Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-09 / 129. szám
14. o’dsl BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1926 máfas 9. es az eset sértett a legjobban s mikor besúgták nekem, szégyenpir bontó el arcomat s szivemre kínos hidegség nehezült. Hiszen az ő kezét akkor kérted meg. amikor már joggal hihetém. hogy egymáshoz vagyunk láncolva. Ha nem is mond tain még neked határozott igen-t, a viselkedésemből íáthatád, hogy mindenki fölött kitüntet telek. Mikor Iliről vevém, hogy a kacér színész növel ntárul-holnapra cgybekelni akartál, rettenetes zsibbadást éreztem, amely ólomnak súlyával ne hezedeít keblemre. Az abban viharzó szenvedély föl v olt korbácsolva s nem tagadom, abban az órában inkább gyűlöltelek, mint szerettelek. A költő. — Abban az órában, amelyben a szőke színésznőt megkértem. az én keblemben is' több gyűlölet izzott. mint amennyi szerelem égett drámád. A határozatlanságodat s a habozásodat nem magyarázhatom másra, mim lelketlen kacérsógra, amellyel kínozni engem jól esett Neked. Óh, Julia. Nelli nem volt soha oiy kokett, mint Te akkor ... Játszottál az érzelmeimmel s akkor azt hittem, gyűlöllek s hogy meg kell. bosszulnom magam rajtád. De az ily gyűlölet több. mint szerelem.Fokozata annak... Ne törődjél vele, Jnlia. Hiszen ez az epizód éppen olyan nyomtalanul tűnt cl, mint a többi. Júlia. — S ha a lelkész megáldja frigyedet Kornéliával, akkor hozzá lettél volna kötve, Júliád pedig a bánattól elpusztul. Talán már nem is volnék életben . . . A költő. — Az a pap okos ember volt s a szolgálatot, amelyet tett nekem, amikor az áldását megtagadta, elfelejteni soha se fogom. Júlia. — En sem . . . Bár ki -tudja, Sándor? Tán jobb lett volna, ha összead benneteket . . . .4 költő. — Isten ments! Azon a frigyen nem lett volna áldás. Hiszen nem szerettem, nem szerethettem azt a különben tehetséges nőt, aki Kutliy Lajos érzelgőségeit többre becsülte az én költészetemnél. Júlia. — Ez hát elmúlt. De félek, hogy ezentúl is lesznek hasonló eseteid. A költő. — Lehetetlen. Aki Téged szeret.- s akit Te szeretsz, az nem törődhet többé asszonnyal, leánnyal. Júlia. — Óh, gyöngék a férfiak! hajh, még gyöngébbek a nők! Az én elmém és képzetem előtt nem a férfiúi szépségnek és erőnek az ideálképe lebegett, amikor éretted hévölni kezdtem, hanem egy a felhők fölé és a nap felé törekvő nagy költőé,: akire bámulattal néz minden leány tís irigységgel minden férfi. Ki tudja, hányán iognak ezentúl is igy tekinteni rád. s te képes leszel-e ellentállni a csábnak. atne|y szép hölgyszemeknek a tüzéből sugárzik feléd? Ami engem megejtett, _ a költészeted meg a hired s dicsőséged, másokra is hasonló vonást gyakorolhat, s engetn az az aggály bánt, hogy niég sok kísértésnek leszel kitéve, ' Sándor. A lapok oly szép méltatásokat irnak rólad, s az ítészek mindennap leborulnak ( a nagyságod előtt. Ha a szép honlányok olvassák e. dicsőítéseket - - A költő. — S ha tízezren szeretnének belém, én egvet se tudnék v>zon.tszeretnl. t Kérdezd' 1 meg Arányt, mit írtam Rólad neki! Julia. — Mit? A költő. — Hogy Te vagy a világ legtökéletesebb teremtése Júlia. — óh, Sándor, ezt minden valamirevaló vőlegény Írja a »»nrasszonyáról . . . A költő. — Amit Petőfi mond, az nem -minden vőlegény« semmitmondó frázisa, az szent, mint a Szentirás maga. Bár Benned biztatnám úgy. mint magamban! KOSZTOLÁNYI DEZSŐ REPÜLŐ IFJÚSÁG. Mért mozdul meg bennem még egyszer ily zölden, ily vad zokogással e homályos tavasz? Mért hallom az ágyból a fiatal fákat suttogva beszélni, nyújtózva ropogni [minden éjszaka zári ablakaim mögött, mint löporostornyok vidám robbanását? Méri látom a nőket, az alvó lányokat s a már rég-fölébredt, mindent-tudó, {éber bölcsős és koporsós asszonyokat sovány combjaikkal, boros kupáknál kaoagni kétesen, táncolni, cseresznyevirággal, [virrasztó szemükkel és fehér koszorúval, mézes mellükön egy hosszú-hosszú harapással, derengő erdőkön mosolyogva édes és szfinkszes bánattal s az undok találkahelyeken selyemsuhogással beszökni a tilos ajtókon, a kertes kávéház lámpái alatt, ifjúságom s még egyszer á földet, egy szerre-eg és zen, kavarogva teljes csodás zűr]zavarral, felülről tekintve, oly roppant magasból és úgy közeledve, mint a repülő, ki már hull lefelé a gépéből kiesve, egyedül a légben szélesen ívelő, kitárt [karjaival, hogy mikor lebukik még egyszer ölelje a zuhanó búcsún haló szerelem[mel, halhatatlan csókkal, holtában is élve még egyszer ölelje az egész világot? Julia. — óh, Sándor, te sérted az arád érzelmeit! A költő, Hát vájjon én vagyok az első, akii szeretsz? Tagadhatod, hogy az ismeretségünk előtt már voltak vonzalmaid? Tudja ezt Szatmár és Nagykároly. A bálokon, ahol mindig Te voltál a legszebb. mindenkivel táncoltál, sokakkal mulattál és nem eggyel kacérkodtál. Julia. — Kislányos tréfálkozások, ártatlan enyelgések voltak ezek. A költő. -- Lanka ütiszti? Julia. — Ö volt a legviccesebb mindazok közt akik az udvarházunkban megfordultak. Mulattam vele, jókat nevettem a sikerült mókáin, de korholván őt sose vettem. A költő. Tóth Lencit se? Júlia. — öt sem. Ö volt a legeleánsabb úriember az egész társaságban, akinek modora és ruházata például szolgálhatott mindenkinek. A lányok örültek, ha c finom gavallér foglalkozott velük s én is szívesen hallgattam a társalgását, amevet néha röpversekkel fűszerezett. Ez az egész. A költő. — Schreiner? Julia. — Ez olyan zenebarátság vala, amely abból állt, hogy négykézre klimpiroztam vele. Azért, rogy ő belém (bolondult, még nem következik. hogy engem mélyebb érzelmek fűztek hozzá. Csak nem szerethetünk mindenkit viszont? A költő. — S az én barátom Ris- KÓ? Julia. — A Náci? Talán még ma is szeret. De hát ő sokkal jelentéktelenebb, semhogy a figyelmemet nagyobb mértékben leköthette volna. Óh, Sándor, hiszen amióta is'mőriek, mindenkit hozzád mértem s veled szemben mindenkit könnyűnek találtam. A költő. — Uray Endrét is? Júlia. — Baiidi a szüleim jelöltje volt, de sose az enyém. A költő. — Akkor se letté! volna nejévé, ha velem nem találkozol? Vagy ha nem lehetett volna belőlünk egy pár ? Júlia, — Óh. Sándor ha te elvetted volna Prielle-t vagy. valamelyik más kedvesedet, én nem mentem volna férjhez soha. A költő. — S ha én meghalnék, Juliskám, ha fiatalon halnék meg, akkor se felednél el? Júlia, — Mily különösen hangzik a »halál« szó ily ifjú ajkakról, amelyek arra látszanak teremtve lenni, hogy örökké szerelmet és egyéb életörömöket daloljanak! Mindig mélabuval olvasám a költeményeket, amelyekben a halállal jegyezed el magad. Óh, ne beszélj e. szomorú témáról, amellyel a naplómban, amíg boldogtalan valók, éppen eleget foglalkoztam én is! Most, hogy boldogok vagyunk, ne emlegesd! A költő. — A költő bátrabban beszél a halálról, mint bárki más, mert élete a halálával uem szűnik meg, sőt esetleg újból kezdődik. S ezt hívják halhatatlanságnak . . . Felet, a kérdésemre. Júlia. — Sohase felejtem el, hogy nemcsak annak a férfiúnak vagyok jegyese s leszek a felesége, akit szeretek, de a költőnek is, akinek nevét viselni magában is irigylétes szerencse s a legnagyobb dicsőség. A ' költő. — Ne is beszéljünk hát múltról, Juliánt. Apád is próbálta kedvemet venni annak a közlésével, hogy már voltak udvarlóid, s azz-a! a figyelmeztetéssel, hogy ne bízzak a hűségedben s Neked bizonyosan hasonló szép dolgokat mesélt rólam. De mi ne bolygassuk, ami elmúlt, hanem éljünk a jövőnek, amely sok örömmel kecsegtet bennünket Csak költők tudnak igazán szeretni s mivelhogy én is költő vagyok, nemcsak Te, hiszem, hogy halálig s azon túl is szeretni fogjuk egymást. Julia. — Előbb dűl össze a nagvkárolyi nagytemplom, mint a mi szerelmünk temploma, Sándor. A költő. — Még több mint három hónap a teljes boldogság napjáig, Juliskám. Szeptember nyolcadika még messze van. Júlia. — Óh, az esküvőnk napja nekem távolabb esik, mint Neked. Te e hónapok alatt utazol, verseket közölsz, melyek nevedet négy világtáj felé viszik a dicsőség szárnyain, s a barátaiddal mulatsz, talán dámákkal is, a költészeted ibámujóival, nrg én itt lebzselek, unter Larven die einzige fühlende Brust, ebben a sivár vísszavonultságban, ahol nincs hozzámvaló s a szárnyalásomat megértő társaság, — óh mily hosszú lesz nekem ez az idő! Te nem tudod. mi az itt éini, e kis horizontú vidéki népség közt! Mily jó lesz Pesten, a barátaid körében, akik közt te vagy az Első, hires emberek közt, akikkel érdekes tárgyakról lehet eszmét cserélni! Te az én megváltóm leszel szeptember 8-án. A költő. — Te pedig az én múzsám, Juliska. Addig türelem! A csókjaiddal fogok álmodni. Mid. — S én a verseiddel, drága poétám. Mikor Írsz megint egyet? .4 költő. — Hozzád? Julia. — Nos, igen, hozzám. A költő. — Lehet, hogy ma; lehet, hogy holnap. Júlia. — Inkább ma, mint holnap, Sándor. Nem is képzeled, mily jól esik a menyasszonynak, ha verssel ünnepük. S meg fog az a költemény valamely újságban jelenni? i A költő. — Természetesen. Julia. — Helyes! Hadd lássák, mily boldog vagy! S hadd lássák, hogy nagy férfiú felesége leszek! Élet a beográdi politikai klubokban A belpolitikai életnek legjelentősebb' eseményei a parlamenti pártklub helyiségében játszódnak le. Jugoszláviában, a politikai életre a pártklnboknak igen nagy befolyásuk van. A jugoszláv parlamentben a klubok a parlament épületében vannak, csak a demokratapártnak van a parlamenten kívül Is elegáns klubhelyisége. A politikai életnek számszerűt is legjelentősebb pártja a radikálispárt. A radikálispárt klubhelyiségei három szobából állnak, egy kis szoba Zsifkavics Li;ibáé a radikális klub elnökéé, egy másik nagyobb helyiségben a titkárság működik Janjics Vojának, a párt főtitkárának a vezetésével, a harmadik szélesebb szobában pedig van a tulejdonképeni pártklub. A radikális klubban nincsen semmiféle olyan bútor, amely emlékeztetne a regényekből és novellákból jól Ismert angol klubokra. Egyszerű sárgás-barna háromfiókos asztalok és egy magasabb elnöki emelvény a bútorzat. Az egész helyiség inkább egyetemi szemináriumra emlékeztet, mint pártklubra. — Nincsenek ber.no sarkok. süppedd szőnyegek sem a napot felfogó függönyök, mindenki betekinthet az ablakokra és a képviselők sürgés-forgásából meg lehet állapítani, hogy nyugodt, vagy pedig izgalmas napja van-e a jugoszláv politikai életnek. Az emlékezetes vasárnap, amikor Jovanovics Liuba tartotta meg a védőbeszédét, egy kinofotograius az udvarból Jovanovics minden mozdulatát megörökíthette volna. Az újságírók is egy csukott autóból ülve figyelték az események külső mozzanatait. Ebbec a tekintetben sincsen Beogradban titok, amint a fővárosban a titok fogai-, ma nem ismerős fogalom, A radikálispárt feletti első emeleten vannak a klerikáiispárt, a horvát parasztpárt, a föidmüves-nétnet párt és a Pribicsevicspárt klubhelyiségei. Itt már találunk szép klubgamiturákat is. A két rivális . pártnak, a Radlcspárínak és a Pribicsevicspártnak szép bőrgarnitúrái, pirotl szőnyegei vannak, . sőt az elnöki szobák falait tapéták is borítják. A klerikálispárt hosszú asztalán rengeteg újság fekszik, külföldi lapok és a belföldi újságok csaknem mind kivétel nélkül. Ugylátszik itt olvasnak legfőbbet. Pribicsevics a legszorgalmasabb látogatója- a saját pártjának, ha a szókásos vasárnapi gyűlése után az egész éjszakát vonaton tölti is, a kora reggel mégis megjelenik a párt helyiségében. Jovanovics Jovón karakterisztikus alakja is mindennapos jelensége a beogradi parlamentnek. A németeknek tulajdonképen két párthelyiségük van. Összeolvadtak ugyan a földmivespárttal, de még nem adták fe! a régi klubhelyiségüket. A régi helyiségben intézik postájukat. Az újban politizálnak. A demokraták és a föderaiisták a parlament földszintjén vannak, A demokraták parlamenti helyisége sem valami díszes és itt csak a parlament munkaideje alatt vannak képviselők, mert a demokraták szívesebben táróikéinak uj helyiségükben, a szép Kuzmanovics-palotában. A föderaiisták klubja is igen egyszerű, de az egész helyiségen látszik, hogy a klubnak majdnem kizárólag olyan tagjai annak, akik az értelmiséghez tartoznak, A föderaiisták és a demokraták
