Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-09 / 129. szám
W6 május 9. BACSMEGYEI NAPLÓ Az Ember Arkansas állam Evening Sha đe varosában Ciaieaea PowoÜ ißldbiitokosnak, akisek a Msei vidćkes is vannak birtokai, fett- ÍSnös Ötlete támadt. Meqieient a ■ telekkönyvi hivatalban és a aza fcályos tormák kősóit bajeisatet te, hogy a birtokbél 169 aket tőidet Jézus Krisztusra akar át iratai. A telekkönyvi hivatal ban teljesítették a furcsa kíván Ságot A legboldogabb és legfurcsább ötletü elhatározás, a megigazult atne rikánus széles gesztust! cselekedő te. Az érdekes ember, akinek tagadhatatlanul vannak egyéni el gondolásai és tervei és bizodalma, nyilván a nevelő hatás ui messiá iának babérjaira áhítozik. Ha nem ma. akkor holnap, vagy jegy későbbi dátum alkalmává!, amikor a jócse lekedetek úgy fognak végigszágu! dani. mint vonat mentén a magukról megfeledkezett táviróoóznák. A farmer, akit megigéztek a kékesszürke szemű kérődző tehenek, a puszták széles lélegzetű térségein be akarta, bizonyítani — -és egy kis jóakarattal ismerjük el neki — be ts bizonyította, hogy van még a világon szent . együjfvüség. Olyan, mint az Assisibéli Ferencé, vagy Domonkosé, esetleg ama spanyo származású Terézá. aki a világ minden kincséért sem elégedett meg az aszkétaság középfokú állomá fiaival. & Ha nem volna banalitás, azt is mondhatnánk, hogy többre vágyott, magasabbra tört. De az sem elsik kasztandó kérdés és lehetőség, hogy ebben az esetben nem áll-e az ember egy veszedelmes optikai csaló dással szemben. A 160 aker föld utat vágott a népszerűség felé. ta ián a lelki béke csodálatosan csendes vizeire is a remények szuezi csatornáját nyitotta meg. de semmiesetre sgm hozott megnyugvást an nak a tömegnek, amely lelki berendezésében meg-meguiuló gucrillaharcok csatazaját szenvedi el. Ne kém határozottan imponál — bár ez édeskeveset nyom a latban az álmodozó földbirtokos önmagába visszatérő elborulása. amely sokszázéves pihenő után spontán meglepetéssel szolgál az ájultra bunkózott glóbusznak. Mert itt: ugye ebben a relációban igazán nem bír fontossággal és értékkel és pozitív jelentőséggel; hogy a jőszándék annyi, mint a cselekedet. Itt egy cselekedettel állunk szemben és hallatlanul meg vagyunk döbbenve, mert akadt, aki megmutatta, hogy JKv is történhetik. Normálisan vagv kevésbbé beszámítható állapotban, az mindegy. A szent atyák — az amerikai honpolgár minden jel szerint respektálja őket — azt állítják hosszú életre szánt kommentárjaikban. hogy- a jószándék annyi, mint a cselekedét maga. És mi ennél a pontnál bátran és teketóriazás nélkül megadjuk magunkat. Magister dixit,‘ervo ita est. & De vájjon mit gondol most magában a nappal verőfényében és az éjjel letompiiott dicséretében a világ 1893 éve elbúcsúzott üdvözítőjéről. az Újvilág eredeti örökhagyója, alti minden fönntartás nélkül és kikötés nélkül és klauzulakorlátok nélkül nyilatkoztatta ki szuverén akaratát. A Megváltónak, aki mint az isten szelíd báránya elvette a világ bűneit, kisebb .gondja is nagyobb annál, hogy kisgazdái minőségben szolgába Powell ur ünnepi szeszélyeit Aki életében megvetette az aranyat és ezüstöt és érteket, dű megbecsülte a verítéket, aki gyalog, saru nélkül dagasztotta az ucca sarát aki azt tartotta, hogy alázd meg magad, .hogy felmagasztosulj. az nem valószínű, hogy hétköznapjait az Evening Shadei farínon 160 aker területen kívánná eltölteni * Tehát mégis mit akart Arkansas állam, sőt a földkerekség egyetlen önzetlen embere? Meg akarta javítani a bűnösöket? Egy világot jelentő magábaszáilást akart embertársaira ráoktrojálni? Nem bandukolhatunk nagyon távol az igazságtól. amikor megkockáztatjuk, hogy valósrnü’eg távol állt minden ilyen nagyszabású szándéktól. Eltökélését kitermelte Kempis Tamás elmélkedéssorozata. Vagy a Biblia. Vagy. ami még valószínűbb, egy amerikai misszionárius túlfűtött ambíciója. * Mégis érdekes a világtörténelem, mint az emberiség történelme. Nem ad kenyeret, de ad tanulságokat. Kronologikus sorrendben ráncbaszedi az emberi cselekedeteket, de tnem szedi ráncba az embereket. Példát ad. de nem oktat És vezet anélkül, hogy disztingválásra szorítaná a kapkodó kor fuzsitus bolondjait. Szegény kor. És szegény föld. És még szegényebb és még toprongyosabb nagylelkűség * Vannak szánalmas bolondok. Ezek be vannak csukva kényszerzubbonycs koterekbe Találtatnak veszedelmes bolondok. Nem kell Aladin bűvös lámpásával keresni őket. Szabadon járnak. Uccán, kávéházban és zsumarkétteken. A kérdés szabatos: ki ad többet érte? Nem a 160 aker földért. A testálókedvü Claunel Powellért. A szerencsés örökös, vaev a szerencsés örökös szerencsétlen örökösei? Egy bizonyos. Nem követ érdemel. Kenyeret. Ecce Homo. Mesterházy Ambrus OK KETTEN Irta: BAEDEKER 1847 május közepén a' szigorú Szendrey Ignác még teljesen intranziigehsnek látszott. Elégedetlenkedett, duzzogott, pattogott az öregur. Szidta az »éhenkórász« verseiét. a rosszmodoru firkászt s hallani se akart' a »bolond« házasságról, amelyet a »hóbortos« leánya »könynyehnüen« terveit. Nem elég, hogy a termés rossznak mutatkozik — még ez a mesalliance is! Ha egy ábrándos leányzó költeményes müveket olvas, ahelyett, hogy valami okos dolgon jártatná a csekélyke kis eszét, ilyen az eredmény! Bcléhabarodik egy földnélküli, pénztelen s jövőticn poétába, akiről csak nemrég is úgy Ítélt a pesti sajtó, hogy »Hiador munkái a divatos Petőfiéi fölött annyival fount bb állanak, mennyivel egy európai műveltségű töltér íöimebb áll oly költőnél, ki saját hona keskeny szellemkörén túl íiiitsem ismer.«1' De ugyanannak a szód tavaszi hónapnak a végén más húrokat kezdett pengetni a büszke ur. Lassanként belátta, hogy amit a nő akár, azt az Isten is kénytelen akarni s kijelentette dohogva, hogy ő ugyan nem házasítja ki a lányát, nem ád vele semmit, egy vasat se rkapari túrta, neked is lesz!), de ha any nyira szerelmes és schogyse tud lemondani (a balga szűz a bolondos ifjúról), hát, sten neki (mindenki a maga szerencséjének a kovácsa), menjen hozzá és legyen vele boldog ha tud. Ö ugyan azt hiszi, hogv boldogtalan lesz. do mit csináljon? Vem nézheti tovább a lánya sápadtságát. ezt a fakó arcot a bánatos tekinteteket a könnyező szemet s a méla sóhajt ozást. A végszava ez volt: — Csináljatok, amit akartok! Ezt dühösen mondta s a szavaiból több átok hangzott ki. mint áldás, de’a fiatalokra a rideg kijelentés mennybéli muzsikaként hatott, nert ezen a napon — ináius 27-én hosszú abszencia és absztinencia után újból találkozhatott . a regénveshajlamu fiatal pár, s a költő és Júliája ezentúl jegyeseknek tekinthették egymást. Először váltottak zóí ekkor, mint vőlegény és menyasszony. A költő. — óh. mily boldog vagyok, ■ Júliáin, Juliskáin! A nap megint kisütött ránk. ‘az irigy fellegek elvonultak, újból élek. Ami eddig történt, kínos vergődés volt a föKfölvilIanó reményt mindig kétség és bánat semmisítette meg s a te kacérságotf meg az apád merey£ Hotdíjrü. 1647, feig. 9, sége be sokszor ejtett kétségbe! Most, hogy ez a vihar elmúlt s a bírásod biztatóvá teszi a jövőnket, most leszek csak igazán férfi és valódi költő! Jut'a. — Én is boldog vagyok, imádott költérem s a boldog jegyesed lehetvén, az életkedv pírja megint vissza fog térni bánatos arcomra, melyet a szomorúság s az utánnadi epekedés halavánvra festett. Sokat szenvedtem miattad, Sándor, a naplóm bizonyltja, az én legmeghitíebb barátom, amellyel híven közöltem minden titkomat, a szerelmemet is.-.4 költő. — Te is költő vagy s a költő arra született. szenvedjen. De arra is.. hogy mindenkinél boldogabb legyen. Azt hiszem, nincsen a hazában most még egy oly boldog szerelmes pár. mint mi ketten. » Julia. — Nincs. Sándor, nincs. Csak Rómeó és Julia lehettek volna ennyire boldogok, ha a csaladjuk gyűlölködése nem fekteti őket korai sírjukba. A költő. (Mosolyogva.) — Ami a famíliát illeti, bősz Čapulet itt is mindent megtett, hegy ne lehessünk egymáséi Szerencsére az én jó szüleim, Montecchiék. nem ilyen rossz természetűek és boldogok lesznek, ha Rómeóink azt a Júliát vezeti oltárhoz, akit szeret. Mondd, drága menyasszonyom, fogod szeretni az én egyszerű, de jóságos szüléimét? Julia. — Kötelességemnek tartom, Sándor. .4 költő. — ók imádni fognak Téged. Júlia. — Remélem, Sándor. De én lerobban arra vágyom, hogy te szeress, hogy nagyon szeress. Veled s általad óhajtok halhatatlan lenni. Nem is képzeled, mily büszke vagvok reádj A halhatatlan alanyi költő, akiinek versei oly pompás kiállításban jelentek még Emichnél, az uram lesz! A költő. — Én is büszkén tekintek Rád. édes kis arám. Te. minden bálok királynőié, úri társaságok kényesztetett kedvence, a megyéd múzsája, feleségül jössz égy ex-komédiáshoz. kicsiny újság szerkesztőjéhez. közönséges paraszti emberek fiához... Julia. — A nagy költő felesége leszek. Sándor, a szabadság és szerelem dalnokáé ,$ nem csupán azé a Petőfié, aki volt, hanem azé is. aki lesz. megírandó verseidnek a szerzőjéé. Én tulajdonképpen a költészetedbe vajról* szerelmes s u re13. oldal... gényem azzal kezdődött hogy a verseidet szerettem meg... A költő. — Azokat, amelyeket Rólad irtam és Hozzád intéztem? Julia. — A többit is szívesen olvasom, Sándor... De persze legszívesebben s legtöbbször azokat amelyeknek tárgya a Te Júliád... Csak az fáj. hogy apa nem szeret té^ed s épp oly keveset tart rólad, mint általában a költészetről, amely iránt sajnos, nincs érzéke. Nem akarja belátni, hogy a költészkedés a legnemesebb művészet s hogy azt szokatlan ügyességgel gyakorlód. A költő. — Fiam. a vőlegényed menyasszonyának nem szabad ily negédes szavakat használni mint »kőitár« és »költészkedés«. amelyek azt árulják el, hogy Csató Pál és Kuthy Lajos novellái volak az olvasmányod. Júlia. — Ali, azok oly érzelmesek! A költő. — De a nyelvük finomkodó és afíektált. Júlia. — Majd ezentúl együtt olvasunk. Sándor, s mindig oly irodalmi müveket amelyeket te is jónak tartasz. A költő. — Ennek előre is örvendek. Júlia. —- S ha mindig együtt leszünk. talán megcáfolod apa vélekedését, amely szerint állhatatlan vagy a szerelemben s a hűségedben nem lehet bízni. A költő. — Óh, Juliskáin! A Te apád olyan távol van minden költészettől, mint én az állattenyésztéstől. Ö ehhez ért jobban, én meg a versíráshoz. Julia. — Ha a versíráshoz nem is. de az olvasáshoz ért valamit ,s azt állítja, hogy már számtalan höh-vhoz jrtá! verset s ugyatianynyiba voltál szerelmes. Mit szól ehhez az én csapodár vőlegényem? A költő. — Ez együtt jár a poézissal. barátom. A költő, amíg szerelmes, mindig rímel s áruig rímel, mindig szerelmes. De a mai nappal mindén megváltozik. Ezentúl csak Téged énekellek meg s csak Téged szeretlek. Julia. — Ki ál! jót értted? A küllő. — Te meg én. drága menyasszonyom. Mától fogva Hitének a szivemből minden emléket, amely más nőhöz vonzott. .^Nem mondom, hogy Te vagy az első szerelmem, de bizonnyal Te vagy az utolsó. Eddigi érdeklődéseim apró, jelentőség és következmények nélküli epizódok voltak s csak az_ az érzelem komoly, amely a Te képedet rajzolta szivembe. Julia. — Etelka? A költő. — Megsirattam, amikor meghalt s bánatos verseket intéztem az emlékéhez. Komolyan csak akkor kezdtem foglalkozni vele, amikor már nem volt az élők sorában. Tetszett nekem, hogy fájdalomtul megtörve és vigasztalhatatlanul állhatok egy díszes és virágokkal borított ravatal mellett, s hogy gyászolva kesereghetek egy fiatal hölgy sírján. Ju'ta. — S a bankár leánya? ,4 költő. — Múló ötlet s íenegyerekeskedés volt csupán. Hiszen szót se váltottam ''ele soha. Jalta, v- Hát Berta? A költő. Akkor még nem ismertelek, Juliskáin. Ö is azzal vonzott, amivel Te. a finomságával és a műveltségével. Az úri leánysága csábitoít. De ő nem volt költő, mint Te s így nem tudott igazán lekötni. Julia. — A eigányleánv? ,4 költő. — Erről is tudsz? Óh, milyen p'eíykafészek ez a Szatmári .;. Nincs az a fiatalember, akinek családalapítás előtt nem volt egynéhány ilyfajta kalandia. E vádpont ellen nem is védekezek. Julia. — És Nelli? Usti Sáyiior,
