Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-28 / 116. szám
fi. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 április 28. J QI áne főiö jét és százezer óin ár ját uitíéfc el a holtak egy suboiicai fölöbirtokos özuegyének, öe Karolina néni a fogoruoshoz jár és eszeágába sincs meghalni Haldoklók, akik tiz éuet fiatalodtak A szuboticai temetkezési egyesületek száma már meghaladja a huszonnyolcat is és ez a huszonnyolcas társaság egyszeribe fölverte a helyi aggok ázsióját. Szuboticának ma már alig • van olyan érelmeszesedésben szenvedő, paralitlkus, vagy epekögyulladásos haldoklóba, áld ne lenne beíratva az összes 'halotti társaságokba, amelyek törvényes és haloítkémmel igazolt iobblétreszenderülés után huszonötezer dinárt fizetnek ki a bdraiónak. Az első ballépés Ezek a csábitó, sőt takaros összegek rengeteg embert vonzottak az egyesület boltjába és többek között így került velük összeköttetésbe V. D. tekintélyes szuboticai földbirtokos özvegye is, aki próbaképpen beíratta az édesanyját a »Slaviia« nevű temetkezési egyesületbe. Az amugyis betegeskedő uriasszony vár hónap múlva meghalt és a Slaviia minden akadékoskodás nélkül folyósította az összeget. Az özvegy, aki kapzsi, fukar asszony, valósággal megrészegült az örömtől, amikor kézliezkapta a huszonötezer dinárt és vállalkozó szellemű nő lévén, nyomban átlátta, milyen fényes jövedelemre van itt kilátás. Két eladósorba serdült leányával haditanácsot tartott és éjfélig tartó vezérkari ülés után nagyszabású programmot dolgoztak ki. Kolduszsur és kolduszsinat A földbirtokosné másnap kiment a zsidótemplom előtti piactérre, ahol megszólított egy öreg koldusasszonyt. —- Mari néni, akar-o sok pénzt keresni? — Már hogyne akarnék — mondta a kéregetö néniké, aki érthetően meg volt lepve a váratlan ajánlattól, mert az uriasszony sohase szokott neki alamizsnát adni. — Jőiíön cl hozzám máma délután négy órára — invitálta barátságosan a földbirtokosné — ott maid megtud mindent. Ezután felkereste az összes koldusstandokat és valamennyi kivénült, beteges kinézésű, agg kéregetőt hasonló módon a házába rendelt. Tizenkilenc szegényember kocogott be az úri portára, ahol a tornácos verandán már terített asztal várt rájuk. A toprongyos, fáradt koldusnép hallatlanul meg volt illetődve és szinte könnyezve ültek le a fehérabroszos asztal elé, hogy felszörpöljék a párolgó haboskávét, a két jogerős vajasklflivel. Csak természetes, hogy ilyen kellcmetes előzmények után akár kenyérre lehetett volna kenyni őket, úgy elolvadoztak a bőkezű háziasszony vendégszerető szivének melegétől. A földbirtokosné tehát rátért a tárgyra. — Nézzék, kedveseim — mondotta — maguk már mind öregek, maholnap a sir szélén állanak és ha isten ments meghalna valamelyikük, nincs senki, aki gondját viselje az elhunytnak. Kapnak legföljebb egy siralmas, kopott szegényházi temetést. — Ez bizony igaz — szólt közbe Karolina nenő, a legvénebb koldusaszszony és a többiek mind jajveszékelve helyeseltek. — Na látják — ragyogott fel az úriasszony orcája — én pedig tisztességes, finom temetést szeretnék biztosítani magúknak, két fekete lóval, pappal és hintókkal, úgy bizony! A vénasszonyok valósággal zbsba estek és a kezét-lábát a fiatal lányoknak a hátországra szóló lakodalom és a uászmenet, az öregembereknek a nívós temetés a iegeslegfőbb gondjuk. Elképzelhető tehát, hogy az egy bijján busz főnyi agg tömeg milyen figyelemmel csüngött jól tevőién. Az özvegy ezután előadta, hogy a pazar temetésért, amit Írásban biztosit, semmi mást nem kiván. csupán annyit: engedjék magukat beíratni a temetkezési egyesületekbe. A jelenlevők egyhangú igennel válaszoltak és lelkendezve aláírták a kontraktust, amely szerint beleegyezésüket adják, hogy V. D. úrnő beírassa őket valahány halottas társaságba. Ennek ellenében olyan elegáns polgári temetésben részesülnek, hogy csak na! Akadtak szőrszálhasogatók, akik pontosan precizirozták, hogy hány sirató asszony és hány szál finom gyertya álljon a koporsójuk körül. A földbirtokosné mindenbe beleegyezett és a koldusasszonyok csapata hálás üdvrivalgásokat hallatva peckesen levonult a színtérről. Rámegy a föld is a holtakra Összesen tizenöt egyesülettel lépett viszonyra az özvegy, természetesen szigorúan jogi értelemben és a tizenkilenc áldozatot sorra beíratta valamenynyibe. Vagyis kétszázöíveiaöt könyvecskét vá|tott így magához. Minden haláleset után huszonöt dinárt kell leszurkolni a könyvecske tulajdonosának és mivel havonta átlag itt haláleset fordul elő egy társaságban, kétszáznyolcvanöt könyv után valóságos vagyont, 35.625 dinárt kellett az özvegynek lefizetnie a temetkezési váilaiatok kasszájába. Ezzel szemben a jövedelem is csinos összegre megy, ha a saját halottai közül tér meg valaki az égi mezőkre. Egyetlen hulláért összesen 375.000 dinár üti a jóasszony markát a tizenöt társaságtól. De egyelőre csak fizetni kellett, még pedig sűrűn. A magánvagyonából már ötvenezer dinárja úszott el a holtakon és a harmadik hónapban már annyira megszorult pénzben az özvegy, hogy Szubotlca határában levő szántóföldjeiből kénytelen volt eladni tiz láncot. Az uriasszony most már minden reménységét a Sir szélén álló koldusokba vetette, akik azonban napról-napra gyarapodtak erőben és egészségben és eszük ágába se jutott az ösmcretlen túlvilággal felcserélni a kényelmes, fix uccasarkot. Ám a kitartó várakozásnak mégis megjött a jutalma: Rozália nenő, a piactéri kéregetö asszony ágynak dőlt és szabályosan feladták rá az utolsó kenetei. Az özvegy lélekszakadva rohant a haldoklóhoz, aki pont végszóra örök jobblétre szenderült. A nagyüzem főnöknöjének vad öröme magánügy, ami nem tartozik a riport keretébe, tény, hogy másnap egy kis táskával a karján sietett beinkasszálni a huszonötezreket. Es ekkor derült ki a borzalmas titok: a társulatok megtagadták a kifizetést, mert Rozdltt még valaki beíratta sorra valamennyibe. A ravasz Rozi nenö Így akarta biztosítani utolsó utjának fényét és pompáját és szegény halott két szék között egy puritán koldussirba esett. Az özvegy majd beleőszült a csalódásba. Pert indított, de mivel időközben tetemesen felszaporodtak a kiadásai, ötvenezeb dinár bankkölcsönt vett fel, hogy kielégíthesse a temetkezési társulatok pénzbeszedöit. Mert a temetkezési társulat se élhet levegőből. A tanti ingyenbe ha! meg Két hét múlva egyik családtag súlyosán megbetegedett és V.-né felkereste a tantiját, akit kegyes szavakkal kapacitált, hogy engedje magát beíratni a halottas társaságokba. — Jó — rebegte megtörtén az elröppenni készülő lélek — de akkor hatlovas zenés temetést kérek! Ez volt ugyanis a tanti titkos álma, hogy temetésének kolosszális méreteivel megpukkassza barátnőit, az Egyesült Kávénénikékef, akiknek Szent Mihály lovára is alig telik. Ám hat ló, pláne zenével, testvérek között is tekintélyes summát tesz ki és az özvegy alkudozni próbált: — Drágicám, elégedj meg két lóval! De a haldokló megmakacsolta magát és nem engedett, sőt még ezilstrojtokat, érciooporsót és díszsírhelyet Is követelt. Valóságos nagyzási hóbortba esett és rögeszméi mellett az utolsó leheljeiéig kitartott. A felek egyezség nélkül váltak szét és másnap az özvegy fogcsikorgatva állt a tanti ágya elé. — Hát rendben van, legyen négy ló! A tanti azonban nem válaszolt. Az özvegy odament, megrázta, megcsiklandozta, megcsipkedte, de ő csak hallgatott, akár a sir. És ekkor bekövetkezett a családi katasztrófa: a tanti elnémult mindörökre, anélkül, hogy beírathatták volna az önsegélyző hullaegyletekbe. — Mindig ilyen bosszúálló természetű volt! — kiabálta a könnyező özvegy és ha a tanti még él, egész biztos megfojtja a saját két kezével. Karolina, az ©rckéleiü A temetkezési társulatok azoknak a behatóknak, akiknek a hullajelöltjük a beiratkozástól számított kilencedik hónapot is makkegészségben megéli, 25;000 dinár helyett 50000 dinárt fizet ki. Az özvegy koldusai közül négyen, a Mari néni, a Karolina néni, a Zsófika és a Vitus már aggasztóan rossz bőrben voltak és mivel a földbirtokosné aggódott, hogy még az ötvenezeres terminuson belül elviszi őket a halál, a négy vénasszonyt odavette a családi portáidra. A hatszobás urilakást átalakították koldusmenhellyé, anya és gyermekei kiszorultak a konyhába, hogy az agg hölgyek minél kényelmesebben érezzék magukat. A kilencedik eksztá- hónap minden veszély nélkül múlt el csókol- az özvegyasszonyok töiött, akikben pattá ír az angyali teremtésnek. Ahogy mazsolával, csibehassal és, más ezerjóval tartotta a lelket az özvegy. De nemcsak, hogy nem haltak bele a siralomházi gyöngyéletbe, hanem örvendetes gyarapodásnak indultak, meghíztak, meggömbölyödtek és legalább tiz esztendővel fiatalodtak vissza. Mari néni például alig hetvenéves és merész terveket sző a jövőre nézve. — Már április végét járjuk, de még egyik se akarja a végét járni — panaszkodott szomszédainak az özvegyi Naponta seregszemlét tart a hullaönkéntesek fölött és az ilyen raportok után fokozott kétségbeeséssel tér haza. Az örökbefogadott koldusok pedig vérszemet kaptak és szemtelcnkednek. Karolina nenő például az odvas fogait jár kezeltetni és egyre kacérabban öltözködik, ha kerekes hordáján kigörög a vasárnapi korzóra. Nagyon bizalmatlanul viselkedik; a patrónusukkal Mikor behozzák az ebédet, a gerslit előbb a macskával kóstoltatja meg és csak azután lát hozzá a falatozáshoz. A nyolcvanéves Zsófika rokkant, autó ütötte el egyszer régen és azóta kétrét áll a dereka. Mankóval totyog körül a szobában és minduntalan belekapaszkodik vagy az ágyteritőbe vagy az abroszba és sorra lerántja, letépi, ami a kezeügyébe kerül. A tehetetlen dáma pusztításait néma dühvei tűri az özvegy, egyetlen rossz szóval nem meri illetni, mert a vén boszorkány azzal fenyegetőzik, hogy átlép a szomszéd borbélyáéhoz, aki szintén nagyban űzi a halottiratást. A vén asszonyoknak ma magos az árfolyamuk, tehát elbizakodottan és proccolnak, akár a mii« Hornosok. Velük nem lehet packázni. — Hogy van, hogy van? — érdeklődik KaroHna nenőtöl az özvegy az uzsonnái vizitnél, mire az agg szipirtyő csak úgy félvállról köhögi az arcába: — Jól. A nagyságos asszonynak ilyenkor rém barátságos ar.cot kell vágni és örvendezni tiszta szivböl, hogy Karolina anyót még mindig nem vitte a pokolba az érelmeszesedés. És elképzelhető az a vad boldogság, amellyel az özvegy a háziorvosnak a szózatát fogadta, aki kijelentette, hogy helyes és elővigyázatos életmód mellett a vén dáma még tiz évig is elélhet. Az özvegynek csak egy tanácsot adhatunk: írassa be Karolina nenőt sürgősen — egy kiházasitó egyesületbe... Tamás István Á beogradi érsek feérmauton Rodica Rafael a bánáti községekben Becskerekről jelentik: Rodics Rafael beograli érsek, bánáti apostoli adminisztrátor folytatja bérmautját. Az érsek hétfőn Németelemérrői hintón Mihajlovóra ment, páter Jusztin érseki titkár és Putnik Kornél Járási szolgabiró kíséretében. A csaknem szintnagyar lakosságú faluban nagy ünnepélyességgel fogadták a főpapot. A község határáig küldöttség ment az érselá elé és a küldöttség élén Illlevics köz-t ségi jegyző tartott üdvözlő beszédet. A határból lovasbandérium kisérte be Rodics Rafaelt a faluba. Az érsek a templom előtt kiosztotta a bérmálási szenti ségeket, majd meglátogatta az iskolát, azután fogadta a község lakosságának küldöttségét. A lakosság kérte az érseket, hogy Mihajlovón állítson fel plébániát, mert eddig Mihajlovó a klekki plébániához tartozott. Az érsek magyar nyelven vái laszolt a küldöttségnek és kijelentette, hogy jelenleg nem áll módjában a kérésnek elegei tenni, bármennyire, is szeretné, mert nagyon kevés pap és papnövendék van a Vajdaságban. A főpásztor Mihajlovóról Jankovmosztra ment, ahol szintén ünnepélyes fogadtatásban részesítették. Jokics Vaszili.o községi jegyző üdvözlő beszéde után az érsek a görög katholikus templomban mondott misét, majd kiosztotta a bérmálási szentségeket. Jankovmosztról visszatért Rodics érsek Németelemérre, ahonnan délben vonaton Növi becs ej re utazott. ÍATOL, Sít.i\OL, üiUHiv, űábiAOíN megöli a patkányt, poloskát, egeret, svábhognra» i vermeketire való veszélytélén»ég 2irániéivá. Szétküld!: Odin Hatol Zagreb, Bljenička eest . 21 Ovőrs fejődése az összes növendékálfa! aknák * I Több gyapjú, nagyobb teihozam, kevesebb mng’ » betegedés. Elérhet A Kostáé adagolásával. Híva- \ talosan elismer'v. S/é küldi: Odio Ratol Zagreb, Bijen oka cesia 21.
