Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-02 / 91. szám

BACSMEGYEI naplö 1926 ép*a^,. ’i. sége és tehetetlen édesanya, akikről neki kellett gondoskodni. Gömbös János terhére nem kevesebb, mint harmincegy rendbeli bűncselek­ményt sorol fel a vádirat Mind a har­mincegyet őszintén beismerte, de nála is az volt a refrén: nyomorúság. Az elnök: Valami biciklit is elvitt maga. A vádlott: Igen, emlékszem rá! Az elnök: Na, és hova tette? A vádlott: Odaadtam egy barátom­nak, hogy adja el. El is adta ötszáz di­nárért, de nekem csak háromszázat vallott be. Az elnök: Nem volt szép tőle. A vádlott: Én is úgy gondolom. Gyömbér Imre tizennyolc lopást és betörést ismert be. Elvitt egyszer egy nagy doboz csokoládét Az elnök: Mit csinált a csokoládéval? A vádlott; Megettük. Az elnök: Az egészet megették? A vádlott: Igen, nagyon jó csokoládé volt. Rácz István, a következő vádlott kél lopással van vádolva, ő sem tagadott Az utána előhivottak: Pápai István és Tápai Mihály sem, A bíróság végűt három orgazdaság­gal vádolt asszonyt hallgatott ki, akik azt vallották, r.em tudták, hogy lopott holmiról van szó. A tárgyalást pénte­ken folytatják. A dévai rendőrkapitány fia meggyilkolt két zongoratanárnőt A bűntényt két nappal később fedezték fel — A gyilkost és két bűntársát elfogták Nagyszebenben Déváról jelentik: Borzalmas ra^tó­­gyilkosságot fedeztek fel szerdán délben Déván. Hiinyadi-uccai lakásukon meggyilkolták és kirabolták özvegy Schwartz Józsefit© és leánya, öz­vegy Fodor Ferencné zongorata­nárnőket. A bűntény úgy jutott a rendőrség tu­domására, hogy a szomszédok két na­pon át zárva találták a két uriasszimy lakását. Miután tudták, hogy nem utaz­tak el Déváról, rosszat sejtve értesí­tették a rendőrséget Nyomban bizott­ság szállt ki, a lakás ajtaját feltörték és beléptek az első szobába, ahol bor­zalmas! látvány tárult a rendőrség em­berei elé. özvegy Schwartzné és Fodor­­né összeroncsoit holtteste! a padlón hevertek, Fodornén tizenkét kés­­szurást találtak, míg a nyolcvan­­éves Schwartznénak ketté volt ha­sítva a feje. A nyomozás során megállapították, hogy a szerencsétlen uriasszonyok rab­lógyilkosság áldozatai. A gyilkosok az egésjz lakást felkutatták és minden ér­tékes holmit magukkal vittek. A rendőrség nagy apparátussal indí­tott nyomozást a gyilkosok kérekerité­­sére. A nyomozás már szerdán este eredménnyel végződött, amennyiben a gyilkosokat Andrika dévai rend­őrkapitány fia, Juon Junea pincér és Pilcz Hona pincérleány szemé­lyében Nagyszebenben elfogták. Mindhármukat Dévára szállították, ahol megkezdték kihallgatásukat. A gyilko­sok beismerő vallomást tettek ési el­mondották, hogy áldozataikat vasárnap éjjel lepték meg olykép, hogy a lakás ajíajájt feltörték. Andrika végzett l'o dóriiéval, inig a pincér a magával vitt balta segítségével özvegy Schwartznét ütötte le. A pincérleány a rabolt holmik elszállításánál segédkezett. A nyomozás során azt is megállapí­totta a rendőrség, hogy Andrika azonos azzal a fiatalem­berrel, aki a múlt évben Djamasteia dévai kereskedő ellen kísérelt meg rablógyilkosságot. Kiderült az is róla, hogy néhány nappal ezelőtt Springer Vencelné dévai asz­­szony lakására betört és onnan értékes holmikat lopott eí. A gjyllkosokat átszállították az ügyész­ségre. Önvédelemből ölt A noviszadi törvényszék felmen­tette a petrovoszelói béresgyilkos gazdát Noviszadról jelentik: A noviszadi tör­vényszéken dr. Beiajdzsics Vladimir tör­vényszéki elnök tanácsa csütörtökön tárgyalta Német Ferenc petrovoszelói gazdálkodó bűnügyét. Német Ferenc ez év február 4-én veszekedés közben meg­ölte béresét, Schulter Pétert. A vesze­kedés úgy kezdődött, hogy Német fel-, mondott béresének és felszólította, hogy mielőtt elhagyja helyét, számoljon el aj már kikapott kommencióval. A béres erre megfenyegette Németet, beszaladt a lakására, ahonnan egy késsel tért vissza. Német vasvillát ragadott, mire Schulter visszavonult és megvárta, míg1 gazdája bemegy az istállóba. Akkor utána osont és az istálló ajtajában levő vasvillával fejbeütötte. Német bí­rókra kelt Scbulterrai, kiragadta kézé» bői a vasvillát, mire az késéhez nyúlt, ele már nem tudta használni, mert Né« met a vasvillával úgy fejbe ütötte, hogy a béres összeesett és két napra rá be-: lehalt sérülésébe. A tárgyaláson kihallgatott tanuk meg»: erősítették a vádlott vallomását, úgy« szintén dr. Csefemov György törvény­széki orvos is kijelentette, hogy a gyil­kosságot jogos önvédelemből kövo*» hették el. Dr. Szekulics Milán noviszadi és dr. Balassa Pál sztaribecseji ügyvéd védőbeszéde után a bíróság a vádlottat felmentette és elrendelte azonnali sza­badlábra helyezését. Az ügyész felebbe­­zett az Ítélet ellen. 4. oldal Harmincnégytagu tolvajbanda a becskereki törvényszék előtt Nyomorukkal védekeznek a muzslai fosztogatók Becskerekről jelentik: Nagy érdeklő­dés mellett kezdte meg csütörtökön a becskereki törvényszék a muzslai tol­vajbanda monstrepörének tárgyalását. A pörnek harmincnégy vádlottja van, a kik közül öten: Gyömbér Gyula, Gyöm­bér Imre, Horváth Pái, Gombos János és Rab Litván, mint a tolvajbanda ve­zetői a múlt év augusztusa óta a bees­­kereki ügyészség foglyai. A többi vád­lott, akik közt asszonyok is vannak, szabadlábon maradtak és valamennyien megjelentek a tárgyaláson. Az ügyész­ség vádirata közel száz rendbeli lopást, orgazdaságot, fosztogatást sorol föl a tolvajbanda terhére, mely annak ideién úgy került a hatóság kezére, hogy a tettenért Gombos János a rendőrségen részletes beismerő vallomást tett és el­árulta társait. A törvényszék kilenc vé­dőt rendelt ki, de minthogy a vádlottak között nincs érdekellentét, három védő vállalta a harmincnégy ember védelmét, »kiket cgytől-egyig a nyomorúság vitt 2 bűn útjára. A bíróság elsőnek Gyömbér Gyulát ^Ugatta ki, aki tizennégyrendbeü lo­­saal és betöréssel van vádolva. Min­­nt beismert, sorjába részletesen el­mondotta, hogy hol .és mikor mit lopott, Sit vitt az orgazdákba#, akik rendsze­rint potom áron vették meg tőle a hol­mikat. Az elnök: Miért követte cl a lopáso­kat? A vádlott: A nyomorúság vitt rá, el­nök ur. Három gyermekem van, akik­­cek kenyér kellett. Munkát nem. kap­tam, beteg is voltam, nem volt más választásom. Horváth Pál a következő vádlott, a kinek szintén tizennégy rendbeli lopás terheli lelkiismeretét, hasonlóképen vé­dekezik: hat gyereke van, beteg feie-A Mester Irta: Vándor Iván A Mester megérkezett a műterembe. A fantasztikusan rendetlen szobában öt kisasszony és három férfi dolgozott. A hosszú asztalokon finoman formáit ka­rok és kezek, pompásan mintázott női testek torzói és különböző tipusu fejek hevertek. A Mester frakkban volt. mert az ope­rába készült. Halvány arcát nyugta­lanító,vá tette csillogó monoklija és karcsú kezén babonásan féfivlett egy szokatlanul nagy brilliánskő. A Mester érdekes férfi volt. Hideg, előkelő modorú, kevés szavu. halk han­gú. Soha se mondott mást csak ami a legszükségesebb. A férfiak húzódtak tőle. a nők ellenben vonzódtak hozzá, mivel fantáziájuk belekapaszkodott a Mester különös lényébe és legendás va­gyonába. Az öt kisasszony természete­sen szerelmes volt a Mesterbe és míg a viaszbábák számára csillogó selymek­ből ruhákat varrtak, reménytelen vá­gyakozással küldték feléje epedö és simogató pillantásaikat. A műteremben viaszbabák készültek. A Mester külön­böző színek és anyagok keveréséből olyan masszát állított elő. melv az élő ember húsának és bőrének megdöbbentő hasonlatosságát érte el. Az ő babái nem csak idomaik tökéletességével tűn­tek ki, hanem arcuk és szemük annyira élettel teljes volt. hogv a kisasszonyok, minden szerelmük ellenére is. hajlandók voltak azt hinni, hogv a Mester éjsza­kánként a műteremben az ördöggel cimborái. Félhétre mindenki eltávozott a műte­remből. A 'lámpákat lecsavarták egyet­len óriási Izzó tömb szórta csak suga­rát arra a fantasztikus társaságra, mely ott állott sejtelmesen, meztelenül, vagy felöltözve a falmentén, élettelenül és rtiégis csodálatos elevenen. A Mester megrakta erősen a kis vaskályhát és kiejtett* szeméből monokliját. Most egészen más ember volt. Mintha jég­burok olvadt volna le vonásairól, sza­badabb, elevenebb lett az arca. Halkan fütyörészztt és úgy járkált bábjai kö­zött, mintha azok élő emberek lennének. Közben megtaphrtotta őket, eléggé szá­rasak-e már. Az a finom nőalak, melyet az imént vontak be tearózsalevélhez hasonló emaillal. ott állott a lámpa alatt, idomai pompásan sikerültek, az utolsó ecset­­vonások életet adtak testének és a hosszú szempillák alól kitekintő kék szeme mintha panaszosan nézne körül amiért ruha nélkül kénytelen tűrni a Mester vizsgálódó tekintetét. Es saját­ságos, mintha a Mester megérezte volna a feléje sugárzó szemrehányást, a meztelen nő vállára egy kék selyetn­­köpenvt terített. Aztán megállóit előtte, két keze a nadrágzsebében, térdét kicsit előrenyomva, valami furcsa, alattomos mosolygással és odaszólott a babának. — Kezét csókolom. Aztán nevetett. Furcsa kis nevetéssel, mint a gyerek ki örül valami csínynek. Majd kinyitotta a szekrényt és gesz­­tenvesziuü. selymes hai-ból készük pa­rókát illesztett a baba fejére. Egy per­cig nézte, aztán lázas gyorsasággal öl­töztetni kezdte a babát, Föhér vászon­cipőt adott rá. egyszerű kis nyári ruhát, nyakába türkisz keresztet, melyből ti­zenkét apró brillant csillogott. Közben nézte: — Kézit csókolom — mondta és ke­rek. fiús kalapot nyomott fejébe. És nézte. Hol közelebb ment hozzá, hol tá­volodott. — Kézit csókolom — hát mégis sike­rült — tökéletesen sikerült. Itt van. — Itt méltóztatik lenni. — Konyakos üve­get veit elő és ráköszöntötte a csodála­tos habára — Az isten éltesse bárókisasszony! — Szájához emelte az üveget és húzott belőle. A Mester mozdulata szokatlanul friss .volt és természetes. Ez a negyvenöt éves férfi, ki máskor veszedelmesen ha­sonlított élethü babáihoz, most elvesz­­■ tette merevségét és egészséges ember­nek tetszett. A bárókisasszonv vissza­fordított fejjel mosolyogva nézett rá. A M«stsr évit osan kurtába emelte és be­hozta a szomszéd szobájába. A méltó­­ságos kisasszony ott ült egy nagy fo­telben, mintha kíváncsian várná, mi fog történni. A Mester nézte, megsimogatta a haját lehúzta térdén a szoknyát, jött­­menf a szobában, elkomolyodott —- Bolond az élet — mondta. A jobboldali lámpát eloltotta, a balsarok­ban felcsavarta a villanyt. A baba most távolabbról kapta a fényt és meg lehe­tett volna esküdni, hogy él. — Hortenzia — dörmögte a Mester és újra a konyak után nyúlt. — Emlék­szik Hortenzia? A baba. mintha bólintott volna. — Harminc éve — dörmögte a Mes­ter — hogy beleszerettem magába. Hor­tenzia. Maga az első emeleten lakott és a papája ezredes volt. Én a házmester fia voltam és majd megőrültem magáért, Hortenzia. « A baba mosolygott. — Magának sejtelme sincs arról, hogy milyen veszély fenyegette abban az időben. Minden éjszaka, el akartam lop­ni a csipkefiiggönyös ágyából. De nein loptam el. Vissza kergettem magamba a vágyamat. Megmerevítettem az arco­mat. És ha felvittem magát a liftén, fcényszeritettem a szememet, hogy a vasajtót nézze. — És a vasajtót néztem. Olvan kép­mutató gazember, mint én, nem élt még a földön. Hortenzia. Attól a perctől kezdve, hogy lemondtam magáról, egy idegen ember életét élem. Jól nevelt vagyok és mértékletes. Józan életű és önmegtagadó. Zsugori és istenfélő. Pe­­di? egyik sem vagyok. A pokol zug bennem. Ezer ördög dul'a a lelkem. A bűnöket kivánom. Hortenzia. A baba kérdően nézett rá. A Mester konyakot ivott és egvre izgatottal* lett. — Ha én akkor magát ellopom, min­den máskép lett volna. Az ember négy» venöt éves, híres, gazdag, verekszik hazudik, ugv érzi. bilinccsel a lábán, kezén, börtönben él, mert még nem voll egy szabad perce. Mi történnék az em­berekkel, ha őszintén, bátran élni mer­nének — kiáltotta a Mester és vli’tt ivott. Egyszer felkiáltott. — Hortenzia, édes — én undorodom. — Látod, ez jó, hogy megmosndSiatoin — hogy itt vagy és beszélhetek. — Látod, édes. én undorodom. — Hozzád vágy­tam mindig — ez igaz és ez csodálatos — effélét tettelek és mégis hozzád vágy­tam — azért csináltam meg az alako­dat. Elfelejtettelek és mégis tégedet ke­restelek. — És most itt vagy, az enyéiíé vagy és olyan vagy. mint harminc év­vel ezelőtt a liftben és beszélhetek hoz­zád . . . Megmondhatok neked min­dent — egyszerűen, őszintén, úgy amint érzem ... És titkokat mondó-átok ne­ked amiket magamnak is alig merek bevallani . . . Hortensiám, drágám, én egy házmester vagyok, ott ülök az oss» rában, frakkban, az első sorban, mait más is ott ül és kínlódom, mert utálom a zenét és házmester vagyok ... Fi­noman beszélek, monoklit hordók és nincs véleményem, holott káromkodni szeretnék durván, mint a kocsisok. És nem szerettem rajtad kívül senkit, de azért « nőket kivánom — és szeretnéd egyszerű lenni, közönséges, komisz ér nem merek . . . Félek. Gazdag vagy&is, ösmemek és kívül herceg vagyok és belül egy szegény, szomorú — állat... Hortenzia, ha egy fél óráig az mernék lenni, aki vagyok, ha egy fél óráig mer­nék úgy élni. ahogy kívánok. A Mester lerogyott a bárónő elé és térdére hajtotta fejét. De a bárónő térde kemény volt és szúrta az arcát. Vissza­ment tehát a karosszékbe és ott ivott és panaszkodott. Reggel azonban megfésülködött, kölni Vízben megmosdott Hortenziát gondo­san bezárta és hideg, előkelő arccal, szct.t.Cbén a csillogó monoklival haza­ment a lakáé ára.

Next

/
Thumbnails
Contents