Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-04 / 93. szám

nldpl.

«ACSMEGYEI NAPLŐ

April!» 4.

zalmasan összebújva siettek le az uccára.

— Hozzak kocsit? — kérdezte Haitire r."

— Nem, inkább menjünk gyalog1 — mondta a leány és belevetették magukat a duruzsoló forgatagba.

— Maga költő, ugye?

— Nem — felelt zavarodottan a fiú

— jogász vagvok.

— De azért irt már verseket?

Rudolf sétődötten tiltakozott:

— Nem én, soha! — és kihúzta magát.

A lakása előtt megálltak.

— Egv pillanatig várjon csak, felkukkantok, hogy itthon van-e már a Titusz.

— Én is feljövök — karok belé Magda és érezte, hogy amikor ezt kimondta. mélységesen elpirult.

Haffner dadogott a meglepetéstől és Izgatottan védekezett:

— Nincs is rendese# kitakarítva: egy nagvon egyszeri!, puritán kis szoba . . .

— Annál érdekesebb lesz — kacagott a leátv" és már vitte, sodorta is magával Rudolfot

A második emeleten Haffner szembefordult

— Hát tényleg felalkar jönni?

— Miért ne? — csudálkozott a lány

— mi van abban, ha megnézem a pajtásom szobáját?

— Persze, persze — dadogta a jogász és megadta magát.

' Magda maga se tudta, hogy történt a2 egész. Borzasztó nevetséges volt. az bizonyos. De fájt. jaj. sokkal jobban. mint a legutóbbi foghúzás.

— Szeretsz? — kérdezte kábultan a fiútól, aki a nyakát és a térdét csókolgatta és általában ez maradt mindvégig a mottója: »szeretsz?* Mig fátyolos szemekkel kucorgott a dívány sarkában más hang. szó nem is jött a torkára, csak ezi ismételte folyton konokul és erőszakosan, mint az őrültek:

— Szeretsz?

Haffner majd megbolondult az örömtől. Lovaglás rohamában elhatározta, hpgv feleségül veszi a lányt, aki megindrtóan ennivaló volt dúlt ábrázatával. félig felöltözötten.

A tanti azt se kérdezte, hogy hol maradtak ilyen soká. csak azt sajnálta, hogy az óraszakértő barátot nem találták meg. Haffner másnap bőbeszédű levelet irt az édesanyjának és vadregényes stílusában tudomására hozta nagy szerelmét »egv gazdag főúri hölggyel aki rövidesen a hitvesem -lészen.« Miután fenékig merült merész terveiben, kivosaltatta a nadrágját, virágét vásárolt és beállított az imádóit bő’- portálára.

— Magdika ma reggel hazautazott

— közölte vele a tanti •*- meghalt az édesapja.

a temetés után valósággal elzárkózott a külvilágtól. Észrevétlenül szökött ki az emlékezetéből minden Sokat aludt és sportolt Egv napon már nem jutott eszébe a fiú neve. Lassanként elfelejtette^ a dolgot és néha ugv rémlett neki magának is, hogy csak álmodta vagy olvasta valahol az egészet.

6.

Magda papája földbirtokos volt, kastéllyal, fekete és kék holdakkal a szeme alatt és sok gyönyörű lóval, amelyek mind az ő parancsára vártak. Az istálló a kadtély észlaki szárnyán állott, mig az autógarázs a déli oldalon. Mert a lovak haragudtak az autóra. Még a szagát se bírták ki. Az autónak nem volt véleménye az istálló lakóiról. Ha rajta malik, ép úgy rohan velük is Iszáiz kilométeres sebességgel, akár a gazdájával.

Mtgda künnt sétált a parkban.

Óriási kaktuszok, narancsfák és pálmák éltek itt Magda társaságában, beszélgettek vele és betakargattak az árnyékukkal. A dél'tzaki növények szívélyes és uricsalád voltak, mint maga a földbirtokos, akinek szolgálatában álltak.. Csak persze ők gőgjükben egyenrangúnak képzelték magukat Magda szüleivel és a kislány sétáit vizitnek tekintették. amit szomsziédi előzékenységgel fogadtak. Magda sokat nevetett rajtuk, különösen a beképzelt fiatal pálmafán. amely mióta az afrikai kaktusszal ös feeh ázásod ott. tényleg pökkhendi módra viselkedett, bizalmaskodva megsimogatta a kislány haját és tegnapelőtt hátulról belekapott a vállába, hogy ottinaradtak a körme nyomai.

A pálma ma Ismét dühöngött Mint egy hisztériás tó. úgy háborgott mert Pistike pont az ő árnyékában telepedett le. Pisti a negyedik gimnáziumba iárt és feltűnő ismertetőjele az volt, hogy imádta Magdát. Eddig ötször találkoztak. Pisti ibolyát szedett a füzek tövéből ősi Magda csokorba terelte őket, mint a juhász a bárányokat. Igazán ők magúk nem is sejtették milyen poétikusak. küllőmben bizonyára nem így csinálják, de Magda szerencsére még nem olvasott regényeket. Magda mindössze tiz esztendőt látott eddig a világból. annak is javarészét a növények között élte le, akár egy szép fehér liliom.

— Szervusz — mondta Pisti —• már azt hittem, hogy nem is jössz.

— Nem tudtam előbb, mert meg kellett innom a csokoládémat.

— Te csokoládét iszol?

— Minden reggel és délután uzsonnára

— Én még nem ittam csokoládét, csak úgy szopogattam. De az is jó.

— Az is jó. Mutasd ml van a kezedben.

— Á, semmi.

— De mégis!

— Izd . . .

Magda nem szerette a sok teketóriát. Egyszerűen rneasturmolta a fiút, hogy az hanyatvágódott a fűbe és . az arca csuoa zöld lett. akár a leveli békáé.

— Jaj! — nyikkant fel Pisti és kiejtette kezéből a pénzdarabot.

— Honnan van neked arany huszkovonásod?.- . /

Kivettem a spóHkassjrárnból. A nagyapám tette bele a születésnapján.

Többet nem is találkoztak.

Magdi

Pisti feltápászkodott és mig a zöldes lét kapargálta a nihÖíirói, megkérdezte:

— Akarod?

Magdi felhúzta a vállát

— Mit gondolsz, kell nekem a te aranyad? Több van az én édesapámnak.

— igen. de abból nem 4d neked I

— Most nem. de ha felnövök majd lsen.

— Mennyi m**dent lehetne ezen venni! Még Ids gfevasutat is.

— Az csak az ilyen kölyköknek vsttó lát ék!

Pisti dühbe guruit

— Te talán nem vagy kölyök?

— De nem ám!

És sértő szándékkal felhúzta az orrát Pisti magánkívül ragadta karon:

— Tudd meg. hogy utálatos vagy!

— Erezd el a karomat! — kiabálta Magdi és vad birkózásra kezdtek.

A pálma segiségén kiáltozott, de istába. ekkor már nem lehetett a dolgon segíteni. Pisti szájon csókolt« Magdát És Magdi visszaadta. Ez volt az első csók éSeuébest

És elhatározták, feory »mént elérik a törvényes korhatárt, tüstént összeesküdnek.

/

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ s

RÉGI ÚTI NAPLÓMBÓL

• a •

VONATON FORRÓ DÉLUTÁN

...Az, Mosok teküsznek, mint a hullák s azt gondolom magainba hallgatag: mi lenne, hogyha élne kisöcsém most s én ott feküdnék lenn a töld alatt, a löld alatt, hol nem virág logadna, de léreg. pondró rágna millió s nem ösmerném a kedves drága testét, mely édesebb, mint

PÁRIS

Most itt vagyok az aranykapunál Pilléreit busán átkarolom és sirok és nagy szívvel jajgatok, fekete koldus arany romokon

Félénk kézzel hozzád tapadok, fogadj be engem is aranykupa, virrasztástól vörösük a szemem s a holnap, la) ki tudja hova tu?

Kilenc évig böjtöltem érted én, kilenc tündénél messzesége hitt, régóta lestem holdas ablakon kilencszer szép fehér tündéreid.

Add nékem őket. Vig bohóc leszek majd táncolok szökőkutak felett.

És bűvölő dalokat dúdolok, hányom nekik a cigánykereket.

Gazdag szivem keleti gyöngyei és színes álma mind arany szemét, te százszor áldott, százszor átkozott te szép és szörnyű, fdöntöm eléd.

Nézd rád hajolok mostan szótalan csak koldus görbéd Ilyen csendesen. Szobrok között sirő szobor vagyok s két könnyező gyémántkő a szemem.

méz, tej és dió...

RÓMA

És mind elém jön, am. meghalt A rozoga kis templomajtón,

Hétszdz sovány fej integet be.

Hétszáz szikár kis öregasszony.

Mind ükanyáim. Egykor ők is Jártak homályos templomokba,

Szenteli vizet hánytak magukra Keresztet csókoltak zokogva.

A szentmiséken sirdugáltak, nehéz tömjénbe fuldokoltak s mostan fehér vádjaikkal meg-megfenyitenek a holtak, Megrészegüíök az örömtől s kinyit a menny és újra látok, gyónószékek homályos öble, rr.eggyszinü, ibolyatalárok, térdtől kopott süppedt kövek ti, kosszá Imák és örökélet, fehér, piros, lila papocskdk, halvány mártírok, néma mécsek,

6, tömjénfüst, ó tiszta mámor. ‘. aranykehely aranyborából.

6 égi rózsa, lágy aroma,

6 Róma, Róma, Róma, Róma,

(1910.)

Vén ember turpissága

Irta: Derengi János

Az öreg ember kókadtan ült a széken.

Kicsit szégyellő Is. hogy ez történik vele. Pislogott, mint az ürge és csiklandozni se mert az orvos jéghideg ujjal alatt, amikor végigzongorázta az oldalbordáit. *

Az asszony a szeme sarkából küldött feléje egy hegyes pillantást.

— Csak a íejit vizsgálja meg doktor ur. Mer hogy ott fészkel az ő baja. Vén bolond.

Az öreg ember szépen elröstelte a sértést, mint egy illedelmes kis fiú. Mondani akart valamit, de az orvos útjába állt a szavával:

— Egy lélekzetet, Ambrus bácsi. De nagyot. Amilyent csak bir.

Ambrus bácsi egy almárjornnyi levegőt gyűr a tüdejébe. A doktor a mellét hallgatja. Végigmotoszkál a gerincin is. Nevetni kellene nagyon, de nem mer. Belül fogyasztja el a kacagást, ami oly Igen bugyborékolna kifelé.

— Mégis mije fáj kendnek?

Az öreg ember visszaemelkedik a komolyságba.

— Fájni ugyan majdhogy semmim se fáj. Csak valahogy nem úgy érzem magam. mint kéne.

•‘ — Hát hogy érzi magát?

■— Hát olyan különösen egv kicsit.

' Szokta kend a hitvesi jogart gyakorolni?

Az öreg ember okosain félrebiccecá a

fejével. Mérlegel Aztán Itórdöleg hunyorít az orvos szemébe.

— Má hogy tetszik ezt érteni?

A doktor magából kikelten ordítja a csúnya magyarázatot.

— Szokott hát — avatkozik be könyörtelenül az asszony. Hogyne szokna. Rosszabb ez kérem a gyereknél. Csak szidja meg orvos ur, mer sose hágy a vén disznó.

A doktor me gí irkán t Ja a receptet, elmormogja az utasítást. Tiz csöpp minden napra. Aztán fogja a kalapját, elsiet.

Az öreg ember az istállóba sarkot. Csúnya piros gondolatok harapnak az agyába. Egy kicsit kiszégyenli magát a létra alatt. Az asszony ugyan ráfütötte a rostéi kedést. De semmi sincs jól az asszonynak. A kis pénzt sajnálja, ami a patikába vándorol. Igaz, hogy tán mégse kellett von hivatni az orvost. De ha olyan különösen érzi magát egy Időtől. Oszt hát addig féltsen az ember, amíg vau mit

*

El is keseredik, ö nem tehet róla, hogy á jó kedve ép, mint a fogai, meg hogy a vériben dofköd az élet. Az ember nem masina. Ugyan talán szót se «zpljon ezután, csak azért, mert hatvanegy éves? Vagy hogy a bűneit kezdje elsiratni. Ki hallgatna, ha úgy mindenki bőgne, Az ördög hurcolja el az