Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-04 / 93. szám
10; oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1926 április 4. Látogatás Rodics Iván Rafael érseknél, Bánát apostoli adminisztrátoránál Nyilatkozott a Bácsmegyei Naplónak a bánáti katolikusok nyugtalankodásáről az uj hitközségi alapszabályok miatt A Bánát apostoli adminsztrátorának székhelye Becskereken van a régi piarista klastrombán. A földszinten van egy díszes, csöndes templom és a szerzetesek lakosztályai. az emeleten az apostoli adminisztratura hivatalos helyiségei. Az egyik szoba ajtaján ez a felírás van: APOSTOLI ADMINISZTRÁTOR Ezen kopogtatok és barátságos »Szaibad!« kiáltásra csendesen belépek. A szoba egyszerűi, tiszta, világos, hem túlságosan tágas. A bútorzata alig több egyetlen Íróasztalnál és néhány széknél. Az Íróasztal előtt ül Rodics Iván Rafael beogradi érsek, bánáti apostoli adminisztrátor. Rodics érsek jóságos arcú, nyílt tekintetű, meleg nézésű ötvenesnek látszó férfiú. Arcáról lemosolyog a jóság, a bölcseség és a szerénység. A franciskánusok kávébarna reverendáját viseli, csak a bibor sapka és ujján a gyűrű árulja el a püspököt. Mikor benyitok fölkel, elém jön, szeretetreméltó mosollyal nyújt kezet. Elmondom, hogy a »Bdcsme gyei Napló« munkatársa vagyok és húsvéti számunkba kérem a nyilatkozatát, mire barátságosan kínál meg szélekéi és maga is leül szembe velem. , — Milyen nyelven Rivánja, _ hogy beszéljek, Eminenciád? — kérdeztem magyarul. — Akár szerbül, akár németül, vagy magyaml — feleli — mégis magyarul kissé nehezebben megv. Erre szerbül folytatom, de közbenközben hol németre, hol magyarra fordítjuk a beszédet. Hangja meleg, szeretetet sugárzó, beszéde nyílt, közvetlen, nincs benne semmi póz, semmi mesterkéltség. Egészben nem annyira a magasrangu főpapot, mint inkább az érző, melegszívű embert .eveztem ki belőle. — Az én egyetlen törekvésem az, hogy bánáti híveim lelki jólétét előmozdítsam. Ez a törekvés vezetett minden tevékenységemben: igy például akkor Is, amikor uj alapszabályokat adtam ki a bánáti katholikus hitközségek részére. Mert az az alapszabály, amit én kiadtam, jobb, mint a régi volt és ez az alapszabály alkalmasabb arra, hogy a katolikus hivek lelki életét a legjobb útra terelje, lelki .szükségleteit kielégítse. _ Az elmúlt évben a bácskai apostoli adminisztrátor szintén adott ki alapszabályokat a hitközségei részére és a bácskai kathofikusok az uj alapszabályokat — amint az a jó katolikusokhoz illik, — minden ellenkezés nélkül tudomásul vették- Pedig a bácskai apostoli adminisztrátor az alapszabályokon kivül ügyrendet is adott ki, én pedig az ügyrend megalkotását teljesen a hitközségekre bíztam. — Azért hát megvallom, engem mélyen elszomorított, hogy az én hiveim között itt a Bánátban akadtak néhányan, akik az alapszabályok miatt nyugtalanságot hintenek el a nép lelkében. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy idővel ők maguk is belátják tévedésüket és visszatérnek a béke és engedelmesség útjára. Mert csak atz a jó katholikus, aki egyházi fehőségé rendelkezéseinek hittel és bizalommal aláveti magát. — Mindamellett én továbbra is szeretettel ölelem keblemre anyaszentegyházunk minden hivét és bizton remélem, hogy a békességet sikerülni fos helyreállítanom és hiveimnem megadhatom, a lelki megnyugvást, a benső békét és a rendületlen hitet Istenben. Mindezeket olyan hangon mondja el, amelyből kiérzik a teljes őszinteség, a mélységes hit, a béke nagy akarása és a hívei iránt érzett végtelen szeretet. Szavai engem is mélyen meghatottak és őszintén kiván-Ezen a nyáron lesz huszonegy éve, hogy mint fiatal pesti újságíró első ízben látogatást tettem Szerbia fővárosában. A kirándulást eredetileg csak kót-három napra terveztem, de a két évtized előtti Beograd annyi érdekes élményt és anynyi érdekes eseményt tartogatott számomra, hogy a tervezett három nap helyett majdnem három hetet töltöttem Beogradban. A mai viszonyok között a két évtized előtti Beogradról megmaradt emlékeim azt hiszem némi érdeklődésre tarthatnak számot. Budapesttől Beográdig 1905 junius havának közepetáján egy szép nyáiri estén a pesti Dunaparton hajóra szálltam, hogy megtekintsem a a szomszédos »balkáni« fővárost: Beogradat. Huszonnégy órás csendes hajóút igen alkalmas az elmélkedésre és én ezidő alatt fantaszíkus képzeleteket alkottam magamnak az ismeretlen ország ismeretlen fővárosáról . Barbárnak és civilizálatlannak képzeltem az ottani viszonyokat, már ahogyan abban az időben mi, a »müveit Nyugat« kulturmunkásai el tudunk képzelni egy balkán metropolist. Egy kellemes arcú. sötétszemü, magamkorabeli fiatalember utazott velem a fedélzeten, akivel hamarosan összeismerkedtem. Franciául beszélgettünk, elmondta, hogy Parisból jön, ahol jogot hallgat és most nyári vakációra megy haza — Beogradba. Sehogyan sem illet Beogradról alkotott képzeteimhez ez a fiatalember. Hiszen ez a balkáni fiú külsőleg-belsőleg civilizált, modernül gondolkodó européer! — És ön hova utazik? — kérdezte. — Beogradba. Szeretném megismerni az önök fővárosát. Nagyon örült és ettől kezdve olyan fokozott szeretetreméltóságot tanúsított irántam, mintha egv vendégíperető házigazda. Különösen mikor megtudta, hogy újságíró vagyok. Megkérdezte, meddig maradok, tanácsokat adott és megígérte, hogy meglátogat Beogradban. Mikor a beogradi hajóállomáson elbúcsúztunk, már úgy éreztem, mintha régi, gyerekkori barátom lett volna. A beogradi újságírók Másnap reggel kilenc óra tájban kopogtatnak az ajtómon és öt fiatalember lép be a szobámba. Hamarosan kiderül, hogy küldöttségbe jöttek hozzám. A beogradi ujságirótestület küldöttsége. A küldöttség szónoka Tanovics K. Jovan, a »Politika« munkatársa, előadta, hogy tudomásukra jutott, miszerint egy pesti újságíró érkezett fővárosukba és sietnek a beogradi ujságirói kar nevében üdvözölni. Kijelenti, hogy engem az ö vendégüknek tekintenek, gondoskodni kívánnak szórakoztatásomról és arról, hogy Beograd nevezetességeit megismerhessem. Leültek és elbeszélgettünk. Csupa ■ fiatal, húsz év körüli legények, intelligensek, fénylő szeműek, lelkesek, ideálistá'k és kopottak. Igen hamar, rátértek a -politikára és ennél a témánál meg is maradtunk. Elmondták, hogy a szerbek nagyon szimpatizálnak a magyar néppel, nekik csak egy ellenségük van: a svába, az osztrák. A szemükből látszott fám, vajha mindenben teljesülne a jó főpap békés törekvése. Még sokáig beszélgettünk, az érsek melegen érdeklődött minden szociális probléma iránt, beszéltünk tudományos, művészeti és egyházjogi kérdésekről, amelyekben Rodics Rafael érsek egyformán tájékozott. Mikor eljöttem, az ajtóig kisért, melegen szorította meg a kezemet, szeretetteljesen mosolygott és én azzal a kellemes érzéssel távoztam, azzal a kellemes érzéssel távoztam el, hogy egy modern, bölcs és ideális főpapnak szorítottam meg a kezét. a gyűlölet, mikor ezt a szót kimondták. Hamar megtanultam, hogy a szerbek nagyon tudnak szeretni és gyűlölni. A végletekig. Azután kértek, menjek el velük a külügyminisztériumba, hogy a sajtóosztály főnökének bemutathassanak. Nemsokára fönt voltunk a Terazián és bekopogtattunk Ivanics Iván, a külügyi sajtóosztály főnökének ajtaján. — Napred! -- hallatszik ki a szobából, amely felhívásra beléptünk. A külügyi sajtófőnök Ivanics Iván sajtófőnök a legszebb férfiak egyike volt. akiket életemben láttam. Erőteljes, hatalmas testalkat, melegtekintetü barna szem és tömött fekete bajusz. Elegánsan öltözködött. Nagydh szeretetreméltóan fogadott. Mikor megtudta, hogy pesti újságíró vagyok, rögtön magyarul kezdett velem beszélni. Alig beszélgettünk két-három percig, már nyílt az ajtó és az apró, szolga ezüsttálcán hozta a feketét. Finom, valódi törököt akkor ittam először életemben. Felségesen ízlett. ivanics Iván úgy beszélt nekem a' magyar politikáról, mintha csak Pesten élt volna, Apponyi, Hock János és Rákosi Jenő neveit emlegette a legsűrűbben. Mikor megkérdeztem, hol tanult meg olyan szépen magyarul és honnan ismeri a magyar politikusokat, akkor elmondta, hogy Budapesten volt azelőtt szerb főkonzul. Amíg Beogradban voltam, mindennap felkerestem Ivanics sajtófőnököt, akinek köszönhetem a legnagyobb élményt: hogy találkozhattam Péter szerb királlyal. Bemutatnak Péter királynak Egy napon ugyanis közötte velem, hogy másnap reggel tiz órára jöjjek el, mert elmegyünk egy igen nevezetes ünnepélyre. Pontosan tízre megérkeztem és elmentünk együtt egy kaszárnyába, amelynek első emeletén egy nagyobb teremben U alakú asztal volt megtérítve és néhány magasrangu katonatiszt várt diszegyenruhá'ban, akiknek Ivanics sorban bemutatott. Megtudtam, hogy ma van Péter király trónralépésének második évfordulója, amely naipot a Péter király nevéről elnevezett ezred • háziünnepéllyel ünnepel még. Nem voltunk sokan, talán hus-zhuszonöt ember, csupa kotorna, csak ivanics meg én voltunk civilek. Mint egy tiz percnyi várakozás után megérkezett a király. I. Péter és vele György herceg azt akkori trónörökös. Péter király tábornoki egyenruhában, kemény, katonás léptekkel jött, mögötte György trónörökös egyszerű kápldri uniformisban. Az ezredparancsnok Pár szóval üdvözölte az uralkodót, aki röviden megköszönte az üdvözlést, mire lelkes »zsivió« kiáltás hallatszott. A király kezet szorított az ezredessel, majd Ivanics Ivánnak rázta meg a kezét' és kérdő tekintettel nézett reám. az Ivanics mellett álló idegenre. Ekkor Ivanics bemutatott a királynak: . — Novinar iz Budimpeste, naš.;mjli gost. (Pesti újságíró, ami "kedves vem- dégüuk. Karagyorgyevics Péter' király kezét-nyújtotta és azt mondta. — Nagyon örülök, remélem jól érzi magát Beogradban. — Nagyon boldog vagyok, Felség — feleltem meghatottam Azután György herceg nyújtott kezet, majd az uralkodó és trónörökös elfoglalták helyüket az asztalion, mira mindannyian leültünk és mezkezdődött az ünnepély. Először szentelt búzát hordtak körül, amiből mindannyian ettünk egy kanálkával, azután sört hoztak, kitűnő pilsenit Az ünnepély egyébként rövid volt, egy rövid felszólalás után egy közlegény lépett a terembe és elszavalt egy üdvözlő verset Azután a király és a trónörökös felálltak és lelkes zsiviózástól kísérve eltávoztak. Az ünnepélynek vége volt. Másnap délután egv udvari fogatol láttam jönni a Terazián, amelyben György herceg és Helena hercegnő ültek. Érdeklődéssel álltam a járda szélére és éppen a kalapomhoz akartam emelni a kezem, mikor György herceg megelőzött: szalutált és barátságosan mosolygott felém. Megismert. Cikket irok a „Politikába“ Beogradi kollégáim mindennap eljöttek értem és vittek magukkal Topcsi• derbe, Kalimegdánba, minden este más lokálba mentünk, hallgattuk a tamburásokat és ittunk rengeteg törökkávét. A kollégák nagyon kedvesek voltak, mindent elkövettek szórakoztatásomra, valóban azt hiszem, hogy a szerb a világ legvendégszeretöbb nemzete. Meleg barátság fejlődött közöttünk, különösen Tanoviccsal melegedtünk össze, aki egy nap megkért. írjak egy cikket a Politikának. Nagyon örültem, hogy végre ők 'kértek tőlem valamit és készséggel teljesítettem ezt a kérést. Cikket Írtam — persze magyarul — a szerb-magyar barátságról, rámutattam benne a két nép közös érdekeire. A cikket a sajtóosztályban lefordították szerbre és a Politika vezetőhelyen közölte. 1905 junius 29-én. Bevezetésül a szerkesztőség hozzátette, hogy a cikk szerzője magyar újságíró, aki jelenleg Beograd vendége és a cikkre különösen felhívta az olvasók figyelmét. A vezércikk hatása A cikk megjelent és másnap, junius hó 30-án megjelent nálam egy igen előzékeny modorú úriember. Bemutatko. zik, elmondja, hogy a külügyminisztérium tisztviselője és a külügyminiszter megbízásából keresett fel. —- A külügyminiszter ur — mondotta !— nagy érdeklődéssel olvasta az ön ; cikkét a Politikában és megbízott engem 'azzal, hogy fejezzem ki legteljesebb meg: elégedését. A miniszter ur arr,a kéri I önt, utazza be országunkat, ismerkedjék meg közelebbről a szerb néppel és a szerbiai viszonyokkal. Hoztam magammal erre a célra egy elsőosztályu szabadjegyet és a miniszter ur rendele- i tétoől el fogom fcisérni útjára, hogy min- I denütt segítségére lehessek és a szükj séges felvilágosításokkal szolgálhassak, j Mondanom sem kell, hogy mélyen meg I voltam hatva ettől á kedves ajánlattól. De még inkább fájt a szivem, hogy ; az előzékeny ajánlatot nem fogadhat- tam el, még pedig csak egyetlen okból. A figyelmes 'külügyminiszter ugyanis ; mindenről gondoskodott, csak éppen útiköltségről nem. Nekem pedig már akkor sem volt pénzem, amely rossz tulajdonságom sajnos még most is megivarn. Mivel pedig azt mégsem mondhattam a külügyminiszter küldöttjének, hogy figyelmeztesse miniszterét erre a 'mulasztásra, tehát kénytelen voltam azt a kifogást használni, hogy a szabadságom letelt és igy legnagyobb sajnálatomra le kell mondanom arról, hogv a miniszter ur előzékeny ajánlatát elfogadhassam. Epilógus Két évvel ezelőtt 1924-ben, Beogradban láttam Ivanics Ivánt. Öreg. megrokkant nyugdíjas állami tisztviselő. Nyoma sem látszik rajta a régi. daliás férfiszépségnek. Azután felkerestem Tanovics Jovant a Politika szerkesztőségében. Megismert és nevemen szólított. Húsz év után most látott először. Tanovics szép kaT- fiért csinált azóta. Szerkesztője a naggyá lett újságnak. Jugoszlávia legtekintélyesebb napilapjának, a Politikának.' . Én pedig azóta egy. .kis vidéki város zsurnalisztája lettem... Magyar újságíró Péter király szláváján EMLÉKEIM A RÉGI BEOGRÁDBÓL Irta: dr. Hes-lein József
