Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)

1926-05-01 / 119. szám

5925 május I.

sAéSMFGYÍT WAPLfl

!7.

Éjféli sóhaj

*— Oszt az adó! is.

— De meg az, hogy százfajta politikával rángassák szét a népet. Akár a rossz sasok a dögöt.

— Azok is vagyunk má aszondom.

— Urak dósa.

— De mondta is a Pista bácsi vagy harmincnak előtte, Hogy afesongyaj: meglássátok ötven év se kell, oszt minden sarkon két kocsma nézi egymást. Mint a farkasok. Bó't is akár a szemét, annyi lesz. Három irodán nyuzik meg az embört mire az üvé lösz a malac, akit megvötfc. De ugyan a felé járunk ma.

— A sarkon pedig... minden inci-finci szögelletnél rendőr strázsál. Lopás? Ugv se fogi meg a tolvajt Nem is tudja, hogy néz ki.

— Oszt ha az ember arra hajt mint én is a múltkor, hát kinyuccsa a kézit oszt mutati, hogy erre. Hészen csak tudom more akarok. Nem köli oda poücáj. Ezér se kék, hogy éj-nap ott rneredözzön valaki egyhelyt!

— Mink fizessük, hogy mutogassanak!

Nevetnek. A kövér kis folyó arannyUl öntözött rozsét cipel a vállán. Savanykás sárgadinnyéké réj a hold. Hol mosolyog, hol meg elszontyolodik egy pillanatra. A barna silieder föikönyököl egy hideg fűszálat rágcsál unalomból. Azt az ijedt fehér csillagot nézi. Távolacskán a tűz bokrétájából. Az öregek szavából egy-kettő boílik csak a szivébe. Az is fölugrik, elszalad. Csak a felét kapja el mindnek, az mintha ott maradna. Mint a lőporvilianás után a íüstszag. Egyszerű ceremóniás szavak. El kell mondani őket és meg kell hallgatni. Szokás. De nincs bennülk ‘semmi serkentő. Ugyan hogy is volna, ha máskép fordulna valami!...

A csillag szinte ropog, úgy ég. A bőre hallja és érzi. Süt. És sir, mint egy nagy tiszta szem. A Boris eleven friss szemecskéje. Fura egy teremtés a Boris, a száján szinte énekel a pirossá«. Nyers fehér combjai közi talán a tavasz születik. Sikongva, nevetve. Nagyon szereti a nótákat is. Majd holnap kiveri neld a citerán azt a különös nótát, ami egy hét óta motoszkál a fülében. Az egyik tamburástól hallotta vasárnap a városban. Olyan seíülesefarka, mintha visszájáról olvasna el az ember valamit, de Boris nevetni fog, ha meghallja.

A hold az élire ágaskodik. Muzsikál. A vízre veri a tükörtáncát. Akár egy fényes hajú asszony hajladozna bolond, ijedt szemekkel. A szoknyája is íöllibeg olykor a vizen. Csillag, korom keríti a partot. Az ember nézi, mint a csudát.

— Szép éccaka van.

— Szép.

— Oszt olyan csöndes.

— No majd megsegít az Isten.

— Az Isten?... Vaj megsegit-e? Az is az urak pártján van mindig.

— Máj csak megsegít. A szegény embert is köll, hogy megsegítse.

— Hát csak megsegít.

— De meg az uj párt is, azt hiszóm, a náphiin húz.

— No abbul aligha lösz valami. Egyesülni köll. azt egyetérteni. A baj az, hogy nem egyesülünk.

— Meg az, hogy a födeket ojan keservesen osztik.

_A drágaságot vennék le először. A többi gyűrnie magától.

— A* adót...

A csillag már nans sül Kialudt a sírás. Vakból ezüsöuralya játszik magától, orntan csoroghatnak a

wsztékM jgufazafc. Meg.ss a csaar

des puha sötétség. Vajon a Boris alszik-e? Vagy hallgatja annak a

nyápic Jóskának a mesélgetését? Biztosabb, hogy alszik. A tanyán az eresz alatt. Kesernyés szájjal, feje alá tett fehér vastag karokkal. Ha fölébredne, selyemcukorra gondolna vagy csókra. Jó volna odaosonni. Szájába csúsztatni a cukrot.

A csókot is...

Néha mintha nyöszörögne valami és a tűzben potyogva kettétörik egy erős parázs. Éjfélkor meleg sóhaj suhog errefelé az erdőből. Vagy annak is csak az árnyéka. A tűz fölött porrá szakad, pernyéje lassan hiüldogál a földre, mint a fekete hó.

Berényi János

A magzat

Irta: Szirti Gyula

A drágaköves gyűrűk, amelyek Oktáv ujja.n sziporkáztak, valami hanyag, keleties jellemvonást adtak külsejének.

Az emberek, akik körülötte a kávéházban ültek és ismerték romlottsága hírét, kíváncsian nézegették tetőtőltalpig. Pillantásuk az arcáról egyenesen az ujjaira esett, amelyek kísértetiesen fehérek, puhák, »okszerűek voltak és alig láthatóan reszkettek.

Egy kis gyermeknek — aki mintegy négy éves lehetett és nagy. kiváncsi szemét nem akarta róla levenni — Oktáv arany pénzdarabot nyomott a kezébe. Ai apróság — akibe már beleesett a pénzért sok mindent lehet kapni — vitte a tallért egyenesen az édesanyjához.

Az any a a szomszéd asztalnál ült egy csomó inás nő társaságában, akik a kávéháznak azt a zugát valóságos gyermekszobának alakították át.

Zajosan kifújták kis gyermekeik orrát vagy anyásán megpaskoiták a kacsodat, ha piszkos dologhoz nyúltak. Vagy négy-öt anya terpeszkedett ott el családiasai!. lustán. Lomhán beszélgettek cgvmásközt a háztartás apró-cseprő dolgairól. Leplezetlenül hangosan megdorgálták. Néha felkelt egyik vagy másik anya és nagy robajjal, feltűnő sietséggel szaladt ki kis gyermekével. mintha csak otthon volna.

Amikor a kisgyermek, akit Oktáv megajándékozott. átadta az anyjának az aranypénzt, a fiatal asszony elpirult.

A gyermek valam't súgott neki és az anva zavartan Oktávra nézett, aztán hangosan, hogv mindenki hallotta, igy szólt a kis fiához:

— Vidd vissza a bácsinak a pénzt. Alighanem tévedésből adta neked az aranyat.

A gyermek meglehetősen savanyú arccal vitte vissza Oktávnak a pénzt.

— Tedd csak el, fiam — szóit Oktáv hangosan, hogy a gyermek anyja is meghallja —• tedd a perselyedbe és adjon az Isten neked százezer annyit, hogv mire megnősz, gazdag ember legyél.

Erre visszaküldte a gyermeket és úgy tett, mintha újságolvasásba merülne.

A szosmzédasztalná! az asszonyok között valóságos pánik támadt, összedugták a fejüket, suttogtak, szemmelláthatólag tanácskoztak, amit Oktáv megfigyelt uságolvasás közben.

Tudta előre, hogv mi lesz a tanácskozás eredménye. Hiszen anyák ültek együtt, akikben az önzés hihetetlenül ki van fejlődve és. akiknek a formai lelkiismeretét teljesen megnyugtatta az isten nevének emlegetésével. Egyszerre csak hallotta Oktáv a határozatukat:

—• Eredj Bandi a bácsihoz és mondd szépen, hangosan: »Köszönöm, bácsi...«

Kis idő múlva egv férfi érkezett az asszonyok táborába. Oktáv felé is köszönt. Valahonnan ismerhette, bár Oktáv egyáltalán nem emlékezett az arcára. Az anyák rögtön rácsaptak, hogy megtudják tőle, ki az, aki a gyermeknek aranyat adott.

Úgy látszik, Oktávnak a neve is elég volt arra, hogy kiváncsi borzongással nézzenek feléje. Nagy festő néhány vonással meg tudná rajzolni azokat az elképedt arcokat, tágranyüt szemeket, amint Oktáv arcába tekintettek, mint mint egy idegen világba, a bűn sápadt, abszintzöid, ametisztszemü maszkjába, amely vonzza őket. mint minden félig ismeretlen dolog.

És ezek alatt a pillantások alatt Oktáv úgy érezte magát, mint akit egészen befödnek jótékony titkok.

Ha ezek az asszonyok tudták volna, doxy gondolatban Oktáv a legjobb családapa, a legkitűnőbb térj, a legmegrögzöttebb nyárspolgár. Mindez már nem lehetett és nem is volt soha. Épp azért izgatta mindez, meri a csendes örö-. möket nem ízlelte még meg soha. Épp oly idegenül nézett rájuk, mint ezek az asszonyok az ő bűnös maszkjára.

Az az asszony, akinek a gyermekét Oktáv az arannyal megajándékozta, nem tudta levenni a szemét az Oktáv gyűrűiről.

Egyike volt azoknak a nőknek, akiket »hisztérikáknak« neveznek az emberek és akiket régi nyárspolgári recipe szerint korán férjhez szoktak adni, mielőtt még meg volna a »baj.«

Gondolták, hogy majd meggyógyul a férje oldalán. Azt hitték, idővel hozzátörődik hites urához. És időről-időre csakugyan magzatokat adott. amik még születésük előtt gyorsan elpusztultak és csak egy maradt meg belőlük.

Egy négyéves, töpörödött arcú kis fiúcska, aki csodálatos szívóssággal ragaszkodott az élethez és küzdött az angolkórral és egyéb gyermekrémmel. A kis fiú olthaiatlan étvággyal szopoga‘ vt -i szomszéd asztalnál egy citromos fagylaltot.

Az anyja eladdig a többi asszony közt csendesen, némán ült. mintha kérődzne jó tejelő tehén módiára. Hallgatása csak most tűnt fel Oktávnak, amikor a szeme áruló íolvajfénnyel, leplezetlen bünszomjusággal sütött az Oktávéba.

Egv zöld szikra, egv titkos kérdés és üzenet kígyózott feléje e nő szeméből, aki farkas volt a bárányok közt, hetaira az anyák sorában.

És nem csodálkozott egy csöppet sem, amikor ennek az asszonynak -a férje *— aki az imént érkezett meg — egyszerre csak feléje közeledeít.

Oktáv merő kíváncsiságból felbátorította arra, hogy melléje üljön.

— Bocsásson meg — szólt hozzá — hogy a köszöntését az imént alig fogadtam. Szórakozott voltam.

Az ember boldogan ült Oktáv mellett és látszott rajta, hogy mennyire fitogtatja Oktávval való ismeretségét. Közömbös szavakat mondott, amikre Oktáv alig figyelt. Várt arra. amit el nem mondhatott. És el is hangzott:

— Gyönyörű lakásom van — szólt a férj. Magam bútoroztam be. Szerencséltessen meg egyszer látogatásával. A feleségem is szívesen fogta látni.

— Eljövök — mondta Oktáv röviden és a férj csaknem leszédülí a kitüntetéstől. Mindjárt el is vitte a hirt az aszszonyok közé, hogv Oktáv megígérte, hogy okvelenül meglátogatja.

Ezalatt Oktáv a gyermek anyját figyelte és eltűnődött.

— Mit akarhat ez až asszony tőlem? Nyilván a kis nyomorék magzatjára gondoJ. akinek egv gazdag ember barátsága semmiesetre sem árthat. Azonkívül egész, eltemetett szenvedélye, parázs hisztériája hirtelen lobbot vetett, feltámadt és feléin süvít, mint egy ágyúgolyó, vagy mint egy óriási, égő, sziporkázó seb.

Oktáv megijedt tőle... Ez az aszszony még le fogja leplezni. Hogy benne, a bűnök és romlások emberében még magja sincs annak a pokoli, boszorkány! lángnak, amely néha tejszagu gyermekszobák és kandallós békés házi tűzhelyek mellett lappangó mohósággal ég.

Oktáv fölkelt asztalától... Menekült.

*

Oktáv mégis elment a találkozóra. Tavaszi délelőtt vök és kikeresték azt a szigetet, amely a legtávolabb Van a fővárostól és ahol ismerősökkel és kémekkel alig találkozhattak

Az asszony magával hozta a gyermgt

kát, aki nélkül nem szabadulhatott volna hazulról. Bocsánatot kért Oktávtól, hogy másként nem tehetett, de azért Ä maga is érezte, hogy könnyen nevetségessé válhatott volna. Találkára nets, szokás gyermekét elvinni.

Oktáv meg volt lepve, de korántsem bosszankodott. Ha az asszony egyedül jön, altkor Oktáv talán a leheld leghamarabb lerázta volna a nyakáról ezt a könnyű olcsó kalandot

De igy kiváncsivá lett, hogy menynyire tud anya lenni ez az asszony, aki kelletlen-kénytelen házasságból való magzatát cipeli magával. Kezdett érdeklődni eziránt a nő iránt, akit már az első öt percben keresztnevén Krisztinának szólított anélkül, hogy ezért rendreutasitották volna.

Leheveredtek a fűbe és nézték, hogyan folyik a lábuk alatt a Duna. Az asszony keveset beszélt. Minden érzése és cselekvő képessége a szemébe gyűlt. Valahányszor Oktáv csak megérintette, összerezzent és hideg-meleg egyszerre futott át a hátán.

A gyermek, csöndes, ümfatikus csenevész apróság, kavicscsal látszott és gépiesen a vízbe dobott kis köveket anélkül, hogy valami nagyon gyönyörködött volna játékában.

Krisztina szeme lázban égeti, az ajka forró vágyaktól kicserepesedett és se szó, se beszéd, ráborult Oktáv vállára.

Aztán hirtelen fölkelt. Természetesen Oktáv is vele. Oktáv átfogta a csípőjét és hátrált. Krisztina gépiesen követte. Eltűntek egv fa mögött, aztán egy másik fa mögött és igy egyre beljebb a fák sűrűjébe.

Keresték a helyet, ahol lélek sem jár. Az asszony félig őrülten, eszeveszetten, a férfi pedig hidegen és kegyetlenül, mint egy gyilkos vagy orvos.

Az asszony csak kísérleti nyúl volt a karjai között.

— Meddig? — kérdezte magában Oktáv. — Meddig mer ez az asszony velem elmenni?...

Egyszerre éles gyermeksikoltás hallatszott és nyomban locscsanás, mint mikor valami a viz.be zuhan.

Oktáv meghallotta a sikoltást. Megállt. Mélyen az asszíony szemébe nézett.

Az asszony visszanézett Oktávra, 4 haldoklók és őrjöngök pillantásával é? nem feleit egy szót sem.

Oktáv visszaijedt a Krisztina vér szomjas tekintetétől.

— Hallotta? — kérdezte tőle. — Va lami a vízbe zuhant. Talán csak nem a gyerek?

És az asszony lesütötte a szeme pilláját.

—■ Nem félti a gyereke életét? faggatta Oktáv.

És Krisztina tompán, dermedtea. va cogó foggal felelte.

— Kérem, nézze meg...

Oktáv visszament a partra. A gyér mek ott ült a viz szélén és épp oly keik nélkül, értelem nélkül játszadozott, mini az elébb.

Oktávnak kő esett le a szivéről.

—• Kelj föl, pubi — szólt hozzá.

Aspirin

tabieüáliaiLk

Figyeljük a kék-fehér* 9ÍS6* védjegyre!