Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-04 / 93. szám
1926 április 4. BACSMEGYEI NAPLÓ magyarázza a férfinek, hogy csak képzelódik... (Ebben a vérebén mesielenik az ajtóban a színésznő, világos pongyolában. frissen 4$ fiatalon. Meglepődve hallgatja a telefonba beszélő írót.) Az asszony megygyógyitia a férfit... Igen, ilyen -formában végleges a megoldás... Jól meggondoltam... inkább ilyen derűs, Eiegiivuatató befejezés, mint nyomasztó... A szerelem nem bal meg... (Leteszi a kagylót.) A színésznő (túláradó boldogsággal és nagyon tudásán siet az tró karjai kőzé): Ugye nem hal meg az igazi szerelem? Az író szerelmesen magához ölelt a színésznőt): Soha! Függöny. 23. oldal. Az angyal r. pit ült egy nagy zöld rét közepén és furcsán nehéznek érezte magát. Fel akart emelkedni, de mint egy súlyos fatönk hullott vissza a földre. Veregette lecsüggő karjait, hosszú útjait, ami szerte ágazott, mint a fa lombja. Hirtelen támadt ijedtséggel pillantott hatra. Nem akart hinni a szemének és ■kapkodó mozdulatokkal, remegő ujjakkal tapogatta végig a hátát. Szorongó érzéssel a szivében állapította meg, hogy nincsenek többé szárnyai. ' J Most: ijedt kíváncsisággal nézett magakörül. A zöld gyepet, ahol ült, még zöldebb fáik ■ szegélyezték, amiket lila hegyekbe mosott a távolság. Szembe .véle pedig, halványszürke íüstíátyolba. burkolózva, látszott a város. Az alkonyaié nap most tűnt el egy torony mögött. ■ Angyal feje előre bukott, mint az alázat és magába mélyedve emlékezni próbáit Igen. Számos társával együtt, az Ur zsámolya előtt állt és elé öntötte napi munkája eredményét. Kötelessége volt összefogdosni naponta a földről felszálló emberi vágyakat, hogy az Ur kiválogassa közülük azokat, amelyek teljesitendők. Az Ur ezen a napon szokatlanul kevés emberi vágyat teljesített, ezért ő, az angyal igy szólt: — óh Uram, te hatalmas vagy, mindenható vagy. Miért nem teljesítesz minden vágyat, hadd lennének boldogok a föld lakói. Akkor bizonyára nem lenne naponta igy tele a hálónk kósza sóvágrátokkal, ami mind emberek ajkáról fakadt! Ekkor történt. Az Ur ránézett. Szeme súlyos volt, mint a Gond és éles, mint a Fájdalom. Angyal szinte összesroppant e'tekintet súlya alatt. És szólt az Ur: — Menj a földre, éljed az ember életét. Erezzed az ember minden vágyát. Jobban érezzed, mint minden más ember. Én teljesíteni fogom mit Klen vágyadat; de szárnyaid nem lesznek sóba többé... Az Ur keze megérintette, ettől édes és súlyos álomba csurgóit és most itt van. Ez tehát a föld. Szép. Ezer apró cSillagfényre gyulladt a Város és furcsa izgató zenefoszlányok szűrődtek ki belőle és hullámzottak felé. Angyal most felállt. Kezeit széttárta, mjirtha repülni akarna. Hosszút lélekzett és a lábait nézegetve megindult. Mosolygott. Furcsa volt, hogy most ezeket kell használnia, ha -akarata útnak indítja. A város esti- képe vonzó volt, csábítva hívogatta, a járás is mindegyre könnyebb lett és mire a városba ért, mindent elfelejtett, ami eddig volt. Nem volt angyal és nem voltaik szárúval. II. Éjszaka volt. FoTPóság és vacogás váltakoztak rajta, mint a düh és szerelem.. Ott állt a költő a színház kijáratánál, amikor jött a nő és — mint mindig — egy férfi társaságában autójába szállt így nézte ezt már két keserves esztendőn keresztül izzó elpusztíthatatlan vággyal a nő iránt, aló 3 másé , . . , Áztam a Hidra ment, Feito. a széles égjen, lenn a széles, vizen töméntelen csillag ólálíaodott és húzott 3 messzibe. F<tje nahes volt, szédült, 3 csillagok elkaffijftefc fatesat rép-Ha!, tjtllft aranylabdák és a költő megfogva a hid korlátját, nekilendült a távolságnak és mint egy céltalan bolygó beledobta magát a térbe. — Meghalok — gondolta repülés köziben és nem emlékezett tovább. III. — Szeretlek. — mondta a költő a no nek, aki íme az övé lett. Most, amikor pedig azt hitte meghalt már e nő miatt. — Úgy érzem, miutlia a. végtelenség útját jártam volna meg érted; egy angyal minden jósága benne resteket a lelkemben, hogy most végre az enyém vagy. Beteljesültem .veled és- általad. Célja voltál minden utáninak, minden gondolatomnak, minden érzelmemnek. Minden, ami - vagyok téged szolgál amióta ismerlek. A szivem érted dobogott, a szemem téged kutatott mindenütt és mindenben. A szájam' a te csókodért epedt, a fülem a hangodat, a karom a derekadat akarta... Sokszor úgy éreztem, hogy magamba szippanthatlak, mint a nap a harmatcseppet. És most az, enyém vágj-. Örökre enyém . . , IV. A költő lázja's1 szemekkel meredt a kezében levő papírdarabra és tikkadt torokkal mozdulatlan összeszoritott ajakkal olvasott: »Oh vágy, szédítve hintáz vad lobogásod ívelve menny és pokol közt szüntelen«, — Igeit, akkor még tudtam lendülni — sóhajtotta és a szemeivel mohón tépdeste ki a szavakat a kezében levő versből: »Hiszem, jó csillagom; mi arcomba néz és hiv. Menni kell. És lendül a kar, lendül a szív, lendül a vér . . .« — Micsoda repülés volt az, te jó Isten! ^-1 A költő szive mind fájdalmasabban zsugorodott össze ahogy tovább olvasott; »Nagyra nő a céíos csillag, akkora lesz, mint a válás; de csak ketten laknak benne: Én és Te , . . Mégis teljes«. —Milyen nagyon az enyém voltál amíg nem voltál az enyém — gondolta a költő szomorúan és á verset fáradt mozdulattal nymjtotta a szedőgyerek felé. Ez volt az utolsó verse a nélkülözések és reménytelen forró vágyakozások napjaiból. Akor dallá vált benne minden fájdalom és emésztő sóvárgását, mint tavaszi föld az ibolyát — szülésién és dúsan ontotta magából. E>e ahogy a régi dalók fogytak, ügylett sKótlanabb, csendes és szomorú a költő. Mert ha nem is tudott róla még senki, ő tudta, mar régen tudta, hogy nem tud többé énekelne Próbált, óh .százszor, ezerszer is nekilendült, mint liba a napos mezőnek, de csak gágogás és könnyű futás volt bizony minden uj dala. Mélységek és magasságok nélkül való. Ám a lelkében kikristályosodva mint a gyémánt élt, a szép és az uj dalok tűzbe kerültek mind. A költő fiókjából pedig fogytak, egyre fogytak a régi dalok, hirt dicsőséget, szereimet és pénzt adva cserébe. És a költő most odaadta utolsó régi dalát. V. A k$tp kpnát a ifidén ‘állt. Nézte 3 e&Hífokr- fernst & mai & bőszéit honzájuk. óíemszavakat lökött a csillagod estébe, de azok mégis könnyedéin hullámzottak tova akár a kacagás. Hűvös szellő borzol gáttá a halántékát, de a költő most cent érzett semmit, csak ami benne volt, —• Szerelem — mondta fakó hangon és a lelkében semmi se rezdiilt meg erre a szóra. — Vér. Pnos életszinü és a dala szép. Jó hallani. Sőt-kéj hallani. De mindig ezt hallani? KI szereti a verklinót átreggeltől-estig körben-körben mindig elölről ismételve örökös folytonosságban hallani, ha -bármily szép is? — Unom a szerelmet! — Pénz — folytatta a csillagokkal való társalgást. — Arany. Szépen cseng és dala van, mint a vérnek! Ez is vér. Sárga és' hideg vér. Megvan benne a vér minden tulajdonsága. Fillérsejtekből fudödik és ha bomlik meghal. Kering, csörgedez betegszik és gyógyul és — jaj — ez is körben forog. Formában és térben és időben is . , • Unom a. pénzt! — Élet Ez is körforgalom. Mindig oda jutni, ahonnan kiindultam, holtbizonyosan tudni, hogy bennem és körülöttem minden körben forgó, reggelik vacsorák örök megismétlődése. Rettenetes. — Unain az életet! A csillagok halkan lélekzettek és a költő látta, hogy lábujjhegyükre áQvaj egymás hegyén-hátán mind őt hillsatfa most: , — A var bilincs. Az asszony bilincs. Csak a vágy az, ami indít és lendít.- A vágy tar asz, kezdet, termőmag. A vágynak kedve van. Munkakedve. A vágy inspirál, akar teremt! A vágj’ nem forog körben. A vágy végtelen és a végtelenbe vágy! Karjait széttárta, tejét a ma gas-sis felé forditótta és hangosan sifepltoíta bele az éjszakába: — És nekem nincsenek többé vágyaim! Mindenem va.11. Hogyan vágyódhatnék ,az után amim van? Kezét most lázas homlokára szorította és tébolyos, zavaros szavakkal mormogta': Nincs vágyam . . . — Menekülni, menekülni! — é”ezte — és hatalmas lendülettel vetette át magát a hid korlátján. De jaj útközben, a pillanat századrésze alatt nem. jutott eszébe sennni csodálatos, magasröptű, költői gondolat. Olyan nyomorultul halt meg, mint a többi nyári öngyilkosok, a ■sikkasztó siber, vagy a szerelmében csalódott kis cseléd. P. Gergely Boriska TERE-FERE • B A nyári időszámítás föltalálója. Az angolok szobrot alkarnak állítani William Willet-nek, a nyári időszámítás f öl'ta-I áló ján-a.k. Do a franciák- most fölfedezik, hogy a nyári időszámítást -nem ő találta fel, hanem Franklin. Franklin 1784 április 25-én levelet intézett a Journal de Paris szerkesztőségéhez, melyben a mesterséges í-énynyel való takarékosságot ajánlja s arra kéri őket, hogy életüket a nap szerint szabályozzák. Elmesélte ebben a levelében, hogy egyszer hajnali bárom órakor kelt föl és hatkor nem kis meglepetésére már fényben állt az egész szobája. — Megnéztem órámat •— írja Franklin — és láttam, -hogy alig Itat óra. Furosállottam a dolgot, hogy a nap ily korán kel, elővettem egy naptárt s láttam, hogy ez a csillagzat június végén minden nap korábban tűnik fel a szemhatár alján . Franklin, miután latba vetette az érveket s az ellenérveiket, azt tanácsolta a párisiaknak, hogy nyáron használják föl az ingyenes fényt. Három indítványt tett: 1. egy arany pénzbüntetéssel sújtsanak mindenkit, aki a zsalut hajnalban sem nyitja ki; . 2. adóztassák meg a viaszgyertyát, hogy minél kevesebb fogyjon belőle; 3. napköltekor verjenek félre minden harangot, ha pedig -ez nem elegendő, petárdákat, ágyukat süssenek el minden uccában, hogy -az álomszuszékok nyissák föl szemüket. Természetesen Franklin indítványának semmi foganatja sem lett, -senkisem fogadta komolyan. : Amiből, az tűnik ki, hogy bármit is mondjanak a múlt idők dicsérői, azért mi valamicskét mégis csak okosabbak vagyunk 'elődeinknél. A legutóbbi népszámlálások alapján kimutatja, • hogy -az emberiség száma a földgolyón i920-tól kezdve máig -százhetvenegy millióval gyarapodott. Amerika -és Ázsia vezet 25, illetve 23%-kal, utána Afrika 8%-feal- és végül Európa 3%-kai. Földrészek szerint a lakosság száma igy' fejezhető ki: Európa 462,227.000 (48 egy ítégyszögkilométer-Hat év óta százhetvenegymillióval több ember él a fold hálán ! A statisztika olyan mánia, mely néha talán boszsírt bennünket, de olykor eseteket, tényeket, jegyzeteket csodásán egyszerűsít s különös távlatokat tár föl. Egy vtj bolygó zsidó, természetesen német és tanár, azonkívül világkörüli utazó, moet készült el 41 emberiség statisztikájával melybe« a különböző emharfajták tulajdonsáért Is számba v»?í, re): Ázsia 1,060.238.000 (24 egy négyszögkilométerre); Afrika 132,361.000 (öt egy négyszögkilométerre); Amerika 227,133.0000 ' (öt” egy négyszögkilométerre); Ausztráliára 15,000.000 ember esik. Legnépesebb világrész tehát Ázsia, de Európa első helyen áll népsűrűség tekintetében. Miután a 'bolygó professzor elkészült a statisztikájával s 'bejárta a föld minden zegét-zugát, a következő eredményre jutott: a világ legszebb nőit a ceyloni őslakók között találta. A legerősebb, a legegészségesebb, legizmosabb férfiak a messze Fidzsi-szigeteken élnek, pig a legmerészebbek az amerikai rézbörüek maradékai. A Iegíalánkabb evők a középaírikai erdőkben találhatók és Borneo-szigetén. A müveit népeket is osztályozta. Szerinte a legönhittebb a következő három nép, (rangsor szerint): az amerikai, aztán az ausztráliai végre a német Uj- Zélandban laknak a leggazdagabb emberek. A Globe-trotter azt tanácsolja, hogy a világot a következő módon járjuk be; először Németországot, mely a legérdekesebb. Utána a latin országokat, melyek a legműveltebbek, leginkább gazdagok történelmi emlékekben. Maid Uj- Zélandot és Japánt, -melynek nincs párja festőiesség tekintetében. Utoljára Amerikába menjünk, mert ez -a legüresebb és legunalmasabb. * A rádió mint hittérítő. Alig bárom év uralt el, mióta feltalálták a rádiót, mély már is egyik tényezője az amerikai társadalmi életnek. Ennek tanúbizonysága az, hogy már is -befolyást gyakorol a legrégibb, leggyökeresebb emberi intézményre; a vallásra. Az amerikai protestantizmus vezetői ezt hamar észrevették. Már 1923-ban elhatározták, hogy uewyorkt protestáns egyházak -a propagandáinkban fölhasználják a rádiót Két év múlva kiderült, 5jo£y 4 rádió a tömegekben hatalmáéin elterjesztette