrehajtó <Délelőtt fél tiz. Hökkent mosollyal nyit be a szobalány, hogy itt a végrehajtó, foglalni akar régi, hires adóhátralékom miatt. Hisz ez nagyszerű. Boldogan ugróm fel Íróasztalomtól. Bejött az én uccámba. Kisietek a verandára. Ketten állnak ott, mint párbajsegédek, kiket maga az állam küldött hozzám: a végrehajtó, rokonszenves fiatalember, puha ingben, lepke nyakkendővel, barna aktatáskával, mögötte egy kopasz szolga, egyenruhában, eléggé komoran, sokkal hivatalosabban. Amikor megpillantják derűtől sugárzó arcomat, nem tudják mire vélni jókedvemet, mert egyébhez vannak hozzászokva. Karon ragadtam a végrehajtót, betessékelem, alig találom a helyét. Fölajánlom valamennyi ingóságomat, Miután lefoglalta a zongorámat, igy szólok hozzá.) — Most pedig engedje meg, hogy én is lefoglaljam. — Mit? — Önt. Csak néhány percre. — (Zavartan) Engem? — Igen, igen. Szeretnék kissé elbeszélgetni a mesterségéről. Hogy lett például végrehajtó? — ö. (Szabódik.) Bizony erre nem gondoltam. Benn ültem az adóhivatalban, itt az első kerületben, az irodában. Künn járni, a szabad levegőn mégis jobb. — Ugye vidéki? — Vasmegyei. (Szép beszédjén nyomban érezni. Karakán koponya ül széles vállain ) — Az apja? - , — Földmives. Hat elemit végzett. Én csak ötöt. Háború előtt fölküldött az apám, hogy tanuljak. Háromszázhatvan koronát tett zsebembe, egy kovertába. Pest mindgyárt nagyon tetszett nekem. Az emberek itt udvariasak voltak. Nem mint a falun. A pályaudvaron körülvettek, az egyik táskámat vitte, a másik átkarolt, fölsegitett a villamosra. De mikor a kalauz a jegy árát kérte, seholse találtam a pénzem. Kilopták a zsebemből. — Ön pedig megesküdött, hogy kifosztja ezeket a cudar pestieket, akik kifosztották. — Dehogy. (Kézzel-lábbal tiltakozik) — De igen. Szemet-szemért, fogatfogért. A háromszázhatvan koronáért lefoglalja az összes zongorákat. — Nem olyan egyszerűen ment az kérem. Nemsokára kitört a háború, végig verekedtem, Belgiumban is jártam. Hogy haza kerültem, nem tudtam mihez kezdeni. Egyszer megborotváltam a háziuram fiát. — Annak is lenyúzta a bőrét? — Ndm, egészen jól sikerült. Láttam, bogy ehhez értek. Föicsaptam a Szivucában borbélyinasnak. Közben, mint borbélyinas letettem a vizsgát két polgáriból. A kommünben cukorkát, cigarettát árultam a Rákóczi-ut sarkán. Tetszik tudni: »gyenge a cigaretta«. Csakhogy a rendőrség ezt betiltotta. Vizsgát tettem a harmadik, negyedik polgáriból. Most már a hetedik gimnáziumból is levizsgáztam. Pedig családom van, feleségem, kislányom. — Miből futja a költség? — Én is tanítok. Egy hatodik gimnazistát. Érettségit szeretnék tenni, jogot végezni, ügyvéd lenni. — Sok a dolga? — Naponta iegalább húsz foglalás, de akad negyven is. — Nyájasan fogadják? — No. — A kutyák? — Múltkor nadrágomba harapott egy farkaskutya. — Hogy jut be a lakásokba? — Először is: sohase mondom meg, hogy a végrehajtó vagyok. — Micsoda szerénység. Mit mond? — »Az adóhivatal«. De a cselédek már ezt is ismerik. Élnek a gyanupörrel. Előbb majd szólnak a nagyságáknak. Azok már benn kiabálnak: Tessék, vigyenek c! mindent«. Én pedig: »Nem komoly a dolog, nagyságos aszszenyom, formaság az egész«.- Kicsit sírnak, tördelik a kezüket, de megnyugszanak. (Lám kezeim kell őket, mint a betegeket.) Természetesen akadnak olyanok is, akik lecsirkefogóznak. »Te csirkefogó«. — Tegezik> — Csak az asszonyok. A férfiak magáznak, csöndesen káromkodnak, szedegetik az égből a szenteket. Vagy ellenszegülnek a testükkel, nem akarnak beengedni. — Akkor? — Rendőrhöz folyamodom. 'Az nagyon szívesen jön, mert ezért külön dijat kap. Mindig ezt kérdezi: »hány rendőr kell«? Egyik kartársam mesélte, hogy egy kávés árverezett. Az tört, zúzott, torkába akart harapni. (Az emberek. mihelyt tulajdonukhoz nyúlnak gyermekekké válnak s azon töltik ki haragjukat, kit szemük előtt látnak.) Négy rendőr kötözte össze, mint a dühöngő őrültet s úgy árverezték el a kávéház egész berendezéséit. — Bocsásson meg ezért az illetlen kíváncsiságomért: lehúzta már valakiről az inget, elvitte már azt a bizonyos utolsó párnát? — Á. nem vagyunk mi olyan kegyetlenek. A felelet először is »fölintjük« (felszólítják), hogy nyolc napon belül fizessen, különben zálogoljak. Nyolc nap múltán hat százalékot csapunk az öszszeghez. Ha akkor sem fizet, akkor értesítjük, hogy nemfizetés esetén bútorait a hatósági raktárba szállíttatjuk. Aztán kiírjuk az árverést, de ez is két batáridőre szól. Az elsőn sohasem kel el ■semmi, mert a tárgyak becsértékén felül van a kikiáltási ár. Hanem a másodikon. Ott bizony akármilyen összegért elkótyavetyéljük a holmikat. — Mi a legkisebb összeg, amiért foglalt? — Ezer papír korona. Pedig gazdagok voltak az illetők. De azért se. Bakafántoskodtak. — És a legnagyobb összeg? — Szárbuszonkilencmibió forgalmi adó. — Nyugtasson meg kérem, hogy a végrehajtókat is végrehajtják. — Nemrégiben két kollegámnál foglaltam. (Mini mikor az orvos az orvost operálja.) Négyszázezer koronáért és kilencszáziíyolcvanezcr koronáért. — Mi a'zálogolás Sorrendje? — Első mindig a zongora. — Önök talán zenekedvelők? — Ez bárhol értékesíthető. Utána következik az ebédlőszekrény, a pohárszék, a perzsák és igy tovább. Mi a lakásban mindig csak a falakat nézzük. (Keserű öngunnyal.) Nem mint egyéb tisztességes emberek. Amíg kezet fogunk keressük a falon a képeket, ingaórákat, azok tájékoztatnak legjobban a felek vagyoni helyzetéről. — Sok könyvtárat lát? — Nagyon sokat. Mert, ahol könyvtár van, ott az adó nincs rendben. Ez a tapasztalatom. Múlt héten valami tudósfélénél jártam. Az is rengeteg könyv között ült. Mikor beléptem, kivett zsebéből egy ötszáz koronást, elém dobta, azt| mondta ez az összes pénze. Azzal lefeküdt a díványra, tovább olvasott, odase nézett, hogy mit foglalok le., — És ahol nincs semmi? — Azt mi már benn a hivatalban' meglátjuk a félen, még akkor is, ha jobban öltözködik és foglalkozik, hogv fizetni fog. 99 százaléknyi biztossággá^ meg lehet azt mondani. Szem kell hozzá. Gyakorlat. — A legszegényebbek milyen adóval! maradnak adósak? — A kutyaadóval. Künn. a henger-, malom mellett, az indiántelepen. Ólsze-1 rii butikokban laknak itt az emberek) Én is egy ilyen telepen élek, szoba-! konyhás lakásban, de onnan is ki akar-, nak tenni, mert még nincs lakásigazolványom. — Népszerű legalább a környéken?: — Nem modhatnám. —- Mit szólnak a társaságban, mikor1 megtudják, hó^y mi a foglalkozása? — Mindig nevetnek. Mi azonban rendszerint eltagadjuk a foglalkozásunkat. Tessék nézni a névjegyemet:' »Adótiszt, székesfővárosi tisztviselő.« (A szolga, lit künn feledtünk a verandán kopog dolgozószobám ajtaján, hogy megnézze, hol marad ily sokáig a végrehajtó. Nyilván azt hitte, hogy közben meggyilkoltam s apróra vagdalt hulláját kályhámba rejtettem. Ámulva látja, hogy a végrehajtó karosszékemben cigarettázik. Elbucsuzkodom tőle, kikisérem a kapuig. Havi másfélmillió a fizetős, de a legnagobb pénzügyi hatalmasságot képviseli önzetlenül és alázatosan állja mindnyájunk ellenszenvét, jótékony levezetőszelepe mindnyájuk első vakdühének. Még csak regényesség sem övezi öt, mint a hóhér személyét. Hóna alatt a barna aktatáskájával szürkén ballag bus kőrútján, hogy egyéb embertársaimat se hanyagolja el. Ö a társadalom árvája. Seholse szeretik öt. Szegény, szegény.) Kosztolányi Dezső
